Hosszú idő után először írok blog bejegyzést, de ez már kikívánkozott belőlem.
Legutóbb is olvastam valakinek a topicját, hogy ki hogyan viszonyul a tanuló vezetőkhöz. Ki türelmesebben - ki egy kicsit durvábban.
Én is a tanulók táborát erősítem, ugyanis tavasszal kezdtem a Kresszel, nyáron pedig már autóban ültem. 21 évesen kezdtem, ami a mai világban már idősnek számít, mert már ahogy töltik be a 18-at teszik is le a vizsgát sokan. Nekem erre anyagiak miatt nem volt lehetőségem, de már 2 év melózok fix állásban és idővel azért szépen összegyűlt a pénz a jogsira és nemsokára az autó ára is meglesz.
Hirdetés
Olyan szempontból nem volt egyszerű a dolgom, hogy a családban senkinek nincs autója sem jogsija, tehát a gyakorlási lehetőségeim nagyjából 0-ra korlátozódtak. Akkor ültem először a volán mögött, amikor elkezdtünk vezetni az oktatómmal.
A mai világban eltörölték a rutin vizsgát (legnagyobb baromság), de szerencsére Kecskeméten ahol vezetek van tanpálya és ott tudtam az első "lépéseket" megtenni. 2 órát csak ott vezettem, valamint a 3.-at is ott kezdtem meg és csak aztán mentünk ki a forgalomba.
Úgy érzem, hogy ez egy alapnak jó volt a továbbiakhoz. Már túl vagyok a szükséges óra és kilóméter számon, sőt 1 sikertelen forgalmi vizsgán is.
Sajnos idiótákkal vannak tele az utak és aznap is sikerült kifogni 1-et.
A szitu annyi volt, hogy aluljáró előtt 1 sávra szűkül a 2 sáv és előtte be kellett volna sorolni, ezzel nem is lett volna gáz, mert nem volt a közelben senki, de amikor elkezdtem a manővert egy hátulról jövő nem, hogy nem várta meg a dolgot, de még be is vágott mellém záróvonalon át és úgy előzött meg. Természetesen a vizsgabiztos le is fújta a dolgot, mert ugye "sérült az elsőbbség".
Nem kicsit voltam csalódott a dolog miatt, mert előtte jól ment a dolog nem csináltam semmi hülyeséget. Szokás mondani, hogy a vizsgán 50% szerencse - 50% tudás szükséges, de az ilyen parasztoknak legszívesebben az első villanyoszlopot kívánom...
Mai napon voltam vezetni ismét, hogy gyakoroljuk azt az érintett szakaszt és hihetetlen, de megint sikerült 1 szerencsétlen barmot kifogni. A megszűnő sáv végén szépen indexelve állok és várom, hogy elmenjen mindenki, 1 "rendes" autós meg is állt és villogott, hogy menjek. Indultam is volna befelé, erre elindul és tolja a dudát ezerrel. Hát had ne mondjam, hogy az oktatóm mellett milyen káromkodásban törtem ki. Szerencsére nem vizsga volt, de az ilyen f.szfejek miatt bukik az ember súlyos tízezreket a későbbiekben.
És azt kell, hogy mondjam nem vagyok az a tökölve elindulós fajta, tehát nem fulladok le és várok fél percet mire észreveszem a dolgokat. Nyilván nem kapkodok, mert annak nincs értelme, de egészséges tempóban közlekedek.
Nevetséges, hogy sok tanuló vezető a maga párszáz kilóméterével sokkal biztonságosabban és körültekintőbben tud vezetni, mint azok akiknek már évek óta megvan a jogosítvány. Be kellene már vezetni, egy 5 évente kötelező kresz vizsgát, asszem sokan kihullanának a forgalomból....
Egyébként a témától kicsit eltérő dolog és a hasonló cipőben járók véleményét szeretném hallani. Én egy dízel SX4-es Suzukin vezetek, viszont a jövőre egy benzines Swift-et szeretnék venni. Belsőre majdnem tök ugyan az, tehát még szerencsém is van, mert ismerős lesz a környezet. A kérdésem az lenne, hogy mennyire nehéz átállni dízelről benzinesre. Nyilván lefulladni sokkal könnyebb vele és a váltásoknál is jobban kell figyelni a kuplung miatt. Kinek mennyi időbe telt a dolog ?
Előre is köszi a válaszokat és várom a véleményeket, hogy kinek milyen tapasztalatai vannak a vizsgákról és a tanuló vezetésről.