A játékok és GPU-k piacáról nem csak az vált ki ellenszenvet, hogy az árak soha nem látott módon szállnak az egekben, hanem hogy hiába nézegetsz "büdzsé" hardvert (már ha a 200.000 forintos videokártyát hívhatjuk annak), a játékok teljesítménye a végtelen specializált CPU-instrukció és GPU-mag ellenére is kriminális.
Teljesen hozzászoktunk, hogy felsőkategóriás GPU-kat alig 60 FPS-es eredményekkel mérünk Full HD-n, miközben ma már gyakorlatilag nem kapni 1440p és 120 Hz alatti monitort jól skálázott áron.
Mi hajtja akkor ezt ki kamu AI képkockákon kívül, ha nem 10 éves e-sport címek?

Kezdjük a triviális megtévesztéssel, ezek a benchmarkok mindig maximum grafikán futnak. Lázadunk ellene, pedig van mögötte logika: ez stresszeli legjobban a hardvert, hogy a leghitelesebb eredményeket kapjuk összehasonlításhoz, illetve segít a jövő PC-ire felkészülni. Mondhatod jogosan, hogy oké, de grafika helyett a játék a fontos, a sugárkövetés senkit nem érdekel, no meg ha csak picit viszed lejjebb a szintet, még pontosan ugyanúgy néz ki, miközben sokkal jobban fut...
Az a helyzet, hogy ebben sajnos nincs igazad, bármennyire én is azt akarom, hogy legyen. Nem mi vagyunk a célközönség, az átlag gamernek ma már a 3 legfontosabb dolog egy játékban a grafika, a grafika, valamint a grafika.
Nem ok nélkül lehet úgy eladni konzolokat, hogy alapesetben szemfájdító képkockaszámon futnak, a 30 FPS-t pedig már Performance jelzővel címkézik.

Mind hallottunk már a köznyelvben csak audiofoolnak csúfolt audiofilről: a hallás önjelölt istene, aki olyan nem létező jelenségeket is világosabban észlel a Napnál, mint például két veszteségmentes tömörítés vagy digitális kábel közti különbség, általában fél füllel a konyhából is. Természetesen képes megkülönböztetni puszta füllel olyan 0,01 dB-es hangerőkülönbséget, amit a különböző hangszórókábelek okoznak, miközben az embernél végtelenszer érzékenyebb és tökéletesen megismételhető eredményeket produkáló mérőmikrofonnal is épp csak megáll picivel a zajszint felett. Vaktesztet nyilván nem vállal, csak mesél róla, hogy mennyire pontosan elvégezte a barátaival. Na, őket vettem rá mégis egy hallásvizsgálatra, pedig a HDMI-s bukás óta jobban félnek tőle, mint bliccelő a BKK ellenőrtől.

Elöljáróban megjegyezném, hogy léteznek emberi hifisták és házimozisok.
Ez most nem róluk szól.

Félév vége van az egyetemeken, sokan szeretnének statisztikákat a diplomatervükbe vagy szakdolgozatukba, így elárasztják a közösségi oldalakat a kitöltőkért kunyorgó kérdőívek. Ha már kénytelen vagyok beállni a sorba, nem szeretnék egy lenni a sok közül, így egy játékos teszttel készültem a nagyérdeműnek. A kutatásomban bizonyos hangtechnológiák hatékonyságára vagyok kíváncsi, így a "kérdőív" valójában egy játék arról, hogy ezeket a technológiákat használva, saját zenét betöltve (csak WAV-ot eszik, bocsi), elérhető-e egy kívánt eredmény vagy sem.

Négyféle teszttel készültem, ezek mindegyike az innen letölthető, Nuance nevű szoftverben található. Az első három arról szól, hogy sikerül-e egy keverőnek átadnia adott irányból szóló hangokat. Fejhallgató szükséges hozzá, a menüben található fejhallgató virtualizációt bepipálva. Elhelyez egy hangot valamilyen irányban, balra-jobbra, fel-le, vagy előre-hátra, és ebből kell néhányat vakon megtippelni. Mivel ez az embereknek a valós térben könnyen megy, az eredmény nem a hallásról ad képet, hanem hogy a szoftver működik-e vagy sem. Rendszerint az előre-hátra irányt rosszul tudják átadni az ilyen megoldások, ezért kérdéses, hogy ez is közéjük tartozik-e.