Hirdetés

Nokia N770- Ismerkedjünk a Maemo-val: Episode I.

Két héttel ezelőtt telefonkeresés nyomán böngészgetek a hardveraprón és valahogy megakadt a szemem egy Nokia N770 internet table elnevezésű készüléken. Gondoltam megnézem és rákérdezek az árára hátha a számomra elérhető kategóriába tartozik, de nem fűztem hozzá sok reményt, mivel az ilyen kompakt, nagy tudással rendelkező készülékek (főleg ha Nokia) elég drágák szoktak lenni. De láss csodát, nem igazolódott be a sejtésem és egy elég optimális árajánlatot kaptam rá és kis huzavona után meg is vásároltam.

Minden rendben ment az adás-vétellel, időben meg is érkezett a várt csomag. Gyorsan ki is bontottam, hogy szemügyre vehessem az új szerzeményt. És nem csalódtam. Pont megfelelő méretű,nem túl kicsi, nem túl nagy, pont belefér a kabátzsebembe. Kézbe véve a súly is megfelelő mert mint ahogy már azt a Blöff című film óta tudjuk "a súly a megbízhatóság jele". Elég masszív, jó műanyagokból rakták össze. Alapból egy tokban helyezkedik el, de ha kivesszük belőle és fordítunk rajta 180 fokot és újra ugyanoda visszacsúsztatjuk akkor egy kellemes fogást biztosító kapaszkodó lesz belőle. Egy hátránya van mindössze ha így használjuk, mivel ezesetben beletakar a stylus helyéül szolgáló kis nyílásba, amit így kicsit nehézkes kivenni de nem túlzottan zavaró. (Igen stylus, ugyanis a képernyő érintésérzékeny.) De akár stylus nélkül is használható a készülék az oldalsó és felső navigációs gomboknak köszönhetően.

Nokia N73: N-ekem új

Először is köszöntök minden kedves olvasót aki megtisztel avval, hogy életem első blog bejegyzését olvasásra méltatja. Sok embernek már biztos volt N73 típusjelzéssel ellátott Nokia mobiltelefonja, és már már el is felejtette, de nekem még ehhez a típushoz nem volt szerencsém semmilyen formában ( a tesztek olvasgatásától eltekintve).

A múlt hét folyamán szert tettem egy Nokia N73-as készülékre az egyik jól ismert aukciós portál segítségével. (Részint kényszerűségből mivel az előző telefon vásárlásom csúnyán kudrcba fulladt de ebbe most nem mennék bele, majd talán máskor.) Az adás-vétel gyorsan és gördülékenyen lezajlott, nem volt semmi gond és ráadásul elég kedvező áron sikerült hozzájutnom.

Nézzük tehát magát a készüléket. Ami első blikkre szembetűnő az a készülék arányaihoz mérten nagy 240x320-as felbontású TFT kijelzője. Ennél nagyobbat már bele sem tudtak volna préselni.Ez számomra pozotív mivel így legalább kihasználták a telefon anatómiája által felkínált lehetőségeket, és igy a különböző multimédiás alkalmazások (pl: filmnézés, képnézegetés,játék) is élvezhetőbbek.
A gombsor erős közepes minőségű, nincs velük semmi gond, eltekintve attol, hogy egy parányival nagyobbak s lehetnének, de ez megszokás kérdése. Azt viszont nem értem h a jól bevált iránygombokat miért kellett joystickra cserélni (!?). Félreértés ne essék, a kategóriáján belül nincs vele semmi gond, de nem tudom mi lehetett az az előny a gombokhoz képest ami miatt le kellett váltani a jól bevált megoldást. Korábbi irásokban kritika érte a funkciógombok elhejezkedését, de nekem nincs velük semmi gondom, véleményem szerint teljesen rendben vannak.