Hirdetés

2016. december 7., szerda

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Angol tanulás kihívás

    Nehezen szántam el magam arra, hogy bármilyen bejegyzést írjak, mivel sosem voltam az a nagyon közlékeny típus (legalábbis írásban). Viszont azt hiszem, hogy ez lesz a legjobb megoldás, a saját érdekemben :)

    Nos, a cím adott: az a fránya angol, amit szeretnék a mostani szintről elmozdítani. Ugyanis az utóbbi években kezdek egyre inkább érezhetően visszaesni. De ez valahol törvényszerű is, mert keveset használtam a nyelvet (tudom, neten vagyunk, lehetne...de erre később kitérek). A munkahelyemen sem vagyok nagyon rászorulva, és angolul jól tudó családtagok, ismerősök sincsenek, a németesek jóval gyakoribbak. Viszont ezt az állapotot nem szeretném tűrni...még úgy sem, hogy (legalábbis most) nem életbevágó az, hogy jobb legyek. Nem kapok rá plusz pénzt, és nem lesz ezáltal több feladatom sem a cégnél.

    De az elhatározást már megtettem...és a kihívás célja: a jelenlegi, valahol alap és középfok között tanyázó tudásomat felső környékére akarom húzni. Még ha nem is úgy, hogy erről papírom legyen, tehát nem feltétlenül a nyelvvizsga motivál (középfokúm már van, igaz 9 éve tettem le, tehát ha nyelvvizsga, akkor igazából csak a C1 lehetne cél). Igaz, magamat ismerve lehet eldurran az agyam, és csakazértis alapon belevágok :) Főleg az motivál, hogy a közvetlen környezetem nem nagyon támogat ebben (nem mondom, hogy lebeszélni akarnak, mert ez nem igaz, hanem kb.

    Folytatás...

    Traxx 2 éve 28

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.