Kb. egy hete írtam tanácsért a fórumon az "Azonalli VGA-s kérdések"-hez, mivel flashvideó nézés közben szépen elcsúszott és színes lett a kép, és már csak resetleni tudtam, semmi mást. Reboot után se a Windows se a Linux nem tudott normálisan bebootolni, legalábbis a vizuális megjelenítés pár színes pacában és vonalban kimerült.
Reboot után kissé megváltozott a Grub színe
Nem igazán volt még ilyen tapasztalatom, de fórumitáktól hamar megtudtam, hogy a videokártyámnak reszeltek, vásárolhatok egy újat. Egy Asus gyártmányú Geforce 8500GT szolgált 3 évig, direkt azért vettem Asust, mert gondoltam az tovább bírja. Elkezdtem nézelődni neten az új kártyák között, kb 10000 forintot szántam rá. Javasolták, hogy ezért a pénzért akár használtan vehetnék egy valamivel jobb kategóriás videokártyát is. El is kezdtem böngészgetni hardveraprón, és ez volt a szerencsém. Itt találtam rá ugyanis levi1108 hirdetésére, miszerint VGA javítást vállal. Pár PÜ váltás után le is beszéltünk egy személyes találkát, egy nap alatt megjavította a kártyámat 2000Ft-ért. Most hogy ez sok vagy kevés volt érte azt nem tudom, szerintem mindenképpen jobban megérte, mint venni egy új kártyát, magamnak meg biztos nem tudtam volna megcsinálni.