Aki számítógépen nézi kedvenc filmjeit bizonyára találkozott már azzal a bosszantó esettel, hogy elindítja kedvenc filmjét a számítógépen, kényelmesen elhelyezkedik az ágyban, popcorn és kóla a kézben, majd az első párbeszédnél véget is ér ez az idilli pillanat mikor kiderül, a film nem a kívánt nyelven indult el és fel kell kelni a probléma orvoslására.
Vannak, akiknek vezeték nélküli egere van, vagy valamilyen alternatív WiFi-s okostelefonos egér alkalmazást használnak ennek kiküszöbölésére, azonban tapasztalataim szerint ezek nagy része párosítást igényel, lassú, akadozik, folyton leszakad vagy csak egyszerűen túl kicsi már az egérmutató ahhoz, hogy látható legyen, vagyis kényelmetlen megoldás. Erre a feladatra vitathatatlanul egy távirányító a legalkalmasabb eszköz, mely minden esetben működik és megszokás után a gombok könnyű kezelhetőséget biztosítanak még vaksötétben is. Írásom azt mutatja meg, hogy én személy szerint hogyan is valósítottam meg ezt egy otthon talált régi távirányító és egy Arduino segítségével kb. 1200Ft-ból.
PC médialejátszó vezérlése távirányítóval
Az okostelefon mint hálózati meghajtó
Az utóbbi időben sokakat vonz az a gondolat, hogy telefonjukat vezeték nélkül érjék el számítógépről, és másolhassanak rá vagy épp róla tartalmakat. Ez teljesen érthető, ki ne szeretne kábelek nélkül, kényelmesen fájlokat másolgatni, ha adott az otthoni WiFi-hálózat.
Ehhez több, egyszerűen kezelhető alkalmazás is található a Play Store-ban, például a WiFi File Transfer vagy az AirDroid, ám ezek többsége böngészőn keresztüli felhasználói felülettel rendelkezik.
Számomra azonban sokkal kényelmesebb egy olyan megoldás, amivel Windows-os környezeten belül mozgathatjuk a képeket, zenéket vagy bármilyen fájlt a telefon és a számítógép között FTP-n keresztül.
Szerencsére a közkedvelt ES File Explorer mint sok másra, erre is alkalmas, egyszerűen beállítható, népszerűségének és egyik fórumtársunknak hála pedig magyar nyelven is kezelhető. Kell ennél több? Íme pár egyszerű lépés, mutatom is!
Percről percre
it Egy Musk-vezette csoport 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett az OpenAI-ért, hogy megszerezze annak irányítását. Altman szerint nem kérnek ebből, de 9,74 milliárd dollárért szívesen megveszik a „twittert”.
it A Stellantis és a Mistral AI kiterjesztik stratégiai együttműködésüket.
it Autógyártók és telekomcégek is átveszik a DeepSeeket.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Felsőkategóriás analóg klaviatúrával készül a Lemokey
ph A viszonylag kompakt, fémházas típus egyebek mellett 8 kHz-es polling rate-et és variálható mountot kínál.
Szilícium-szén teleppel készül a Galaxy S26
ma Végre haladhat a korral a Samsung, nagy akkumulátorsűrítéssel készül Dél-Korea.
Akciógombban gondolkodhat az Oppo is
ma A csúsztatható hangerőállító helyett az iPhone-hoz hasonló gomb kerülhet az Oppo Find X8 Ultra keretére.
Ennyibe kerülhet a Xiaomi Watch S4 európai változata
ma Valószínűleg Barcelonában, az MWC-n fogja bejelenteni a márka hivatalosan is az óra érkezését az öreg kontinensre.
Kilenc képet osztott meg idő előtt az iPhone SE-ről a Spigen
ma Élesítették az új iPhone SE-hez a termékoldalt az egyik legnagyobb tokgyártó weboldalán, valakire nagyon mérgesek lehetnek most az irodában.
Megkapta az FCC engedélyeit a Galaxy A36
ma Megerősítést nyert a 25 wattos töltés, a Geekbench Qualcomm lapkáról árulkodik.
Folyami kavics ihlette az ASUS hordozható SSD házát
ph A legfeljebb 4 TB-os tárolót kezelő, két színben gyártott modell 10 Gbps-os Type-C csatlakozóval érkezik.
- Kerékpárosok, bringások ide!
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- iOS alkalmazások
- Mindent visz: A GeForce RTX 5080 tesztje
- Játékba csomagolt malware 85 GB-ban
- Elektromos autók - motorok
- Túra és kirándulás topic
- További aktív témák...