Hirdetés

Gyárilag passzív Gigabyte HD 4850

Mivel fontos számomra a halk gép, így passzív videokártya jöhetett csak számításba a komplett gépcsere alkalmával. Rögtön megakadt a szemem az egyetlen gyárilag passzív hűtővel szerelt 4850-es kártyán, a Gigabyte fantáziadús elnevezésű GV-R485MC-1GH modelljén.

Mivel ugyanannyiba került, mint egy sima 4850-es kártya és egy Accelero Twin Turbo hűtő, így inkább ezt választottam. Így – gondoltam naivan – elkerülhető a barkácsolás.
Az 1Gb memória is tetszett, mivel nagy felbontásban (1920×1080) játszom, gondoltam nem árthat.

Mikor vettem, csak egy tesztet találtam róla, ahol csak jókat írtak. A hűtést is dicsérték, náluk nagyon jól teljesített. A szokásos 75°C-os terheletlen értékek helyett 48°C-at mértek.
Miután később átolvastam még egyszer a tesztet, akkor láttam, hogy terhelt értékeket nem írtak. Valószínűleg szépen lefizetett tesztet olvastam. Később kiderül miért.

Bu-Mo – Segítség kerestetik, ASAP!

Imént kaptam egy üzenetet Vacz barátomtól, amelyben egy kis segítséget kérne. Idézem:

''[...]ha vkinek kamionos a felmenője, erre jár kocsival, vegyen fel minket a savonai (I) benzinkutnal, vigyen haza! Telt adj!''

Nos, többet én sem tudok, csak a fentebb leírtakat tudom tovább ragozni.

Ha valakinek rokona, ismerőse, barátja épp Olaszországban jár, Savonától nem messze, és lenne két szabad hely a kocsijában, segítene két megfáradt stopposon, vegye fel a kapcsolatot Vamp kollegával. Köszönet érte előre is!

[kép]

Shim

Bu-Mo – reménykeltés

Kedves barátom Vamp, nemrég kisebb írást közölt itt a Logout keretein belül [link]. Újságolta, hogy nagy reményekkel vágnak neki a Budapest-Monaco távnak, alacsony költségvetéssel, ám annál több kalandvággyal és elszántsággal. Sajnos szomorú hírrel kell szolgálnom: elindultak [kép]

Pár perce beszéltünk telefonon, lassan Genovához érnek, hamarosan megérkeznek. Eddig minden rendben alakult (legalábbis ez derült ki számomra a rövid beszélgetésből). A képek, videók, naplóbejegyzések és egyebek folyamatosan készülnek, hamarosan bemutatásra kerülnek egy (ugye előre beígért) Logout-os cikk formájában.
(Tulajdonképpen ezért is született ez a kis írás, rengeteg felháborodott rajongói levelet és női bugyit kaptunk, mutatva mennyire türelmetlenek vagytok már az beszámoló késése miatt. Remélem sikerült mindenkit megnyugtatnom, aki már nem tudott hova lenni a kis csúszás miatt.)

Shim

Korrektort a LOGOUT-ra!

Már eddig is érlelődött bennem a gondolat, de most, a Logout beindulása óta új erőre kapott ez az elképzelés – nem kéne egy korrektor?

A fórumhozzászólásoknál eddig is láthattuk, hogy az emberek helyesírása – tisztelet a kivételnek – hagy némi kívánni valót maga után. Ezzel eddig nem is lett volna különösebb gond, a cikkírók ügyeltek a munkájukra, csak elvétve csúszott be egy-két elgépelés, amit a fórumban könyörtelenül kiveséztünk, ezzel gyakran ''szétoffolva'' azokat.

A Logout indulása óta gyökeresen megváltozott a helyzet. A tagok lehetőséget kaptak rá, hogy véleményüket nagyobb olvasóközönség elé tárják, ami egy rendkívül jó ötlet.
Hátránya, hogy a kikerült írások nem mennek át egy korrektor kezén (sajnos ez megfigyelhető egyre több on- és offline lapnál is).
Hogy ez probléma lenne? Igen, probléma, méghozzá nagy probléma. Egy ember rossz helyesírását több ezren látják, átveszik, használják (példaként a nagy népszerűségre szert tett muszáj ''ly''-nal, az egyelőre-egyenlőre összekeverése – a gondolat- és mínuszjel helytelen használata már csak hab a tortán).

Felvetésem a következő lenne:
Néhány, önként jelentkező moderátor (akár új, Korrektor ranggal) járhatná a Prohardver lapcsalád tagjait, és a szerzők (akár a hivatásos cikkírók) munkáját ellenőrizhetné, javíthatná, akár drasztikus módon is (itt a Logoutra gondolok). Személy szerint én is szívesen vállalkoznék erre a feladatra (jelenleg szedőnyelvtant is tanulok, kiterjedt helyesírási, stilisztikai és egyéb finomságokkal fűszerezve).

Maga az elképzelésem technikailag nem tudom mennyire megoldható, kinek-milyen hozzáférése van módosítani, de nem hinném, hogy ez nagyobb akadály lenne.
Szívesen várom a házigazdák, moderátorok, és persze a logoutosok, tagok véleményét.

Rejtett Firefox beállítások

Mikor eldöntjük, hogy Firefox-ot fogunk használni, a telepítés után egy elég fapados böngészőt kapunk, amit viszont nagymértékben testre lehet szabni - és ebben rejlik nagyszerűsége. Az alább leírt rejtett beállításokat többnyire eddig is el lehetett érni különböző kiegészítők feltelepítésével, de minek fogyasszuk az amúgy is mindig szűkös memóriát ezek betöltésével, mikor többnyire elég maximum néhány sort átírni a programban?

Ez elriasztó lehet annak, aki még nem csinált ilyet, de le kell szögezni, hogy ez nem jelent a programkódban való turkálást, így nem igényel semmilyen programozói, vagy egyéb magasabb szintű számítástechnikai jártasságot. A felhasználók nagy része az egyszerű módszert választja mikor megváltoztatja a programot. A címsorba írt about:config előhozza a különböző beállítások megváltoztatásához szükséges ablakot. Itt könnyen és gyorsan elvégezhetők a szükséges módosítások, ám azzal a hátránnyal járnak, hogy nem menthetők, és nem vihetők át egy másik gépre. Tehát egy esetleges Windows újratelepítés vagy merevlemez formázás után ezek az adatok elvesznek és újra be kell őket állítani, ami időbe telhet, ha sokat módosítgattunk már a kódok közt. (Igaz, hogy az about:config-ban történt változtatásokat a prefs.js fájlba menti a Firefox, de ide menti az összes többi változást is, amit nem feltétlenül mi okoztunk, ezért ezt nem szerencsés más gépre mozgatni, vagy lementeni, mert gondokat okozhat.)

A fenti problémát elkerülendő létre kell hoznunk egy user.js, userChrome.css és egy userContent.css nevű fájlt a Profil mappán belül. Ezeket később elmenthetjük, átmozgathatjuk más gépekre, így beállításaink mindig, mindenhol gyorsan elérhetők lesznek számunkra.

Először is keressük meg az előbb említett Profil mappánkat a Windows-on belül: %AppData%\Mozilla\Firefox\Profiles\xxxxxxxx.default\, ahol az ''xxxxxxxx'' egy véletlenszerűen generált karakterlánc. Legegyszerűbb, ha megnyitjuk a %AppData%\Mozilla\Firefox\Profiles mappát, onnantól viszonylag könnyű lesz a dolgunk. (Az %AppData% egy gyorshivatkozás amely a C:\Documents and Settings\{Felhasználónév}\Application Data mappába visz.)

A Profil mappánkon belül most létre kell hoznunk a bizonyos user.js fájlt. Zárjuk be az összes futó Firefox ablakot. Nyissuk meg a Jegyzettömböt, majd mentsük el az üres dokumentumot a Profil mappánkba, a következő módon: a fájl típusa legördülő menüben válasszuk ki a ''Minden fájl'' lehetőséget, névnek adjuk meg a ''user.js''-t. Hasonlóan járjunk el a másik két fájl esetén is, viszont őket a chrome mappába mentsük.

A következő beállításokat egyszerűen másoljuk a fájlba, majd mentsük el. Ezután indítsuk el a Firefoxot.


user.js


A felugró, pop-up ablakoknak adhatunk új tulajdonságokat:

// Az összes pop-up ablak átméretezhető:
user_pref(''dom.disable_window_open_feature.resizable'', true);
// Az összes pop-up ablak lekicsinyíthető:
user_pref(''dom.disable_window_open_feature.minimizable'', true);
// Az összes pop-up ablaknál látszódjon a menü:
user_pref(''dom.disable_window_open_feature.menubar'', true);
// Az összes pop-up ablaknál látszódjon a címsor:
user_pref(''dom.disable_window_open_feature.location'', true);
// Oldalak megakadályozása, hogy letiltsák a görgetést:
user_pref(''dom.disable_window_open_feature.scrollbars'', true);


Ha a címsorból nem a Google ''Jó napom van'' első találatos módszert akarjuk használni:

// A címsorból normál Google keresés:
user_pref(''keyword.URL'', ''http://www.google.com/search?q='');

// Villogó szövegek letiltása:
user_pref(''browser.blink_allowed'', false);


Ha túl sok memóriát eszik a Firefox működés közben:

// Memória cache beállítása:
// -1 = dinamikus beállítás (eredeti beállítás), 0 = kikapcsolva, n = méret kilobyte-ban

user_pref(''browser.cache.memory.capacity'', 4096);


Egy kis gyorsulás reményében áthelyezhetjük a gyorsítótárat, lehetőleg másik (fizikai) partícióra

// Gyorsítótár helye:
user_pref(''browser.cache.disk.parent_directory'',''C:\\Gyorsítótár útvonala'');


Az újonnan megnyíló ablakokat tulajdonságait állíthatjuk át:

/* Új ablak korlátozások
0: Alapértelmezett - *Minden* új ablakban nyíló lap az aktuális ablakban/fülön nyíljon
1: *Minden* JS nyitotta ablak valódi, új ablakban nyíljon
2: Csak az olyan JS nyitotta ablakok nyíljanak valódi, új ablakban, amik méret/pozíció/eszköztár információkat tartalmaznak */

user_pref(''browser.link.open_newwindow.restriction'', 2);


Firefox, és az oldalbetöltések gyorsítása:

Az egyszerű és gyors beállítás:


user_pref(''network.http.pipelining'', true);
user_pref(''network.http.pipelining.firstrequest'', true);
user_pref(''network.http.pipelining.maxrequests'', 8);
user_pref(''nglayout.initialpaint.delay'', 0);


Gyors számítógép, gyors kapcsolattal (ADSL 4M+, MaxDSL, T1, T3)

user_pref(''content.interrupt.parsing'', true);
user_pref(''content.max.tokenizing.time'', 2250000);
user_pref(''content.notify.interval'', 750000);
user_pref(''content.notify.ontimer'', true);
user_pref(''content.switch.threshold'', 750000);
user_pref(''nglayout.initialpaint.delay'', 0);
user_pref(''network.http.max-connections'', 48);
user_pref(''network.http.max-connections-per-server'', 16);
user_pref(''network.http.max-persistent-connections-per-proxy'', 16);
user_pref(''network.http.max-persistent-connections-per-server'', 8);
user_pref(''browser.cache.memory.capacity'', 65536);

Az utolsó sorban lévő beállítás elég magasra emeli a Firefox által lefoglalt memóriát. Ha ez gondot okoz, csökkentsük kisebbre.


Gyors gép, lassabb kapcsolattal

Ez a beállítás azoknak jó akiknek nincs ultragyors kapcsolatuk. Itt nem a betárcsázósra gondolok, hanem átlagos DSL/Kábelnetre.

user_pref(''content.max.tokenizing.time'', 2250000);
user_pref(''content.notify.interval'', 750000);
user_pref(''content.notify.ontimer'', true);
user_pref(''content.switch.threshold'', 750000);
user_pref(''network.http.max-connections'', 48);
user_pref(''network.http.max-connections-per-server'', 16);
user_pref(''network.http.max-persistent-connections-per-proxy'', 16);
user_pref(''network.http.max-persistent-connections-per-server'', 8);
user_pref(''nglayout.initialpaint.delay'', 0);
user_pref(''browser.cache.memory.capacity'', 65536);


Gyors gép, lassú kapcsolattal

user_pref(''browser.xul.error_pages.enabled'', true);
user_pref(''content.interrupt.parsing'', true);
user_pref(''content.max.tokenizing.time'', 3000000);
user_pref(''content.maxtextrun'', 8191);
user_pref(''content.notify.interval'', 750000);
user_pref(''content.notify.ontimer'', true);
user_pref(''content.switch.threshold'', 750000);
user_pref(''network.http.max-connections'', 32);
user_pref(''network.http.max-connections-per-server'', 8);
user_pref(''network.http.max-persistent-connections-per-proxy'', 8);
user_pref(''network.http.max-persistent-connections-per-server'', 4);
user_pref(''nglayout.initialpaint.delay'', 0);
user_pref(''browser.cache.memory.capacity'', 65536);


Lassú gép, gyors kapcsolattal

user_pref(''content.max.tokenizing.time'', 3000000);
user_pref(''content.notify.backoffcount'', 5);
user_pref(''content.notify.interval'', 1000000);
user_pref(''content.notify.ontimer'', true);
user_pref(''content.switch.threshold'', 1000000);
user_pref(''content.maxtextrun'', 4095);
user_pref(''nglayout.initialpaint.delay'', 1000);
user_pref(''network.http.max-connections'', 48);
user_pref(''network.http.max-connections-per-server'', 16);
user_pref(''network.http.max-persistent-connections-per-proxy'', 16);
user_pref(''network.http.max-persistent-connections-per-server'', 8);
user_pref(''dom.disable_window_status_change'', true);


Lassú gép, lassú kapcsolattal

(Betárcsázós, modemes nettel rendelkezőknek)

user_pref(''content.max.tokenizing.time'', 2250000);
user_pref(''content.notify.interval'', 750000);
user_pref(''content.notify.ontimer'', true);
user_pref(''content.switch.threshold'', 750000);
user_pref(''nglayout.initialpaint.delay'', 750);
user_pref(''network.http.max-connections'', 32);
user_pref(''network.http.max-connections-per-server'', 8);
user_pref(''network.http.max-persistent-connections-per-proxy'', 8);
user_pref(''network.http.max-persistent-connections-per-server'', 4);
user_pref(''dom.disable_window_status_change'', true);


userChrome.css

/* A Súgó, a Szerkesztés és a Nézet menük eltávolítása:
A többi menü kódja:
file-menu, edit-menu, view-menu, go-menu, bookmarks-menu, tools-menu, helpMenu */

#helpMenu, #edit-menu, #view-menu {
display: none !important;
}

/* Bezáró gomb eltávolítása a füles sorban */
.tabs-closebutton-box {

display: none !important;
}


userContent.css

/* Kurzor megváltoztatása JavaScript link esetén */
a[href^=''javascript:'' {

cursor: move;
}

/* Flash kikapcsolása*/
embed[type=''application/x-shockwave-flash''] {display: none !important;}


Remélem fel tudtam hívni pár újdonságra még a gyakorlott Firefox használók figyelmét is. Akik további beállításokra kíváncsiak, látogassák meg az alábbi oldalakat is:

* http://mozilla.fsf.hu/firefox/tips [link]
* http://www.tweakfactor.com/articles/tweaks/firefoxtweak/4.html [link]
* http://www.google.hu/search?q=firefox+tweaks [link]

Az eredeti cikkem elérhető a Winportal.net-en [link]