Hirdetés

Ettől beállsz! :)

Sziasztok!
Ezt a bejegyzést azért hoztam létre, hogy kicsit több infót tudjak átadni ennek az egésznek a hátteréről.
A hobbym a zenehallgatás és hifizés, ahogy talán a korábbi bejegyzéseimből lejön. :)
2010-ben fertőződtem meg igazán ezzel a hobbyval és már az elején a számítógépes zenelejátszás mellett tettem le a voksomat, ami azóta is tart. Sokat próbálgattam az egyszerű miniPC-ket (Raspberry, Cubox-i) befogni erre a célra és nagyon jó forrásnak tartom ezeket (főleg az utóbbit) a megfelelő rendszerrel (szerintem ez a Voyage MuBox). Pont az ilyen próbálkozások miatt sokat foglalkoztam az ezeket kiszolgáló háttér infrastruktúrával. Mivel ezek a végponti eszközök legjobban akkor használhatók, ha szerver-kliens felállásban integráljuk a lejátszó láncunkba, ezért a szerver oldallal is elkezdtem elmélyedni. Kezdetben csak egy Synology NAS-volt a szerver, de jelenleg már egy sima PC-t használok szervernek OMV-vel, ami mellett ott ketyeg a Roon szervere is, így nagyon kényelmes minden végpont vezérlése és még a feleségem is tudja használni. 🙂 Ez a háttér tudásom jelenleg odáig fajult, hogy elkezdtem ismerősi körben segíteni az ilyen rendszereket beállítani, konfigurálni. Amikor ezeket csináltam azt éreztem, hogy élvezem amit csinálok és úgy láttam fórumozás közben, hogy sok ember nem akar ezzel foglalkozni, belemélyedni, hanem csak a végeredményt szeretné élvezni és szívesen alkalmazna szakembert, aki ehhez ért. Nekem teljesen más a szakmám, szakembernek nem merném még magam nevezni ezen a téren, de úgy döntöttem elindulok ebbe az irányba és segítenék másoknak megteremteni, összehangolni az otthoni médiahálózatukat. Akinek tehát ilyen emberre van szüksége, az keresen meg privátban és megbeszéljük a részleteket, hogy tudok-e valóban segíteni.

Audio Video Trend & Hifi Show 2017

Az idei beszámoló. Közkívánatra. :)

Figyelem! A következő írás a nyugalom megzavarására alkalmas szubjektív információt közöl.

Ismét eltelt egy év, ismét hifisó, csak a szokásos összeröffenés a Marriott-ban. Csináltam ugyan képeket, de azok inkább csak nekem lesznek jók emlékeztetőnek, amíg megírom ezt a szösszenetet. Elnézést, hogy a korábbi évekhez hasonló összeszedettséget most mellőzöm, sok időt elvenne a linkelgetés, képek keresgélése, guglizás, stb. Két gyerek mellett nem marad olyan sok időm, örülök, hogy vasárnap este még volt kedvem, energiám ezt legépelni, miután sikerült ágyba terelni a lurkókat.

Arra gondoltam, hogy olyan sorrendben írom le az élményeimet, ahogy sikerült végigjárni a kiállítást, nem pedig az esemény honlapján látható felosztásban. Mivel szomabton előre dolgoztam egy napot a karácsonyi időszakra, ezért csak vasárnap tudtam elmenni. Nem is baj, gondoltam, talán kevesebben lesznek és a korábbi évek tapasztalata alapján inkább az emeleten kezdek, az (inkább) sztereó szekcióban. A nap végére úgy éreztem, hogy jól döntöttem.

A Kocka

Nem, most nem a filmről szeretnék írni, hanem a "zenekockámról", hivatalos nevén a SolidRun Cubox-i-2eX nevű modelljéről. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy SBC (Single Board Computer), olyasmi, mint egy Raspberry Pi ("málna"), vagy a megannyi más, hasonló gyümölcsös nevű termék, csak kapásból van rajta hűtőborda, gyári házban kapható és majdnem minden dimenziója 2 colos. Megvan az oka annak, hogy a valamivel kedvezőtlenebb ár/érték arány ellenére ezt választottam a málnával szemben.

Előzmények

2012-ben kezdődött a történet, amikor is megvettem életem első NAS-át, egy Synology DS213-ast. Ennek volt beépített zenelejátszó alkalmazésa és USB-n rákötve egy USB-s DAC-ot a kompatibilis (~ klülön driver nélkül is működő) modellekkel lehetett zenét hallgatni róla. Ekkor kezdtem el foglalkozni a hifis hobbym miatt a PC-s zenelejátszással, ill. azzal, hogy hogyan lehet minél jobb hangot kihozni egy számítógépből. Ekkor már megvolt a Bladelius USB DAC-om, amit a Synology NAS-sal is problémamentesen tudtam használni, de jobb hangminőségre vágytam. Mivel a hardver ekkor már adott volt és a családi büdzsé mellett nem tudtam túl sok pénzt elkülöníteni a hifire, ezért elkezdtem kutakodni az ingyenes szoftveres megoldások után. Először csak lejátszóprogramokat (pl. AIMP3, Foobar2000, JPlay, PlayPCMWin, StealthPlayer, Jriver) próbáltam ki, aztán mindenféle optimalizációs programok (pl. Fidelizer, Computer Audio Design, Process Lasso, stb.) jöttek, kb. egy időben a különböző Windows verziók (Win7, 8, 8.1, és később a 10 még preview állapotban, Win Server 2012) kipróbálásával. Ekkor még Linux-szűz voltam és Mézga Aladár topiktársunk ekkoriban indította a Zenelejátszós topikot. Az Ő ajánlására vettem erőt magamon és próbáltam ki egy régi laptopon a Voyage MPD-t, ami egy lecsupaszított Debian Wheezy, Music Player Daemon (=MPD) szerver oldali zenelejátszóval. A működési elve egyszerű: helyi lemezről, vagy hálózatról képes zenét lejátszani és adatbázist hoz létre a megadott lemezek/megosztások zenei tartalmából, ami kliens oldalon, helyi hálózatról böngészhető megfelelő mobil alkalmazás segítségével. A fentebb linkelt topik téma összefoglalójában az érdeklődők megtalálnak minden fontos infót ezekkel kapcsolatban. A laptop + Bladelius USB DAC kapásból lekörözte az Optimalizálatlan Windows-okat, de még az optimalizáltaktól is egyszerűbb volt számomra használni. Nem kellett a PC előtt ülnöm, csak a fotelben a hangfalak előtt zenét hallgatnom, Androidos mobilról iránytíva. A kipróbálás után egyből elkezdtem célhardver után kutatni, mivel olyan alacsony volt zenelejátszás közben a processzor terhelés, hogy ezt a feladatot egy mini PC is el tudja látni, ahogy a Synology-val is tapasztaltam.

Audio Video Trend & Hifi Show 2016

Tavaly ugyan kimaradt az írásos beszámoló - fontosabb volt a családi házunkba beköltözés - de idén ezt nem szeretném kihagyni. Ahogy az előző években, úgy idén is ellátogattam a 17. Audio Video Trend & Hifi Show-ra, és kollégáim révén idén mindkét napon fülelhettem a szobákban. Szubjektív véleményem a nyugalom megzavarására alkalmas! Kéretik ennek megfelelően saját koordináta rendszerbe áthelyezni...

Először az M szinten néztem körül topiktársaimmal és igyekszem a korábbi bejegyzésemhez hasonlóan az esemény honlapján feltűntetett felosztás szerint haladni a megtekintett, meghallgatottt szobákon. Én is fényképeztem, de nem igazán mutogatnám őket itt, ezért "kölcsönvenném" az AVX megfelelő fórumáról jgabesz képeit linkelve.

Lánchíd A - Audio-Technica
Az ELAC (gondolom) új dobozai + Audio Research elektronikával hajtva (link).
Két napon is meghallgattam, de úgy recsegett a bakelit, hogy nem értettem, hogy miért azzal demózták. Bőr lepirult volna orcámról, ha ezt nekem kellett volna csinálnom.
Méret alapján sokkal komolyabb hangot vártam. Ez kiállítói bénázás volt a javából.

Archphile

Nemrég találtam rá az Archphile-re, ami a honlapja állítása szerint csak még egy Archlinux alapú audiofil disztribúció Raspberry Pi-re, Udoo-ra, Cubox-i-re és Odroid C1+-ra, tehát ARM processzoros minigépekre.

Nekem már van egy Cubox-i2eX-em (alias "kocka"), ha valaki még nem ismerné.

Szóval letöltjük a kütyünknek megfelelő képfájlt innen, és a letöltött .zip fájlt kicsomagoljuk, majd a képfájlt (Windows alatt) Win32 Disk Imager-rel kiírjuk egy SD kártyára. Kütyüt beizzítjuk az új rendszerrel és elkezdhetjük beállítani.

Mivel ez a disztró a Volumio, a RuneAudio ötletei alapján született, amik az MPD-re építenek, ezért erősen ajánlott olvasmány újaknak a Zenelejátszó építése, a kiváló hangzásért topik, aminek a téma összefoglalójában rengeteg linket és olvasnivalót találtok. :K

Épített NAS

Még 2012-ben kezdődött ez a történet, amikor megvettem életem első NAS-át egy Synology DS213-ast. Az ismerkedés eltartott 2-3 hétig és még most is tanulom a dolgokat, de mivel érdekelt a működése, a mikéntek, ezért elkezdtem utánaolvasni a dolgoknak és egy egészen új világ tárult ki előttem. Megismertem a különböző megosztási protokollokat, a routerem lelki világába is beleástam magam és a komolyabb szerverek felépítése és szoftverezése is foglalkoztatott. Elsőre 2x2 TB WD RED lemezzel kezdtem a Syno-ban, de egy év se telt el és kijöttek a 3 TB-os RED-ek, és a kényelem miatt pár hónap alatt 2x3 TB-ra bővítettem. A korábbi lemezek meg megmaradtak biztonsági másolatnak, külső adattárnak. Idővel sajnos kezdem kinőni a két lemez adta korlátokat és a Syno DSM-jét. Vinyóm már volt több, így saját, több lemezes NAS építésére adtam a fejem. Nem volt egyszerű a megfelelő komponensek kiválasztása, de több hetes fórumozás, utánaolvasás, átgondolás után az alábbi komponensekből raktam össze a saját NAS-omat:

HTPC 2

Egyszer már volt egy Gigabyte MIB T5140-es házam, és anno egy Brazos lapot próbáltam ki benne, de nem volt elég gyors napi használathoz nekem, még SSD-vel sem. Később aztán rájöttem, hogy nem arra akartam használni, amire lehetett volna és sajnos el is adtam a lapot és a házat is. Utólag már nem bánom, mert elég viseltes, karcos darab volt, nem FSP táppal, amilyen a mostani. Pár hónapja eszembe jutott megint ez a ház, mert az az elvetemült ötletem támadt, hogy a meglévő HTPC-met átköltöztethetném egy ilyenbe és a meglévő blu-ray írómat felhasználva egy merevlemezes blu-ray lejátszót csinálhatnék "beépített" médialejátszóval. Azokat a filmeket, amiket többször is meg szeretek nézni, azokat elkezdtem beszerezni kék lemezen és ezért jött az ötlet.

Szóval találtam apróhirdetésben ezt a házat és elkezdtem az átköltözést.

HTPC 1

Az adatlapomon a cuccaim felsorolásánál a "mozigépemet" csak úgy jelöltem, hogy "HTPC". Úgy érzem megér egy bejegyzést, hogy milyen hardvert és szoftvert használok erre a célra.

Kezdjük az alapoknál!

Alaplap: Gigabyte GA-B85N Phoenix
A simát akartam, azt is rendeltem, de pont kifogtam azt az időszakot, amikor elkezdték helyettesíteni a sima B85N lapot a narancssárga ledes diszkócsodával.

Proci: Intel Core i3 4330 BOX

USB tápok USB DAC-okhoz

Akik számítógépről hallgatnak zenét, azok biztos hallottak már az USB-re köthető DAC-okról, mint lehetséges kimeneti eszközökről. A lényegük egyszerű, a digitális jelet egy külső eszközben alakítják analóggá, ami így (várhatóan) jobb hangminőséget eredményez, mint a PC-s alaplapok integrált megoldása. Sokakban persze felmerülhet a kérdés, hogy ha jobb hangot akar az ember az integrálttól, az vegyen egy külön hangkártyát a gépébe. Ez is megoldás, vannak is egész jó minőségű megoldások, de nem olyan nagy a választék, mint a külső DAC-ok esetén.

Tehát valahogy ki kell nyerni a digitális jelet a PC-ből, leggyakrabban az alaplapokon már van integrált optikai kimenet, netán koax (vagy az optika mellett alaplapi tüskepár), és manapság már HDMI is. De ami mindegyik PC alaplapon van, az a jó öreg USB csatlakozó. Hibája "csak" annyi, hogy nem audio célokra találták ki, hanem adatátvitelre.

Manapság ezen a téren is sokat fejlődött ez a terület a hardverektől kezdve a szoftvereken át, gondoljunk csak a most felkapott DSD képes DAC-okra, amik mind USB-n keresztül lehet egy PC-re csatlakoztatni.