Bevezető
Egy reggel felvetődött bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha egy farönkből hajót faragnék? Továbbgondolva az ötletet kialakult a koncepció: legyen szobadísz, ami mellesleg számítógép is. Az ötlet folyamatosan finomodott, míg elérte mostani alakját; az az elejétől fogva világos volt, hogy fából fogok építkezni, mert ehhez vannak szerszámaim (a legutóbbi munkám óta gyűjtöttem néhány dolgot), és amúgy is szeretem a fát.
Kezdetben az volt az elképzelés, hogy az alaplap kerüljön be a hajó gyomrába, míg a tápegység a hajó alá, mintegy talpként legyen elhelyezve. Videokártyát nem akartam a gépbe tenni, mivel egy modern integrált bőven elegendő az asztal megjelenítéséhez (főleg netezés, programozás a gép célja, játék nem) és egy kis filmnézéshez. (Jelen blog írásakor a platform, a CPU, a memória, és az alaplap mind kérdéses egyébként.)
A legelső lépés egy megfelelő méretű rönk felkutatása volt. Az első jelölt egy szép gyertyán volt, de az már az első 1-2 napban repedezni kezdett, így másik fát kellett keresni.