Tegnap elvitték az "öregek otthonába" a mosógépünket.
2001 novemberében vettük 79.990,- forintért a MM-ban.
Tette a dolgát csendben, kb. 5-6 évesen egyszer csak nem akart centrifugálni, a szivattyú öklendezett, a dobot meg csak forgatta szegény. Hívtunk hozzá szerelőt, kicserélte a szivattyút ami megtette jótékony hatását, újra tette a dolgát ahogy megszoktuk tőle.
Néhány hónap múlva megint előjött a hiba, gondoltam most már megnézem én is, szétszedtem a szivattyút és meglepetésemre egy műanyag kábelkötegelő bilincs volt benne, ami nem tudom hogy került bele mert ilyeneket nem szoktam zsebre tenni, de kiszedtem, összeraktam és a gépünk újra működött. Most az öröm még nagyobb volt.
Közben előjött egy másik, egyelőre inkább csak esztétikai hiba.
Az ajtót mosás után nem szoktuk becsukni, ennek következtében az ajtó keret műanyagja megrepedt ahogy a zsanér feszítette és picit lógott az ajtó. Megnéztem az orczy-nál 10k körül volt hozzá új keret, osztottunk szoroztunk és úgy gondoltuk hogy ennyit még megér rákölteni, megvettem, kicseréltem, örültünk.
Hirdetés
Fagor FE948
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
7
Met Hardveraprós ÁSZF-e.
Ritkán adok el valamit de akkor mindig belefutok abba hogy az érdeklődök el sem olvassák amit írok, már rögtön írják a privátot, ezzel nem lenne baj ha olyat kérdeznének amit nem írtam le a hirdetésben.
Eleinte még válaszolgattam, de most már inkább bosszant a dolog és nem válaszolok. Ha nem írnák le minden infót és amiatt kérdeznének természetesen válaszolok de most már inkább nem is válaszolok.
Nyilván át lehet ugrani egy sort véletlenül, de minden hirdetésnél van legalább kettő olyan aki az egészet el sem olvasta, vagy elolvasta de nem fogta fel? 
Kedves Vásárló jelölt!
Figyelmesen olvasd el az alábbi sorokat mert Neked szólnak, igen, Neked.
FRISSÍTÉS (2024. október)
Kinek adom el amit hirdetek.
Eddig az volt a bevett gyakorlatom, hogy az első jelentkezővel egyeztettem és ha vele nem sikerült az üzlet akkor jött a következő jelentkező. Ezt így tartottam korrektnek.
Mostantól kezdve, ha van több jelentkező akkor mindenkivel egyeztetek egyidőben (jelezve nekik hogy van más jelentkező is) és akivel először sikerült megállapodni vagy először utalta át a vétekárat, az kapja a terméket.
Hirdetés
- Milyen NAS-t vegyek?
- A középkategória egyik legjobb vétele - Dreame L40 Ultra AE
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Spórolós topik
- Amazfit T-Rex 3 Pro – világítós dínó
- Kerékpárosok, bringások ide!
- E-roller topik
- Autós topik
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- További aktív témák...