Hirdetés

Segítsetek, keresek egy zenét!

Azt hiszem a '90-es évek végén vagy a 2000-es évek elején játszotta a Z+ tévé (vagy már VIVA tévé, fogalmam sincs). Magyar zenekarról van szó, az énekes srác fiatal volt, kigyúrt és gitározott is a klipben. Szerelmes - szakítós dal volt, magyar nyelvű, stílusra rock-féle. A klipet szabad ég alatt vették fel, úgy rémlik, hogy valami kövek vagy csupasz falak között. Az énekesnek rövid, fekete haja volt, zselézve és talán fehér atlétában gitározott. Sokszor előkerül a téma baráti körben és már hülyének néznek, mert semmilyen módon nem tudom megtalálni és szerintük csak álmodtam. :DDD Lassan már én is így hiszem. :D

Hamis Ray Ban Aviator napszemüveg felismerése

A hamis Ray Ban napszemüveget általában könnyű felismerni, hiszen egyszerűen gagyi. De vannak profibb másolatok is, amiket nem árt alaposabban megnézni. Ehhez szeretnék egy kis segítséget nyújtani. A leírás Aviator típusú szemüveghez készült, de ad támpontokat egyéb Ray Ban szemüvegekhez is.

Az első és legfontosabb dolog, hogy ha valami túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, akkor az hamis. Nem fognak eredeti Ray Ban-t adni pár ezer forintért. Ha valakinek tényleg van lehetősége beszerezni az eredetit olcsón (mondjuk ki, hogy lopja), mi a fenéért adná oda mondjuk 8.000- forintért? Az eredeti 40.000- forint környékén kezdődik és onnan csak felfelé megy az ára. 25.000-ért is simán el tudná adni. Erről ennyit.

Mikor a kezedbe veszel egy Ray Ban-t, érzed a minőséget. Jó anyagból van, masszív, nem deformált és nagyon finomak a kidolgozási részletek, a krómozás/festés tökéletes, teljesen hibátlan. Nem szemcsés, nem érdes. Ha csak a legkisebb kétséged támad rögtön, ahogy megfogtad, már szinte biztos is, hogy amit a kezedben tartasz, az hamis.

Biohazard BZ4303 napszemüveg

Bevezető: pilóták és a Ray Ban

Év elején úgy döntöttem, hogy lecserélem a többéves Polaroid napszemüvegemet, mert már kicsit viseltes állapotban van. Én eszem a napszemüvegeket, ráülök, elejtem és arra is volt példa, hogy motorozás közben hagytam el. Igazi csoda, hogy ez több évet kibírt, de most már jönnie kell az utódjának. Régi vágyam volt, hogy beszerzek egy Aviator-stílusú napszemüveget, szigorúan tükrös lencsével. Azonban mielőtt jobban belemegyek, hadd szóljak pár szót az Aviator szemüvegek történetéről.

Ray Ban Aviator/ Forrás: Google

1927-ben az amerikai légierő pilótái arra panaszkodtak, hogy az erős napsugarak miatt végig fejfájással és hányingerrel küszködnek a repülés során (megjegyezném, hogy rengeteg legenda kering ezzel kapcsolatban az interneten, hogy pontosan hogyan történt, direkt nem emeltem át egyet sem).
Ekkor az USA légierője megbízta a Bausch & Lomb céget, hogy fejlesszenek ki egy szemüveget, amit a pilóták használhatnak, mikor vakító napsütésben repülnek. A fejlesztés és tesztelés 10 évig tartott. Ez hihetetlenül hosszú időnek tűnhet, de ne feledjük, hogy ekkor a napszemüveg még nem létező fogalom volt, az abszolút nulláról kellett megalkotni.

Szomorú véget ért, végtelen történet...

Előrebocsátom, hogy ez az írás már megjelent máshol is, de szerettem volna több képpel illusztrálni a folyamatot. Lássuk hát.

Úgy alakult, hogy 2005-ben ételfutárként dolgoztam egy menő étteremnél és elég jól kerestem. Eladtam az öreg Passatomat (1982), amit apám hagyományozott rám, mikor meglett a jogosítványom. Nagyon vágytam valami erősebb autóra, de igazából nem volt elképzelésem. Sok ismerős vett Opelt abban az időben és eléggé tetszettek, leginkább megbízhatóságuk és olcsó fenntarthatóságuk okán. Aztán apám szólt, hogy egy haverja eladná a Kadett GSi-t, ami 17 éve nála van. Ennek a fele sem tréfa -gondoltam magamban-, egy GSi pont beleillik az elképzeléseimbe. Elmentem megnézni az autót és igazából elég ramaty állapotban volt, de megindult a vezérhangya. Annak ellenére, hogy a saját gazdája mondta, hogy ne vegyem meg ezt az autót, mert problémás, öreg, ki van a lelke. Azonban mint említettem, elég jól kerestem és csak az lebegett a szemem előtt, hogy új fényezés, motorfelújítás, kis teljesítménynövelés, nagy fék, nagy zene, nagy pályás foci stb. Tudjátok, csak a szokásos fiatalkori álmok.

Opel Kadett D, kalaptartó felújítása

Sziasztok!

Nemrég úgy döntöttem, hogy eleget nézegettem már az erősen elhasználódott kalaptartómat, csinálni akartam vele valamit, hogy ne legyen ilyen okádék. A sok naptól már szó szerint világoskék-lila volt és ráadásul a tartói teljesen el voltak kopva, sok helyen kilátszott a fém. De nem akartam gyakran előforduló szövettel behúzni (pl filc), azok nem igazán jók erre a célra. Vagy nagyon könnyen koszolódnak, vagy a nap hamar kivégzi őket. Sokáig vártam a megfelelő anyagra és egyszer csak jött a megmentőm. A családi vállalkozásunk (lakástextil) egyik beszállítója közölte, hogy tévedésből kaptak vagy 60 méter fekete, eredeti autókárpitot. Mindjárt kértem is tőle próbára 2 métert és bizony jó döntés volt.

A Kadett D-ben a kalaptartó a hátsó ülésre van rögzítve, csavarokkal. Elég érdekes megoldás, még nem jöttem rá az értelmére. Lecsavaroztuk és feldobtuk pár kiszuperált kerékre. Az eredeti állapot:

Opel Kadett D, dobfék cseréje tárcsára, tárcsás híd felújítása

Sziasztok!

Mindig zavart, hogy hátul az autómon a szép alufelni alól kilátszik a szörnyű, rozsdás dobfék. Lefesteni főleg nem akartam, az még kevésbé tetszik. Ezért úgy döntöttem, hogy tárcsafékre cserélem a dobféket, hiszen egyrészt sokkal esztétikusabb, másrészt modernebb, jobb technika. Persze okosan kell csinálni, a fék nem játék.

Azzal kezdtem, hogy jól beleástam magam a témába. Megállapítottam, hogy a Kadett D, Kadett E és Astra F hátsó futóműve -minimális apróságoktól eltekintve- egy az egyben ugyanaz. Szóval ez a hátsó futómű 1979-től 2002-ig volt gyártásban szinte változtatás nélkül. Ennyire jó volt? Vagy ennyire nem akart az Opel fejleszteni? Mindenki döntse el maga. Így a választék hatalmasra duzzadt, de azért oda kell figyelni. Az 1988 előtt gyártott Kadettek olyan hátsó híddal voltak szerelve, amiről a kerékagy nem leszerelhető. Ezek nem jók, ugyanis a tárcsafékhez úgynevezett "csavaros" híd kell, amire rá lehet fogatni a tárcsafékhez való kerékagyat. Az első ilyennel gyártott autó ezen a vonalon az 1988-ban piacra dobott Opel Kadett GSi 16V volt. Utána már az összes Kadettet és Astrát csavaros híddal szerelték, függetlenül attól, hogy dob vagy tárcsafék volt rajta. Találtam Budapesten egy Astra GSi hidat kompletten fékkel, kézifékkötéllel, tárcsával, csövekkel. 17k forintot fizettem érte és egy barátom eljuttatta hozzám. Elég csúnya állapotban volt, de ez egy autó alatt található alkatrésznél -főleg 20 évesen- teljesen normális. Jó sok rozsda, sár meg beékelődött kavicsok mindenhol. Én soha, semmit nem rakok úgy az autómra, hogy azt előtte nem csináltam meg korrekten. Úgyhogy egyértelmű volt, hogy fel lesz újítva teljesen mielőtt bekerül. Azonban mikor elkezdtük szétszedni, megállapítottam, hogy az Astra kerékagya nem szerelhető. Magyarul, ha tönkremegy benne a csapágy, akkor csak kompletten az egész agyat lehet cserélni; egy csapágykészlet 3k forint, egy kerékagy közel 30k. Nagyon nem mindegy, ráadásul rögtön akartam új csapágyakat tenni bele. Így fájó szívvel úgy döntöttem, hogy beszerzek Vectra A kerékagyakat, ezeket pedig eladom. 5k-ért vitték el az Astra agyakat, a másik komplett Vectra híd (sehol nem adtak agyat külön) pedig 15k forint volt. Kezdett kicsit sokba lenni úgy, hogy a felújítással még 1 percet sem foglalkoztunk. A Vectra híd azóta is megvan, szerintem a MÉH telepen fog kikötni. Kiindulási állapotok: