- Mmmmhhhh. Ki lehet ez? - morogta félálomban Fenyvesi, majd rögtön felébredt, ahogy a kijelzőre nézett. A hívószámkijelzés a fenyegető Szentpétery Mihály nevet mutatta. Szentpétery, vagy Szent Péter ahogy hízelgőbben és Vader Nagyúr, ahogy kevésbé hízelgően hívták a nagyfőnök volt. Azt tudni lehet, ha éjjel kettőkor hív, az nem csak az álmoskönyv szerint nem jelent jót.
- Jó estét Fenyvesi! Azért hívom, mert felmerültek bizonyos kezelendő ügyek a FEFIK projekttel kapcsolatban.
- Jó éjszakát, izé, jó estét! - kereste a szavakat Fenyvesi, miközben mindenféle rémképek jelentek meg előtte, hogy mi lehet az a probléma, amiről ő, mint projekt vezető nem tud, de Vader Nagyúr igen.
- És, ööö, milyen, ööö, mi történt?
- Ezt nem tőlem hallotta: Krassó államtitkár holnap bejelenti a lemondását. Pretzel Ábrahám fúrta be magát utódnak. Nem szeretném, ha a megyei önkormányzati rendszerrel kapcsolatos események megismétlődnének. Remélem tudja a dolgát! Reggel nyolckor az irodámban! Szekeres is jöjjön! Jó éjszakát!
- Jóéj... Viszontlátásra.
- Bassz... ez nagy gáz. – Mondta magában Fenyvesi. Krassó a cég embere volt, a FEFIK-re pedig gyermekeként gondolt. Már abban a tekintetben, hogy a jó gyermek támogatni szokta szüleit. Miután pedig Szentpéteryvel évfolyamtársak voltak az egyetemen, annyira nem volt nehéz lezongorázni a közbeszerzést, hogy a kívánt eredmény szülessen. Mindez azonban most változhat.
Pretzel egyrészt utálta Krassót, (állítólag valami nőügyből kifolyólag, bár biztosat senki nem tudott), másrészt pedig neki is megvolt a maga Szentpéterye, aki viszont nem nyert ezen a bizonyos közbeszerzésen, így aztán ott nem is született gyermek, aki támogatná a szülőket. Ez még önmagában nem lett volna baj, mert jogilag támadhatatlan volt az ügy, de informatikailag már nem volt ilyen rózsás a helyzet. És ezt mindenki tudta. Ha pedig megismétlődik a megyei önkormányzatos eset, és rájuk verik a hibás teljesítést, vagy netán elkezdik kapargatni az alvállalkozói szerződéseket, akkor sokaknak rossz világ lesz.
- Hosszú lesz ez a nap – gondolta Fenyvesi és kikászálódott az ágyból főzni egy kávét.

A kábelmodem meg a WRT54G hatalmas robajjal esett a padlóra, ahogy Szotya, a héten már másodszor beleakadt az előszobában némileg rendezetlenül kihúzott koaxba.
- Ó, hogy az a... Ezt most már egyszer meg kellene csinálni.- Szotya elkövette azt a hibát, hogy amikor az állandóan behaló Askey modemek miatt egy fél éve átváltott ADSL-ről Chellora, nem ügyelt eléggé a szerelésnél. Beszerelőként ugyanis megjelent egy fiatal gyerek, akiről kiderült, hogy másodéves progmatos, és kereset-kiegészítésként szerel kábelt, viszonylag korlátozott műszaki érzékkel. Úgy gondolta, hogy a koxnak mindegy, hogy merre vezeti. Cserébe a splitterhez menő végét átfűzte az ajtófélfába fúrt lyukon, így a rászerelt csatlakozó miatt nem lehetett visszahúzni. Új csatlakozó kellene, de Szotya tudta, hogy a legnagyobbat szopni a vezetékezésekkel lehet, így nem akart filléres kínai F csatit rárakni. Az eredetileg szerelt igényes PCT gyártmányúhoz, viszont először kölcsön kellene kérnie egy krimpelőt, így ez a projekt egyelőre jegelve volt. Ráadásul 4 hónapja faképnél hagyta a barátnője, így aztán nem volt semmilyen motiváció, hogy túlzottan nagy rendet rakjon az albérletben.
Miután aludni nem volt kedve, szép komótosan visszarakta a modemet meg a routert. Alig, hogy visszadugta a tápot, a gép képernyőjén felugrott a Skype, Kocsis „Ferke” Feri volt a chat másik végén:
- Apám, ezt nézd meg, befosol tőle!
[folyt. a jövő héten]

- Várjál! Próbáljuk meg úgy, hogy előbb indítjuk az adatbázist. Hátha azért nem tud kapcsolódni, mert még nem indult el…
- Jó, de a logokban nem látszik semmi, oda kéne köpnie, ha visszautálná a kapcsolatot. Meg különben is, a tesztrendszeren ugyanígy működött.
- Meg különben is mindjárt hajnali fél kettő van, mi meg még mindig itt szopunk, mert ezek a barmok ragaszkodnak ehhez az proxis, tűzfalas gányolmányhoz. Ki a tököm találta ki ezt? – fakadt ki Tibi. Kirohanását meg lehetett érteni. Alig 13 óra múlva, délután kettőkor átadás, és ahogy ez ilyenkor szokott lenni, semmi nem működik, ami bent a cégnél, a tesztrendszeren még tökéletesen ment. Ráadásul az ügyfélirodai modul újabb verzióját még csak reggel hozza a másik alvállalkozó és bele sem mertek gondolni, hogy azzal mi fog elromlani.
Tibi a projektbe három hónapja került be, amikor Perl programozókat kerestek valami államigazgatásban használt munkafolyamat támogató, iktató, nyilvántartó valami program egy moduljának megírásához. Szotya haverjával együtt hívták, egy ismerős ajánlotta be őket. Persze a szokásos módon, hogy nekik kellett először keresni egy EVÁ-s céget, aki majd számláz. Közben meg azt sem tudták, hogy miről szól az egész projekt, tök vadidegen emberekkel kellett egymás kódját hegeszteni.
- Na, most újraindítom, különben meg Tibikém, mint egyetemista, az éjszakázást bírnod kell!
Tibi valóban egyetemista volt, annyira szeretett a BME-re járni, hogy már hetedik éve tette. Most is passzív féléven volt, mert megint meghúzták grafikából. Illetve múlt évben húzták meg, most el sem ment vizsgázni.
- Ja, hát inkább mégegy analízis szigorlatra tanulás, mint ez a szívás. Persze faterom megmondta: „Fiam, kenyeret kell gyártani, vagy WC papírt. Ebből mindig meg lehet élni. Az emberek enni mindig fognak és azt sem szeretik, ha utána szaros marad a seggük.” Mentem volna inkább péknek, az egy nyugis szakma, nem itt kéne csesztetni ezt a szoftvert.
- Akkor már lassan kelhetnél kemencét izzítani. Na, mindjárt indul. Áh, rohadjon meg, megint error. Biztos eléri ez a szar a szervert? Nézzünk már rá, mi megy a hálón!
- Minek, már megpingettük ezerszer, és ment.
- Azér’ nézzünk rá. Mittom’ mit szűr ki a Franki tata tűzfala. Egy etherealt, vagy legalább egy tcpdumpot nyomjál!
Szotya és Tibi balszerencséjére a teljes rendszer biztonságáért valamelyik al-, vagy fővállalkozó (fogalmuk nem volt a projekt szervezet felépítéséről, de néha úgy tűnt, hogy több alvállalkozó van, mint ahány kódsor a teljes rendszerben) öreg szakija volt a felelős. Franki Géza remek sztorikat tudott mesélni arról, amikor a KSH-SzÜV-nél az IBM nagygépek KGST koppintásait bizgerálták, de szakmailag reménytelenül a múltban maradt. A biztonságból annyit tudott magévá tenni, hogy minél több tűzfal van, annál jobb lesz, és ha ezeken a tűzfalakon semmit sem engedünk át, akkor egyenesen a security-paradicsomba jutunk. Ennek a levét aztán a többiek itták mert, mert valahogy az öreg Franki mindig el tudta érni, hogy minden, ezt valamiképpen racionalizáló indítványt elutasítsanak.
- OK, nézem. Próbálj most kapcsolódni!
- Nyomom, először nézd, hogy a TCP kapcsolat felépül-e! – ezzel Szotya leütötte az entert a konzolon.
- Negatív, nem látok semmit! Ezt tuti valahol megfogja a tűzfal. Pedig a ping átmegy, meg az ssh is, eddig is azzal léptünk be.
- Bazzeg! Egyszer baltával verem szét ezeket a gépeket. Most mi a szart csináljunk? Tutira jó interfészen nézed?
- Persze, az ssh forgalmadat látom. Tényleg, mi lenne, ha áttuneleznénk ssh felett? Az pár perc alatt megcsináljuk.
- Franki tata letépi a tökünket!
- Egy szart, azt hiszed, észreveszi? Ez a faszi szerintem utoljára széntüzelésű számítógéppel dolgozott, azóta kicsit fejlődött a technika. Azt sem tudja, mi az a TCP/IP, majd pont most fog logokat nézni. Ha darabra megvannak a tűzfalai, akkor lenyugszik. Nem ért ez ehhez, csak a szabályzataihoz ragaszkodik.
És valóban, fél óra múlva beindult az alkalmazás. Így aztán a fiúk nem sokkal kettő után kiosontak a szendergő éjszakai portás előtt.
Eközben a város másik pontján Fenyvesi Péter, a fővállalkozó nagyvállalat projektvezetője éppen másik oldalára készült fordulni az ágyban, amikor megcsörrent a telefonja.
[folyt. a jövő héten]