Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem korszakok és életem darabjai mindig zenékhez kötődnek.
Annyira erősen összefonódnak az emlékek, helyek, emberek a zenékkel hogy ha bárhol bármikor meghallok egy zenét ami "jelent vmit" akkor azonnal mosolygok, vigyorgok mint a tejbe tök. Boldog vagyok.
A metrón a bamba arcokat felváltja a torna-terem, a fizika labor, a kolis konyha vagy kolinapok, a gólyatábor, az első csók, az első tavaszi szünet egyedül az egész kollégiumban madarakkal, nyitott ablakokkal és az akkor még új Codegen 2.1 hangfalammal (végre voltak mély hangjaim...óóó istenek).
Magyarán eszembe jutnak olyan korok amikor még szabadon, fiatalon, ártatlanul néztem szembe a mindennapokkal és igazábol a "mindennapok" nem is léteztek -> minden nap különböző volt. Mind más volt. Mindegyikre volt okod emlékezni. Nem folytak egybe. Vagyis hát mégis, mert egybefolyóan jók voltak... Jó volt sok minden amire nem szivesen emléksze, DE volt MIRE emlékezni!