Hirdetés

COVID-19 statisztikák

Mindenki a koronavíruson pörög manapság, persze ez nem meglepő. Nekem az nem tetszik, hogy mindenhol a kumulált eseteket mutatják be a grafikonokon, az pedig mindig csak nőni fog. Szerintem ez így nem túl informatív, folyamatosan erősíti a világvége-érzést az emberekben. Pedig azért nem olyan nagy szám ez mondjuk a spanyolnáthához viszonyítva. Jelen állás szerint eddig igazoltan minden 9000. ember kapta el a koronavírust a világon. Nyilván csak annyi fertőzést tudnak igazolni, amennyit tesztelnek, de még ha megszorozzuk tízzel vagy százzal, akkor sem kapunk hatalmas számot. Akár még ezeknek a brit tudósoknak az elmélete is helytálló lehet. Azt sem ismerjük, hogy a vírus tüneteinek a súlyossága milyen spektrumon mozog, hiszen a legtöbb helyen csak olyan emberek jutnak el a tesztelésig, akiket már eléggé zavarnak a tünetek.

Az ideális próbaterem

2018 márciusában bő másfél évtized kihagyás után elkezdtem újra az együttesben zenélést. A bandánknak volt egy próbaterme, ami kicsi volt, minden túl hangos volt benne, semmit sem lehetett normálisan hallani, és füldugót kellett viselni, hogy elviselhető legyen a hangerő. Rockzenészeknek ismerős lehet a szituáció. A családommal régóta tervezgettük, hogy a kicsi lakásunkból kertes házba költözünk. A házhirdetéseket célirányosan úgy figyeltem, hogy legyen olyan helyiség vagy melléképület, ami alkalmas próbateremnek. Találtunk is egy megfelelő házat, megvettük, be is költöztünk. A próbateremnek végül az elég nagy garázsban találtam helyet, még az autóval sem kell kiállni, ha zenélni akarunk.

Persze ez eddig nem nagy szám, ha az ember a garázsban zenél, sok banda kezdte így. A probléma ott szokott lenni, hogy egyrészt a hangerő zavarja a szomszédokat, másrészt rossz az akusztika, vacakul szól minden a túl sok visszaverődés miatt. Ezért én úgy gondoltam, hogy szakítok a hagyományos gitárládákkal, csöves erősítőkkel és az akusztikus dobszerkóval. A koncepcióm az volt, hogy minden ráköthető legyen egy keverőpultra, és ne legyen semminek saját hangja (ének kivételével persze), így a keverőről mehessen közvetlenül PA-ra és/vagy felvételre a hang. Így egyrészt mindennek egy helyen szabályozható a hangereje, nem kell semminek túlszólnia semmit, másrészt könnyen lehet tűrhető minőségű próbafelvételt készíteni. Mik kellettek ehhez? Ezt fogom most felsorolni.

Extrém modderek, figyelem!

Már tönkrement pár hete, de most jutott eszembe, hogy fel is lehetne ajánlani ezt a jó kis mikrosütőt modding céljára. Február végén költözünk családi házba, szóval akkor biztos ki fogom dobna, ha nem kell senkinek. Szóval itt van ez a jó kis design-mikrosütő, ami teljes egészében szálcsiszolt rozsdamentes acélból készült, nagyon jó kis mikrosütő-PC-t lehetne belőle készíteni. Én nem foglalkozom ilyenekkel, de ha valakinek megmozgatja a fantáziáját, odaadom neki ingyen, csak jöjjön el érte Budapestre, a VIII. kerületbe. Így néz ki:

Néhány karctól és egy kis kosztól eltekintve nagyon jó állapotban van. A formaterve csodálatos, én is azért vettem meg annak idején, mert nagyon megtetszett. Sajnos mikrosütőként csapnivaló volt, de hátha PC-nek jó lesz még valakinél.

A magyar internet legviccesebb oldalai

Időről időre előveszem ezt a két oldalt. Már évek óta nem frissültek, de még mindig hangosan felröhögök, ha előveszem őket és beleolvasgatok. Közkinccsé teszem hát, hátha van még olyan ember aki nem ismerné ezeket:

Dezsőmail

Szombat esti láz

Ti is ismertek ilyen oldalakat?

"Rossz időre panaszkodnak a sörgyártók"

Írja az index:

Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, a sörgyártók arra számítottak, hogy az idei nyáron 30 millió korsóval, mint egy átlagos évben, vagyis 150 ezer hektoliterrel több sört kellett volna meginnunk.

Szerintem meg egyre kevesebben hajlandóak meginni azt a trágyalevet, amit a szövetség tagjai gyártanak. Amiből már két-három üveg elfogyasztása is egész napos hasogató fejfájást okoz másnap. Ha tehetem, én is inkább kerülöm az általuk gyártott förmedvényeket, mert akik ennyi fejfájást okoztak nekem (szó szerint!), azokat én nem tömöm tovább a pénzemmel. Inkább veszek magyar kézműves, vagy osztrák/cseh/lengyel/német gyártású kukoricamentes söröket, azoktól legalább semmi bajom nincs. Támogatnám én a magyar ipart, de mindennek van határa. (Mondjuk az is jó kérdés, hogy mennyire magyarok még ezek a sörgyárak.)

Konfigjaim a kezdetektől

Csak hogy meglegyen, összeszedtem egy idővonalra. Néhány dolog már a múlt ködébe vész, lehetnek benne pontatlanságok. Az olyan apróságok, mint a hangkártya, tápegység, meghajtók, billentyűzetek stb. kimaradtak, fene sem emlékszik már azokra. A sárga háttérrel jelölt dolgok a mai napig megvannak.

Hangfalat építek - rebootolva

Tavaly úgy döntöttem, hogy építek egy pár hangdobozt, de a donor azóta is ott rohad a szekrényben. Viszont egy fokkal komolyabb projektbe vágtam nemrég a fejszémet, ami szintén hangfalépítés, csak komolyabb komponensekből. Pár hét alatt kialakult a koncepció, és összeállt az alapanyagok listája.

1. Doboz
Mivel nincs asztalosműhelyem, ezért inkább kész dobozt vettem. Kezdjük a kályhától a doboz eredetét, bár biztos lesznek benne pontatlanságok. Szóval régen Székesfehérváron mindenféle hangfalat gyártottak különböző cégeknek a Videoton gyárában, de aztán csődbe ment ez a részleg. Ha jól tudom, a Logotech nevű cég részben arra alapozza az üzleti modelljét, hogy a csődbe ment gyárban bent ragadt készleteket felvásárolgatja és kiárusítja. Annak idején legyártottak egy rakat Hans Deutsch tervezésű hangdobozt HD Audio Vario Star néven, amiből aztán nem lett végül termék (rákereshettek az interneten, szinte semmit nem fogtok találni). Na ezeket a dobozokat vettem meg.

Zene

Valahogy felötlött bennem Billy Cobham neve, rákerestem, egy videóra ráböktem, aztán csak lestem tátott szájjal, hallgattam és borzongtam. Zene.

Most már tényleg összeállt (képekkel)

Két elfüstölt ASRock FM2A75M-ITX alaplap után végre megjelent az ASRock FM2A85X-ITX, és bele tudtam rakni a gépembe. Azóta történt egyéb változás is a konfigban, tételesen:

1. A tápegységet lecseréltem egy Seasonic SS-300TFX modellre, mert sokkal jobb a hatékonysága a gyári Chieftec DSI-200P-nél.
2. A processzor hűtésére vettem egy Yate Loon D12SM-12C típusú ventilátort, ami a különleges, 20mm-es vastagságával még pont befér a házba ellenben az átlag 25mm vastag modellekkel (12cm-esek között persze).
3. Cooler Master GeminII M4 hűtőt lecseréltem egy Scythe Big Shuriken 2 Rev.B-re, ami egész egyszerűen fenomenális.