Ha egy szóval kéne jellemeznem, az a szó a fantasztikus lenne, apróbb negatívumok ellenére is, de ezekről a későbbiekben írok majd.
Tavaly barátnőmmel, Annával már körbetekertük kettecskén a Fertő-tavat, és elhatároztuk, hogy idén egy nagyobb társasággal eljövünk ide. Elég sok rokonnak, ismerősnek támadt kedve az úthoz, így végül 21-en gyűltünk össze. Korosztályt tekintve megoszlik a társaság, mert a legfiatalabb 1 éves, a legidősebb pedig 50 éven felüli. Tavaly egy sima kört mentünk csak, arról az útról a leírás itt található.
Amikor elkezdtük szervezni az utat, arra gondoltunk, hogy a korábbihoz képest azért egy kis pluszt is vihetnénk bele, elvégre három napra megyünk, simán belefér egy-két kitérő is. Nagycenk és Eisenstadt került a fix programba, ezen kívül még fakultatív lehetőségként felvetettem Sarród és Fertőújlak felé vezető utat.

Fertő-tó körtúra

A napokban Annával (barátnőmmel) körbetekertük a Fertő tavat, gondoltam megosztom veletek élményeinket. Örömmel fogadok minden hozzászólást, mások élményeit is.

1. nap: Érkezés Fertőrákosra

213 hosszadalmas km és 3 óra elteltével 20:15-re megérkeztünk Fertőrákosra. Egy családias hangulatú, szép, megfelelően tisztán tartott panzióban szálltunk meg. 7900 Ft volt a szállás kettőnknek, amely ár tartalmazta az idegenforgalmi adót és a másnapi reggelit. Érkezés után átvettük a szobát, egy teljesen egyszerű franciaágyas, fürdőszobás szoba volt. Bicikliknek külön fedett tároló volt, aminek az ajtaja nem volt kulcsra zárható, mégis teljesen biztonságban éreztem kerékpárjainkat, igaz ez a tároló egy zárt udvaron volt. Gyorsan eltelt az este hátralévő része, úgyhogy nyugovóra tértünk. Már gyülekeztek az esőfelhők.

2. nap: Fertőrákos – Jois (50,46 km)

Második nap reggelén 07:45-kor ébredtünk, s tapasztaltuk, hogy szemerkél az eső. Gyorsan elfogyasztottuk reggelinket, ami rendkívül bőséges volt. Tea, felvágott kétféle, sajt, lekvár, mindehhez adtak kb. vagy 6 zsemlét, de mi csak 3-at fogyasztottunk el. Reggeli után összepakoltunk, az eső is már inkább nem esett, mint esett, szóval úgy döntöttünk, hogy útra kelünk…
Mörbisch felé vettük utunkat. Fertőrákos határából láttuk a Fertő tavat, hát mit mondjak, elég messze volt.

Szépen átgurultunk Mörbischbe, mintha egy teljesen más világba csöppentünk volna. Egy teljesen rendben tartott kis település, teljes nyugalom mindenhol, szabadon a biciklik, kitűnő minőségű kerékpárút.

Itt megálltunk egy pillanatra, ránéztünk a térképre, meg a kis útikönyvre, de aztán hamar odébbálltunk, s közben az eső is el kezdett esni. Mörbischből kiérve kilométereken át szőlős mellett haladtunk. Gyönyörű látványt nyújtottak a több km hosszan és több száz méter szélesen elterülő szőlősorok.

Ruston megállás nélkül áttekertünk, majd egy kisebb dombosabb vidék után begurultunk Oggauba. Oggau után egy kis gondunk akadt, mert nem volt egyértelmű a bicikliút iránya, ezért a kempingben megkérdeztük a portást, aki útbaigazított minket. Ezen a részen tulajdonképpen egy hurkot kellett visszafelé megtenni, majd egy ugyanilyen hurkot Donnerskirchen irányába. Megoldhatták volna egyenesen is, bár lehet úgy túlzottan unalmas lett volna. Ezen a tájon is szőlősök között tekertünk, és itt hozták ránk először a frászt . Megálltunk az egyik pihenőnél, lefényképeztük és egyszer csak egy hatalmas lövést hallunk .

Inkább odébbálltunk hamar, de mint kiderült, így zavarják el a sok madarat, ami a termésüket dézsmálja. Donnerskirchenbe értünk szép lassacskán, s rögtön a városhatárnál megálltunk a pihenőnél. Jól tettük, mert egy hatalmas zuhé jött. Ott ültünk vagy fél órát mire enyhült kicsit az időjárás. Kulacsokat feltöltöttük vízzel az ott található ivóvízzel, majd Purbach felé indultunk. Korábban említett településeken főleg csak áttekertünk. Az útikönyv írt pár látnivalót, de ilyen időben nem volt sok kedvünk megnézni őket. Purbachba érve az eső még mindig esett, valahogy dél és 13 óra között lehetett, s boltot kerestünk, hogy vegyünk valamit, ami hasonlíthat egy ebédre. Ekkor szembesültünk azzal, amiről fogalmunk sem volt, hogy szinte minden zárva van 12-15 óra között. Bejártuk az egész várost, aztán találtunk egy kisebb éttermet, ahol menüt adtak 5,60 euróért. Betértünk hát oda, három fogás volt. Egy leves porból, aztán nem éppen frissnek tűnő krumpli jól fűszerezett, kissé nyers hússal (finom volt), valamint egy darab palacsintával. Arra jó volt, hogy ne legyen üres a gyomrunk. Mire végeztünk az ebéddel teljesen elállt az eső, folytattuk utunkat Breitenbrunnon és Winden am See-n keresztül Joisba. Úgy döntöttünk, hogy itt szállunk meg, úgyhogy elkezdtünk keresni egy normálisnak tűnő helyet, ahol nyugovóra térhetünk. Feltekertünk valami iszonyatosan meredek emelkedőn, mert a tetején egy magyarosan hangzó panzió volt (Kiss Rudi Pension). Hát megtaláltuk, de egyből elment a kedvünk tőle, úgyhogy visszagurultunk a település központjába. Elkezdtünk panziókhoz csengetni és érdeklődni szabad szoba után. Közben azt is megtudtuk, hogy a feltekert „panzió zászló” azt jelenti, hogy nincsen szabad szobájuk. Becsengettünk egy helyre, ahol, mint kiderült, a kislány nagymamája magyar, kislány tudott is picit magyarul. Volt szabad szobájuk, de odébbálltunk, mert 30 euró/fő lett volna. Kicsit sokalltuk. Ezután sorra olyanokat találtunk, ahol vagy nem jött ki senki, vagy a kiengedett zászlóval ellentétben, már teltház volt. Ekkor Anna tanácsára elindultunk egy utcán felfelé, s észrevettünk egy „négynapocskás” panziót. Végül ez lett a nyerő, 20 euró/fő. Már nagyon elegünk volt, s az eső is kezdett cseperészni. Még gyorsan eltekertünk a sparba, vettünk vacsorát, meg holnapra reggelit. Szép kis szobát kaptunk, fürdővel és konyhával, a kerékpárokat zárható kerti faházba tehettük. Az eső nagyon elkezdett esni. Egész éjjel szakadt, s kétségeink voltak az időjárás előrejelzéssel kapcsolatban, ami másnapra napos, szeles időt mondott. Amúgy az egyetlen csatorna, ami be volt állítva a tv-n, az egy magyar adó volt.