Beleszaladtam egy lakáshirdetésbe. Illetve kettőbe, ami ugyanarról a lakásról szól. Az egyetlen különbség az ár. Nem nagy a különbség, kb. 10%, reális is, tehát nem az az eset van, hogy lemaradt egy nulla. Mindkét hirdetés érvényes, ugyanaz a kapcsolat is mindkettőhöz, a lakás még eladó. Nyilván az egyik hamarabb lett felrakva, aztán később jött a másik, már drágábban. A kérdés, hogy ilyenkor mi van? Mert oké, ha a Nesquick két áron van, akkor az olcsóbbon kell eladni tudtommal, de ez egy lakás. Tehát nem kevés pénz a különbség sem, és nyilván ütköznek az érdekek.

Nem akarok válaszolni a fenti kérdésre, de egy érdekes dologra bukkantam a napokban. Épp Szentmihályi Szabó Péter 101 mini sci-fi című, 1988-ban kiadott egyperces novellákból álló kötetén rágom át magam, és elérkeztem a Gyermekvilág című szösszenethez (Lásd lent!). A rövidke mű már-már Verne Gyula-i magasságokba emeli a jövőbelátást. (Akit, mint tudjuk, azért küldtek ide, hogy regényei által egy meghatározott irányba mozdítsa az emberiség technológiai fejlődését )
Nos, a novella első bekezdése már megvalósult. Vajon a többire is ez vár, vagy örökre a fantázia talaján marad?

"GYERMEKVILÁG

Az emancipációs törekvések általában jogos igényekből indultak ki, de gyakran akadtak fattyúhajtásaik is. A nők, a homoszexuálisok emancipációs törekvései után különböző faji és vallási csoportok is színre léptek, s ezek a mozgalmak olyannyira elszaporodtak, hogy a huszonegyedik századra már-már minden réteg és csoport egyenlőbb volt az egyenlőknél. A világtörvény annyira védte a kisebbségek jogait, hogy szinte jogfosztottságba sodorta a "normális" tömegeket.
Ebben a helyzetben indult el a hatéves Dave Minkin mozgalma, mely általános szavazati jogot követelt a három éven felüli gyermekeknek, és teljes beleszólást a közügyekbe. Először mindenki mulatott a kis Minkin beszédein, de a szélsőséges politikai mozgalmak hamar felismerték a gyermekválasztók nagy számának jelentőségét, s amikor a környezetvédők is Minkin programja mellé álltak, az öregek világa végérvényesen megbukott.
A világviszonylatban kétharmados többséget felmutató fiatalkorúak pedig két év múlva elsöprő győzelmet arattak: Dave Minkin lett a Világállam harmadik elnöke. A reformfolyamat lépéseit Minkin elnök tervszerűen irányította. Először a tömegkommunikációt vette birtokba, s alakította át a gyermekek ízlése szerint, aztán következett a közoktatás alapos megrendszabályozása és az iskolakötelezettség eltörlése. A kisebbségbe szorult felnőttek különféle terrorakciókkal igyekezték megrendíteni Minkin hatalmát, de a retorziók sem maradtak el, bár a negyvenen felüliek nyugdíjazása és a hatvanon felüliek közcélú elaltatása csak tíz évvel később vált törvényessé. A gyermekkorúak átvették a teljhatalmat, a felnőttkorúakat gyámság alá helyezték, és csupán gyermekeik beleegyezésével vállalhattak munkát vagy közszereplést. Dave Minkinre is ez a sors várt. Tizennyolc éves korára saját hívei is elfordultak tőle. Immár ő is jogfosztott aggastyán lett. Utódja, a négyéves Lily Lovebluth előtt azonban fényes jövő állott."

Összegyűjtöttem egy felületen az összes linket, ami a fő írással kapcsolatos. Egyrészt, hogy én is könnyebben megtaláljam, másrészt, hogy más is. A bejegyzés remélhetőleg folyamatosan frissül.

Az ötletadó írás: Invázió egy novellában
Meggyi001:
1. és 2. rész
3., 4. és 5. rész

Alternatív befejezések:

Eztis_Aztis:
Invázió egy novellában alternatív befejezés dráma
Invázió egy novellában (Prológus: Frank a katona)

Az alapmű itt olvasható (Meggyi001 tollából):
Invázió egy novellában - 1. és 2. rész
Invázió egy novellában - 3., 4., 5. rész

Ehhez írtam egy kiegészítést az egyik szereplő szemszögéből. Kezdjünk is bele!

Civilizáció 2.0

Az egész két hónappal korábban kezdődött, amikor felvettek a projektbe. Előtte egy kicsi kis kormányzati cégnél dolgoztam exobiológusként, ami a marsi élettel foglalkozott. Arra elég volt a fizetésem, hogy egy albérletet fenntartsak, és még maradjon egy kis szórakozásra való is. Nem éltem rosszul, de nem is maradt sok tartalékom. A munkám pedig rettenetesen monoton volt. Kóddal ellátott dobozokban érkeztek mindenféle minták, amiket elemeztem, véleményeztem, majd az eredménnyel együtt visszaküldtem őket valahova egy központba. Nem tudtam, honnan kaptuk, és hova küldtük, mindent egy futár intézett. Gyanús volt az egész, szinte biztos voltam benne, hogy voltak földi eredetű minták is. De hát kormányzati cég volt, azoknál pedig sohasem lehet tudni, mi a céljuk.
Hogy adjak egy kis magyarázatot, miért is vizsgáltam marsi leleteket az idegen megszállás éveiben, el kell meséljem a Mars kutatásának keserédes történetét.
Miután 2053-ban élő organizmusokat találtak a Marson, a szokásosnál is jobban rákattantak a tudósok a bolygóra. Mindenki elméleteket gyártott, hogy mik azok, hogyan keletkeztek, mióta élnek ott, és úgy egyáltalán, mennyiben hasonlítanak a földi életre. Mint kiderült, nagyon. Túlságosan is. Olyannyira, hogy megjelentek olyan elméletek is, miszerint az első Mars szondák vittek oda akaratlanul is mikroorganizmusokat, ezzel kvázi megfertőzve a bolygót az élettel. Hogy ezt bizonyítsák, expedíciókat indítottak további minták begyűjtésére és vizsgálatára. A Holdon lévő kutató kolóniák után már adott volt a technológia egy marsi kolónia létrehozására is, akik ott helyben vizsgálódnak, és kísérleteznek, hogy a földi mikrobák vajon képesek-e úgy mutálódni, hogy túléljenek a Marson, vagy valóban „bennszülött” élettel van-e dolgunk. Mondanom sem kell, ha utóbbi bizonyosodott volna be, akkor az két dolgot jelenthet. Vagy mindkét bolygóra máshonnan érkezett az élet, vagy egyszerűen az élet, mint jelenség, ilyen, amilyennek mi ismerjük. Akkor is egyformára fejlődik, ha két, egymástól elszigetelt rendszerben alakul ki.
Szóval elindult egy kolonizáló űrhajó megpakolva minden földi jóval. Hatalmas űrhajó volt, eleve az űrben szerelték össze apránként, mint egy űrállomást. 340 embert vitt magával egy évre elegendő ellátmánnyal. Ez ahhoz volt elég, hogy odaérve felépítsék a bázist és a szükséges ellátórendszereket. Minden moduláris volt, pillanatok alatt fel lehetett építeni egy bázist. Mivel mindegyik blokk teljesen zárható volt, így gyakorlatilag azonnal használhatóvá vált, amint csatlakoztatták a többihez. Az első elem volt a legfontosabb, az tartalmazta a létfenntartó rendszereket. Például azt, amelyik a mars szén-dioxidban gazdag légköréből oxigént állított elő, és nitrogént vont ki, hogy aztán a kettőből kikeverje nagyjából a földi levegő összetételét. Ezen kívül tele volt pakolva akkumulátorokkal, amik a fő energiaellátás kiesése esetén pár napig működtetni tudták a legfontosabb rendszereket. Hivatalosan Zéró blokk volt a neve, de mindenki csak Rubik-kockának hívta, mert kívülről egy 3x3-as tagolású, 4 méter oldalhosszúságú kocka volt. Minden blokk mind a négy oldalán volt egy-egy zsilipelt ajtó, ahova egy rövid folyosó csatlakozott, amihez aztán a következő blokk, és így tovább, akár a végtelenségig. A villamos energiát és a fűtést alapesetben szintén egy blokk méretű mini atomreaktor biztosította. Ezt a bázistól legalább egy kilométer távolságra kellett telepíteni, leásva egy tíz méter mély gödörbe, hogy ha esetleg felrobban, akkor ne érje közvetlen lökéshullám a bázis többi részét. A reaktor hűtőfolyadékát pedig fűtésére használták fel. Aztán az élelemhez vittek fel rengeteg műtrágyát, aminek az volt a feladata, hogy a marsi talajt növénytermesztésre alkalmassá tegye. Egyedül az állati fehérjék bevitele volt nehezen megoldható. Mégsem tarthattak marhákat a Marson. Szóval azt egyelőre, jobb technológia híján, rendszeresített ellátmányból tervezték megoldani. A víz volt a legkisebb probléma, azt egyszerű volt csinálni a marsi vízjégből. Az emberiség elkezdte tehát kolonizálni a Marsot. Hogy mikor történt mindez? 2078-ban. Odarepültek, kiépítették a bázisokat, beüzemelték az erőműveket, majd munkához láttak.
Aztán egyszer csak elhallgatott a Föld.
A kolónia lakói először természetesen rádió problémákra gyanakodtak, de hamar kiderült, hogy annak semmi baja. Pár hét sikertelen próbálkozás után kezdett eluralkodni a pánik. Ott voltak egy idegen bolygón véges készletekkel, és az utánpótlásra nem sok esély volt. Úgy döntöttek, hogy addig nem tesznek semmilyen lépést, amíg a következő ellátmányhajó meg nem érkezik. Elméletileg a kommunikáció megszakadása után indult, és hamarosan meg kellett volna érkeznie. De csak vártak, mert az űrhajó nem jött. Ebből pedig arra következtettek, hogy nagyobb a baj, mint amekkorának elsőre látszott.
Rövid tanácskozás után arra jutottak, hogy összepakolnak annyi tudományos eredményt és leletet, amennyit csak lehet, és visszatérnek a Földre. Ott ráérnek kinyomozni, mi történt pontosan.
Amikor közeledtek a Földhöz, balsejtelmeik beigazolódni látszottak. A Föld sötét volt. Teljesen. De nem csak a Föld, az összes űrállomás, és műhold is. Már amelyik még le nem pottyant energiaellátás híján, és el nem égett a légkörben. Még a Holdon lévő bázisok is sötétek voltak. Próbáltak rádiókapcsolatot létesíteni, de minden süket volt, pár statikus zörejt leszámítva. Csináltak nagyfelbontású fotókat, méréseket végeztek a légkörről, semmi látványos katasztrófára utaló jelet nem találtak. Nem volt nyoma meteor becsapódásnak, sem atomháborúnak, semmi hasonlónak. Leszámítva az atomerőművek környékét, mert azok áramellátás nélkül túlszaladtak, és felrobbantak. A városokban semmi sem mozdult, semmi sem világított, néhány tűzfészket kivéve. Ezek egy része valamilyen rendszer hibájából következhetett be, a szabadtéri tüzeket viszont valószínűleg az emberek gyújtották, hogy adjon némi világítást és meleget. Ez mindenképpen jó hír volt, hiszen bizonyította, hogy az élet nem szűnt meg a bolygón, csak a visszarepültünk az őskorba.
A hajónapló bejegyzései szerint páran öngyilkosok akartak lenni, amikor meglátták a néma Földet, és le kellett verni egy lázadást is, amikor néhány reményvesztett ember megpróbálta a hajót felrobbantani. A tervük majdnem sikerült is, mert olyan mértékben rongálódtak meg a hajtóművek, hogy nem voltak képesek tartani a Föld körüli pályát, így lassan, de biztosan belezuhantak volna a légkörbe. Minden mozdítható műszert, akkumulátort és elektromos kütyüt bepakoltak a leszálló egységekbe, hátha szükség lesz rájuk, és leszálltak a földre. A leleteket automata kapszulákban lőtték ki. Úgy gondolták, később majd megkeresik őket.
Miután kiszálltak a hajókból, hamar kiderült, mi történt. Egy vagy több erős elektromágneses impulzus tönkretette a bolygó összes rendszerét, amiben volt egy kis elektronika. Minden tárolt adat megsemmisült. Mindegy, hogy egy e-könyv volt az, vagy egy öntőgép vezérlőprogramja. Ennek megfelelően minden leállt, amit elektronika irányított. A gyárak, a liftek, az erőművek, még a levegőben lévő repülőgépek is. Sajnos. Mindössze pár, nagyon mélyen a hegyek alá beásott bázis élte túl, de a felszínhez közeli rendszerek megsemmisülése miatt azok sem tudtak kommunikálni senkivel. Néhányból még kijutni sem tudtak, és valószínűleg a létfenntartó rendszerek leállása miatt meghalt mindenki odalent.
Az egyik mentőhajó egy szerencsésebb bázis mellett ért földet. Ez eleve egy barlangból nyílt, tehát az összes rendszere ép maradt, és hála a geotermikus erőműveinek, az energiaellátásuk nagy része is biztosított volt. Ők sem tudták, mi történt, amíg a felszínre nem jöttek az üzemzavar miatt.
A Marsról érkező tudósok aztán ebbe a bázisba vették be magukat, és innen irányították az emberiség újjászületését. Megkerestek más hasonló létesítményeket, amik túlélték a katasztrófát, és összeszedtek annyi szakembert, amennyit csak tudtak. De a munka neheze csak ezután jött. Be kellett gyűjteni minél több élelmet, ki kellett építeni a kommunikációt, majd újra kellett éleszteni az ellátórendszereket. Már amelyiket lehetett. Az űrhajójuk közben belépett a légkörbe, darabjaira esett, nagy része elégett, de volt, ami túlélte, így azokból is szert tettek némi alkatrészre.
Az első években meggyűlt a baj a fosztogatókkal, de ahogy éledt újra a technológia, ezek háttérbe szorultak, és elcsendesedtek. Az emberiség hihetetlen összefogást tanúsított, és ez oda vezetett, hogy 100 évvel később már nagyjából a régi fényében pompázott. Persze ez erős túlzás, hiszen a fejlett technika ugyan adott volt, de a bolygó nagy része még mindig sötétségben élt. Viszont rohamosan fejlődött.
A visszahozott leleteket bár begyűjtötték, de érthető módon mások voltak a prioritások, így sokáig nem kezdtek velük semmit, csak később kezdték el megvizsgálni őket. Na az egyik ilyen cég alkalmazottja voltam én is. Egészen áprilisig, amikor anyám régi kollégája, egy bizonyos Dr. Edward Mengele meg nem keresett egy érdekes állásajánlattal.

Hegycsúcsokon pihen a hó, a völgyben patak csörgedez,
Madarak járják násztáncukat, lágy szellő lengedez.
Ezernyi napsugár, mintha aranyban fürödnék,
Nyulak kergetőznek, bár köztük lehetnék!

De nem! Nem szabad! Bármilyen szép is.
Tizennégyen várják, hogy mozduljak én is.
Kellene, tudom, de túl nagy a dilemma:
Fussak egy spot kört, vagy menjek egy bokorba?

Talán mégis mennem kéne, sok itt a nyílt terep,
Arty is van pár, talán segítenek.
De mi van, ha mégsem? Ha egyedül maradok?
Spotoljak magamnak, míg láncot nem kapok?

Nem, ez túl magas kockázat, nem vállalhatom,
Inkább hátrébb húzódom, nem leszek barom!
A fél csapat halott, a csata már elveszett,
Senki nem tett semmit, csak engem csesztetett!

Ott az a TD, nem bement középre?
Persze, hogy kilövik, az Isten szerelmére!
Vagy az a nehéz tank! Mit keres a réten?
A dühöngőben kellene lennie már régen!

Tudom, tudom, nem túl gyorsan, de ezt is megértük. Következő cél az egyéni avatar. Majd tavasszal...

Bevezető, tartozékok

Az egér nem friss modell, de miután pár hónapja került hozzám, és nem találtam komolyabb leírást róla annak ellenére, hogy fórumokon sokan ajánlják, gondoltam, megosztom tapasztalataimat, hátha valaki ilyenen gondolkodik.

A munkahelyemre kerestem olyan vezeték nélküli egeret, ami használható méretű, kettőnél több gomb van, és még programozhatók is, ráadásul nem túl drága. Először a 10-12 ezer forintos árat kicsit borsosnak találtam, de hosszas keresgélés után rá kellett jönnöm, hogy egy öt darab programozható gombbal ellátott vezeték nélküli, lézeres egér ennyibe kerül.

A típus története a háttérben érdekes lehet. Ha rákeresünk a Logitech
weboldalán az M705-re, rögtön két találatot is kapunk. Az egyik a "Marathon Mouse M705", a másik pedig a "Wireless Mouse M705". Az érdekes az, hogy mindkettőnek a típuskódja ugyanaz. Na ez engem is kicsit megkevert, ugyanis nem tudtam biztosan, van-e különbség a kettő között. Így utólag azt gondolom, nincs.