Hirdetés

XDL Happy 31B @DFX version 1.1

Bevezetés, a ház

Sziasztok!

Úgy döntöttem, írok egy rövidebb cikket a karácsonyi házcsere projektemről. A régi házam is "moddingos" volt, így most is hasonló átalakításra "hajlamos" kuckót szerettem volna beszerezni.
A kiválasztás szempontjának középpontjában az állt, hogy plexis oldallappal rendelkezzen, fekete színű legyen (DVD-író színe miatt klappoljon) a jövevény, és legalább 3 ventilátor legyen beleszerelhető.

Nézelődtem sokáig a neten, nevesebb gyártók oldalát is átböngésztem, volt szó Thermaltake, Zalman, Cooler Master megoldásról is, de mind kiesett valamilyen szemszögből, legyen az akár fórumos vélemény, beszerezhetetlenség, vagy az ár.

Végül az XDL Happy 31B típusú házra esett a választásom. Nem is tagadom, anyagi megfontolás miatt is döntöttem emellett, mert tudtam, amit belerakok még átalakítás címszó alatt, az is pénzbe fog kerülni, és szerettem volna, ha az ünnepekre készen áll komplett az új szerkezet. Nem mellesleg nekem szimpatikusabb a régi hozzáállás, hogy a tápegység felül foglal helyet. A rendszeremet elnézve szerény elgondolás, így ez a ház passzolt hozzá leginkább.

Greece, Paralia 2010

Na szóval, úgy kezdődött hogy én és a barátnőm kitaláltuk el kéne menni görögbe. A választás Paraliaára esett mivel sok jót hallottunk olvastunk róla, magyar Siófokhoz hasonlították a helyet. Pesti borús esős időbe felültünk a buszra,ami 17 órát zötyögött velünk. Néha elég kietlen zord vidékeken(Szerbia, Makedónia). Útlevélre szükség volt, márpedig utolsó infók szerint nem kellett volna, de mégis.
Odaértünk reggel 6-ra, gyakorlatilag teljesen kihalt volt az üdülővároska. Az élet kb. 11-kor indul be, és kb éjfélig tart. Az idegenvezetés elég nulla volt, de mikor megtudtuk román származásúak ezen nem is csodálkoztunk (nem szeretik a magyarokat), a vendégek nagy része is onnan volt. Szerencsére nekünk sikerült egy magyar hason korú párt kifogni szomszédnak mint mi. 4. emeleti Olymposra nézve.

GigaSaturn - azaz lúzerség a köbön...

Gondolkodtam picit csak egy hosszú hozzászólásban gyűjtsem össze mindazt amit ma tapasztaltam, vagy egy cikket írjak róla, utóbbi mellett döntöttem.
Előzményként gondolom sokan tudják most nyílt a plázában a 2 szintes Saturn, amit agyba-főbe reklámoztak.Hát mondom nézzünk el, hátha van értelmes dolog.
De sajnos a szokásos szánalomhalmaz dolgokkal találkoztam. Komolyan mondom nem értem őket, tényleg ennyire hülyének néznek mindenkit?..Kik egyáltalán a célcsoport tagjai az ilyen helyen?...Égbe elszállt árak még így akciózás idején is.
Komolyan mondom átlag ember itt nem vásárol, mondjuk látszik is 80% csak nézelődik. Max. a sznobok vesznek ilyen helyen bármit is, akik ilyen hozzállással vannak>>"huu na menjünk a pázába..vagizzunk vegyünk egy 100as lcd-t"..azt rá se jön hogy lehúzzák, csak mert lusta utánanézni vásárlás előtt, mennyi is valaminek a tényleges ára, és /vagy mennyit is ér valójában. Hogy egy konkurens szlogenjével zárjam rövidke írást igen "hülye azért nem vagyok, HOGY ILYEN HELYEN BÁRMIT IS VEGYEK"
Természetesen az eladóktól kérdezel valamit gőze nincs semmihez, kérdezel valamit hol van?van-e?..nem tudja....
De azért legyen egy kis lista kis kommentel mire is gondolok>>
SE w580>>68e..no komment..nézzük már meg mennyi az ára egy 10essel olcsóbb bőven.
ati 9600 pro>> 27e....szép szavakkal nem tudom leírni mit gondolok.
gainward 8600gts>> 52e..szintén egy jó 10zel olcsóbb.
webkamerák 8-9etől kezdődnek>>de kérlek..neten körbenézve webshopokba 5é már klasszt lehet kapni, 8é profi 12e speckot lehet kapni..erre itt teljesen átlagosak a 12-15e-sek....
130 as lcd 1 guriga>>de kérlek..450-500é...ósanba már a legfaxább 127eseket meg lehet kapni...
19"es lcd 62é>> kérlek 45e mindnehol már

Samsung E200 - jó penge

Na szóval gondoltam írok erről a telefonról, mert kb. 1 hete vettem én is egyet magamnak. Elég hosszas keresés után lyukadtam ki ennél a modellnél, feltétel volt a vékony design, bluetoth, mp3as támogatottság, és memo bővíthetőség, és szerettem volna ha valamelyest értelmes képeket készítsen. Először az e590en gondolkodtam, de ő majd az utód lesz. A 3 nokia (3500, 5310, 6500) és 2 SonyEricsson (w580, w610)modell pedig az ára miatt esett ki.

Na szóval új, függetlenbe ezüst színbe +512microSD-vel 32-be fájt nekem ez a dolog. Elsőre is nagyon szimpatikus volt nekem a telefon formája vékonysága kézreállósága miatt. A kijelzője szerintem jó a 65k szín ellenére.A menü samsung gyári menüje ami sajna témára nem cserélhető de így is tetszetős, enyhén SE beütéssel, de van pár dolog amit én más alcím alá tettem volna (pl:bluetoth inkább a szervízőbe), de ez megszokás kérdése. Szokásos gyorsmenüs megoldás itt is mükődik, mondjuk számomra ez semleges dolog. Minden dolog elég részletesen állítható a menüben, ami természetesen magyar. Zenelejátszó egyszerű, a célnak megfelelő. PC-vel kékfogon keresztül könnyen kommunikál és meglepően gyorsan, más telefonnal is próblémamentes a kapcsolata.
Minden manapság szokásos dolog, mint stopper, fm rádió, naptár,ébresztő, hangrögzítő,mértékegységváltó, jegyzetek stb..megtalálható a telefonban, szerintem ezek alap dolgok, így nem taglalom őket. A kijelző elég szépen állítgatható, testreszabható, és a neten kósza háttérképekbe, képernyővédőkbe lehet akadni, amik egész jól mutatnak. Ami még pozítív dolog nekem ezen a menükonfigolhatóságon kívül, hogy a képszerkesztője szerintem nagyon klassz, keretezhető, effektusozható a kép, nekem bejön, de persze ilyenkor egyből csökken a mérete, ez nem túl szerencsés de ez van, ja és persze csak belső memóból képes erre a készülék, mindahogy a csengőhangot, éppen aktuális hátteret is itt kell elhelyeznünk. Saját fájlainkat korrektül menürendszerbe helyezi a mobil, áttekinthető formában, ahogyan a hívásaink, és üzeneteink is közérthetően nyomon követhetők. Akksi nálam 3-4 napot bír csak, annak ellenére hogy elég szépen mükődik az energiatakarékoskodás a készülékben (kijelzője fénye), kb 2.5 óra alatt feltöltődik a telep. A fényképezője 1.3 mpixeles 4xes zommal szerintem lehet vele jó képeket csinálni, de sötétben alkalmatlan erre a szerkezet, jó fényviszonyok kellenek. Ennek demonstrálásra álljon itt pár kép, amik nem feltétlen a legjobbak megpróbáltam minden körülmény (lámpa, fénycső, nappali fény, fókuszos) között képeket készíteni. A videoja 176os felbontású tehát max. telon élvezhető de ott se igazán, inkább hagyjuk kategória, a képekátlag 150-350kb-osak amit ajánlatos a belső kis memória (8MB) inkább memokarin tárolni.

Egy kis 5ös segítség...

[P]Gondolom sokak nem ismerik ki magukat ebből az új fórummotorból, gondoltam, írok egy picinyke írást arról mit hogyan lehet megvalósítani.

Először is dánke hogy meghallgatásra talált a 10es listám, remélem többen használják majd. A linkelés úgy mükődik>> klikk a linkre>>beilleszted az url-t>és nekem mikor leokézom pont a 2 csukott jel között lesza kurzorom oda beírod mi legyen a lin szövege például így
A többi funkció gondolom egyértelmű

Ez mondjuk nem tudom mire jó...

ez így vajon mükődik e?

:U

Melyik részét kellene csak kijelölni?

ezek szerint mindegy

Galaxy 7600 GT AGP

Mostanság elég ritkaságszámba megy, ha a régi csatolófelületre bármelyik gyártótól is ütős darabot foghatunk kezünkbe.Mivel sikerült egy, a címben szereplő kártyát kezeim közé kaparintanom, így gondoltam megismertetem veletek, mivel ilyen típusú kártyáról még nem olvastam tesztet magyar oldalon.A pci-express-es társát figyelembe véve egy középkategóriásnak mondható, mai viszonylatban korszerű chippel szerelt videókártyát üdvözölhetünk személyében, melyről tesztet itt is olvashattatok.

Na akkor csapjunk a lecsóba, ahogy szokták mondani:
A kártyához egy kedves fórumtársunk Pegazus révén jutottam hozzá, ezúton is köszönöm neki a lehetőséget.Első pillantásra a kártya doboza ( [link] [link] ) kicsinek tűnt számomra, viszont a mai kornak megfelelően design-os és mutatósnak véltem.A csomagolást felnyitva egyből megpillanthatjuk a kártyát, ([link] ) ami a dobozhoz mérten szolíd méretű, illetve a kátya alatt találjuk a körítést ( [link] ) ami a szokásos használati útmutatóból, S-video kábelből, Galaxy driverlemezből és Vivo átalakítóból áll. A gyári cd-n a driveren kívül megtaláljuk az ''overclock tool''-t ami gyakorlatilag a Coolbits nevű regisztrációs bejegyzést takarja.

A kártya hűtéséről hagy szóljak egy keveset.A referencia hütőtől eltér, rézből készült, és szerencsére nem egy 4cm-es ventilátor folglal benne helyet, hanem annál egy picit nagyobb, talán hasonlít is keveset a Zalman cég legújabb megoldására.A hütő hatásfoka megfelelő a kártya idle állapotban 45 fok fölé nem megy, terhelve sem éri el az 55 fokot.

Külön öröm volt látni hogy a kártya 1.2 nanos DDR3-as Samsung ramokkal szerelt, amit a dobozon levő Premium fülecske is büszkén hirdet.Ebből 256mb helyezkedik el a kártyán, némiképp a hűtés takarásában. Így biztosak lehetünk abban hogy a kártyában megfelelő tartalék lakózik memória oldalról is. A kártya órajele eltér a refrenciától, ugyanis 560/1450 -es órajeleken mükődik, vagyis a memória órajele van megemelve +50mhz-cel, amire szintén utal a csomagolási címkén szereplő ''overclocked'' szó.

A kártyát a Coolbits nevű kis tuningprogram 618/1700 mhz-es optimális órajelekre lőtte be, a tuningolt eredmények ezen az órajelen születtek, az alapórajeles számok, pedig az imént, elöző bekezdésben értékeken futottak.

Tesztkörnyezet:

- Asus P4P800 alaplap
- Intel Pentium @3.4Ghz-es processzor
- 2x512 mb memória
- Chieftec 420W-os tápegység
- Windows XP Sp1
- WHQL Forceware 91.47

Használt tesztprogramok:

-3D Mark 2005
-3D Mark 2006
-Need For Speed Most Wanted
-Need For Speed Carbon


Bízakodva vártam vajon a neten fellelhető eredményekhez képest az agp testvér miket produkál a két közkedvelt szintetikus tesztprogramban:

3D Mark 2005 : alapon [link] tuningolva [link]

3D Mark 2006 : alapon [link] tuningolva [link]

A Várakozásokat beigazolva az agp kártya is hasonlóan szépen szerepel a tesztprogramokban, sőt én talán nem is vártam ilyen jó eredményeket tőle.

Az útobbi 2 év népszerű autósjátékaival is próbára tettem az újdonsült szerzeményemetátlag fps számok)

Need For Speed Most Wanted 1280x1024 4*AA+8*aniso, játék szerinti maximális grafikai beállítással:
alapon: 33.2 fps
tuningolva: 37.1 fps

Need For Speed Carbon 1280*1024 4*AA+8*aniso, játék szerinti maximális grafikai beállítással, kivéve motion blur off:
alapon: 20.1 fps
tuningolva: 22.5 fps

1024*768 + többi beállítás az elözőben említettel megegyezően:
alapon: 27.9 fps
tuningolva:31.4 fps

A tavalyi sorozat semmilyen akadály elé nem gördítette a kártyát az idei újabb programban, ajánlatos a grafikát kicsit visszább venni, illetve a felbontást mérsékelni az élvezhető játékmenet érdekében.
A kártyán a 10%os gpu illetve 17%os memória tuning átlagosan 11-12%os gyorsulást jelnentett a két játékprogramban. A tesztprogramokban pedig kb. 10% os többletet érhetünk el.

A kártyával teljes mértékben meg vagyok elégedve bátran ajánlom, mindenkinek megvételre, aki a régi platformját nem szeretné lecserélni, de jó grafikai teljesítmény mellett szeretné használni a gépét a játékprogramokban.
Kuriózumként kicsit visszaábbkanyaródva az időben, álljon itt egy 3D mark 2003 alapórajeles eredmény is [link]

DragonFX