"Anyám! Jövök már!" Anakin semmi másra nem volt képes gondolni, csak édesanyjára. Tudata minden pillanatban azt sugallta, édesanyja szenved. Próbálta gondolatait leválasztani az Erőről, de szíve minden egyes dobbanása lüktetve pumpálta a halántékába a vérébe epeként keveredett fájdalmas gondolatokat édesanyjáról. "Anyám szenved." Anakin fogai csikorogva szorultak össze, tehetetlenségében és dühében legszívesebben leszállt volna a homokfutóról, és széthasította volna fénykardjával. "Miért ilyen lassú ez a robogó?" Keze emberfeletti erővel csavarta a tolóerő-adagolót, de az meg sem mozdult. Anakin letekintett rá. A kar maximális helyzetben állt, nem lehetett tovább húzni. A gép teljes sebességgel száguldott. Anakin mégis úgy érezte, a gép szinte áll, nem halad. Pedig az antigravitációs sikló ugyanúgy küzdött, mint a pilótája. Alkatrészei éppúgy csikorogtak, mint Anakin egymáshoz préselt fogai. A sárga tatuini homok gyorsan kavarogva szállt fel a gép után, hogy utána lassan hulljon vissza aranyesőként a száraz, repedezett, szomjas talajra. Ám ez az aranyeső nem csillapította a talaj szomját, mint ahogy Anakinnak sem csillapodott a szomja, hogy újra láthassa, karjaiba zárhassa édesanyját. "Meg kell mentenem!" Nem tudta, mitől, kitől, de Anakinban megfogalmazódott az érzés, mamáját gyötrik a kínok valaki, vagy inkább valakik által. Érezte, hogy anyukája éhes és szomjas, érezte, hogy testét fájdalom gyötri, de a legborzalmasabb az a lelki fájdalom volt, amit mamája belül érzett, s ami Anakin lelkében visszhangzott. Néma segélykérés, hangtalan sikítás, száraz könny. Az antigravitációs motort hirtelen oldalra döntötte, és hihetetlen gyorsan átvágott két magas sziklaszirt közt. Mint a mágnes, úgy vonzotta őt édesanyja, szinte kijelölve neki az utat a sötétedő tatuini sivatagban. Őrült tempóval száguldott át további sziklaképződmények között, érzékszerveit átadva az Erőnek, szinte vakon vezetve a robogót. A sivatagban gyorsan leszáll az este. Tudta, hiszen itt született. És itt volt gyermek. Mióta az eszét tudja, csak édesanyja szerette. Keserves volt a rabszolgasors, de Anakin utólag rájött, édesanyja tette ezt számára elviselhetővé. A nélkülözés, és a rabság csak csekély mértékben jutott el a kis Ani tudatáig, mert mamája szerető gondoskodással terjesztett ki fölé egy hálót, mely nagyon keveset engedett át a gonosz peremvidéki bolygó mocskából. A sok gyilkos, a sok csempész, a Huttok, a Galaxis söpredéke. Sebulba, aki ha tehette volna, megölte volna a fiút. És Watto. A rabszolgatartó. Mind-mind potenciális veszélyforrás, ám anyukája mindentől s mindenkitől megvédte. Szerette. Védte. Tanította. De mindeközben soha nem gátolta személyiségét, akaratát, vágyait. Anakin rabszolga volt, de mamája révén mégis SZABAD. Shmi Skywalker tudta, hogy a gyermek az Erő ajándéka. Neki adta, valamilyen ismeretlen indítéktól vezérelte, hogy embert faragjon belőle, lehető legjobb tudása szerint nevelje, és szeresse, hogy majd egy napon a gyermek méltó módon eleget tehessen az Erő által rászabott feladatoknak. A küldetésének. Anakin hálát érzett édesanyja iránt. Mindazért, amit kapott tőle. Mindazért, amivé tette, mindenért, ami nagyon, de nagyon hiányzott. "Szeretlek anyám! Szeretlek... bírd ki még... kérlek!"