Némi fáziskéséssel és az alábbi videóval kívánok kellemes karácsonyi ünnepeket a Prohardver lapcsalád szerkesztőségének, olvasóinak, fórumozóinak és mindazoknak, akikkel a Hardveraprón keresztül korrekt üzleteket és nem egyszer maradandó barátságokat köthettem az idén.

Hamarosan egy hogyankészült bejegyzéssel is jelentkezem, addig is rongyosra nézni és megosztani ér!

Miután múlt pénteken az eDigital önszántából lejáratókampányt indított maga ellen, a minap egy másik áruház kapcsán újabb cifraságba ütköztem. Én tényleg csendben akartam maradni, de most már csak kikívánkozik belőlem ez meg az...

Szóval az úgy volt, hogy a több országban jelenlévő Extreme Digital - talán elsőként a magyar webáruházak közt - nagy dérrel-dúrral beharangozta a tengerentúlon bejáratott hagyománynak számító Fekete Pénteket. Ez szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban arról szól, hogy egyes üzletek jelentős kedvezményekkel, akár haszonkulcs nélkül is igyekeznek minél több vásárlót megnyerni maguknak (ezzel együtt elhappolni őket a konkurenciától).

Hát itt is valami hasonló volt készülőben, 2014. november 21-én be is indult az akciós felület, volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, csak épp elég nehéz volt szemtől szembe kerülni a magasságos akciókkal; megtörtént ugyanis a gyalázat, miszerint egy számítástechnikai webáruház számítástechnikai rendszere felmondta a szolgálatot. Bejutni tehát nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett, ennek köszönhetően az akciós termékek végigbogarászására egy emberöltő nem tűnt elegendőnek a délelőtti órákban. Sokan látástól mikulásig a monitor előtt guvasztották szemeiket, de a rendszer még éjfélhez közeledve is ugyanúgy kidobálta őket, mint a kora hajnali órákban; ha a kosárba helyezés sikerült is, a továbbjutás csak nagyon keveseknek adatott meg.

Csak sajnos többnyire a méteres kékeres rossz oldalán állok. Legalábbis erre jöttem rá, amikor végiggondoltam, hogy mi mindent nyeltem le az utóbbi időkben. Aggodalomra természetesen semmi ok, az alábbiakban használtcuccos adok-veszekről lesz szó, tehát a cím ellenére a cikkben foglaltak korhatárra való tekintet nélkül fogyaszthatók – sőt, azt hiszem, érdemes is minél előbb tanulni mások hibáiból. Reméltem, hogy erre sosem kerül sor, de hallunk mindent, globális felmelegedés meg miegyéb, hát tessék, most én is más leszek.

Karrieremet az orális iparban még valamikor 2011 októberében, önként és dalolva indítottam be. Csakis magamat okolhatom, semmi szükségem nem volt az R500-as Toshiba notebookra, de a T61-es Lenovo úgyis eladósorba került, csere, beszámítás volt, hát legyen, ugorgyunk fejest! Akkor még nem tudtam, hogy pontosan mibe…
Papíron igazi technikai csemegének tűnik a kütyü: 12 collos, hajlékony kijelző, kétmagos processzor, 3G, GPS, DVD meghajtó, és mégis 1 kiló körül alakul a súlya. Üzenetváltásunk során megtudtam, hogy a gép állapota „jó, de mivel ezüst színű, a fedlapon van egy pici kopás”. Telefonon találkozót egyeztettünk, a helyszínen azonban a kopáson kívül más is várt: egy csálé illesztés itt, egy repedés ott és ott, még egy pár karc emitt, hiányzó akksi tartó pöcök amott… A hirdetésben szereplő magyar billentyűzet sehol, még csak matrica sincs, egyszerűen át lett állítva a kiosztás a Windowsban, ettől máris magyar.
Vannak emberek - sőt, egészen gyakoriak -, akik az enyémmel ellentétes előjelű – értsd: pozitív – intelligencia-hányadosuk révén ilyenkor minimum felkoncolják a jóembert, aki egy ilyen szutyokért elrángatta őket a város másik végébe. Nos, a hirdetőnek mégis sikerült kifognia azt az egyetlen balekot, aki e helyett kezet rázott a vén homokossal, az üzlet pedig megköttetett. Miután otthon alaposabban megvizsgáltam a dolgot, kezdtem érezni, hogy ez bizony kemény menet lesz.
Nem sokkal később a gép, immár az én gondozásomban, valahogy így kellette magát a neten:

2012. december 18-án kezdődött. A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara versenyt hirdetett: matricázd fel az autódat, fotózd le, a képet töltsd fel a kar facebook oldalára, csatolj mellé rövid szöveget, melyben leírod, miért ajánlod a kart a felvételizőknek, és ha február 15-ig a te fotód alatt gyűlik össze a legtöbb like, nyertél egy Nexus 7 tabletet.

Az alapötlet nem váratott magára sokáig, a megvalósítás már annál inkább: a fotóhoz több emberre, kevés fényre és egy épkézláb fényképezőgépre volt szükség. A sötéttel nemigen foglalkoztam, a történetnek ezt a részét valaki más irányítja, de szerencsére télidőben ő sem fukarkodik a gyenge fényviszonyokkal. A gép dolgát viszonylag hamar sikerült megoldani, a népeket viszont csak nem tudtam összefogdosni - hiába, nem egyszerű feladat vizsgaidőszakban Pestre rángatni egy rahedli embert, pláne, ha a hideg, nedves idő éppen ellenem dolgozik.

Így végül édesapámmal vágtunk bele: bedobáltam az autóba a donor-Nissan alkatrészeit, melyeket megboldogult Zsigulim hamvaival karöltve szétszórtuk a cinkotai temető melletti parkolóban, az autót megemeltük, a kereket levettük, a Nikont állványra csavartuk, a módválasztót időzítőre toltuk, és vártuk az autókat, amik majd a hosszú záridős képen fénycsóvát húznak mögöttünk. Utóbbival megint úgy nézett ki, hogy bakot lőttünk, vasárnap este lévén ugyanis nem akaródzott számolatlanul szállingózni a mindenféle kivilágított gépeknek, ha meg mégis, nem volt egyszerű eltalálni, mikor indítsuk az időzítőt.

Vélemény… Akár a segglyuk: mindenkinek van, de az emberek többsége nem kíváncsi a másikéra.

Kész, vége, eladom. Ez egy kalap szardíniát nem ér… Két napja van nálam, használni akartam, sokáig, de nem tudok vele együtt élni. Lehetetlen, mert bár volt arcom, amit imádtam, azóta megtanultam, milyen az, ha rendesen összeraknak egy telefont. Hát nem ilyen.

Hogy ki tanított meg rá? Két készülék a Motorola gyártósorairól: a fémházas Milestone és a kevlárhátú RAZR. Mégis, a rajtam egyre inkább elhatalmasodó tapintásbuzéria és fémfetisizmus ellenére az arcról kellemes emlékeket őriztem. Sőt mi több, egyenesen etalonnak tartottam az okostelefonok közt. Ki mertem volna jelenteni, hogy a japánok műremeket alkottak, amikor az elegáns, letisztult és semmi mással össze nem téveszthető készülékházat szemkápráztató kijelzővel párosították, és bár a burkolat alatt rejtőző hardver mostanra messze nem a legerősebb, azért az egyre kevésbé játékos kicsi én elvárásainak még mindig eleget tesz. Mindeközben pedig mégsem az a debella tepsi, amilyenek általában a mai, egy kézzel már-már kezelhetetlen telefonok lenni szoktak.