Hirdetés

Zsebre dolgozó kalauz

"Tisztelt Ügyfélszolgálat!
A 7918 személyvonat (Kőbánya-Kispest - Kiskunhalas)-on kellett megint tapasztalnom, amint egy utas jegyvásárlás helyett, a kalauz kezébe nyomott 500Ft-ot, aki természetesen nem adott jegyet az utasnak, és a teljes családjának (2 felnőtt 2 gyerek). A probléma az, hogy ezt sokadjára tapasztalom, már legalább 3 kalauznál szematnúja voltam, az egyik pedig az általam vett jegyet nem akarta odaadni, csak 60Ft (!)-ot vissza a jegyem árából, azt mondva hogy ezzel el van intézve. Persze egy hangos felszólításra már hajlandó volt jegyet adni.

Javasolnék egy belső vizsgálatot, vagy állítsák vissza a régebben lévő kalauz és és ellenőr párosítást, ugyanis törvénytisztelő polgárként felháborítónak tartom, hogy a szemem láttára lopják szét az adóforintjaimból és jegydíjamból fentartott vállalatot.

Üdvözlettel
Vezetéknév Keresztnév"

Irány Zombieland 29.

Exit Humanity (2011)

Vadnyugati zombi. Jeah.
Nekem kb annyi közöm van ezekhez a vadnyugati dolgokhoz, hogy a Fallout New Vegas-ban vagány volt az ismétlőpuska, meg láttam a Bunyó karácsonyig című filmet.

Jó, igazából nem vadnyugat, mert az amerikai polgárháború után játszódik, szóval inkább, kevésbé vad Dél :F
Kezdjük a rosszal. A film teljesen kiszámítható. Mindig tudjuk mi lesz a következő jelenet, nincs benne semmi meglepetés. Lehet hogy ezzel a rendező csak az indiánfilmek hangulatát akarta visszaadni ezzel, de nekem mindenesetre az jobban tetszik, ha van 1-2 fordulat egy filmben. És az nem úgy történik, hogy:
3. fejezet
A csata, amelyben győznek a kékek.

A másik gond, hogy a film túlságosan komolyan veszi magát. Kb a Sorstalanság volt az utolsó film (ami persze egy remekmű) amiben ennyi dráma volt. Itt is eléggé komoly dolgok történek, de a szereplők nincsenek megszerettetve velünk. Kit érdekel, hogy lelőnek egy filmben valakit, aki 3 perce még nem is játszott? Lehet hogy a főszereplőnek jelentett valamit, de nekünk biztos nem fog. Még azt sem tudjuk meg mi a foglalkozása a főszereplőnek.

OpenuSID update 1

Nos, a project nevében az "u" természetesen a mikro-t jelöli villamosmérnök nyelven. Jöjjön néhány kép, elöljáróban annyit, hogy megvalósíthatónak látszik.

OpenuSID project

Tervezek egy C64 hangcsipjére épülő hardvert, ami USB portra csatlakozik, nincs szüksége külső tápforrásra, a kimente pedig mono, Red-book 2Vrms, Jack. Az alkatrészek kiválasztásával nagyrész megvagyok.

Az USB-n HID interfésszel kommunikál, aminek ugye 99%-ban nem kell driver, így akár egy tabletba is beledugható lenne, persze ha van hozzá megfelelő software. A mikrovezérlőt egyenlőre nem fedném fel, Cortex M3, és a rajta lévő Firmware minden külső eszköz nélkül frissíthető lenne, így mindenkinek aki a hardver birtokában van, tudná módosítani.
Az egész áramkör reményeim szerint megvalósítható lenne 15mm x 40mm-ben, így az egész annyi helyet foglalna el, mint az IC maga, csatolóstul, mikrovezérlőstül, mindenestül. Az egyik oldalt egy foglalat lenne, alatta több mint valószínű alkatrészekkel, a másik oldalt csatlakozók, és további alkatrészek, minden SMD, ráadásul pici. Majd ha lesz 3D nézet, akkor feltöltöm.

Gyere dolgozz nálunk!

Nem, ez nem egy álláshirdetés. Ez az az üzenet amit én kapok. Ebben a hónapban a 7. alkalommal kaptam álláshirdetést, fejvadász cégektől. Bár kicsit mindig mellélőnek, és nem 100%-ig az általam betölteni kívánt munkakörrel keresnek. De nem is ez a lényeg. Van munkám, ráadásul szeretem is. Mindig bennem van, hogy elmegyek egy jó lehetőség mellett, mert lássuk be, egy sokkal nagyobb fizetésért bárki bevállalna egy olyan munkát amit esetleg kevésbé szeret.
Úgyhogy taktikát változtattam. A válaszüzenetben egyből rákérdezek a cégnévre, és a fizetésre, egyébként nincs időm. Kiváncsi vagyok mi lesz az eredménye. Mindenesetre érdekes látni, hogy állítólag nincs munka magyarországon, aztán persze mégiscsak van, csak nincs aki betöltse.
A cégnév érdekes témakör, a fejvadász cégek néha nekiállnak titkolózni, talán azért hogy ne állapodjunk meg közvetlen a céggel? Nem mintha érdekelne, hogy mennyit fizet a cég azért ha megtalálnak valakit aki alkalmas a munkakörbe.
Ti ebből tapasztaltok valamit / vélemény?

Irány Zombieland 28.

ha nem írom le bennem marad

Outpost: Black Sun(2012)
Nincs magyar cím az írás pillanatában.

Jó cucc! A második része a nácizombis túlélőhorrornak, és meg kell mondjam, hogy a filmnek sikerült pont azt nyújtania, amit elvártunk tőle. A feszültségkeltés megfelelő, a karakterek erősek, és a zombik ugyan olyan jól néznek ki mint az első részben.

A filmnek sikerül továbblépnie az első rész hibáján, bár van egy jelenet [spoiler] amikor a mérnököt látjuk hozzákötözve a géphez [/spoiler] aminek sikerült hoznia a ga-gyi-sci-fi szintet. Szerencsére ez az elem a háttérbe szorult, vagy hihetőbbé vált, mindenesetre fogyaszthatóbb lett számomra. Az akciójelenetek kellően pörgőssek.

Ami kicsit hiányolható, az az ismertebb szinészek, vagy legalább az "őt már láttam valahol" színészek. De vegyük azt figyelembe, hogy ezt a filmet annyiból forgatták, mint kb egy Holliwood-i szinész bére. Komolyan, a Kis Vuk nevű tragédia kétszer ennyibe került, ha ezt a mérlegre tenném az értékeléskor akkor INT_MAX lenne a pontszám. Nagyon gratulálok a filmstúdiónak, ezentúl követni fogom a munkájukat, főleg mivel jövőre jön a 3. Outpost.

Irány Zombieland 27.

9 nap szabadság

A tinizombik visszatérnek
Die Nacht der lebenden Loser (2004)

Hatalmas sóhajtás. Azok akik a Warm bodies-ra várnak, de nem bírják ki addig azoknak itt egy kis csemege! Mi a baj a tinizombikkal (zombus twilligtus), akik beszélnek, de éhesek húsra? Hát ez:

De tudjátok mit, megpróbálok nem részrehajlani! A film a Haiti-i zombi kultúrát veszi alapul, ezért egy hatalmas plusz jár, hiszen Haiti a mágikus-zombik szülőhelye. Elég sok forrás hivatkozik arra, hogy Haitin különböző drogok, és "fekete mágia" hatására emberek változtak zombivá, akik a klinikai halál állapotából visszatérnek, de agyi károsodás miatt nem mutatnak felsőbbrendű agyi funkciókat. De a film persze ne mamradt meg ennél, egyébként nem lehetett volna eladni Németországban, ezért persze összekeveri őket a Holliwood-i zombikkal, ez viszont hatalmas minusz.

Irány Zombieland 26.

De rég írtam utoljára...

A helyőrség
The outpost (2008)

Nácis-zombis-tudományos, szerintem? Ha horrorként nézem, jó, ha akciófilmként, akkor elmegy, ha tudományos fantasztikus filmként akkor sírok. Megint kapunk náci zombikat, ez az "overkill zombi" kategóriába esik. Legközelebb csak az UFO-nindzsa-beszélő cápa-zombi tudja majd az érzékelő receptorainkat jobban borzolni. Igazából ami nagyon jó a filmeben, hogy meg tudja teremteni azt a trillerekre jellemző folyamatos borzongást, ami általában kimarad az eféle filmekből. Mert ugye a szokásos forgatókönyv az az, hogy "jön a zombi, jé ez harap, futás, safe hause, jajj meghalok a harapástól, dejó valaki elszórt egy shotgunt, safehause overwhelmed, futás, meghal mindenki, kivéve a szimpatikus szinészek". Na itt nem.

Egy dolog nem stimmel a filmben, az pedig ez az áltudományos-fanatasztikus vonal, aminek elvileg magyarázatot kellene adnia a történtekre, de inkább csak csúnya megválaszolatlan kérdéseket vet fel. Ahoz hasonló, mint amikor a prérifarkas felkötözi magát a hatalmas rakétára, hogy mégis mi járhatott a forgatókönyvíró fejében?

A társkeresés csodálatos dolgai 3.

Levél ír, nincs válasz, levél ír, nincs válasz, levél ír ...

Egy idő után rájön az ember, hogy mindennek megvan a maga helye és az ideje. Például kiakadni azon, hogy mennyire el vannak rontva itthon a társkereső oldalak. Mennyire tűnik valószerűnek az, hogy van egy oldal, a Randivonal.hu, ahova elképesztően sokan, minden huszadik (20) ember be van regisztrálva magyarországon, ahol: NEM LEHET INGYEN LEVELET KÜLDENI.
Elképesztő, hogy a 21. században pénzt kérnek ilyenért. Persze és mikor szembesül ezzel az ember? Nem, nem a címoldalon, nem is a FAQ vagy egyéb információs oldalon... Regisztráció után. Kint a főoldalon nagy felbontású képek, bejelentkezés után kis felbontású képek. Fasza.

Érdemes személyes hangvételű leveleket írni. Kaptam választ. Többet is. Lássunk egy-két esettanulmányt!
A nem megyek el otthonról lány:
Regisztráltam a Loveline.hu-ra. Az oldalról majd később. Lány megkeres, 1-2 soros levél elküld, kiemelve, hogy alig pár nap életkor különbség van kettőnk között. Váltottunk pár levelet 5-10 darbot, e-mail címet is kaptam egy idő után. A probléma: van kettőnk között egy Budapest nevű város, aminek a leküzdése cirka 3 órába tellene, illetve a lánynak a munkahelye kozmetikus, és kb 20 méterre dolgozik onnan ahol lakik. Paff.
Én utazok minden nap, többet is mint kellene, úgyhogy tegyük próbára a lányt, hívjuk el randizni, mondjuk nem 30 méterre onnan ahol lakik. Persze nemet mondott, mindezt a hosszútávú életcélok és hasonlók tisztázása után. Szomorú smiley.

Tanácsok kezdő adó-rendelethozóknak

Lássunk 1-2 adónamet, amit még nem vetettek ki, de igazán ki kellene vetni, hogy eltűnjenek a társadalmi egyenlőtlenségek:

1. Veteményeskert adó:
Ugye aki saját fogyasztásra termel, az sosem adózik az után amit megtermelt. Ami hatalmas társadalmi egyenlőtlenségeket szül, mert míg egy építőipari magánvállalat-tulajdonos, amikor hétvégén répát vesz a levesbe, kifizeti a 27% áfát, addig egy Borsodi munkanélküli, aki a saját kertjébe megtermeli ugyanezt, az nem. Legyen Ft/Négyszögöl/év. Számításaim szerint 100 Miliárd bevétel remélhető az új adótól, míg egy átlagos család évente csak 300Ft-ot fizetne.

2. Szórólap adó:
Az fizeti, aki kapja. Mert ugye így ingyenesen tájékozódik, aki pedig megveszi mondjunk a Magyar nemzet-et, az kifizeti a 27% áfát. A szórólaposok felírják, hogy melyik körzetben hány újságot dobnak be, automatikusan megy utánna az adó.

3. Hívás-fogadás-adó:
Ezt az fizetné, aki telefonhívást fogad, évi 250Mft bevételt remélünk tőle.