Hirdetés

Olympus 40-150/2.8 - Zoom, de szinte fix

Alig több mint egy évvel az E-M1 váz és a 12-40/2.8 után, 2014 év végén az Olympus útjára bocsájtotta a Pro zoom széria második tagját, a 40-150/2.8 Pro-t. Ez az objektív egészen elképesztően jóra sikeredett: a review-k rendszeresen kiemelték hogy a fix objektívek mércéjével is kiváló képminőséget nyújt, egyenletesen a teljes zoomtartományban. Az elmúlt közel 3 év saját tapasztalatai alapján csak megerősíteni tudom ezt az értékelést.

Elsőként azonban nézzük meg az objektív fizikai jellemzőit, mert ahogy már a zoomtartományból és a fényerőből is sejthető, itt méreteiben is komoly darabról lesz szó. Ahogy korábban már írtam erről, számomra ha a felszerelés nagyobb mint a zsebrevágható Sony RX100, akkor a következő jelentős ugrást az képviseli ha a váz+objektív hosszabb mint kb. 14-15 cm és így már nem fér bele egy normál kis oldaltáskába, hanem (ahogy abban a bejegyzésben is írtam) valami speciálisra van hozzá szükség. Most elérkeztünk ehhez a méretkategóriához, ami persze nem meglepő, a fényerős telezoomok semelyik rendszerben sem kicsik, bár azon különbségek hogy pontosan milyen fókuszhossztartományban milyen fényerő mellett mekkora szenzorméretet is kell kirajzolniuk, azért az nem tesz lehetővé teljesen pontos összehasonlítást. A full frame Sony FE 70-200/4 igazából csak méretreferenciaként szerepel az ábrán, képminőségben elmarad az Olympus és Fuji társaitól (Az FE 70-200/2.8-as G Master ellenben már egy teljesen más történet, nem csak a fényerő hanem a képminőség miatt is, csak természetesen az mind méretben, mind árban egy újabb elég jelentős ugrást jelent) A másik kettőnél, bár egyformán állandó F2.8 fényerővel rendelkeznek, a Fuji a nagyobb szenzor miatt kb 1 FÉ előnyt jelent a micro43-hoz képest mind háttérelmosásban mind ISO-tűrésben, az Olympus viszont jóval komolyabb zoom-átfogást kínál (ekv 80-300mm az ekv 75-210mm-rel szemben) Képminőségre mindkettő kiváló. Méretben nincs nagyságrendi különbség, de azért a Fuji a kisebb zoom-átfogás mellett jól érezhetően nagyobb az Olympusnál, előbbi 175.9 mm az Oly 160 mm hosszúságával szemben, és 995 gramm míg az Oly "csak" 760 gramm.

Olympus 12-40/2.8 - a tökéletes mindenes

Az alapobjektív mint kategória nem igazán arról szól hogy hatalmas rajongást váltson ki, ennek ellenére azonban a jelentősége szinte túlbecsülhetetlen. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom hogy a választott rendszer rendelkezzen kiváló minőségű alapobjektívvel. Az összes gyártó összes objektívjét tartalmazó kis univerzumnak az egyik ilyen korszakos ámde csendes zsenije az Olympus 12-40/2.8 Pro. És bár még a micro4/3-os világon belül sem ez a legsztároltabb objektív, a helyzet viszont az hogy önmagában ez az egyetlen darab pótolhatatlanná teszi számomra a micro4/3 rendszert. Hogy pontosan miért ennyire nélkülözhetetlen, erről fog szólni ez az írás.

Olympus 45/1.8 és Panasonic Leica 42.5/1.2


Panasonic Leica 42.5/1.2 @ f/1.4

Korábban már említettem hogy 5 évvel ezelőtt nem más mint az Olympus 45/1.8 volt az az objektív ami meghatározta milyen rendszert válasszak. A kis unokahúgom akkoriban kezdett járni, szerettem volna egy nem horror-drága fényerős portréobjektívet hogy kint a játszótéren tudjak róla szép háttérelmosással képeket csinálni, bent a szobában pedig lámpafénynél, vakuhasználat nélkül is fotózni (na és persze az sem hátrány hogy mivel a kisgyerek és rend nagyjából egymást kölcsönösen kizáró fogalmak, egy kistele ebből a kissé kaotikus háttérből keveset mutat, és azt is elmosva. Nagylátóval csak az akarjon otthon kisgyereket fotózni aki stúdiószerűen berendezett lakásban él és sokfős személyzet gondoskodik a rend folyamatos fenntartásáról :) ) Hogy tükör nélkülit szeretnék az teljesen egyértelmű volt (kisgyerek mellett az arc/szemfelismerő autofókusz értéke felbecsülhetetlen!) 5 évvel ezelőtt járunk tehát, akkor a milc-rendszerek még fiatalnak számítottak, az objektívválasztéka ennek megfelelően egyiküknek sem volt a mostanihoz fogható, így olyan rettenetesen sok alternatívát azért nem kellett végiggondolnom. Az Olympus 45/1.8 fényerős volt, optikailag remek, fókuszsebességben relatíve gyors, és ami igencsak fontos, mindezekhez képest egészen olcsó - mintha direkt "csalinak" szánták volna amivel behúzzák az embert :) Ezzel a dolog részemről el is dőlt, de ha mindez nem lett volna elég, mivel a micro4/3-dal a Panasonic és Olympus volt a milc-rendszerek úttörője, akkori állapotban is nekik volt a legteljesebb rendszerük, tehát már akkor jó pár lépésre előre láthattam hogy ahogy majd épp lehetőségem lesz, milyen objektívekkel fogom tudni bővíteni a rendszeremet. Így kezdődött tehát a történet, a kis pedig Oly kiállta az idő próbáját és remek választásnak bizonyult!

Zsebek, táskák, hátizsákok

A tükör nélküli (MILC) rendszerek kapcsán vissza-vissza térő téma a "hagyományos" tükrösökkel szembeni a súly- és méretcsökkenés*. A micro4/3 kapcsán ez különösen érzékeny kérdés szokott lenni, főleg mióta az Olympus (véleményem szerint rendkívül helyesen) egyre intenzívebben koncentrál a Pro vonal fejlesztésére, a zoom-ok után már a fixek terén is, ami ezzel épp ellenkezőleg súly- és méretnövekedéssel jár. Amiben én semmiféle problémát nem látok, több okból sem. Elsősorban mert sem a micro4/3, sem a többi milc-rendszer legfontosabb megkülönbözetőjének nem azt tartom hogy kicsi, hanem a más elven működő fókuszrendszert (és valamivel kevésbé fontosabban, de az EVF-ben rejlő lehetőségeket) Aki olyan dolgokat fotózik ahol ezek előnyt jelentenek, annak mérettől függetlenül ezt érdemes választania. (ez a folyamatos, gyors mozgások lekövetését igénylő madár/vad/sportfotózáson kívül szinte már most is mindent magába foglal, de szép lassan majd ezek sem lesznek már kivételek)
Másrészt azért sem probléma, mert konkrétan a micro4/3 rendszer van már annyira érett és rendelkezik akkora váz- és objektív-választékkal, hogy amennyiben ez a cél, kis méretű szettet is össze lehet belőle válogatni.
Harmadrészt ez egy annyira relatív kérdés - egy mobiltelefon-méretű Sony RX100 zsebrakétához képest minden más már eleve csakis "nagy" lehet :)
Végül pedig hogy a "kicsi/nagy" kérdést mennyire érezzük épp problémásnak, abban nagyon sok múlik azon hogy amit végül egy adott helyzetben magunkkal viszünk, azt mibe is pakoljuk. Leginkább erről fog szólni ez az írás.

Zoom vagy fix?

Zoom vagy fix? Milliószor feltett örökzöld kérdés, általánosságban valószínűleg fölösleges is lenne a kitárgyalásába belekezdeni, azonban konkrét felhasználási területekre vonatkoztatva, mint például (jelen esetben) a portréfotózás, már egészen más lehet a helyzet, ahogy az alábbi írásban szeretném is bemutatni, konkrét példák segítségével.
A címben feltett kérdésre nálam időben is változott, alakult a válasz. Kezdetben szinte kizárólag fényerős fixek alkották a rendszeremet, sőt kimondottan egy konkrét fix miatt esett erre a választásom - az Olympus 45/1.8-ról van (és még majd lesz) szó, azaz a rendszer esetemben a micro4/3 (azok számára akik nem ismernék, 2x crop-faktorral kell számolni, ami azért is fontos mert ez az írás bár sok konkrét példát tartalmaz, viszont a mondanivalója teljesen általános és rendszerfüggetlen! Esetünkben ez egy ekvivalens 90 mm fókusztávolságú objektív, ami klasszikus gyújtótávolságnak számít a portréobjektívek között (nem véletlenül, mint azt a későbbiekben majd látni fogjuk)
Majd közel 3 évvel ezelőtt lehetőségem volt Olympus E-M1-re váltani, pont amikor szintén Olympustól a 40-150/2.8 is megjelent (az E-M1 a 12-40/2.8-cal akkor már egyébként több mint egy éve piacon volt). Átszámítva ezek 24-80mm és 80-300mm fókusztávoknak felelnek meg, ami a klasszikus pro zoomok tartománya (24-70 és 70-200, f/2.8 vagy f/4 fényerővel. A későbbiekben nem mindig fogom már ezeket az átváltásokat elvégezni, csupán hangsúlyozni szeretném a mondanivaló rendszerfüggetlen, általános jellegét. (A 2x szorzó miatt az átváltást amúgy is könnyen elvégezhető)
Ezzel a szettel kezdtem komolyabban portréfotózással foglalkozni és stúdióba járni. Természetesen a korábban hőn szeretett fix objektívjeimtől sem váltam meg, viszont parkolópályára kerültek, mert itt jön az első fontos megállapítás: