Ha olvastad az Irodai Túlélőkészlet eddigi részeit, már biztosan magadtól is kiszámoltad, hogy a nagyvállalati élet elkerülhetetlen velejárója a mentális deficit. Ebben a ringlispilben még a normálisak is meginognak olykor, de ha valaki már alapból csomaggal érkezik, annak garantáltan van esélye kikeverni a téboly minden varázslatos árnyalatát.

Az Irodai Bolond ugyanolyan tartozéka egy rendes cégnek, mint a nyalonc félmenedzser, a beléptető rendszer vagy az állandó átszervezés.

“– Hiába nem szereted – mondta a Macska. – Itt mindenki bolond. Én is bolond vagyok. Te is bolond vagy.
– Honnan gondolja, hogy én bolond vagyok? – kérdezte Alice.
– Ha nem volnál bolond – válaszolt a Macska – nem jöttél volna ide.”
Lewis Carroll: Alice Csodaországban

Na de mit kell tudnod a túléléshez?

A következőkben minden tudományos ismeretet sutba dobva pusztán az életszagú tapasztalatokra hagyatkozva végiglapozgatjuk az elmebajok színes prospektusát.
A legfontosabb, hogy nem az összes mentális zavar kvalifikálja az embert az Irodai Bolond Ligába.

Döbbentél már meg azon, hogy a felettesed miért képtelen elvégezni faék egyszerűségűnek tűnő feladatokat?
Magyaráztad már valaha a nálad magasabb szinten lévő, többet kereső kollégádnak a nyilvánvaló alapokat?
Volt már, hogy egy megbeszélés közben elkezdtél azon tűnődni, hogy a veled szemben ülő ember alakú ostobasághalmaz hogy a bánatos rézveretes istennyilába’ mászott ki a természetes élőhelyéről, a szellemi mocsárból, és lett vasalt inges menedzser havi két misi plusz cégesautóért?

Ha igen, akkor van egy jó, meg egy rossz hírem.
A jó hír, hogy tudományosan ismert oka van annak, hogy ezek az emberek ott vannak, ahol.
A Peter-elv.

Hogy mi a Peter-elv?
A jelenséget Laurence J. Peterről nevezték el, aki Raymond Hull-lal megírta a Peter-elv, avagy miért fordulnak mindig rosszra a dolgok c. könyvet az 1960-as években. Szatírának indult, ám az évek hosszú során bebizonyosodott, hogy ez a vicc ...nem is vicc.
Az elv összefoglalva: “In a hierarchy every employee tends to rise to his level of incompetence.”
vagyis egy hierarchikus rendszerben a munkavállalók egészen addig emelkednek, míg végül elérik a saját inkompetencia szintjüket.

Dicstelen irodai túlélőkészlet sorozatunk új erőre kapva mászik ki az árokból, csak mert ideje pár szót ejteni a termékfejlesztésről is.

Vannak az igazán praktikus kis szoftvergyárak, ahol ez a probléma nem létezik, mert az üzleti képlet az, hogy a máshol már bevált terméket egy az egyben koppintják, hiszen az már bizonyítottan egyenlő a sokpénzzel. A termék ilyenkor az összeguberált-összelopkodott kódok totemoszlopa, aminek a tetején vidáman csilingel a pénztárgép. Ilyen helyeken gyakran panaszkodnak a kóderek, hogy nem lehet innoválni, de csak azért mondják ezt, mert nem tudják még, hogy milyen az, amikor kell is.

Na de hogy kell egy új szoftvert megálmodni és formába önteni?

Több iskola is van erre, itt van kezdésnek az ‘I have a dream’ nevű hitvezérelt módszer. Ebben a felállásban az ötlet már megszületett, kétségnek helye nincs. Sem előzetes piaci felmérés nem készül, se validáció, se SWOT analízis, a megvalósíthatósági tanulmány pedig maradjon csak a hitetleneknek. Nagyban gondolkodik a tulajdonos - általában valami szerencsétlen befektető pénzéből - és elkezd fejlesztőket keresni, akik megvalósítják a kvantumhálózatos körömlakkszín elemző hanghullámdetektort, windowsos fejőgépekre. Persze az összes szakértő lepattintja, hogy ez nem lehetséges. Ám a vágyvezérelt ötletgazda erre nem elgondolkozik, hanem inkább addig keres tovább, míg felvesz valakit, aki azt mondja, hogy de lehet.
Ez nagyjából fel is rajzolja a projekt ívét.
A termékfejlesztés addig tart, amíg a pénz.
Mondjuk itt azért meg kell jegyeznem, hogy néha ezek a projektek is sikeresek, már ha a vevőnek több pénze van, mint amennyire ért a fejőgépekhez. Vagy úgy bármihez.
Vagy ha állami a projekt.

Mi az, ami egy utolsó falusi önkormányzatnál is van, de hiányzik a legtöbb belvárosi üvegtoronyból?
Mije van egy nagy múltú banknak és számos állami intézménynek, de egy friss startupnak szinte soha?

Mi különbözteti meg az Igazi Irodát a sivár munkahelytől?

A Bentlakásos Munkatárs.

Valószínűleg ő is úgy kezdi, mint bárki más, a munkahelyre bekerül egy saját bögre, meg egy kiskanál, mert az sosincs tiszta. Benti papucs, mégiscsak kényelmesebb, meg egy pulcsi, ha hűvös lenne. Zsepi, tisztasági csomag, monitortörlő.
Ez az egész pakk jobb esetben elfér egy kis fiókos szekrényben, és legtöbben meg is állunk ennél a kényelmi szintnél.

De vannak, akik továbblépnek: náluk megjelenik az első igazi vízválasztó, pl cserepes növény formájában.
Ez egyfajta státusszimbólum, ami hírül adja, hogy nem puszta lélektelen munkaállomás ez, hanem otthonos környezet, amit a boldog növénytulajdonos sajátjának tekint, eszerint díszít és saját képére formál.
A kókatag vitorlásvirág taktikus elhelyezése után a beköltözés lendületet kap, megérkeznek a dísztárgyak és a faliképek. A nagy szekrény belakása a következő szint. Szakmai könyvek, iratok és valami céges rendezvényről megmaradt emléktárgyak adják a gyűjtemény alapjait.
És ha már hely van, akkor hamarosan csatlakoznak a hobbik kellékei, törölköző teniszütőkkel, váltóruha. Gyakorlatilag bármi helyet kaphat, ami a munkaidő utáni illetve előtti elfoglaltsághoz nélkülözhetetlen.

Ha még nem voltál céges all hands státuszmítingen, úgy kell elképzelni, mint amikor a kisvárosi iskolában földrajzórán a barna köpenybe beleszáradt, rommádohányzott Zsuzsanéni fel sem néz, csak elmondja, ami írva van, sokszázadjára olvassa fel a 36. oldal 5. bekezdését, te pedig ülsz a második padban és tudod, hogy nem játszik rá, őt úgy taposta el a napok megállíthatatlan szürkesége, hogy már sem harcolni, sem gyűlölni nem képes, csak hagyja, hogy a monoton hang, ami tán a sajátja, felolvassa Németország szénkitermelésének 1998-as adatait. És mikor összecsapja végül a könyvet és a szemüvegét letéve maga elé mondja, hogy van-e kérdés, senki sem szól, nem illene megzavarni ezt az üres és értelmetlen számokba rejtett gyászmonológot, a hétköznapokba fulladt álmok emlékét, egy elpazarolt élet nekrológját.

Folytatjuk vidám körutunkat az irodai munka kies vidékein. Ma teszünk egy kis kitérőt a taposóaknákkal és lövészárkokkal gazdagon díszített harcmezőre, bekukkantunk a párbajterembe és vetünk egy futó pillantást a gerillaharcosok kreatív klubjára.

Mert hát mi van még az irodában a munkán, a széjjelhagyott kávésbögréken és a monitorokon kívül?
Úgy van, kollégák.

És ahol egynél több ember beül egy terembe, ott előbb-utóbb konfliktus lesz. Akárhová is mész, bárhol is dolgozol, mindig lesz egy kibírhatatlan köcsög.
Néha te leszel az.
Többek mély bánatára a magától értetődő, bevált konfliktuskezelési módszerek, pl ütés, rúgás, illetve a rövid radiátorcsővel való drasztikus véleményformálás vállalati környezetben nem megengedettek.
Marad tehát a civilizációs máz alatt túl szűk öltönyben izzadó, elfojtott, feszengő agresszivitás, ami végül úgyis utat váj magának, csak mire kiér a napfényre, már business casualban van.

Az agilis módszertan bevezetése lehet Vallási alapú, Gazdasági döntés következménye, vagy pedig tisztán Tudományos mérlegelés eredménye.

A Vallási forgatókönyv az, hogy az egyik fanatizmusra hajlamos félmenedzser szemrángást kap, mert azt hallja egy konferencián, hogy már mindenhol ez van és ők le vannak maradva. Felveszi hát nagyhirtelen a scrum-keresztséget egy 4 órás tanfolyamon, hóna alá csap egy Ken Schwaber könyvet, majd beáll az Agile Manifesztó alá és megtérít vagy kivégeztet mindenkit, mert onnantól a hitből szőtt páncéljáról lepattan minden észérv.

A Gazdasági vonal ennél prózaibb, a főnök golfpartnere alapított egy agile coach vállalkozást, ti vagytok az ügyfél.

A Tudományos módszer pedig általában valahogy úgy néz ki, hogy egy feltörekvő menedzser rákattint egy olyan cikkre, hogy “3 tuti módszer, hogy Te legyél az iroda sztárja” vagy “Mondd meg, milyen tésztát szeretsz, megtippeljük, melyik káosztípus neked az ideális” vagy “Vége a fárasztó gyakorlatoknak! Itt a vércsoport alapú átszervezés recept!”, és ott nettó 6 perc alatt kikezdhetetlen érveket meg szupertudományos színes grafikonokat talál, amivel meggyőzi a vezetést, hogy megvan a Biztos Módszer.

Ha már kellően hosszú időt töltesz egy helyen, az ismert piramisjátékok mintájára előbb-utóbb feljebb lépsz egy szintet és te magad is interjúztatni fogsz.
De hogyan vezess le egy állásinterjút? Mit kérdezz? Mi alapján döntsél? A multiknál erre senki sem készít fel, de itt vagyok neked én. Mondjuk ezzel se szakadt rád a jackpot, de hát el kell kezdeni valahol.

Szerencsére több stratégia közül is választhatsz.
Az egyik legkedveltebb módszer a “Rázd alatta a létrát”. Ebben a játékban a jelentkezőt először zavarbaejtő, szakmainak tűnő, de egyáltalán nem témába vágó kérdésekkel bombázzuk. A válaszokra kizárólag hümmögéssel reagálunk, palástolva a hozzánemértésünket, majd jelentőségteljesen rajzolunk egy ferde keresztet a CV-re, ami ugyanúgy lehet x mint +. Ameddig csak lehet, bizonytalanságban tartjuk a delikvenst. Ez a játék csak addig mókás, míg nálunk van a gyeplő, ezért párbeszédbe nem bocsátkozunk, a kérdéseket pedig hárítjuk.

Előhúzhatod az “Tiéd a Színpad” taktikát is, ahol a jelöltnek bedobsz valami teljesen általános témát és hagyod, hogy beleélje magát a monológszerű elemzésbe. Ezzel akár egy teljes órát is átvészelhetsz úgy, hogy nem szólalsz meg.

Van olyan, hogy nem mennek jól a dolgok egy cégnél. A jól bevált módszerek ilyenkor veszítenek a fényükből. A KPI chart kornyadozik és a Teljesítménymutatók szomorúan integetnek az Ígéret és az Elvárás vonatának, amiről lemaradtak.
Nyugtalankodni kezdenek a főnökök, nő a nyomás. Kollégák mondanak fel, sőt olykor csoportosan vándorolnak át a konkurenciához. Felbukkan a pletyka és a bizalmatlanság, a projektben gyökeret ver a kilátástalanság, a cég bonyolult és kiszámíthatatlan hellyé válik, a kódsorok pedig minden tudományos magyarázat ellenére se működnek úgy, ahogy kéne nekik.
Minden lefelé esik, na.

“A hit ott kezdődik, ahol az értelem nem jut tovább, ahogyan a csillagok is csak besötétedés után jönnek elő, hogy megmutassák az ég távlatait.”

Mint minden sötét és kilátástalan kor, ez is kitűnő táptalaj a vakhitnek és a vallási irányzatok széles skálájának. Ilyen gazdag termőföldben pedig pikk-pakk kisarjadzanak a vallási vezetők.

A company survey, avagy céges felmérés egy olyan online játék, amiben fontos kérdésekre adott válaszok segítségével kifejtheted azt a véleményedet, hogy mennyire jó itt dolgozni.
Igazán szerencsések több indokot is bepöttyinthetnek, fontossági sorrendben. (Van, ahol még a kollégáidat is beköpheted!)

A régi, elavult kérdőívek még nem voltak profik, de hála a kapitalizmus jól fizetett isteneinek, az innováció ide is utat talált.
A Survey Történelem során volt például olyan szerencsétlen konstrukció, amelyikben voltak nyitott kérdések, meg nyilvánosan elérhető volt az eredmény, erre pár túlbuzgó bodobács tényleg leírta a véleményét, meg kínos kérdéseket tett fel, szóval ezt a műfajt félre kellett tenni, míg kipiheni magát.
Voltak egyéb hibák is, némelyik korai kérdőív például anonim volt, ott a HR meg a középvezetés sokat sérelmezte, hogy pusztán a panasz jellege, az említett nevek és tények, az írásbeli stílusjegyek és nyelvhasználat alapján tovább tart megállapítani az illető nevét, mintha alapból oda lenne írva. Szerencsére ennek vége, ma már nem kell három embert kirúgni, ha mégse jól találják el elsőre az elégedetlenkedő rinyagépet.