Hirdetés

Pucolás

Csak a dokumentáció kedvéért az újabb post: kitakarítottam az otthoni gépet. Hozzávalók:
- mókusszőr művész festőecset
- porszívó
- csipesz
- tüdő.
Mivel kissé hangosnak találtam a gépet, és a winyók hőmérséklete is kezdett feljebb mászni a szokásosnál (a delta t a szokásos tizenpár fok helyett majdnem húsz fok volt már), ezért elhatározásra jutottam. A második elhatározásra akkor, mikor a szőnyegen kinyitottam a gép oldalát: na, vigyük csak ki a lakásból...
A nagyja ganét a porszívóval a nem kényes helyekről kiszedtem. Ezután az ecsettel a kényesebb helyeket megsimogattam, ezután megint egy porszívó (ismét kerülve a kényes apró alkatrészeket), aztán csipesszel a bordák, ventillátorok közé beszorult jelentősebb portigrisek következtek. Némi tüdő, ecsetelés és egy végső porszívó után összeraktam a gépet és hallaluja: a motyó csendes, a winyók hüvösek. Ez utóbbiban az is segíthet, hogy egymástól távolabb pakoltam őket.

2008.10.12. - Újabb pucolás. Sokkal csendesebb a motyó ilyenkor. Rájöttem ráadásul, hogy a procihűtőről egy mozdulattal lekapható a venti, ami nagyban megkönnyíti a tisztítást.

Telefonjaim áttekintése

Akkor a számítógépes bejegyzés mintájára, illetve a minapi Sony Ericsson K550i tiszteletére egy kis öntörténelem lecke a telefonjaimról. Igyekszem bővítgetni, ez csak egy vázlat egyelőre.

Nokia 3210
A jó öreg téglatelefon. Egyszerű volt, mint egy faék, strapabíró is. Hátrányai: nehéz, mint egy tégla, és az akuja nem bírta sokáig, mind kapacitásban (egy nap használhatóság, ha kissé többet beszéltem rajta), mind élettartamban (gyári aksival 2 vagy 3 év - már nem emlékszem pontosan, aztán évente új aksi), nem tudott rezegni. Megúntam az évente akucserét, váltottam.

Panasonic GD-52
Tulajdonképpen nagyon klassz kis telefon volt, főként a Nokiával összehasonlítva: kisebb (bár az antenna miatt nem feltétlenül könnyebben elférő, pakolható), könnyebb, jobban bírta az aksija. Egy hátránya volt: szoftvert kellett rajta kétszer is frissíteni.

Sony J7
Majdnem álmaim telefonja volt akkoriban. Mindent tudott, ennek egy nagy részét ki sem használtam (wap, e-mail). Előnyei: kicsi, könnyű, strapabíró (bár a burkolat gyárilag recseg-ropog, de akár focizni is lehetett vele), a navitárcsa miatt nagyon egyszerűen kezelhető, szuper akumlátor. Hátrányai: nem tudott egyszerre hanggal és vibrálással jelezni - ez lett a veszte. Egy ismerősöm használja a mai napig, működik, jól van.

Cybergyerek just se kér bocsánatot (SE K550i)

Beszereztem egy új telit, Sony ericsson K550i. A Mobilarénás teszt kissé lehúzta, pedig az alapján tetszett. És be is szereztem egyet, pontosabban muszáj volt, mert a korábbi K300i-nek meghalt a joystickja. Szóval lassanként ideírom majd a tapasztalatokat róla. Egy kis előzetes:
Fehér :Y színű. Azzal áltatom magam, hogy Mac-es, pedig inkább fehér Mercis, kissé brr, de majd megszokom.
Első blikkre nagyon bejön, gyakorlatilag nem különbözik a K750i-től (feleségemnek van, elég jól ismerem, én egy SE K300i-ről váltotam), ami szintén nem lett volna ellenemre. Egy-két - nekem feltűnő - különbség azért van:
- kártya a hátlap alatt (de legalább nem kell kiszedni az akkut, pláne a SIM-et)
- kissé bénább a gombok elrendezése, sajnos. Remélem, azért hozzá fog szokni a kezem.
- végre nem a meghalós joystick van rajta, hanem (a remélem nem meghalós) navitányér.

A T60 menet

Remélem, hosszú és unalmas cikk lesz az idők folyamán. Hosszú, mert sokáig szándékozom használni, és sokáig működni jelenlegi melóhelyemen, és unalmas, mert nem lesz vele bajom. Mert az van, hogy a melóhoz jön egy IBM (Lenovo) Thinkpad T60-as gép! Meg van rendelve, elvileg, ha minden jól megy, jövő héten már dolgozom vele.
Valami ilyesmi lesz: [link], a következő jellemzőkkel:
- CoreDuo proci, 1830 MHz
- 1 Gb RAM
- DVD olvasó, CD író kombó
- Win XP Pro
- Intel 945 GM grafika
- 6 cellás aku
A többi a sztenderd, illetve nem vagyok abban biztos, hogy a TFT a nagyobb, vagy a kisebb felbontású 14'-os lesz-e.
Izgalmas.

2007. 09. 10. - Nos, ezt már a kis drágáról írom. Faja. Mivel éppen töltöm le az e-maileket, meg mingyárt megyek is, ezért csak egy példa: elkezdtem buzgerálni a trackpoint alatti center buttont, erre udvarisasn megkérdezi, hogy szeretném-e megtanulni a helyes használatát. LOL. És még udvarias is (igaz, nem kerül neki semmibe).
Azért egy gyors leírás. A kisebb felbontású TFT van benne, ez az ár miatt nem is meglepő. Nincs benne ujjlenyomatscanner (nem is baj). Kicsit gondolkodnia kellett, amikor a LAN-on meg kellett találnia a helyi dolgokat, de megy most már, csont nélkül. Hogy őszinte legyek (hoggyal nem kezdünk mondatot), kissé robosztusabb házra számítottam, a billentyű feletti rész egy kicsit behajlik nyomkodásra, és a TFT is hajlik (nem vészes, persze), a billentyű alatti rész is hajlik egy kicsit. De ennyi, ráadásul így is masszívabb, mint az összes (nem X vagy T TP) általam látott gép. A lámpától mindenki elájult.
Folyt köv.
Már otthonról, a wlan-t belőve. Nagyon jó a kapcsolatmenedzsere. Teljesen gond nélkül települt fel egy csomó minden. Egyelőre OpenOffice lesz rajta, aztán majd meglátjuk. Fent van IrfanView, Sunbird, Firefox, Thunderbird. A Google Toolbart és a Picasa-t, meg néhány apróságot legyaultam.
Egész este megy, akkuról, most 50%-on áll. Fasza.
Egyáltalán nem melegszik, sehol nem érződik még csak langyosnak sem, ráadásul teljesen hangtalan.
A mobilommal infrán keresztül gond nélkül összefügyült, telefonképet mozgattam át, külön program nélkül. Más, infrás notesszel ez nem sikerült még.
Egy dolog még, ami kissé nyafogásra ad okot: a TFT képe kicsit fakó. A gyári beállítás 16 bites színmélység volt, átállítottam 32-re, de maradt a nem túl szép kép. A fényerő, kontraszt viszont nagyon rendben van, nagyon kiváncsi vagyok, hogy pl erős napsütésben mit fogok látni a képből.
Azt hiszem, jól választottam.

Történelmi áttekintés a gépeimről

Megpróbálom összegyűjteni az évek során használt és birtokolt gépeim listáját.

1. Ha nem számítjuk a PC előtti időszakot (ZX-81, Commodore-64), akkor az első gépem (ami igazából faterom gépe volt, de én használtam, fejlesztettem) egy 486-os volt. Egy akkori csúcsgép volt (voltak már hírek a Pentiumokról, de látni még senki nem látott). DX2-66-os eredeti Intel proci, VESA localbusos, SiS chipes alaplap, 2 Mb-os (!) localbus OPti videokártya, localbus IDE vezérlő, 420 Mb-os talán Caviar vinyó. 9 bites EDO RAM, 4 Mb. VGA monitor (sőt tudta 800x600-at is). Nagytoronyban, kétféle floppy. Ja, és volt egy faxmodem is, lehetett vele faxolni, sőt, internetezni (felmászni a caesar.elte.hu-n keresztül a nagybetűs NET-re - szerencsére leírhatom, már elévült ).
Az évek során került bele egy hangkártya (valami Yamaha chipes), egy CD olvasó, plusz 4 Mb RAM.
Megvan a mai napig, működik.
Ezen toltam végig az X-Winget, a Tie-Fightert, a Doom 1-2-t. Kafa volt. Egyébként az akkoriban szokásos DOS (6.1, ha jól rémlik) és Win 3.11 volt rajta.

Az X2 menet

Végre rászántam magam. Bruttó 25k-ból beújítottam az X2-re. 4200, Manchester mag, OEM. A hűtő maradt az Arctic Cooling. Pont volt még egy kis pasztám, felpasztáztam, és hasít...
Hőmérséklet idle-ben 30 fok boot után biosból (ebben a gatyarohasztó melegben!).
Majd ideblogolom szép lassan, mik a tapasztalatok.

2007 .07. 03. - Eddig minden oké

2007. 07. 04. - működésben minden oké. Két dolgot vettem észre: a cpu-z szerint (1.38) a proci feszültsége 1,328-1,344-1,60 értékek között változik. Nem túl bíztató. A másik, hogy mintha a vinyóhasználat ''felaprózódott'' volna. Kisebb ideig, de gyakrabban nyúl a merevlemezhez a gép. És közben persze gyakoribb a seekeles, az ebből következő ''zaj'' is. Remélem, az élettartamot nem fogja negatívan befolyásolni. Ja, és van egy harmadik is. Már kétszer szállt el kikapcsoláskor a gép IRQL_LESS_OR_EQUAL, vagy valami hasonló hibaüzenettel.

2007. 07. 05. - Beszarás. MINDEN leállításkor előjön a hibaüzenet: IRQL_LESS_OR_EQUAL. Más: a mai bekapcsolásnál nagy kattogásba kezdett a vinyó. Eseménykezelőben a következő szöveg 21 alkalommal): Figyelmeztetés - Hiba történt az eszközön (\Device\Harddisk1\D) a lapozási művelet közben.
Ráadásul ez egy üres disk! HD Sentinel nem mutat hibát.
A leállítás közbenki elszállásról nem sok van az eseménykezelőben. Ennyi (a következő BEkapcsoláskori időponttal): Információ - Az operációs rendszer hibakeresés céljából újraindította a számítógépet. A művelet a következő volt: 0x1000000a (0x0000ffdf, 0x00000002, 0x00000001, 0x806e4a8e). A memóriakép mentve a következő fájlba: C:\WINDOWS\Minidump\Mini070507-02.dmp.
WTF?
Ja, meg ilyen is van ám (újdonság az események között): Hiba - Hibakód: 1000000a, 1. paraméter: 0000f786, 2. paraméter: 00000002, 3. paraméter: 00000001, 4. paraméter: 806e4a8e.
Ennek nem tudom, van-e köze a nyűgökhöz.
Memtest oké, elvileg minden hw megfelelően működött eddig a gépben (két kivétel: a tunerrel szívtam eleget [link], illetve a hangkártya driver egyrészt régi, másrészt nem WHQL minősítésű. Dehát mégiscsak egy Terratec!). Tehát csakis az X2-es lehet az oka. Azt a tanácsot kaptam, hogy újratelepítés, mert HAL elhalt. Brrrr! Kiráz a hideg tőle.

Fejlesztés és amortizáció

Minap a kezembe került a jelenlegi konfigurációm gerincét képező hardverek számlája. Végigfutottam, és kissé elszégyeltem magamat. Miért fontolgatom az AM2 váltást, amikor anyagilag teljes csőd a mostani, kifutó cuccom is?
Ha újabbat veszek, felpörgetem a gépem ciklusváltását, akkor még többet bukok anyagilag.
Lássuk az adatokat:
2005 legvégén vettem a hw többségét. Pont rossz időben, ugye karácsonyi árakon. Pontos árat nem írok, mert minden relatív. Annyit érdemes rögzíteni, hogy anno ''olcsóbb'', de megbízható helyről vettem a cuccost, a mostani árak pedig a Ph! hardverbörze árak alapján vannak számolva.
Alaplap: kb egyharmadát éri mostanra. Pozitívum, hogy 3 éves gari volt rajta, bár ez csak az esetleges meghibásodás ellen véd, mire elpasszolom, gari már nem lesz rajta.
Proci: negyedét éri hajdani árának. Gari már nincs rá. Pozitívum, hogy BOX, tehát van hozzá hűtő, illetve bírta a 250-es FSB-t, de csak próbából, és szumma frekvencianövekedés a tuningnál nem volt (visszavettem a szorzót, vagy mi, már nem emlékszem pontosan).
A memóriával jártam relatíve a legjobban: kb 60-70 százalékát éri a korábbi árának jelenleg. Ez viszont azt támasztja alá, hogy a platformváltás még nem biztos, hogy szükséges.
Videokártya: a volt ár kb 40-50 százalékáért tudnám most elpasszolni, esetleg kissé többért az extra hűtésnek köszönhetően. Sokat nem játszom, esetleg a jobb videokódolás/dekódolás miatt lenne érdemes váltani újra, majd.
Vinyókról nem érdemes beszélni, ezek egyrészt relatíve olcsó cuccok, és mozgó alkatrészekkel vannak megáldva, nem csoda, ha amortizálódnak, meg aztán ha jól működik, hosszabb ideig, nem is érdemes tőlük megválni (legfeljebb nem szabad a régieken kritikus adatot tárolni).
Ház. Érdekes, nem gondoltam bele, de bizony ennek is csökkent az ára, és nem csak a táp amortizációja miatt.
Tuner. Egészen jól tartja az árát, csakúgy, mint a hangkártya.
Eddig kb 3-4 éves felújítási ciklusom volt, amibe belefért egy közbenső csere (proci ésvagy alaplap). Ehhez most AM2 (vagy C2D) kellene, memóriacsere és növelés, ami anyagi csőd. Meg aztán mi lesz az OEM XP-mel?

TV szívás, PC módra

A gép összerakásánál alapkoncepció volt, hogy ezen nézünk TV-t. Ehhez dukál egy tuner. A választásom egy Pinnacle 310i-re esett, mivel tudja a digitális földi adásokat. Egy darabig nem is volt vele gond, a hozzá adott 3.x Media Center tette a dolgát.
Egy idő után azonban kezdődött a szívás: nem volt hang, eltűnt a kép, majd a csatornák. Újratelepítgetés, beállítás. Egy darabig megint jól ment, majd előről kezdődtek a gondok. Pinnaclesys-nek ment e-mail is a supporthoz, ők sem tudtak mit mondani.
Végre megjelent a 4.11-es MC (ezzel is volt egy kis mellékszál, ugyanis otthonról, modemmel nem töltöttem le, természetesen a 270 Mb-os telepítőt - Pinnacle hülyesége/gondossága, hogy a telepítőben SQL programcsomag, DiVX programcsomag, .NET és javítások csomag, meg még ki tudja, mi minden van; a máshol letöltött MC-t nem tudtam hazavinni a 256 Mb-os penemen, CD-re kiírva hibás volt, dettó egy nagyobb pendrive-on, stb, de megoldottam). Gépre föl, szépen megy, majd újra ugyanazok a gebaszok. Téptem a hajam.
Végre sikerült rájönnöm, hogy ha Admin felhasználóval TV-zek, akkor nincsenek ilyen gondok. Ez ugye nekem nem volt szimpatikus, paranoia rulz, szóval mit volt mit tenni, újraraktam a Windows-t (ez is hosszadalmas volt, mert kellett egy új vinyó, a kinézett nem volt kapható, stb). Ez előtt még e-mail a supportnak, hátha ebből ők tudják a baj okát. De nem, a javaslat: használjam a MC-t adminként. Köszi. Szóval rendszerújrahúzás. Ez sem ment zökkenők nélkül: elsőre telepítem a régi 3.x verziót és elmegy a net. WTF? Rendszervisszaállítás, aztán egyből a 4.11-es MC-t raktam fel, és láss csodát, azóta minden jó.

Hangolás

Hát igen, a hangok. Illetve zajok. Számítógép esetében, főleg, ha TV, házimozi rendszer helyett is használatban van, nem mellékes szempontok.
Az egész gépet ennek szellemében igyekeztem összeválogatni: legyen nagy ház, nehéz, sok nagy ventillátorhellyel (amikbe természetesen ne kelljen feltétlenül ventit is rakni, de a lehetőség meglegyen), keveset fogyasztó, így könnyen hűthető processzor, halk hdd, keveset fogyasztó, így könnyen hűthető videokártya, normális, csendes táp, passzív alaplap.

Processzor
Maga az alapkoncepció szerintem jó volt, a Venice magos 3000+ nem melegszik. Viszont ami báncsa a fület, az most már a saját hűtő. Anno csak dobozosat tudtam venni, így nem is gondolkodtam alternatív hűtésen, de mára sajnos ő a leghangosabb alaphangon, hiába portalanítom. Lustaság és anyagiak rulez, tehát még keresek egy olcsó, az alaplap kiszerelése nélkül megoldható halk és tartós hűtést. Viszont az X2-re váltás miatt lehet, hogy nem is érdemes ilyenben gondolkodni, úgyis ki kell majd mindent szerelni, meg aztán AM2, stb. Tehát hallgatom a ventizajt.
Módosítás: Artic Cooling tkp megoldotta a gondot. Kicsit süvítős a hangja, de zárt házban nem lesz vészes, remélem.

Videokártya
Itt sürgős beavatkozás kellett, a gyári Gigabyte hűtő néhány hónap alatt elviselhetetlen lett. Gyors megoldás a Zalman volt, azóta sem hallottam felőle, a GPU meg hideg (35 fok alapon, 45-48 fok terhelve).

Alaplap
Sajnos downgradelni kellett. Annyira forró volt a passzív chipsethűtő, hogy tettem rá egy apró ventit. Hangja van, de nem zavaró, a jó minőségű Cooler master venti nem zajosodik.

Ház és HDD
Nem véletlenül van egyben. A házban jelenleg csak egy hátsó 12 cm-es tolja kifelé a levegőt, befelé tolóra nincs szükség, 9,2-eseket lehetne rakni (akár hármat is) a HDD-k elé, szerencsére nem kell, a szellőzőrostélyoknak és a ''megfelelő'' HDD kiválasztásnak köszönhetően (kellően hüvösek - 30 egykét fok). Megfelelő idézőjelben, mert a Samsung nem bizonyult megfelelő választásnak (Hitachit szerettem volna, de a megvételkor - akárcsak mostanában - nem volt kapható) hang szempontjából. Ugyan halkabbnak tetszik, mint a Hitachi, vagy akár a régi Seagate, de sajnos van neki egy szinte infrahang szerű, mély brummogása, ami ráadásul periodikus. Főként akkor érezhető, amikor nem is hallgatom, hanem ráteszem a kezemet. Ez még kisebb gond lenne, ugye keveset tapizza a HDD-t az ember munka közben, de a nagyobb baj az, hogy a brummogás frekije valószínűleg megegyezik a ház, vagy a többi vinyó saját frekvenciájával, így aztán néha a dögnehéz, majd' 20 kg-os ház mormog. Periodikusan. Bazi idegesítő tud lenni. És nem is tudok vele mit csinálni. HDD elvileg műanyag becsúsztatható lapocskán függ (illetve befeszül), a ház bazinehéz, majd megpróbálok körülnézni odabent a következő szétszerelésnél.
Módosítás: az új Hitachi elég hangosan seekel de stabilan marad, nem rezonáltatja be a házat. De a Samsung bazi idegesítő most már.

Táp
Nincs mit mondanom, aránylag halk és hüvös levegőt tol kifele. (Módosítok: a hűtője a procihűtő után a második leghangosabb a gépben. Kiváncsi vagyok, hogy procihűtő csere esetén mennyire lesz hallható.) - Módosítás lásd fent.

ODD
Ha felpörög, ő a leghangosabb. Azért ez mutatja, hogy nincsenek komoly gondjaim. Természetesen jó lenne teljesen csendben ülni a számítógép mellett, de DVD-t úgyis fogok nézni, akkor meg hallható a lejátszó pörgése.

Összegezve, a két hallható komponens a HDD miatt lábujjhegyen, de idegesítő mély hanggal rezonáló ház, meg az AMD gyári hűtőjének halk porszívóhangja. Mivel hamarosan újratelepíteném a windowst, ezért lesz egy új HDD, lehet, hogy a Samsung kiiktatásra kerül.
Módosítás: És igen, átköltöztettem a rendszert az új vinyóra, kiszedtem a Samsungot, és nincs brummogás. Zene füleimnek. A leghangosabb alkatrész most a táp. Szerencsére nem horror. Tyű, de jól érzem magam!

Kezdjük az alapoknál

Mármint a hardver alapoknál. A blogban (A. M. nemannyiratitkos naplója) már amúgy is elkezdtem, a fő cél a dokumentálás volt, ami persze a Logout-ban is megmaradhat, de az esetleges tanulságok közösségi levonása is hozzá kapcsolódhat (már ha lesz). Szívás - illetve remélhetőleg levonható tanulság is - pedig van (mint az a végén látható lészen), ha mások is tanulnak belőle, az nekem meg jó érzés.
Naszóval, kezdjük:

Alaplap: Gigabyte GA-K8NF9 Ultra
Videókártya: Gigabyte GF 6600GT (jelenleg egy Zalman hűtővel - a gyári hangos és romlékony - volt)
Processzor: AMD 3000+ Venice (Módósítás: a hűtése Arctic Cooling 64 Freezer Pro)
Memória: 2x512 Kingmax HC (DDR1, naná)
Vinyók: Samsung (windóz rendszer, sata2, 200GB), Seagate (Linux, ata, 60GB) és Hitachi (windóz adat, sata, 120GB), Módosítás: Hitachi (320 Gb, sata2, most már ő a rendszer - thx Trak)
OD: LG 4167
Tuner: Pinnacle PCTV 310i (szívás hegyek - majd kiderül, hogy mi)
Hangkártya: Terratec Aureon Universe (szeretem, imádom, de ezzel is van kis gond - majd jön ez is)
Ház: Chieftec Bravo BB01BBB (böszmeség, és ezzel is van egy apró szívás - de mindent nem lehet most)
Monitor: Samsung SM 997DF (már nem sokáig egyedül)
Hangkeltő: Genius 5.1 SW