Hirdetés
Sziasztok.
Nincs olyan PC tulajdonos, aki előbb-utóbb ne futna bele abba a kellemetlen helyzetbe, amikor hőn szeretett konzervdobozának alkatrészeit, netalán az egész gépet kénytelen fejlettebbre vagy gyorsabbra cserélni. Főleg olyanoknál fordul ez elő gyakrabban, akik játékra vagy komoly munkára használják gépüket, ezért a több memória, erősebb processzor, gyorsabb videokártya beszerzésének lehetősége csábító alternatívát jelent - bár pénztárcánk nem mindig örül ennek. Általánosságban elmondható, hogy a gépfejlesztésnek hat különféle "hagyománya" létezik, szigorúan aszerint beosztva, kinek mennyi pénze van erre a célra.
A tehetősebb tuning-megszállottak egy része már megjelenés után megveszi a legújabb alkatrészeket és büszkén mutogatja a különféle benchmark programokban és játékokban elért pontszámokat és FPS értékeket. Ugyanakkor a kevésbé tehetősebb, de még mindig PC-mániákus felhasználók folyamatosan fejlesztik meglévő masináikat, persze közben ügyelve arra is, hogy megfelelő ár-teljesítmény arányban legyenek a megvásárolt alkatrészek. Feleslegesen nem fizetnek dupla árat 20% teljesítménynövekedésért, amiben tökéletesen igazuk is van.
Akinek már komolyabban meg kell fontolnia, hogy mire adja ki nehezen összekuporgatott pénzét, az általában két választás előtt áll: vagy összegyűjt egy nagyobb összeget és abból vesz egy korszerű, időtálló PC-t, vagy pedig folyamatosan, lépésről-lépésre fejleszt. Egyszer egy VGA, utána erősebb processzor, memória, stb., lényeg, hogy egyszerre nagy összeget nem tud költeni a gépre. Legvégül pedig ott vannak a szegényebb PC tulajdonosok, akiknek már az is nagy szám, ha 20K-t rá tudnak költeni a gépükre, hogy abba új VGA-t vagy esetleg több memóriát vegyenek.
Jómagam mostanában úgy szoktam gépet fejleszteni, hogy 4-5 évente eladom majdnem a komplett masinát és az akkor hozzáférhető leginkább időtálló, de lehetőleg nem csúcskategóriás chipset/processzor páros mellett teszem le a voksomat. 2009. közepén egy Intel Core i7-920 processzorra épülő konfigurációt vettem, ami hűségesen szolgált négy éven keresztül. Nemrég még viszonylag jó áron el tudtam azt adni és vehettem helyette egy újat, amit ismét legalább 4-5 évig meg szeretnék hagyni.
Ezúttal választásom az Intel Ivy Bridge Core-i7-3770-ra esett, amit már az új, 22nm-es technológiával gyártottak, ezért a 3,4GHz-en ketyegő CPU maximális TDP értéke mindössze 75W. Nálam pedig a fogyasztás nagyon nem mindegy (Többek között azért is veszek mostanában AMD VGA-t ). Chipset tekintetében az Intel Z77 jöhetett szóba, alaplapgyártóként pedig továbbra is kitartok a Gigabyte mellett, eddig még nem okoztak csalódást az általuk készített deszkák.
Amikor megvettem a cuccokat, sokan nem értették az Ivy Bridge topikban, hogy miért nem veszek inkább 3770K procit, ha már "tuningos" alaplapot szereztem be. A válasz egyszerű: én nem tuningolok, viszont a stabil működésű gép egyik legfontosabb alapfeltétele a megfelelő alaplap.
Mivel én ezt a gépet 4-5 év távlatára veszem, így nem mindegy, milyen minőségű alaplapra építem fel az egészet.
Habár a processzor alapórajelen fog működni, a gyári hűtést már az elején el kell felejteni, mint potenciális megoldást. Helyette mindenképpen ajánlott beszerezni egy különálló processzorhűtőt, aminek segítségével még a nyári kánikulában, zárt gépház mellett sem fog megfőni szegény CPU. Természetesen maga a hűtő nem elég, megfelelően szellőző, ventilátorokkal ellátott házról is gondoskodnunk kell.
Az én választásom a Thermaltake Frio-ra esett, ami egy univerzális hűtő, minden jelenleg kapható foglalathoz mellékelnek felfogatókat, még LGA2011-hez is (Bár az alapból nem mindig van benne a dobozban, de a gyártó oldaláról ingyenesen megrendelheti mindenki, aki megvette a hűtőt ). Nekem szerencsére az LGA1155-höz alapból mellékeltek felfogatót, így neki is állhattam beszerelni az alaplapba.
Mikor betettem, szomorúan tapasztaltam, hogy sajnos a mellékelt ventilátorokból csak egyet tudok felfogatni a hűtőre, mert ha mindkettőt feltenném, nem férne el a legszélső memóriamodul a lapban. Márpedig nekem szükségem volt mind a négy helyre, így hát végül egy légkavaróval szereltem fel a hűtést. Persze így is bőven ellátja a feladatát (220W-os TDP-től jócskán elmarad a processzor), de szebben mutatna két ventilátorral, az biztos.
A hűtő beszerelése után következhetett a memória behelyezése. Mivel hosszú távra tervezem a gépet, így nem sajnáltam belőle a RAM-ot, 4x4GB Corsair Vengeance modult hozattam. Talán soknak tűnhet a 16GB memória, de biztos vagyok benne, hogy az új generációs konzolok megjelenésével végre eltűnik a szűkös erőforrások miatti korlát, így a fejlesztők több memóriát tudnak kihasználni a gépekben.
És mivel a játékok zömét multiplatformként fejlesztik, így valószínűleg nem csak a PC-exkluzív címek esetében lesz majd kihasználva a sok memória. Ráadásul a Windows is szereti, ha több RAM van alatta, bár a Win8 állítólag kevesebb erőforrást igényel, mint a Win7, de ártani nem árt a tágas memória neki sem, ebben biztos vagyok.
A Prohardver! fórumozóinak segítségével esett végül választásom a Corsairra, hiszen aki eddig használta, csak ajánlani tudta, stabil, gyors, megbízható. Eddig valóban teszi a dolgát rendesen, nem lehet rá panaszom, XMP 1.2 profil kiválasztásával 9-9-9-24 késleltetéssel jár most 1600MHz-en a RAM.
A Cooler Master CM 690 II Advanced házban bőven elfért a lap, bár a hűtő alig 1 cm-re van az oldallap plexijétől, ha össze van rakva. Sajnos a 750W-os Corsair tápom nem moduláris, így egy kicsit össze kellett tömörítenem a felesleges vezetékeket a ház aljában. Szerencsére úgy van kialakítva a ház hátsó része, hogy ott elfértek végül a dolgok, bár látványra nem mondható kellemesnek a nagy gubanc, de azt úgysem látjuk kívülről.
Elölről már egy fokkal kellemesebb a látvány, pláne, ha a videokártya és a többi egység is bele van szerelve. Jelenleg egy Sapphire AMD Radeon HD 7870 GHz Edition 2GB VGA van a gépben, mellyel tökéletesen meg vagyok elégedve. Hasonlóan a CPU-hoz, ez is már kisebb csíkszélességgel készült, pontosan 28nm-el, ennek köszönhetően szinte alig fogyaszt valamit és egyáltalán nem melegszik fel, még játékok alatt sem.
Hangkártya sem árt, mert bár a mostani alaplapok többsége már egész jó integrált chippel rendelkezik, még mindig jobban járunk, ha különálló kártyát vásárolunk, pláne ha komolyabb hangfalkészletünk van otthon. Én személy szerint az ASUS Xonar D1 mellett döntöttem, mert az X-Fi kártyákhoz hasonló képességekkel, de azoknál olcsóbb árcédulával rendelkezik. Windows 8 alá is van már hozzá WHQL meghajtó, ami tökéletesen működik, így hosszabb távon sincs vele gond.
Mivel én sokat foglalkozom animék feltöltésével, ezért nekem a HDD minimálisan TB-os egységekben jöhetett szóba. Rendszernek viszont manapság már mindenképpen SSD ajánlott, nekem Samsung 830 64GB SSD van, amire telepítve a Windows 8 gyakorlatilag fél perc alatt teljesen feláll - persze a jelszó beírása után. Mellette a WD Green sorozatból szereztem két 2TB-os HDD-t, valamint korábbról van még két 500GB-os vinyó is, jelenlegi állás szerint tehát pontosan 5TB helyem van, amiből már csak kb. a fele szabad.
Új gép mellé új operációs rendszer is dukál, így hát megvettem a Windows 8 magyar nyelvű OEM változatát - melyet sajnos elég silány csomagolásban kaptam kézhez. Legalább egy DVD-tokot mellékeltek volna hozzá, mondjuk a kód volt a lényeg, de akkor is.
Mindenesetre egy eredetileg BioWare Pontokat tartalmazó, üres DVD-tokban tartom most a lemezt, sajnos házilag ennyire futotta.
Szegény egerem maradt az egyetlen régi darab, ami lassan már történelmi kort ér meg. Egy Logitech G5-ről van szó, amit már azt sem tudom megmondani, mikor vettem. Lassan ideje lesz már azt is cserélni, de egyelőre amíg még működik, addig használni fogom. A jelenlegi állapotában a masinám egyelőre tökéletesnek... nem mondható, mert néha akad még gondom a Win8-al, mindenesetre egyelőre úgy néz ki, hogy pár évet biztosan ki fog bírni ez a rendszer.
Amit nemrég vettem (alaplap, processzor, hűtő, memória, 2TB HDD) együtt került nagyjából 230K körüli összegbe. Ez nyilvánvalóan nem kevés, de ezzel legalább 4 évre letudtam a fejlesztést, egy darabig most már biztosan nem kell hozzányúlnom a géphez.