Borotvahab, avagy a ház megmentője?

Íme az első kis történet és kép. Enjoy :DDD

Épp a barátnőmtől tartottam hazafelé olyan este 10 óra körül, egy kétkerekű emberi erővel működő járművel, ún. biciklivel, amikor is a házunk közelébe érve a következő kép tárult a szemem elé: a házban egyetlen egy lámpa sem ég (pedig az esetek 99%-ában az előszobában mindig ég a villany, mivel fateromnak az dolgozószobája is egyben), két nagy darab ember áll a villanyóra előtt és zseblámpával hadonásznak jobbra-balra. Csak közelebb érve vettem észre, hogy a két jómunkásember nem más, mint a faterom és az egyik utcabeli villanyszerelő. Gondoltam, hogy itt valami történt, csak nem este 10 után kezd neki új villanyórát beszerelni a fickó :DDD. Mint megtudtam a villanyóra gondolt egyet és lekapcsolt (biztos ment a TV, hifi, DVD, erősítő, meg az össze konyhai kütyü + a számítógépek és a rendszer nem bírta tovább), majd szépen ki is gyulladt. Ahogy illik. Fater úgy gondolta, hogy kinéz, visszakapcsolja, aztán folytatja a munkát. Ám amikor meglátta a kis fadoboz üvegablakán kiszűrődő fényt, már tudta, hogy itt nagyobb baj van. A kerti csap kb. 4 méterre van az óradoboztól, de szerencsére nem azzal kezdte el oltani a lángot (rémlett valami fizika óráról), hanem beszaladt a házba és egy kis töprengés után úgy gondolta, hogy a borotvahab lesz az ideális választás, amolyan ideiglenes poroltó. A gondolat a gyakorlatban is bevállt, a tüzet eloltotta, de természetesen áram már véletlenül sem csordogált a vezetékekben :DDD. Így maradt a szomszéd, hátha tud kezdeni valamit.

A kb. 2 óra szerelgetés és anyázás meghozta gyümölcsét: Lőn világosság! A fénykép a szerelés alatt készült, egy Nokia N70-nel, tök sötétben, csak ez az egy gyertya égett a szobában. A minősége természetesen nem valami high quality, de a telefonhoz és a fényekhez képest elég jó :DDD. A kép jobb oldalán befigyel egy zacskó sarka, kommentben lehet találgatni, hogy mi is az pontosan :DDD.
Én tudom :P

Még van hozzászólás! Tovább