Tegnap megcsörrent a telefonom.
- Igen?
- Jó estét kívánok, X. Y. vagyok a T**riltól, Solymosi Józsefet keresem.
- Csókolom a kezeit, én vagyok személyesen, parancsoljon.
A lényeg az, hogy meghívót kaptam jövő hét péntekre egy nyugdíjas találkozóra.
Megbeszéltük, ott leszek, megköszöntem a kedvességét, elköszöntünk.
Ezután az első gondolatom az volt, hogy mi a f*sz, nyolc év után jutottam az eszükbe?
2011 augusztusában fejeztem be a munkát. Volt ám duma, hogy hú, Józsi, ne hülyéskedj, még két év van a hivatalos idődből, nekünk meg kellesz, ilyen jó köszörűs, meg Jolly Joker, blablabla. No igen, bármire befogható voltam, ha nem volt köszörülni való, vagy a vulkanizálás fontosabb volt.
Reakcióm annyi volt, hogy én bizony elmegyek nyugdíjba, de ha kellek, hívjanak fel, 10 percre lakom, de a pénzbeli dolgokat meg kell beszélnünk.
Ahogy titeket nem hívtak, úgy engem sem.
Nincs bennem tüske, mi több, örülök, hogy megint láthatom a csarnokot, a gépeket, üdvözölhetem a régi kollégákat. Feltéve, hogy nem lesz leállás, zárt redőnykapu a csarnokon.
Talán még ajándékcsomag is lesz.