Hirdetés
...senki se közlekedjen. Vagyis de, de minimum egy mellvért legyen rajta. Már lassan 2 éve bringával járok a városban mindenhova. Idén tavasszal elkezdtem versenyszerűen triatlonozni, amiben szintén van kerékpár. Eddig mint mindenki, én is azt hittem hogy velem nem történhet baleset, pedig már törtem lábam, majdnem a könyököm is, de a fejem sose sérült. Most az edzések és tapasztalatok miatt már rendszeres sisakhasználó vagyok, és kezdem azt észrevenni magamon, hogy ha nincs rajtam sisak akkor nem merek olyan gyorsan menni. És persze így lassan sérül az ember. Egy-két hete edzésre menet út szélén kellett mennem, mivel mindenhol van tökéletes bicikliút. Teherautó beelőz, majd kanyar jobbra, engem be az árokba, telefonálni tovább, nem megállni. Hogy mégis mit vártam azt nem tudom. Lassan megszokja az ember. Na mindegy. Menjünk tovább. Edzés rajtol, fél órával később a jégeső is. Versenybringával ez igen kellemes tud lenni. Aki ismeri az tudja miért, aki meg nem az meg próbálja ki. Semmi gond. Kibírjuk. Haza 10 centis vízben, legalább nem kell fürdeni. Ezt eljátszottuk 3 edzésen, mivel sajna nincs meteorológus vagy mi (időjáráselőrrejelzőember) a csapatban. Másik a bringautak minősége. Csak annyit tudok rájuk mondani hogy jó. Jó szar. Város: Székesfehérvár. Ucca: Új csóri Út. Bringásút centi vastagon behordva sóderral, újcsórin kamionok másodpercenként. Erre kell edzésre járnom. Egem már nem zavar, de asszem kéne majd szaporodni is... Nem gond. 2 megoldás van. Versenybringa + utódtalanság, vagy monti+utódok némi halállal az edzés vége felé (edzés áltagtempó ~30-35km/h). De a kedvenceim akkor is a bringásútraálló felháborodó autósok amikor szóváteszem a parkolási helyüket, és a bringa és gyalogutat megkülönböztetni nem tudó gyalogosokat, akik rendszeresen anyáznak minden előzés után. No nembaj. Ma már majdhogynem sportot csinálunk belőle, hogy ki kap rondább szavakat. 2 kivétel van. Az idősek illetve a babakocsis vagy kisgyerekes emberek. Ekkor lassítás, elengedés vagy nagy ívben kerülés. Most jogosan mondhatnátok hogy minek megyünk köztük, de sajnos máshol nem tudunk. Vagy ez vagy a busz+kocsi+kamion-tenger közepe. Nem tudok semmilyen frappáns befejezést írni, így inkább berakok pár képet. Bocsi mindenki![[kép] [kép]](http://users.atw.hu/ttower/bringak1_s.jpg)
![[kép] [kép]](http://users.atw.hu/ttower/bringak3_s.jpg)
![[kép] [kép]](http://users.atw.hu/ttower/bringak2_s.jpg)
[link]
[link]
[link]

Barátom szerencséje, hogy épp forgalommentes helyen ment és lassan, ezért még egyben van, 15 km spd cipős gyaloglással megúszta, de sokkal nagyobb baj is lehetett volna ebből. Ragasztás után ez is tökéletes (kopp-kopp), azóta hegyen-völgyön ment már sokat, és minden rendben, csak új hajtómű kellett, mert ugye a kistárcsa fogai megsérültek...
a Kelly's ek mind gyönyörűek
ha sok pénzem lesz akkor venni fogok egy Wandalt, mert mostanság egyre többet megyek terepre és félek hogy egyszer ez megadja magát
De elfogult vagyok, nekem egy Exquisite-em van. Örülök, hogy más is vásárol még cross kategóriás kerót, a hátrányai mellett megvannak a maga előnyei is, plusz ezek a Kelly's-ek gyönyörűek. 
