Sokat gondolkodtam mostanában az élet értelmén. Hogy van-e bármi értelme az egésznek.
24 éves vagyok, kollégiumban élek. Szüleim elváltak, anyám egy 30 körüli pasival jár, nem beszéltünk lassan fél éve. Édesapám pedig a barátnőjével lakik, mellesleg pedig kamion sofőr, és mindig külföldön van. Így hát állandó lakhelyem a 80 éves nagymamámnál van.
Egyedül vagyok mint a kisujjam. Elhagytam egy csodálatos lányt, és ez azóta is marja a lelkemet. De örülök, mert így most a lány legalább boldog, én meg azt eszem amit magamnak főztem.
Nem jutok egyről a kettőre. Küzdök a depresszióval, amit a jó édes apám szimplán kiröhög. Nem találtam munkát 2 hétig, és letiltotta a mobiltelefonom. Pedig előtte 3 hónapig dolgoztam, nem volt gond. Azóta voltam pár állás interjún, de nem jöttek össze. Ilyen a mai világ, nem könnyű elhelyezkedni, főleg pályakezdőként. De mégis csak azt kapom, hogy egy lusta semmirekellő ember vagyok.
Lehet így van. Lehet nem is kéne tovább folytatni. Mi értelme az egésznek? Születünk, dolgozunk, meghalunk. Lesz gyerekem? Ja fölnevelem, és az is bejárja ezt az ösvényt. Végül úgy is minden amit szerettünk meghal. Mi is meghalunk. Na és aztán?
És ha szar az élet? Ha nem akarok itt szenvedni? Legalább én választhatnám meg, hogy mikor és hogy halok meg. Csak egy kötél kell és egy faág.
Már megpróbáltam, kibírna a kötél. De még volt bennem annyi élni akarás, hogy leszedjem magam. Élt bennem a vágy, hogy újra láthassam azt a lányt, aki mindennél jobban szeretek. Akire nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék.
Megváltoztam azóta, hogy szakítottunk, próbáltam jobb ember lenni, odafigyelőbb, gondosabb. Hogy ha arra kerülne a sor, és adna még egy esélyt, akkor talán jobb férj és apa legyek. De nem így történt, nem kaptam még egy esélyt. Az életben nincsenek második esélyek. De akkor minden is változzak meg? Így is úgy is szar az egész, akkor kit érdekel, hogy én jobb ember akarok lenni?
Találkoztunk, és Ő neki már van egy társa, aki megadja neki azt amire vágyik, és boldog vele. Örülök is meg nem is. Ez érthető azt hiszem.
Sulit még mindig nem fejeztem be. Nem megy nekem. Hiába tanulok egyes tárgyakat, nem értem meg és nem rögzül a fejemben. De be akarom fejezni, vagy be akartam. Már nem tudom. Áttettek költéstérítésre, és sokba kerül. Ha levetném magam egy hídról, felkötném magam egy fára, akkor nem kéne a családomnak ezt a terhet is cipelnie.
Mi hajtsa az embert mégis előre az életben, ha már nincsen cél amit szeretne elérni, és úgy gondolja, hogy többet profitálna a világ a halálából, mint éltéből? Nem értem az egészet, nincs az egésznek semmi értelme.
Hirdetés
42
-
Írta:
PowerBuldog
[ ÚJ bejegyzés ]
-
Gergő_
őstag
Egyelőre két tanács a túléléshez:
Ne hallgass senkire, eddig is ez lehetett a gond.
Ne vedd komolyan azokat, akik téged sem vesznek komolyan. Minek?(nem őket utálni, el kell fogadni, hogy ilyenek)
Próbáld meg szeretni a körülötted lévőket. Ez hülyén hangzik de itt kezdődik minden, nem várhatsz el jót másoktól amíg te sem adod ki mindet magadból.
Azt hiszem ez három volt.
A lényeg, hogy nem kell fizikailag meghalni ahhoz hogy újjászüless! Érted? Az életed oda vitt, hogy szükséged van egyfajta újjászületésre de ehhez nem kell megölnöd magad. Elég ha azt a világot felejted el, amit te kreáltál, körülötted van, oda vitt ahol most nagyon rosszul érzed magad. Nem biztos, hogy meg fogod tudni változtatni, de megpróbálhatod ha akarod.
Hidd el rengeteg ember van a világban aki szeretni fog és rengeteg aki nem, csak neked kell jól megválasztani.
-
PierNight
aktív tag
Én is hosszú évekig depressziós voltam és értelmetlennek találtam az egész létezést de rájöttem ha kinyírom magam vagy ha ezen rágódok attól sem lesz jobb! Tételezzük fel megölöd magad akkor meghalsz, annak mi értelme? Egyszer úgyis megtörténik nem kell azt siettetni! Ezt az opciót szépen félre kell tenni és MERNI és ÉLNI és arra gondolni mit veszthetek ha megpróbálok boldog lenni? rosszabb nem lesz mintha azonnal megölném magam. felesleges!
-
Löncsi
őstag
Hogy van-e bármi értelme az egésznek.
Nincs.
Kapsz X időt amit arra ütsz el, amire akarod.
-
Picike8
aktív tag
Alvás elôtt húnyd le a szemed és képzelj el egy világot! Egy világ, amelyben megvan minden, ami neked kell. Képzelj el egy várost! Legyenek benne azok a dolgok, amik kellenek! Ha akarod, lehetnek benne épületek, autók stb.... Ez már csak a te képzeleteden múlik.
Másnap kelj úgy, hogy mindezt megcsinálod! De nem egy nap alatt!!! És nem nagy dolgokat! Nem kell várost építened, elég "csak" a fontos dolgokat megcsinálnod! Nem kell nagy dolgokat, elég csak egy apróság!
Aztán aznap elalvás elôtt megint képzeld el a várost! És menjen ez minden este! Amikor valami apróságot megcsináltál, mindig "jutalmazd meg magad valamivel"! Egy szép festmény (amit te is festhetsz!), egy finom vacsora/ebéd/reggeli, vagy egy kis kiruccanás. Viszont sose jusson eszedbe a kötél, a hajszárító, a kés! Gondolj bele, lehet, hogy egyszer jó lesz!
Viszont sz@rból nem lehet várat építeni! Lelkileg hozd vissza magad nullára! Utána kezzd el egyre feljebb vinni magad! Egy, kettô... De ne: egy, három...Ha nem megy, ajánlom a pszihológust! Tudnak segíteni és egyáltalán nem ciki!
És BESZÉLJ ANYUKÁDDAL!
-
Kellenek az ilyen bejegyzések nekem is mert észbe kapok h amúgy nálam nincs is annyira nagy baj és nem is volt. Ma a nagytakarítás alatt arra jöttem rá h annyi cuccom van h kegyetlen!!!! Már van rendes munkám is, hol nyugodt vagyok, párocskám mellettem áll.
Kitartás! Mást nem tudok én mondani.
-
norbee2244
senior tag
Mindig van kiút..Nekem fél éve volt a mélypontom.Az egészet nem írom le,de ha erőt tudsz meríteni belőle privátban megosztom veled..Kitartás!
-
Xirtam
veterán
20 vagyok! Sokáig így vélekedtem volt egy csodálatos szerelmem imádtam. Összeköltözés volt a tervben. Majd nem úgy alakultak a dolgok! Otthagytam az ELTE-t és dolgoztam 1 évig egy konzol szakküzletben. Most ott járok, hogy anyukám elveszítette a házát, és az autóját. Mert nem úgy alakultak a dolgai mint ahogy annak kellett volna. Erre pozítivan áltam a dolgokhoz. És nem mondom 1 ft-om sincs, hogy most esetleg elmenjek nyalni egy fagyit. De úgy voltam vele, hogy igen? Akkor játszunk így. Nyitottam egy PC boltot , A SEMMIBŐL. És próbálom ebbe ölni az energiámat. ÚGY, hogy Magyarországon annyi PC bolt van mint Németországban összesen. Pedig 1/3! De ez se baj. Más megcsinálta ? MEG! Egy szer élünk mért ne.
Pedig ha tudnád hányszor feküdtem le úgy, hogy bár ne ébrednék fel. De azzal nem jutottam volna előrébb. Legalább egy célod legyen. Hidd el sokkal jobb lesz úgy élni.
Pedig annál fájóbb mint azt nézni, hogy anyukám aki 52 éves 2 nap alatt elveszítette mind azt amiért dolgozott. Ez volt az a pont ami arra sarkalt. Hogy JÁTSZAK!
-
Vakegérke
félisten
Ha életet kaptál, hát éld!
Nem potyára pottyantunk a valódi Való Világba.Gondolod, hogy csak te látsz borúsan?
Nekem is voltak hasonló gondolataim, és feltételezhetően jelzik mások is, hogy én is, én is...
Na és?A legmélyebb gödör is csak egy próba, ki kell állni.
Kedden leszek 60 éves.
Ha tizenéves korban kinyírtam volna magam, nem részesültem volna a házasság szentségében, nem tarthattam volna félkiló kenyérnyi gyermekeimet a karomban.Próbatétel az egész. Álld ki.
Leszel még önálló, lesznek gyermekeid, unokáid.
Ámen! -
amanoba
őstag
amikor az ember letört, reményvesztett lehet, hogy kevés az "ugyan tesa, ne legyé má az!"
szerintem inkább magaddal/magadban kell rendezni dolgokat, és elhatározást tenni. aztán pedig akarni is kell, és legfőképpen tenni az elhatározásért, nem feladni, nem meghátrálni..sablonnak hat amiket írok, de a véleményem szerint minden hozzáállás kérdése. meg kell találni azokat a dolgokat amik örömet okoznak, és azokra koncentrálni, az segíthet kijutni a gödörből, aztán szépen lassan egyre feljebb, feljebb, feljebb..
Még van hozzászólás! Tovább
Hirdetés
Percről percre
it Újfent biztató előrejelzésekkel nyugtatták a befektetők idegeit. Egyesek szerint a Netflix a befektetők egyik megmentője a vámőrületben.
it Hiába csaptak le a hatóságok Délkelet-Ázsiában, a kibercsalásra szakosodott bűnbandák globálisan terjeszkednek, munkások tízezreivel.
ph Az egyik legkönnyebb teljes értékű 13 hüvelykes notebook a piacon, de a hordozhatóságnak bizony ára van.
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Megkapja a fotós különkiadást a Nubia Z70S Ultra is
ma Április 28-án érkezik a telefon, melyben 35 mm (full-frame ekvivalens) gyújtótávval szerelt főkamera található.
Új tokozással jön az Arrow Lake utódja?
ph A Nova Lake kódnevű generációhoz állítólag új alaplapra lesz szükség.
Bemutatkozott és meg is jelent a The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered
gp A játék egyből bekerült a Game Pass rendszerébe, így minden előfizető azonnal hozzáfér.
Ár-érték bajnokkal indította GT-hetét a Honor
ma Kínában debütált a Honor X60 GT, a GT Pro és a GT Pad Pro követik.
High-tech fűtőtest? Nem, szellős GameMax ház!
ph Az agresszív külsejű, indusztriális stílust gamer felhanggal vegyítő modellt elsősorban vízhűtésben gondolkodóknak szánták.
Ismerős a CMF Phone 2 Pro kamerarendszere
ma Egy nemrég megjelent Nothing telefonból örökölheti kép- és videórögzítő hardverét a CMF első Pro mobilja.
Mobilokra/tabletekre is megjelent a Delta Force
gp Mostantól hordozható formában is harcolhatunk a free-to-play játékban.
- Háztartási gépek
- Új tokozással jön az Arrow Lake utódja?
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- Synology NAS
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Bemutatkozott a Poco X7 és X7 Pro
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- sziku69: Szólánc.
- Politika
- További aktív témák...