Feleségem nem sír könnyen, de akkor egymás nyakába borultunk. Mintha meghalt volna valaki, pedig csak utolérte a családot a gazdasági csőd. A kocsonyahús árát számolgattuk és elgurult egy tízes. Ama bizonyos Hét krajcár jutott eszembe. Azt ugyan nem tudtam pontosan mennyi kell a húsért, de attól biztosan több, mint amennyi volt a kasszában. Előfordul néha, hogy adós marad az ember a boltban, mert éppen nem vitt magával eleget, de most itthon se volt semennyi. Ráadásul begurult az udvarunkra egy legutóbbi típusú, talán egy-két hónapos Mercedes. Azt hittem, azt reméltem, hogy pénzt hoz. Dolgoztam a Merci gazdájának. Nem nagy munka, csupán egynapi szakmunkásbér járt volna érte, de most mentőöv lett volna, ez a néhány ezres. Arra persze nem számítottam, hogy a munka végeztével a kertet is össze kellett volna takarítani. Ezért plusz pénzt ígért, az ügyfél, de a lényeg az, hogy most nem fizetett, pedig nagyon számítottam erre a pénzre. Az ünnepi asztalunk múlott rajta.

Ez volt az utolsó csepp a pohárba. Feleségemmel mindketten összeroskadtunk a reménytelenségtől. Néhány nap múlva elkészül a következő munka, de abból még sokára lesz pénzt. Lehet, hogy be se tudom fejezni, hiszen benzint is venni kell, hogy eljuthassak a munkaterületre. Jól megy a maszeknak – mondják az irigyek. Nagy tévedés. Nincs egy árva fillérem, már visszamondható biztosításom se, pedig az már kihúzott néhányszor a bajból. Nem valami jó üzlet, de a szükség nagy úr. Ez a forrás is kiapadt. A gyerekeim zsebpénzét is elkunyeráltam már. Két héten belül nem számíthatok bevételre. Az se valami nagy összeg, ráadásul mind be kellene fektetni a következő munkába. Nem akkor, már most. Nagy kérdés, hogy mit fog enni jövő héten a család. Kérjek kölcsön? Kitől? Egy hetet kellene átvészelni legalább. Csak a kocsi el ne romoljon még addig! Tanultam a pozitív lelki beállítottságot, de az itt már kevés.

Húsvét másnapján – mondja a locsolóvers – az jutott eszembe… hogy hogyan tehettem ezt a gyerekeimmel? Mindketten kamaszkorúak. A fiam hasonlít egykori önmagamra, ő nem csinál nagy ügyet az egészből. Igaz, az itthoni helyzettől függetlenül elmehetne meglocsolni az ismerős lányokat. A lányom egészen más eset. Bizonyára, szívesen látná vendégül a barátait, hiszen ő egy központi személy a mindenkori társaságában. Mindennek ellenére nagyszerűen viselkedett. Belátó volt velem szemben. Nem is lehetek ezért elég hálás. Általában akaratos, makacs és könnyen megharagszik, ha nem a kedvére tesznek. Ekkor naggyá nőtt szememben a kicsi lányunk. Nem akarok még egy ilyen húsvétot, de nem is kívánom senki másnak azt az érzést, amikor a gyereke odanyújtja neki a semmire sem elég aprópénzét.

*

- Emlékszel? 1995-ben ilyenkor sírtunk. – mondtam tegnap reggel a feleségemnek.
- Most is lehetne.