Tatámnak is volt egy ilyen kutyája. Disznótórkor odaadtuk neki az abából a disznó állkapcsát, amit nagy örömmel elropogtatott. De a legjobb az volt, amikor mentünk biciklizni és ő teljesen nyugodtan ment, míg a többi kutya félelmében vagy retettentő idegesen ugatott vagy fülét-farkát behúzva elment. Keresztapámnak is volt egy ilyen kutyája. Gyöngyösön laknak és mesélte, hogy a "helybéli" lakos beakart kukkantani a kapun, amire felállt. Erre ez a szép megtermett jószág megindult a kapu felé és akkorát ugrott, hogy az állkapcsa éppen nem érte a "helybéli" lakos arcát. Aztán az persze rögtön leugrott
.