Érdekes szó, kifejezés, cselekvés.
Sose gondoltam volna, hogy egyszer nekem is kell járnom. S, mégis úgy hozta az élet, hogy kell.
A munkámból kifolyólag kicsit túlerőltettem a lapockám, ezzel együtt az egész bal kezem.
Az eredménye:
-ropogás a lapockánál
-sajgó felkar
-lüktető akar
-kéz gyengeség (néha már egy telefont is nehéz volt fogni)
Hirdetés
Szóval, kaptam időpontot, s megjelentem a kezelésen, terápián.
Ahogy beléptem az ajtón, láttam egy nénit és egy bácsit, akik széken ülve a karjaikat tekergetik , lengetik. Ki is kerekedett a szemem, hogy ez mi a szósz?! Ilyent eddig csak vicces szituációkban láttam, filmekben. Kicsit kínosan éreztem magam, hogy mit keresek én itt, mit akarok, ez egy nevetséges valami. Hááá normális vagyok, hogy idejöttem?!
Aztán elkezdtem a gyakorlatokat, fejkörzés, fej billegetés, kar emelés, nyújtás, labdán való előrehajlás, falnak támaszkodás, kis rücskös labdákat a tarkóhoz nyomva a fejjel biccenteni.
Ahogy csináltam a gyakorlatokat, fokozatosan megváltozott a véleményem az egész dologról.
Mocskosú elfáradtam az egy óra alatt.
Azt hozzá kell tenni, hogy rendszeresen mozgok, itthoni edzés reggel, futás, munkahelyemen napi minimum 2 tonna kézzel való mozgatása, stb. De, ez valami más, elképesztően fárasztó, mindent megdolgozó gyakorlatsor.
Innentől már más szemmel néztem a két idős emberkére és az egész gyógytornára. Le a kalappal előttük, hogy végigcsinálják, egy zokszó nélkül. Gondolatban bocsánatot kértem tőlük, s nőtt feléjük a tiszteletem.
Bárki, aki először megy ilyen foglakozásra-kezelésre (ki, hogyan nevezi), semmiképpen se nézze le, se az ott ténykedő emberkéket és magát a gyógytornát. Nem könnyű, sőt nehéz és mindenképpen hatásos.
Sajna csak ideig-óráig lett jó.
