Ebben a bejegyzésben megpróbálom röviden bemutatni, hogy célszerű telepíteni egy adott OS-t, a BIOS beállításoktól (minden SATA port AHCI-re állítva és engedélyezve) az SSD üzembe helyezéséig, kitérve pl. az AHCI driver-ek buktatóira stb, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Vista óta igen melegen ajánlott a SATA AHCI üzemmód, mert csak ebben az üzemmódban érhető el az NCQ, melynek köszönhető a 4KQD32 szegmensben mért magas eredmények, valamint az AHCI üzemmód speciális energiavezérlési funkciókat és energiatakarékossági sémákat is támogat, amelyet a W7 ki is tud használni.(gyakori jelenség, hogy SATA IDE módban telepített W7 alatt, nem lehet alvásba/hibernálásba tenni a gépet avagy onnan nem ébred fel a rendszer, stb.) Nem csak SSD, hanem HDD-k esetében is jótékony hatása van/lehet, mert egyes HDD-k lényegesen lassabb SEQ olvasás/írás eredményeket produkálnak SATA IDE módban.
A szituáció adott, azaz megvetted az SSD-t és arra Windows 7 OS-t szeretnél feltelepíteni úgy, hogy az SSD a gyártó által megadott sebességeket hozza és a TRIM szolgáltatás is működjön.
Mi kell ennek a kivitelezéséhez?
1. Stabil hardver
2. Az adattároló eszközök megfelelő csatlakoztatása
3. BIOS megfelelő beállítása
4. Windows 7 megfelelő telepítése, megfelelő AHCI driver
5. SSD optimalizálása
Hirdetés
1. Stabil hardver
# Az SSD vásárlása előtt informálódj, hogy milyen SATA vezérlő(k) található(ak) az alaplapodon (bővebben a 2. pontban, hogy miért is)
# Telepítés idejére ne legyen tuningolva a konfiguráció
# Ha alaplapod BIOS frissítésre szorul, akkor azt még a telepítés előtt tedd meg
Léteznek olyan alaplapok, amelyekhez nem használható az amúgy az alaplap oldaláról letölthető AHCI driver, csak és kizárólag, ha meghatározott BIOS verzió vagy annál újabb található az alaplapon. Ilyen és ehhez hasonló okokból mindig nézd meg az alaplapodhoz kiadott BIOS verziókat, hogy azokban miket is javítottak és nincs-e ehhez hasonló kitétel sem.
# Ha az SSD-d firmware frissítésre szorul, akkor azt még a telepítés előtt tedd meg
Ha van új firmware, akkor azt rakd fel. Mielőtt megtennéd, előtte az Flash SSD topikban érdeklődj a firmware-el kapcsolatban, hátha tudunk valami olyan hibáról, ami miatt inkább nem javasolt mégsem felrakni.
2. Az adattároló eszközök megfelelő csatlakoztatása
# Az alaplapod pontos típusának birtokában(gyártó, típus, revízió), a gyártó honlapján tájékozódj arról, hogy az alaplapon hány darab, milyen sebességű SATA port található és arról is, hogy 1 vagy több SATA vezérlő teljesít szolgálatot és mely vezérlőkhöz, mely SATA portok tartoznak
# Általában különböző SATA vezérlőhöz tartozó SATA portok, különböző színekkel vannak jelölve az alaplapon, ha ez mégsem így lenne, akkor töltsd le az alaplap manual-ját és abban lesz egy az alaplapot ábrázoló rajz, ahol részletesen taglalják ezt.
# A SATA portok általában egységes, de alaplaponként változó elnevezéssel/sorszámozással vannak ellátva. Ebből az elnevezésből is egyértelműen kiderül, hogy mely SATA portok tartoznak egyazon vezérlőhöz (szintén a manual-ban található az infó). Itt is van egy alapszabály, nevezetesen az, hogy mindig a legkisebb sorszámú SATA porttól kezd el csatlakoztatni az eszközöket, és az első (alacsonyabb sorszámú) SATA portokra kerüljenek a boot eszköznek szánt meghajtók.
# Vannak/lehetnek speciális funkciókat ellátó SATA portok (pl. külön RAID-hez ajánlott) és olyan is előfordul, hogy ugyanazon SATA vezérlőhöz tartozó SATA portok is meg vannak különböztetve (pl. Intel SATA vezérlő, 4 darab SATA port tartozik hozzá, de az első kettő (a 2 legalacsonyabb sorszámú) javasolt a boot eszközök csatlakoztatásához, míg a másik kettő az adattárolásra szolgáló eszközökhöz ajánlott. Ez esetben a korábban említett alapszabály nagyon fontos lehet, mert ha az adattárolásra szánt SATA portra csatlakoztatod, az amúgy boot-os eszköznek szánt meghajtót, akkor lehetséges, hogy nem fogod tudni feltelepíteni az OS-t, vagy az nem fog onnan elindulni). Ezzel kapcsolatos információk is a manual-ban vannak kifejtve.
# Olyan un. vegyes funkcionalitású vezérlők is léteznek, amelyek nem csak a SATA portokért, hanem az IDE csatolók (PATA eszközökhöz) vezérléséért is felelősek egyben. Ilyenkor mérlegelés tárgyát fogja képezni, hogy az IDE csatoló letiltása vállalható-e, ha az azzal jár, hogy egyúttal több SATA port sem lesz használható.
# Az SSD csatlakoztatásához jó minőségű, a lehető legrövidebb, lehetőleg rögzítő pecekkel ellátott adatkábelt használj, amelyen nem látszanak sérülések
# Mindig olyan sebességű SATA portra kösd az adattároló-eszközt, amilyen annak a sebessége, felesleges SATA3-ra kötni egy SATA2-es meghajtót, azaz SATA2-es meghajtót SATA2-es portra, SATA3-as meghajtót SATA3-as portra. Ezzel kizárható bizonyos inkompatibilitás, ami a számítástechnikában (mind hardver-, mind szoftver szinten) sajnos jelen van, azaz elméletileg minden SATA3-as portra lehet SATA2-es meghajtót csatlakoztatni, nem kellene hogy ez problémát jelentsen, azonban a gyakorlatban ez már nem mindig igaz.
Az első pontban lett említve, hogy ha lehetséges, akkor vásárlás előtt célszerű meggyőződni arról, hogy milyen vezérlő(k) is dolgozik/dolgoznak az alaplapon, hogy ha arra kell csatlakoztatni az SSD-t, akkor az nem jár-e valamilyen negatívummal. Napjainkban a SATA2-es sebességeket minden ismert vezérlő hozza, azonban a SATA3 esetében ez már nem mondható el, az alábbi ajánlást érdemes megfontolni, ha SATA3-as SSD vásárlását tervezed.
SATA3 vezérlőkről, általában
Fontos!
Amennyiben az OS AHCI driver-ével mért sebességeredmények elérik/megközelítik/nem maradnak el nagyságrendileg a gyártó által megadott sebességektől és ezen felül sem indokolja semmi, akkor ne cseréljétek le az OS AHCI driver-t.
Intel - Megfelelő sebességet képes produkálni, a piac jelenlegi legjobb vezérlője.
Driver és javaslat: Megfelelő verziójú Intel® Rapid Storage Technology driver-t automatikusan lehet telepíteni.
SetupRST_12.9.0.1001.exe - W7/8/8.1 (újabb gépekhez)
iata_enu_11.7.0.1013.exe - XP/Vista/W7/8
STOR_Win7_XP_11.2.0.1006.exe - XP/Vista/W7 (régebbi gépekhez)
STOR_allOS_10.8.0.1008.rar(ICH8R/DH/DO és ICH8M-E/M is támogatott)
AMD - Kiegyensúlyozott teljesítmény, kisebb sebességeltérésekkel, amelyekért a konfiguráció vagy az alkalmazott AHCI driver is okozhat, de összességében stabil, kiegyensúlyozottnak mondható.
Driver és javaslat: Megfelelő verziójú AMD SATA Controller driver-t automatikusan lehet telepíteni.(AMD Chipset Driver része). telepítéskor az Egyéni lehetőséget válasszátok(ne az Expressz-t) és csak az AHCI driver legyen bepipálva, más ne. Erre azért van szükség, mert egyes alaplapok esetében az USB szűrő(filter) driver használhatatlanná teszi az USB portokat.
AMD Chipset drivers: [link]
ASMedia - Lassabb vezérlő, nagy mértékben elmarad a kívánt sebességektől. Szintén stabil, nincsenek szélsőséges sebességértékei.
Driver és javaslat: Megfelelő verziójú ASMedia AHCI Driver-t automatikusan lehet telepíteni, bár az OS AHCI driveréhez képest -általában- nem hoz a sebességeredményekben változást
ASMedia: station-drivers.com
Gigabyte - Lassabb vezérlő, nagy mértékben elmarad a kívánt sebességtől. Szintén stabil, nincsenek szélsőséges sebességértékei.
Driver és javaslat: Gigabyte vezérlő Marvell vagy JMicron vezérlőt takar, nem támogatják a TRIM-et, ezért használd a W7 alap AHCI driver-ét
Marvell - Lassabb vezérlő, nagy mértékben elmarad a kívánt sebességtől. Szintén stabil, nincsenek szélsőséges sebességértékei.
Driver és javaslat: Nem támogatja a TRIM-et, ezért használd a W7 alap AHCI driver-ét. Amennyiben újabb driver-t kipróbálnál(pl, hogy megy-e a TRIM, akkor azt az alábbi helyen keresd)
Marvell 91xx: station-drivers.com
NVidia (NForce) - Lassabb vezérlő, nagy mértékben elmarad a kívánt sebességtől és hibás működéssel is párosul több esetben
Driver és javaslat: Nem támogatja a TRIM-et, ezért használd az W7 alap AHCI driver-ét
Ez csak egy általános leírás, nem minden alaplap esetén igaz, és nem minden típusú/verziójú vezérlőre sem.
Rendszerszinten nincs akkora jelentősége, hogy egy SSD nem közelíti az elvárható sebességét (ésszerű keretek között) SATA3-on, mert rendszerszinten SATA2 és SATA3 sebességet hozó SSD-k esetén sem lehet érezni szignifikáns különbséget OS alatt illetve a boot időben.
A vezérlő és annak teljesítménye(és ezáltal az SSD sebessége) akkor elsődleges szempont, ha nagy mennyiségű adatokkal, gyakran végzel adat- és fájlműveleteket, de ez is csak akkor ha SSD-ről SSD-re zajlik a fájlművelet. Ebben az esetben viszont már nem mindegy, hogy egy SSD mennyire közelíti meg a gyártók által megadott sebességadatokat.
3. BIOS megfelelő beállítása
A BIOS beállításánál alapvetően 3 szabály létezik
# BIOS alapra állítása
Ez a gyakorlatban abból áll, hogy az általában az Exit menüben megtalálható Load Defaults (vagy hasonló megnevezésű) opcióval betöltjük a BIOS alapértelmezett beállításait.
# Mindent tiltunk, amit nem használunk
Ez elég egyértelmű, pl. ha nem használod az alaplapi hangkártyát/modemet stb, akkor tiltsd le. Egy dolog azonban itt fontos, nevezetesen az olyan alaplapoknál, amelyeken még megtalálható floppy kontroller, de nincs rákötve floppy meghajtó, ott tiltani kell a BIOS-ban a meghajtót és (ha van) a floppy kontrollert is. Gyakran ez a felelős azért a jelenségért, hogy a W7 telepítő megáll egy ponton, és még a területi beállításokig sem jut el.
# Mindent engedélyezünk és helyesen beállítunk, amit használunk
Itt is van 3 fontos dolog, az egyik a S.M.A.R.T információk, amit minden esetben engedélyezni kell(van ahol külön opció van, van ahol pedig az adott adattároló-eszköz tulajdonságain belül található, de olyan is előfordul, ahol nem lehet állítani, de alapértelmezettként engedélyezve van), a másik a SATA AHCI üzemmód helyes beállítása, valamint a bootsorrendben az első helyre tenni azt az eszközt, amire az OS kerülni fog.
Mint a bejegyzés elején írtam, részletesen minden beállításon nem megyek végig, csak ami a W7 telepítéséhez ill. AHCI beállításhoz szükséges. Ezen felül a Floppy/IDE/RAID vezérlő(k) letiltása is szerepeltetve van, persze ezeket csak akkor tiltsd le, ha nem használod, nincs olyan eszköz a gépedben, ami miatt szükséges, hogy engedélyezve legyen(ek). Ezt próbálom pár konkrét alaplap esetén bemutatni. Mint láthatod, alaplaponként változó, hogy hol, milyen néven szerepel egy adott opció illetve az is, hogy milyen értékre lehet beállítani, de azért vannak hasonlóságok. Próbáltam olyan alaplapokat összeválogatni, amelyek különböző beállításokkal, elnevezésekkel stb rendelkeznek, így jó eséllyel a saját alaplapod BIOS-ában, már ismerős opciókkal fogsz találkozni.
ASRock H61M/U3S3
Advanced/Storage Configuration
SATA Mode -> AHCI Mode
S-ATA Controller 0 -> Enhanced
S-ATA Controller 1 -> Enhanced
Hard Disk S.M.A.R.T. -> Enabled
SATA3 Mode -> AHCI Mode
ASRock 880G Extreme3
Advanced/Storage Configuration
Onboard SATA Controller -> Enabled
SATA Operation Mode -> AHCI
AMD AHCI BIOS ROM -> Disabled
SATA IDE Combined Mode -> Disabled
SATA3_6 Mode -> Auto
ASRock Z68 Extreme3 Gen3
Advanced/Storage Configuration
SATA Mode -> AHCI Mode
S-ATA Controller 0 -> Enhanced
S-ATA Controller 1 -> Enhanced
Hard Disk S.M.A.R.T. -> Enabled
ASRock P67 Extreme4 Gen3
Advanced/Storage Configuration
Marvell SATA3 Operation Mode -> AHCI Mode
Marvell SATA3 Bootable -> Enabled(Yes)
SATA Mode -> AHCI Mode
S-ATA Controller 0 -> Enhanced
S-ATA Controller 1 -> Enhanced
SATA Aggressive Link Power Management -> Disabled
Hard Disk S.M.A.R.T. -> Enabled
Advanced/Super IO Configuration
OnBoard Floppy Controller -> Disabled
Asus P5B
Main
Legacy Diskette A -> Disabled
Main/IDE Configuration
SATA Configuration -> Enhanced
Configure SATA as -> AHCI
IDE Detect Time Out -> 0
Advanced/On Board Device Configuration
JMicron SATA/PATA Controller -> Disabled
Asus M3N-HT Deluxe/HDMI
Main
Legacy Diskette A -> Disabled
HDD SMART Monitoring -> Enabled
Advanced/On Board Device Configuration/IDE Function Setup
OnChip IDE Channel0 -> Disabled
SATA Controller -> Enabled
Advanced/On Board Device Configuration/MCP Storage Config
SATA Operation Mode -> AHCI
Asus SABERTOOTH X58
Main/Storage Configuration
SATA Configuration -> Enhanced
Configure SATA as -> AHCI
Main/Storage Configuration/AHCI Settings
SATA Port 1-6 -> Auto (az összes)
Smart Monitoring -> Enabled
Advanced/OnBoard Devices Configuration
Marvell 9128 Controller -> AHCI Mode
JMB 36x ATA Controller -> Enabled
JMB 36x OptionROM -> Enabled
Asus P8H61-M PRO REV 3.0
Advanced/SATA Configuration
SATA Mode -> AHCI Mode
S-ATA Controller 0 -> Enhanced
S-ATA Controller 1 -> Enhanced
SMART Status Check -> Enabled
Advanced/OnBoard Device Configuration
ASM1063 Storage Controller -> AHCI Mode
ASM1063 Storage OPROM -> Enabled
Asus M5A88-V EVO
Main/SATA Configuration
OnChip SATA Speed -> SATA 6.0Gb/s
OnChip SATA Channel -> Enabled
SATA Port1-Port4 -> AHCI
SATA Port5-Port6 -> AHCI
Asus P7P55D-E PRO
Main/Storage Configuration
SATA Configuration -> Enhanced
Configure SATA as -> AHCI
SATA Port1-6 [XXXX] -> Auto
SMART Monitoring -> Enabled
Main/Advanced
J-Micron Controller -> AHCI Mode
Marvell SATA Controller -> AHCI Mode
Asus P8P67 REV 3.0
Advanced/SATA Configuration
SATA Mode -> AHCI Mode
S-ATA Controller 0 -> Enhanced
S-ATA Controller 1 -> Enhanced
SMART Status Check -> Enabled
Advanced/OnBorad Devices Configuration
Marvell Storage Controller -> AHCI Mode
Marvell Storage OPROM -> Enabled
Asus P8Z68 DELUXE/GEN3
Advanced/SATA Configuration
SATA Mode -> AHCI Mode
S-ATA Controller 0 -> Enhanced
S-ATA Controller 1 -> Enhanced
SMART Status Check -> Enabled
Advanced/OnBorad Devices Configuration
Marvell Storage Controller -> AHCI Mode
Marvell Storage OPROM -> Enabled
JMB Storage Controller -> Enabled
JMB Storage OPROM -> Enabled
Gigabyte GA-P35-DS4 (rev. 2.1)
Standard CMOS Features
Drive A -> None
Floppy 3 Mode Support -> Disabled
Advanced BIOS Features
HDD S.M.A.R.T. Capability -> Enabled
Integrated Peripherals
SATA RAID/AHCI Mode > AHCI
SATA Port0-3 Native Mode -> Enabled
Onboard SATA/IDE Device -> Enabled
Onboard SATA/IDE Ctrl Mode -> AHCI
Gigabyte GA-EP35-DS3 (rev. 2.1)
Standard CMOS Features
Drive A -> None
Floppy 3 Mode Support -> Disabled
Advanced BIOS Features
HDD S.M.A.R.T. Capability -> Enabled
Integrated Peripherals
SATA RAID/AHCI Mode > AHCI
SATA AHCI Mode > AHCI
SATA Port0-3 Native Mode -> Enabled
SATA Port0-1 Native Mode -> Enabled
Onboard SATA/IDE Device -> Enabled
Onboard SATA/IDE Ctrl Mode -> AHCI
Gigabyte GA-P55A-UD3 (rev. 2.0)
Standard CMOS Features
Drive A -> None
Advanced BIOS Features
HDD S.M.A.R.T. Capability -> Enabled
eXtreme Hard Drive (XHD) -> Disabled
PCH SATA Control Mode -> AHCI
SATA Port0-3 Native Mode -> Enabled
Turbo SATA3 / USB3.0 -> Turbo SATA3
Ha ezt az opciót Turbo SATA3-ra állítod(ilyenkor az USB portok automatikusan 2.0 sebességen fognak működni) VAGY Turbo USB3.0-ra állítod(ilyenkor a Marvell SATA portok automatikusan SATA2 sebességen fognak működni), akkor mindkét esetben az első PCIE port sebességét automatikusan lecsökkenti x16-ról x8-ra! Forrás: gyári oldal
Ha azt szeretnéd, hogy a PCIE x16-os sebességgel működjön, akkor így állítsd be ezt az opciót
Turbo SATA3 / USB3.0 -> Disabled
(Így a Marvell portok SATA2 módban fognak menni és az USB portok 2.0 üzemmódban, de legalább a PCIE x16 sebesség megmarad)
Onboard IDE Controller (iTE IT8213 Chip) -> Disabled
GSATA Controller -> Enabled
GSATA Mode -> AHCI
Gigabyte GA-890GPA-UD3H (rev. 2.0)
Standard CMOS Features
Drive A -> None
Floppy 3 Mode Support -> Disabled
Advanced BIOS Features
HDD S.M.A.R.T. Capability -> Enabled
Integrated Peripherals
OnChip SATA Controller -> Enabled
OnChip SATA Type -> AHCI
OnChip SATA Port4/5 Type -> As SATA Type
OnChip SATA3.0 Support -> Enabled
Onboard GSATA/IDE Ctrl -> Enabled
Onboard SATA/IDE Ctrl Mode -> AHCI
Gigabyte GA-H67A-UD3H-B3 (rev. 1.1)
Advanced BIOS Features
HDD S.M.A.R.T. Capability -> Enabled
Integrated Peripherals
eXtreme Hard Drive (XHD) -> Disabled
PCH SATA Control Mode -> AHCI
SATA Port0-3 Native Mode -> Enabled
Gigabyte GA-790XTA-UD4 (rev. 1.0)
Standard CMOS Features
Drive A -> None
Floppy 3 Mode Support -> Disabled
Advanced BIOS Features
HDD S.M.A.R.T. Capability -> Enabled
Integrated Peripherals
OnChip IDE Channel -> Disabled
OnChip SATA Controller -> Enabled
OnChip SATA Type -> AHCI
OnChip SATA Port4/5 Type -> As SATA Type
Onboard ESATA Controller -> Enabled
Onboard ESATA Mode -> AHCI
Onboard SATA3 Controller -> Enabled
Onboard SATA3 Mode -> AHCI
Gigabyte GA-990FXA-UD3 (rev. 1.2)
Advanced BIOS Features
HDD S.M.A.R.T. Capability -> Enabled
Integrated Peripherals
OnChip SATA Controller -> Enabled
OnChip SATA Type -> AHCI
OnChip SATA Port4/5 Type -> As SATA Type
OnChip SATA3.0 Support -> Enabled
Onboard SATA/IDE Ctrl -> Enabled
Onboard SATA/IDE Ctrl Mode -> AHCI
Integrated Peripherals/OnChip SATA Port as ESP
Port0 as ESP -> Disabled
Port1 as ESP -> Disabled
Port2 as ESP -> Disabled
Port3 as ESP -> Disabled
Port4 as ESP -> Disabled
Port5 as ESP -> Disabled
Gigabyte GA-X58A-UD3R (rev. 2.0)
Advanced BIOS Features
HDD S.M.A.R.T. Capability -> Enabled
Integrated Peripherals
eXtreme Hard Drive (XHD) -> Disabled
ICH SATA Control Mode -> AHCI
SATA Port0-3 Native Mode -> Enabled
eSATA Controller -> Enabled
eSATA Ctrl Mode -> AHCI
GSATA 6_7/IDE Controller -> Enabled
GSATA 6_7/IDE Ctrl Mode -> AHCI
SATA3 Firmware Selection -> Auto
GSATA 8_9/IDE Controller -> Enabled
GSATA 8_9/IDE Ctrl Mode -> AHCI
MSI P55-GD65
Standard CMOS Features
Floppy Drive A -> Not Installed
Integrated Peripherals
Extra RAID/IDE Controller -> Disabled
Integrated Peripherals/On-Chip ATA Devices
PCI IDE BusMaster -> Disabled
On-Chip SATA Controller -> Enabled
RAID Mode -> AHCI
MSI X58A-GD65
Integrated Peripherals
Onboard E-SATA Controller Mode -> AHCI
SATA 6Gb/s Controller Mode -> AHCI
Integrated Peripherals/On-Chip ATA Devices
PCI IDE BusMaster -> Disabled
On-Chip SATA Controller -> Enabled
RAID Mode -> AHCI
MSI Z77A-G45
Settings/Integrated Peripherals
SATA Mode -> AHCI
Port 1~6 Hot Plug -> Disabled (az összes)
MSI 790FX-GD70
Standard CMOS Features
Floppy Drive A -> Not Installed
Integrated Peripherals
E-SATA/HW RAID Controller -> Enabled
E-SATA Controller Mode -> AHCI
Integrated Peripherals/On-Chip ATA Devices
PCI IDE BusMaster -> Disabled
On-Chip SATA Controller -> Enabled
RAID Mode -> AHCI
MSI 890GXM-G65
Integrated Peripherals
Extra RAID/IDE Controller -> Disabled
Integrated Peripherals/On-Chip ATA Devices
PCI IDE BusMaster -> Disabled
On-Chip SATA Controller -> Enabled
RAID Mode -> AHCI
Biostar TPower X79 Ver. 5.x
Advanced menu/SATA Configuration
ASM1061 SATA Mode -> AHCI Mode
SATA Mode -> AHCI Mode
Serial-ATA Control 0 -> Enabled
Serial-ATA Control 1 -> Enhanced
J&W JW-A75GM-USB3
Advanced
Launch Storage OpROM -> Enabled
Chipset/South Bridge
OnChip SATA Channel -> Enabled
OnChip SATA Type -> AHCI
OnChip IDE mode -> Native Mode
SATA IDE Combined Mode -> Disabled
4. Windows 7 megfelelő telepítése, megfelelő AHCI driver
Most, hogy a megfelelő SATA portra csatlakoztattad az SSD-t, a BIOS-t is megfelelően beállítottad, kezdetét veheti a telepítés.
# A W7-et lehet telepítőlemezről és pendrve-ról is telepíteni. Ha érdekel, hogy lehet All in One telepítőt és/vagy pendrive-os telepítőt készíteni/létrehozni, akkor ezt a bejegyzést olvasd el.
# Telepítés előtt, húzd le az adatkábelt a gépben lévő egyéb HDD/SSD-kről, ellenkező esetben, bizonyos esetekben a W7 kihelyezi oda az indítófájlokat. Ez addig nem is gond, amíg az érintett HDD/SSD a gépben van(amire kihelyezte az indítófájlokat), de ha elromlik vagy eladod (szóval ha kikerül a gépből), akkor a W7 már nem fog elindulni arról az SSD-ről, amire a W7-et amúgy telepítetted.
# Ha W7 telepítésekor particionálod az SSD-t (természetesen ez HDD esetén is igaz), akkor az létrehoz egy 100 megás rejtett partíciót, amire az indítófájlok kerülnek. Ezen rejtett partíció jelenléte akkor indokolt/nélkülözhetetlen, ha kizárólag Ultimate változatot használsz és kizárólag a rendszerpartíciót szeretnéd BitLocker-rel titkosítani.
Tévhitek a rejtett partícióval, annak meglétével kapcsolatban
- stabilabb a W7
- biztonságosabb
- könnyű helyreállítani a W7-et hiba esetén - ennek valóban van alapja, de bedőlhet úgy az OS, hogy azt nem lehet visszaállítani a rejtett partíció megléte esetén sem
- oda teszi ki a VM fájlt - nem, több gigás virtuális memóriát nem lehet kihelyezni 100 MByte-ra
- nélküle nem lehet használni a BitLockert - de lehet (kizárólag Ultimate esetén érhető el a BitLocker) csak a rendszerpartíciót nem lehet titkosítani. Másik SSD-t/HDD-t/partíciót igen, illetve a BitLocker To Go szolgáltatás is kifogástalanul működik
- mindig létrehozza a telepítő - nem, nem hozza létre, ha az SSD/HDD elő van particionálva és legalább 1 darab elsődleges partíció van a meghajtón. (telepítővel ez esetben csak formázni kell a partíciót, nem pedig újra létrehozni, hisz ha letörölnek minden partíciót, majd létrehozzák újra, akkor újra létrejön a rejtett partíció is)
- nélküle nem működik jól a W7 - kifogástalanul működik
- utólag (W7 telepítése után) nem lehet eltávolítani - de igen el lehet, persze nem csak úgy simán, hogy letörlöm a partíciót, de el lehet
Ha tehát nincs szükséged a rejtett partícióra vagy nem szeretnéd, hogy létrejöjjön (amiből sem Neked, sem az W7-nek nem származik semmilyen hátránya), akkor egy Vista vagy W7-es gépben particionáld elő az SSD-t, az OS lemezkezelőjével, vagy a W7 telepítőlemezről, parancssorból manuálisan.
A manuális módszerek ismertetése
Figyelem!
Ezen manuális módszerek esetén a kiválasztott meghajtó összes partíciója törlésre kerül, a meghajtón található összes adat elveszik!
Az OS beépített DISKPART programja is alkalmas a feladatra, amit W7 alól és bootlemezről is egyaránt, parancssorból futtathatsz.
A parancssor indítása telepítőlemezről
Boot-olj be a W7 telepítőlemezről és amikor megjelenik a területi beállítások ablak(nyelv, idő- és pénzformátum, billentyűzet), akkor üss egy SHIFT+F10-t. Add ki a leírt parancsokat, majd ennek végeztével bezárhatod a parancssort és folytathatod a telepítést. Természetesen ezután már nem kell a telepítővel újra létrehozni a partíciót, csak kijelölni, hogy oda telepítsen
1. módszer - 1 partíciót hozunk létre az SSD-n, a teljes lemezterület egyben lesz
DISKPART
LIST DISK
SELECT DISK X (ahol X az SSD-d sorszáma, amit a LIST DISK parancsnál látsz)
LIST DISK (ezt most csak azért használtam ismét, hogy lásd, hogy valóban a megfelelő eszköz lett-e kijelölve, egy csillag lesz a kijelölt eszköz előtt a listában)
CLEAN
CREATE PARTITION PRIMARY ALIGN=1024
FORMAT FS=NTFS LABEL="RENDSZER" QUICK
EXIT
2. módszer - 2 partíciót hozunk létre az SSD-n, az elsőt, egy 64GB méretűt a rendszernek, és egy másodikat (a maradék tárterületet) az adatoknak
DISKPART
LIST DISK
SELECT DISK X (ahol X az SSD-d sorszáma, amit a LIST DISK parancsnál látsz)
LIST DISK (ezt most csak azért használtam ismét, hogy lásd, hogy valóban a megfelelő eszköz lett-e kijelölve, egy csillag lesz a kijelölt eszköz előtt a listában)
CLEAN
CREATE PARTITION PRIMARY SIZE=64000 ALIGN=1024
FORMAT FS=NTFS LABEL="RENDSZER" QUICK
CREATE PARTITION PRIMARY
FORMAT FS=NTFS LABEL="ADAT" QUICK
EXIT
Megjegyzés
1. A QUICK kapcsoló gyorsformázást eszközöl, ha elhagyod, akkor lassú formázást eszközölsz
2. A LABEL a lemezcimke, ez az amit pl intézőben is láthatsz
3. Nagyon figyelj oda, hogy helyesen add meg az SSD sorszámát, mert a műveletek nem visszavonhatóak és rossz eszköz megadásánál legyalul, visszavonhatatlanul mindent! (bár ha betartottad a korábbi javaslatot, miszerint csak az SSD legyen csatlakoztatva telepítés idejére, más SSD/HDD nem, akkor ez a veszély sem fenyeget)
4. Bármelyik módszert is választod, a W7 lemezkezelő/telepítő vagy a manuális módszerek, mindegyik gondoskodik a partíció-eltolásról, ami SSD esetén alapvető fontosságú tényező.
# Ha sikeresen feltelepült a W7, akkor automatikusan ne telepíts se chipset driver-t, se pedig AHCI driver-t, és semmilyen SSD Optimalizációt ne alkalmazz(kivéve, hogy az időzített töredezettségmentesítést kikapcsolod). Egyrészt mert a W7 alap driverei biztosan küldik a TRIM parancsot, másrészt pedig így tiszta telepítést követően kell hogy mérj egy sebességet az SSD-n.
Javasolt sebességmérők
ATTO Disk Benchmark
AS SSD Benchmark
CrystalDiskMark
Anvil's Storage Utilities
Tömörítést használó SSD-knél ne tömöríthetetlen(incompressible) adatokkal mérj. (Pl CrystalDiskMark esetén All 0x00 (0 Fill) módszerrel mérj.)
Erre azért van most szükség, mert a tömörítést használó SSD-k (pl. Sandforce vezérlősek) tömöríthetetlen adatokon lassabb mérési eredményeket adnak, viszont ez esetben az elméleti maximum sebességre vagyunk kíváncsiak, hogy azt a gyártó adataival összevetve meg lehessen állapítani, hogy az SSD tényleg a tőle elvárható sebességet hozza/közelíti-e meg. (Tömöríthetetlen adatokkal végzett teszt esetén egy Sandforce vezérlős SSD-ről nem feltétlenül tudnád megállapítani, hogy azért lassú, mert tömöríthetetlen adatokkal annyit tud, avagy azért, mert mégsem a megfelelő SATA port-ra dugtad avagy rosszul állítottad be a BIOS-t vagy egyéb probléma áll a háttérben)
Az SSD gyártók által megadott sebességekről
A gyártók általában 4 sebességértéket adnak meg, úgymint
# szekvenciális olvasás MB-ban (SEQ Read)
# szekvenciális írás MB-ban (SEQ Write)
# 4KQD32 Olvasás IOPS-ban
# 4KQD32 Írás IOPS-ban
IOPS-ból az MB/s-t úgy kaphatod meg, hogy megszorzod 4/1000-el.
Például 15000 IOPS = 15000*4/1000 = 60 MB/s
A gyártók által megadott értékek az elméleti elérhető maximális sebességet jelölik, tömörítést használó SSD-k esetén, a nem tömöríthetetlen adatokkal végezett eredményeket
Topikokban ezzel kapcsolatban több kérdés merül fel rendszeresen, ezért erre itt is kitérnék
1. Igaz, hogy csak AHCI üzemmódban támogatott a TRIM?
Igaz is, meg nem is. Nem igaz, mert a Windows 7 alapértelmezett IDE(pciide.sys) és AHCI(msahci.sys) drivere is támogatja a TRIM parancsot, SATA IDE és SATA AHCI üzemmód esetén is.
Igaz, mert az AMD/Intel stb gyártok driverei csak SATA AHCI módban támogatják a TRIM-et.
Ezen általános megállapításoktól függetlenül lehet találkozni olyan -tipikusan Intel- IDE driver-ekkel, amelyek továbbítják a TRIM-et, de legbiztosabb ellenőrizni illetve én minden esetben azt javaslom, hogy le kell cserélni az OS alap IDE driver-ére.
2. Parancssorból ellenőriztem a DisableDeleteNotify értékét és 0-t kaptam, akkor biztosan működik a TRIM?
Nem feltétlenül. A DisableDeleteNotify csak azt határozza meg, hogy a Windows 7 küldje avagy sem a TRIM parancsot(0 - küldi/1 - nem küldi). Ha küldi is, akkor sem biztos, hogy a parancs célba is ér, pl az AHCI driver "hibájából", ezért kell/célszerű ellenőrizni az SSDOK vagy Hard Disk Sentinel legújabb verziójával, mert ez a 2 alkalmazás megvizsgálja, hogy a kiküldött parancs valóban célhoz is ér-e.
3. A Hard Disk Sentinel azt írja ki a vadonatúj SSD-mről, hogy a Teljesítmény 100%, de a Kondíció csak 99%. Miért van ez?
Azért, mert egyes gyártók SSD-inek kondíciója 99%-ról indul, nem 100-ról, ez teljesen természetes jelenség, korábbi Hard Disk Sentinel verziók ezt jelzik ki. Ilyen SSD-k pl Samsung 470/830 és Intel egyes SSD-i stb.
4. A Hard Disk Sentinel azt írja ki a vadonatúj SSD-mről, hogy a Kondíció 100%, de a Teljesítmény csak 80%, illetve azt is írja, hogy az "SSD TRIM funkciója támogatott de inaktív". Miért van ez?
Ha Windows 7-t használsz, akkor azért, mert az általad használt AHCI/IDE driver nem támogatja az TRIM parancs küldését. Le kell cserélni az AHCI driver-t a fentebb ajánlott, megfelelő verziójú AHCI driver-re vagy a Windows 7 alap AHCI/IDE driver-ére. (Az XP és Vista nem támogatják a TRIM parancs küldését.)
5. Hogy tudom visszaállítani a Windows 7 alap IDE vagy AHCI driver-ét?
AHCI: Eszközkezelőt elindítod, majd az IDE ATA/ATAPI vezérlők csoporton belül jobb egér a kívánt AHCI driver-en/Illesztőprogram frissítése/Illesztőprogramok keresése a számítógépen/Választás a számítógépen található illesztőprogram-listából/Szabványos AHCI 1.0 Serial ATA-vezérlő kiválaszt és katt a Tovább gombon.
IDE: Eszközkezelőt elindítod, majd az IDE ATA/ATAPI vezérlők csoporton belül jobb egér a kívánt IDE driver-en/Illesztőprogram frissítése/Illesztőprogramok keresése a számítógépen/Választás a számítógépen található illesztőprogram-listából/Szabványos kétcsatornás PCI IDE-vezérlõ kiválaszt és katt a Tovább gombon.
Mindkét esetben gép újraindítást fog kérni -vagy ha nem, akkor is- tedd meg, ezt követően újra felismeri az eszközöket, ez akár több percig is eltarthat, várd ki türelmesen. Általában egy újabb újraindításra lesz szükség, ennek is eleget kell tenni.
Megjegyzés: Egyes gyártók AHCI driverei(pl Marvell, NVidia/NForce) nem az IDE ATA/ATAPI vezérlők csoporton belül találhatóak, hanem a Tárolóeszközök csoportban.
6. SATA IDE módban telepítettem a Windows 7-t, utólag át lehet állítani SATA AHCI módra?
Igen, de biztonsággal csak akkor, ha nem telepítettél Chipset/INF- vagy külön IDE drivert. Ezekben az esetekben lecserélődik a Windows 7 alap IDE drivere és ezek konfigurációja is megtörténik, külön konfigurációs fájlok és több/számos registry kulcs módosítás formájában. Ebben az esetben az alábbiakban leírt módszer nem garantálja, hogy a rendszer el is fog indulni avagy hibátlanul fog működni.
Windows 7 esetén
# WIN gomb + R, írd be, hogy regedit és enter
# Navigálj el az alábbi kulcsig
HKEY_LOCAL_MACHINE\System\CurrentControlSet\Services\msahci
# A jobb oldali panelon található Start nevű elemen duplaklikk és módosíts az értékét 0-ra
# Indítsd újra a gépet, azonnal be kell lépni a BIOS-ba, megfelelő menüpontban állítsd át a SATA üzemmódot AHCI-re és lépj ki a BIOS-ból a módosítások mentésével.
# Ezt követően hagyd, hogy a Windows 7 elinduljon, fel fogja ismerni újra az eszközöket(ODD/HDD/SSD), ez percekig is eltarthat, várd ki türelmesen, majd újraindítást fog kérni a rendszert, amit tegyél meg
Windows 8 esetén
# WIN gomb + R, írd be, hogy regedit és enter
# Navigálj el az alábbi kulcsig
HKEY_LOCAL_MACHINE\System\CurrentControlSet\Services\storahci
# A jobb oldali panelon található Start nevű elemen duplaklikk és módosíts az értékét 0-ra
# A bal oldali panelon található StartOverride mappát töröld (jobb egér rajta/Törlés) storahci/Start kulcs és StartOverride mappa
# Indítsd újra a gépet, azonnal be kell lépni a BIOS-ba, megfelelő menüpontban állítsd át a SATA üzemmódot AHCI-re és lépj ki a BIOS-ból a módosítások mentésével.
# Ezt követően hagyd, hogy a Windows 8 elinduljon, fel fogja ismerni újra az eszközöket(ODD/HDD/SSD), ez percekig is eltarthat, várd ki türelmesen, majd újraindítást fog kérni a rendszert, amit tegyél meg
5. SSD optimalizálása
Ezt már csak nagyon röviden mutatnám be, mert több részletesebb cikk/bejegyzés is található a témában itt PH!-n. A legalapvetőbb OS és SSD optimalizálást egy Samsung 470 és a Samsung SSD Magician szoftver segítségével demonstrálnám.
# OS optimalizálása - előtöltés-, töredezettségmentesítő-, és indexelő szolgáltatások tiltása
# SSD optimalizálás - Over Provisioning, azaz a Spare Area terület kibővítése
# Ha 8 vagy több giga RAM van a gépben (de 4G-nél is megteheted, ahogy érzed), és ehhez egy kisebb pl. 64G-s SSD társul, akkor a virtuális memóriát kihelyezheted egy másik meghajtóra.
# Ha nincs szükséged a hibernálásra, akkor letilthatod, az admin-ként indított parancssorban kiadott powercfg -h off paranccsal (az alvás ettől még működni fog)
6. Közkívánatra
Számos megkeresést kaptam privátban és email-ben 2 témakörben. Az egyik az utólagos partícióeltolás, a másik a 100MiB-os rejtett partíció eltüntetése. Nos mivel megígértem, ezért be is tarom az ígéretem, 2 videó és némi leírás segítségével.
Utólagos partíció eltolás érték módosítása GParted-el. - [link] (jelszó: fscd)
2 szoftverre lesz szükség, az egyik maga a GParted ISO (Live változat), amelyből boot CD/DVD-t hozhatsz létre kedvenc CD/DVD író alkalmazásoddal vagy az UNetbootin Windows-os változata, amivel a GParted ISO-ból boot-os pendrive-t is készíthetsz(ha nincs kéznél CD/DVD vagy nem "pazalnál" el erre a célra egy lemezt)
100MiB-os rejtett partíció törlése, az érintett OS alól. - [link] (jelszó: fscd)
A művelethez az OS beépített lemezkezelőjét és az EaseUS® Partition Master 9.1.1 Home Edition (ingyenes) alkalamazást használjuk.
Fontos!
Ha valakinél kihelyezett rendszerindítófájlok vannak, az ne használja ezt az eljárást!
A videóban adott 1 darab 100MiB méretű rejtett partíció(innen indul jelenleg a rendszer, ezt szeretnénk eltüntetni), 1 darab rendszerpartíció(C betűjelű, ide van telepítve az OS) és 1 darab adatpartíció(amit szeretnénk megtartani, adatvesztés nélkül).
1. Csak az OS-t tartalmazó SSD/HDD legyen csatlakoztatva az alaplaphoz
2. El kell indítani az OS-t az érintett SSD/HDD-ről (a videóban többször ellenőrzöm a partíció eltolást, Neked ezt nem feltétlenül kell megtenni, de a legvégén mindenképp, viszont amikor feltűnik a REBOOT felirat, akkor kötelező az újraindítás!)
3. Indítsd el az OS lemezkezelőjét és győződj meg róla, hogy létezik-e a 100MiB-os rejtett partíció(nincs betűjele, OS elrejti) és azt a rendszerpartíciónak kell követnie
4. Indítsd el a parancssort rendszergazdai jogosultsággal (Start-> keresőbe beírod CMD és CTRL+SHIFT+ENTER)
5. Add ki a bcdboot c:\windows /l hu-hu /s c: parancsot és ENTER (ezzel létrehozzuk az indítófájlokat és mappát a rendszerpartíción, amik eddig a 100MiB-os rejtett partíción voltak megtalálhatóak) A kiadott parancs paraméterében egy fontos dolog van, hogy olyan nyelvi azonosítót adj meg, amilyen OS-t használsz. A videóban(és parancsban) a hu-hu taláható, mivel a videóban Magyar nyelvű az OS. Ha esetleg Angol nyelvű OS-t használsz, akkor az en-en paramétert használd.
6. A C partíciót (azaz a rendszerpartíciót)tedd aktívvá a lemezkezelőben, majd gép restart
7. Az Easeus alkalmazással formázd le a 100MiB-os rejtett partíciót, majd egyesítsd(Merge) a rendszerpartícióval.(Nem mindegy, hogy a rendszerpartíciót egyesíted a rejtettel avagy fordítva, pontosan úgy járj el, mint a videóban), majd gép restart.
8. Ezzel lényegében el is készültünk, eltűnt a 100MiB-os rejtett partíció, a rendszer feláll a korábbi rendszerpartícióról. A videó további része a rendszerpartíció átméretezését mutatja be(szintén többen kérték), hozzá igazítva az adatpartíciót.
Ez egy bevett eljárás bizonyos feltételek teljesülése mellett, azonban számos buktatója lehet, ezért csak saját felelősségre alkalmazd!
Remélem segítségetekre lesz ez az anyag, sok sikert a gyakorlati alkalmazásához!
Fire/SOUL/CD - 2012