Ha úgy érezzük valamit nem éri meg végigcsinálni, holott a jutalom kecsegtető, nagy bátorság kell kimondani, feladom, de néha azzal, ha feladjuk jobban járunk, mintha folytatnánk …
Tiszta lappal akartam kezdeni az évet, mert rossz érzés epekedni valaki után, aki nem viszonozza, amit érzek. Feladtam, nem küzdök azért, hogy belém szeressen egész egyszerűen nem éri meg. Túl nagy az ára. Egyszer lelkileg, az állandó reménykedés, aztán a semmi, másszor pedig agyilag, hogy mindig ő jár a fejemben, minden gondolatom körülötte forog, nem tudok tanulni, egész nap csak vele beszélgetnék és mellette lennék. De az én hibám, hogy így érzek, nagyon benéztem a dolgokat, de nem baj, jobb is talán hogy úgy döntöttem nem beszélek és találkozok vele többet, csak ha nagyon muszáj, különben elfelejteném, amit leírtam és átgondoltam, mert megint csak a vágy lenne utána…
Annyira szerettem volna, hogy legyen köztünk valami, el akartam érni, hogy belém szeressen, egyszer csak háttérbe került minden, csak ő volt. Minél többet beszélgetni vele, minél többet találkozni, és azt hittem jó úton haladok, kezd érezni valamit irányomban, és megcsinálom a legnehezebb dolgot, átbillentem a barátságot szerelemmé. Mikor felhoztam a témát a válasza „nem tudom, mit érzek” volt. Igaz szinte egész nap a társaságomban volt, és jól éreztük magunkat. Pár napig nem találkoztunk és nem is nagyon beszélgettünk, aztán szeret, de csak, mint barát választ kaptam. Azt hittem sikerült elfogadnom, de mégsem, és kezdődött minden elölről…
Na, ezt nagyon benéztem. Azt hittem most sikerült, bejövök neki jobban, mint egy haver, de mekkorát tévedtem. „Higgyem már el, hogy soha nem lesz köztünk semmi!” Ezt mondta kicsit ingerülten, de a jelek, gondoltam, azok meg voltak, hogy nem vagyok annyira közömbös neki. Az a sok apró jel… és belém hasított a felismerés, hogy nem voltak jelek. Mindent, amit jelnek véltem, én is ugyanúgy kimutattam mások fele, és egyáltalán nem éreztem semmi pluszt irányukban. Nem azért táncolok valamelyik havercsajjal, mert bejön, csak bulizzunk egyet. Nem azért mondom el neki a bajom, mert közel akarok kerülni hozzá azáltal, hogy kiöntöm neki a szívem, hanem mert megbízok benne, és adok a véleményére. Nem azért beszélgetek vele mindenféléről, mert jobban meg akarom ismerni, hanem azért mert unatkozok és jó időtöltés, kellemes beszélgetőpartner. És ha bókolók is neki csak azért, mert ő is azt tette és viszonzom a kedvességét.
Egyik pillanatban azt hittem tetszem neki aztán meg hirtelen olyan távolságtartó lett. Mintha csak elhúzta volna a mézesmadzagot, csak hogy ő erről nem tudott, hisz számára nem volt mézesmadzag, csak én képzeltem oda…