Jövő. Régebben jóval előrébb tudtam mit fogok csinálni. Befejezni a középsulit, elmenni egyetemre, elvégezni, és egy jól kereső állást szerezni. Hhhh... Szép kis mese volt...

Jelenleg nem látom a jövőm. Hogy elvégzem-e az egyetemet vagy sem? Nem tudom. Alig van vissza pár tantárgy, de azokkal már úgy érzem, nem fogok boldogulni. Nem értem őket, nem is érdekelnek, le sem kötnek, bemagolni lehetetlen, mert kemény matematika, vizsgán puskázni nehéz, és teljesen felesleges, mert elveszik a lapot, belekérdeznek abba, amit írtam, kérik hogy még egyszer előttük vezessem le a képleteket, és ha nem tudom, mert nem értem, megbuktatnak. És ha el is végzem, mire megyek vele? Nem érzem úgy, hogy tanítottak volna annyit, hogy képes lennék bárhol is dolgozni. Persze képezhettem volna magamat, de hogy? Az egyetem mellett nem nagyon volt időm és energiám rá. Többre mentem volna, ha itthon maradok és képzem magam, azt csinálom ami érdekel, örömmel tölt el. Megmaradt volna a pénz, sokkal előrébb tartanék, és főként boldogabb lennék.

Boldogságról jut eszembe a másik egyre sötétedő jövőkép. Az a bizonyos lány. Fordulatot vett a kapcsolatunk, csak egyre inkább úgy érzem, hogy nem abba az irányba, mint szerettem volna, hanem egy elég bizarrba. Most már tudja, hogy nem olyan közömbös számomra. Emlékszek, hogy feldobódott mikor mondtam, nagyon örültem, hogy ennyire tetszik neki. Aztán, bumm… Hirtelen egy olyan vágányon voltam, amire nem számítottam. Gondoltam 2 lehetőség van, vagy elutasít, vagy nem. Ó, én naiv, van ám egy harmadik is, a kettő között. És hogy mi az? A maradjunk barátok, de ismerjük meg egymást „közelebbről” vágány. Erre egyáltalán nem számítottam, és most nem tudom, mit érzek, mintha minden felkavarodott volna. Még nem ejtettük meg ezt a „közeli” ismerkedést, de valahogy ez olyan keserű boldogság. Most már talán nem vagyok közömbös számára, ennek örülök, de valahogy mégsem ezt akartam. Azt szerettem volna, ha érzelmileg is vonzódik hozzám, nem csak testileg. Nekem sokat jelentene a csókja, a simogatása, de neki valószínűleg semmit sem. Továbbra sem hiányoznék neki, ha nem vagyok vele, és hidegen hagyná bármiféle törődésem irányába.

Ej, és még ez a fránya időjárás is, olyan szomorkás...