2019. augusztus 23., péntek

Gyorskeresés

Feladtam

Írta: | Kulcsszavak: mézesmadzag . képzelődés . epekedés . vágy

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ha úgy érezzük valamit nem éri meg végigcsinálni, holott a jutalom kecsegtető, nagy bátorság kell kimondani, feladom, de néha azzal, ha feladjuk jobban járunk, mintha folytatnánk …

Tiszta lappal akartam kezdeni az évet, mert rossz érzés epekedni valaki után, aki nem viszonozza, amit érzek. Feladtam, nem küzdök azért, hogy belém szeressen egész egyszerűen nem éri meg. Túl nagy az ára. Egyszer lelkileg, az állandó reménykedés, aztán a semmi, másszor pedig agyilag, hogy mindig ő jár a fejemben, minden gondolatom körülötte forog, nem tudok tanulni, egész nap csak vele beszélgetnék és mellette lennék. De az én hibám, hogy így érzek, nagyon benéztem a dolgokat, de nem baj, jobb is talán hogy úgy döntöttem nem beszélek és találkozok vele többet, csak ha nagyon muszáj, különben elfelejteném, amit leírtam és átgondoltam, mert megint csak a vágy lenne utána…

Annyira szerettem volna, hogy legyen köztünk valami, el akartam érni, hogy belém szeressen, egyszer csak háttérbe került minden, csak ő volt. Minél többet beszélgetni vele, minél többet találkozni, és azt hittem jó úton haladok, kezd érezni valamit irányomban, és megcsinálom a legnehezebb dolgot, átbillentem a barátságot szerelemmé. Mikor felhoztam a témát a válasza „nem tudom, mit érzek” volt. Igaz szinte egész nap a társaságomban volt, és jól éreztük magunkat. Pár napig nem találkoztunk és nem is nagyon beszélgettünk, aztán szeret, de csak, mint barát választ kaptam. Azt hittem sikerült elfogadnom, de mégsem, és kezdődött minden elölről…
Na, ezt nagyon benéztem. Azt hittem most sikerült, bejövök neki jobban, mint egy haver, de mekkorát tévedtem. „Higgyem már el, hogy soha nem lesz köztünk semmi!” Ezt mondta kicsit ingerülten, de a jelek, gondoltam, azok meg voltak, hogy nem vagyok annyira közömbös neki. Az a sok apró jel… és belém hasított a felismerés, hogy nem voltak jelek. Mindent, amit jelnek véltem, én is ugyanúgy kimutattam mások fele, és egyáltalán nem éreztem semmi pluszt irányukban. Nem azért táncolok valamelyik havercsajjal, mert bejön, csak bulizzunk egyet. Nem azért mondom el neki a bajom, mert közel akarok kerülni hozzá azáltal, hogy kiöntöm neki a szívem, hanem mert megbízok benne, és adok a véleményére. Nem azért beszélgetek vele mindenféléről, mert jobban meg akarom ismerni, hanem azért mert unatkozok és jó időtöltés, kellemes beszélgetőpartner. És ha bókolók is neki csak azért, mert ő is azt tette és viszonzom a kedvességét.
Egyik pillanatban azt hittem tetszem neki aztán meg hirtelen olyan távolságtartó lett. Mintha csak elhúzta volna a mézesmadzagot, csak hogy ő erről nem tudott, hisz számára nem volt mézesmadzag, csak én képzeltem oda…

Hozzászólások

(#1) szablya


szablya
(tag)

Üdvözlünk köreinkben :(

Szerintem két dolgot tehetsz:
1. feladod, elfelejted.
2. vársz, eltávolodsz tőle, aztán megpróbálsz máshogyan közeledni hozzá.

Az első a megoldás. Nagy valószínűséggel soha nem lesz semmi köztetek. El kell fogadnod.
És a másodikat választom.

Madarat tolláról, embert desktopjáról. | Inni és inni adni. | Ellopták az alisok a tankot. | Az igazi tuningos Prescott kávét iszik. - all by szablya | "Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat!" \m/

(#2) b3 h4ppy válasza szablya (#1) üzenetére


b3 h4ppy
(újonc)

Én is úgy vélem, hogy az első a megoldás.

Elkondolkodtam azonban a másodikon is:
Várni? Az élet megy tovább, és az ővé nélkülem fog tovább menni, előbb utóbb megismerkedhet valakivel akibe szerelmes, várni és reménykedni, hogy ez nem történik meg és hónapok után megpróbálni újra, hátha majd összejövünk, kezdeni előlről? Ennek nagy ára van. Hol lehet, mit csinálhat, lehet hogy pont most jön össze valakivel? Ezek a kérdések felőrölhetnek a várakoás alatt. Szerintem nem éri meg, közben elfelejtesz élni.

De, ha neked sikerül, és összejössz vele, boldogok lesztek, és nem csak pár hetet, vagy hónapot, hanem pl. 1 évet, akkor személyesen megyek és gratulálok neked. :R :)

(#3) Depression


Depression
(veterán)
LOGOUT blog

A csajok sosem szeretnek beléd idővel. Ha az elején tétovázol, elkönyvelnek barátként, onnantól kezdve fejre is állhatsz, sosem fog megváltozni.

Egyetlen esélyed van: menj végig az összes barátnőjén, és ha féltékeny lesz, akkor talán. De az sem tartana sokáig.

Férfi vagy, vezéreljen az, mint az összes többit!

"Soha semmilyen virusirtot vagy extra tuzfalat nem hasznalok, es mukodik a gepem. Csak ismerni kell a normalis, megbizhato pornooldalakat, ennyi a titok :D" by kemotox

(#4) Taknyoshal válasza Depression (#3) üzenetére


Taknyoshal
(tag)

ööö, és mi vezérli a többit? ;]

(#5) zoo8800 válasza Taknyoshal (#4) üzenetére


zoo8800
(addikt)

a "gondolkozz alul"-elv? ;]

"nagyon best buy vétel"

(#6) Apollyon


Apollyon
(Korrektor)

"Annyira szerettem volna, hogy legyen köztünk valami, el akartam érni, hogy belém szeressen, egyszer csak háttérbe került minden, csak ő volt. "

Ha máshol nem, valószínűleg itt az egyik ahol elronthattad. Nem szabad kimutatni teljesen mindent, mert akkor túl egyértelmű és nincs már benne semmi izgalmas. Úgymond kicsit inkább tenni a fejére, mint egyfolytában körülötte legyeskedni. A nők inkább az elfoglalt, fontos emberekre buknak, így meg úgy tűnhetett neki hogy annyira nem vagy fontos ember ha ennyi időd van vele foglalkozni.

"Nem azért beszélgetek vele mindenféléről, mert jobban meg akarom ismerni, hanem azért mert unatkozok és jó időtöltés, kellemes beszélgetőpartner."

Így meg túl sok mindent elárultál magadról. Már nincs benne semmi izgalmas hogy megismerjen, hiszen már tud mindent. Ha egy kicsit titokzatosabb lennél, akkor izgalmasabb is és nagy valószínűséggel többre mennél, nem szabad elárasztani őket minden dolgoddal.

A konklúzió meg az lenne hogy rájött hogy sínen van nálad, ami nem jó, mert így sem leszel izgalmas túlságosan, nincs már tétje, és ez is pofoncsapja a dolgot.
Nem szabad hogy biztos legyen a dolgában, inkább az a jó, ha nem tudja mi van, had gondolkodjon csak el rajtad :)

Vagyis ezt kéne a jövőben, inkább foglalkozz mással, ő max csak sokadlagos prioritás legyen, és különben is, tedd túl magad rajta, ő is büdöset sz@rik :))

#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.

(#7) Vakegérke válasza Apollyon (#6) üzenetére

Titokzatosság, meg izgalmasnak lenni...
Taktikának bizonyára beválik. De beválik a taktika egy párkapcsolatban?

Én én voltam bármikor, bárhol. Soha nem színészkedtem, nem játszottam a titokzatost.

Veszteségként elkönyvelem életem nagy szerelmét. Talán hozzám jött volna feleségül, nem így történt.
Tegyük fel megházasodunk, mert jól játszom egy szerepet, amely nem én vagyok, álarc van rajtam. De meddig lehet színészkedni?
Lakva ismeri meg egymást az ember, és közös fedél alatt színészkedésnek helye nincs. Vagy gondolod, hogy perspektíva lehet egy életen át tartó becsapása a másiknak?

Nyereségként elkönyvelek több, mint harminc éves boldognak mondható kapcsolatot. No persze házasság, gyerekek, meg minden.
Annak az alíg tizennyolc éves érintetlen lánykának pont ez az önmagát nem megjátszó, hosszú hajú, borostás, trehány bolond kellett.
Csak a halál választott el minket egymástól.

Most mondd, érdemes hazudni?
Ami nem valós, az hazugság. Így értendő.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#8) Apollyon válasza Vakegérke (#7) üzenetére


Apollyon
(Korrektor)

Hú Te nem gyengén félreértettél.

Nem azt mondtam hogy meg kell játszani magát az embernek a kapcsolatában, hanem azt, hogy ne áruljon már el mindent magáról a legelején mielőtt összejönnek és kapcsolatban vannak.

Amikor kapcsolatban van, persze ki lehet bontakozni, de ne az elején, mert egyszerűen nem így kell felszedni a csajt, hanem fent tartani az érdeklődést, ez a legfontosabb! Ez így sokkal ésszerűbb, minthogy már mindent kiköpök magamról kapásból.

Mert ha titokzatos vagyok az elején (persze nem túlzottan), és nem tudja hogy most tényleg nagyon tetszik-e nekem vagy csak úgy kicsit bejön nekem, és nem érzi hogy totál sínen van, akkor ösztönösen megpróbálja felkelteni az érdeklődésem iránta, ergo gondolkodik rajtam, foglalkozik velem. Amiről meg már mindent tud, azon nem fog agyalni, hisz minden egyértelmű.

Abszolút nem kioktatni akarlak, tisztában vagyok vele hogy mennyivel több tapasztalatod lehet, de én az udvarlásra értettem a fent és előzőleg leírtakat, nem az egész komplett párkapcsolatra.

#1) Respect the privacy of others. #2) Think before you type. #3) With great power comes great responsibility.

(#9) szablya


szablya
(tag)

Hát igen... Ha én is elölről kezdhetném...
Nem egy bonyolult dolog a csajozás, ha tényleg tiszta lappal indulhatnék...

Madarat tolláról, embert desktopjáról. | Inni és inni adni. | Ellopták az alisok a tankot. | Az igazi tuningos Prescott kávét iszik. - all by szablya | "Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat!" \m/

(#10) Vakegérke válasza Apollyon (#8) üzenetére

Talán félreértettelek, talán nem. Nézd, mondok valamit.

"Annak az alíg tizennyolc éves érintetlen lánykának pont ez az önmagát nem megjátszó, hosszú hajú, borostás, trehány bolond kellett."
Ebben minden benne van.
Ha titokzatoskodom, akkor bizonyára nem vagyok (szinte) állandóan borostás, nem vagyok trehány, és nem vagyok bolond. De az voltam, és ma is az vagyok. Pár évtizednyi boldogság volt a jutalmam, és ha csak ennyi volt, már megérte. Ha pedig összefutok valakivel, akinek megfoghatom a kezét, és társam lesz, első perctől azt kapja, amit mutatok, tehát önmagam. Nem fog csalódni.

Értem én, hogy mit mondasz, hogyne érteném. Csak éppen nem értek egyet veled. Feltételezem, hogy ez nem okoz feszültséget közöttünk.

Akkor fejtegessük csak.
Azt mondod, hogy titkolózzunk az elején. Jó, persze, másként fogalmazol, ne áruljunk el mindent. Idáig stimmt, ugye?
Az idő megy, és persze eljön az idő, hogy ki kell tárulkozni. Nincs mese, ennek be kell következnie.
Titkolózás füstté válik, pőrén állunk az előtt a személy előtt, akit szeretünk.
Na, itt a csapda.
Nem az vagyok, akinek mutattam magam. Ne tiltakozz, ha egyszer nem tártam fel valós önmagam, akkor nevezhetjük bárhogy, elrejtettem valós énem.
A lányka párás szemekkel rám mered, és már nem az vagyok a szemében, aki idáig voltam. Talán több, talán kevesebb, de nem az, aki voltam.

Én tiszta érzelmekről beszélek. Nem arról, hogy miként kell felszedni egy csajt, ahhoz nem értek.

Van egy mondatod, amelyet érdemes megrágnia mindenkinek. Idézem.
"Amiről meg már mindent tud, azon nem fog agyalni, hisz minden egyértelmű."
Nagyon jó meglátás, mondhatnám kvintesszencia.
Aki tiszta szívvel közelít egy társnak kiszemelt lényhez, az érje el azt, hogy számára minden egyértelmű legyen. Kizárt a csalódás.

Ha csajt, vagy faszit akar felszedni valaki, az ne vegye figyelembe soraim.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.