A grafikon a pontrendszereket mutatja illusztrálandó azt is, amit korábban írtam, hogy dulifiO összes javaslata gyakorlatilag a 2 pontos különbségekre épít, ezért tök egyenes a görbe, egyetlen törés a győztesnél van, aki +3 pontot kap a másodikhoz képest: ezeket a görbéket tehát gyakorlatilag egymáshoz képest párhuzamos eltologatással elő lehet állítani. Az F1 pontrendszer hasonlít a tiédre, csak te a dobogósokat jobban értékeled (és több ember kap pontot összességében is). A piros görbével még nem néztem a bajnokság állását, csak egy olyat próbáltam ki, aminek "íve" van, tehát a különbségek az egyes versenyzők között a helyezés függvényében változnak, több szakaszban (4,3,3,2,2,2,1,1,1). Lehet, hogy ez rosszabb lenne bármelyik másiknál.
Természetes, hogy pályafüggők az időkülönbségek, de azért egy tendencia látszik: Davetim ellentmondást nem tűrően áll az élen, legrosszabb helyezése eddig a második hely volt, de a futamok több, mint felét megnyerte. (Természetesen ez most csak a "Rally"-re vonatkozik, tehát ahol azokat az időket figyelmen kívül hagytam, amelynek elérői nem indultak az összes versenyen.) Viszont az, hogy az abszolút időkülönbségben nagyobb eltérések vannak még nem jelenti azt, hogy a relatív különbség is nagyon más lenne, példának okáért nap lemaradása a mindenkori győzteshez képest általában 10% körül mozog, pályától függetlenül. (107-115% között) Ugyanez pl. blazsey2 és Fel esetében 5% (103-107% között). Szóval az összidő azért nagyon nagy hülyeséget nem mutat. (Az én időimen amúgy az nagyon látszik, amikor csak nagyon kevésszer indultam a versenyen, akkor nekem is befigyel az 5% lemaradás, amúgy 1-2% körül van. Egyetlen kivétel a #04, ahol viszonylag sokszor mentem - 3 különböző alkalommal ültem le hozzá -, mégsem sikerült túl jó idő.)
A pályák "bemagolhatósága" ember és idő függő: ha valaki leül 1-2 órát karikázni egy adott pályán, nagy valséggel "bemagolja", akár akarja, akár nem. De nem egészen értek egyet a bemagolás elnevezéssel (nem véletlen tettem idézőjelbe), mivel az, hogy megtanulod, hogy hol érdemes fékezni, stb. alapkövetelmény a versenyzésben. Van akinek ez könnyeben megy, hamarabb ráérez a pályára/autóra, van akinek nehezebben, ezért többet kell gyakorolnia (és még akkor sem biztos, hogy ugyanolyat tud menni, mint a rutinosabb versenyzőtársa). De ha az adott futam során bárki elkezdi érezni az autót, érezni a pályát és a kanyarokat, úgy vélem, hogy összességében javul a kontrollja, és jobb esélye lesz más versenyeken is, meg úgy általában jobban fog szórakozni. Szóval ezt lehet hosszú pályán is csinálni, meg röviden is.
Személy szerint én nem igazán komálom ezeket
Felhívom figyelmed, hogy a verseny szervezője te vagy, és a pályákat mind te állítottad össze. Ergo, ha a következő futamra hosszabb pályát raksz össze, akkor az hosszabb lesz: nem hiszem, hogy túl sok beleszólásunk lenne. Egyébként az a hosszabb pálya előnye (hátránya), hogy sok helyen lehet sok időt "találni" (de ugyanúgy sok helyen lehet bukni, ha hibázol). Tehát egy átlagos karikához képest extrém gyors is lehet valaki, de extrém lassú is. Gondolom azért is komálnád ezeket, mert sikerült az egyik ilyen hegyi futamon extrém gyorsnak lenned: hajrá, tegyél még fel olyan versenyt, aztán hadd szóljon! Az élmezőny akkor is élmezőny marad, max. a verseny lesz még izgalmasabb (és nem két századért kell küzdeni, hanem tizedért, vagy neadjisten másodpercért).
A 3+perces pályánál mindenkink az volt a baja
Azért a 3+ perces és az 1 perc alatti pályák közt még van arany középút.