A második rész is nagyon jó, a csapattagok kidolgozása és saját küldetéseik kiemelkedőek, a játék tele van filmszerű jelenetekkel, a játszós DLC-k 90%-a is nagyon jó, viszont egyes dolgokat cserébe le is butítottak rendesen. Az irányítás sokkal konzolosabbnak tűnik: ME 1 után tolva az ME 2 első fegyverhasználós jeleneteiben (támadás a Cerberus bázis ellen) már egyből érződik is a "fura" irányítás. Ezt egyébként nem írnám egyértelmű hibának, hiszen percek alatt megszokható. Aztán elvették a Makót, amit személyes sértésnek tekintek a mai napig, én imádtam a kis járgányt, valami hihetetlen nagy szabadságérzetet biztosított, az emberrel könnyedén elhitette, hogy ez nem is egy videójáték, hanem egy űrkaland, ahol bárhová elmehetünk (bármelyik bolygóra) felderíteni és igazából teljesen logikus is volt a Mako megléte, hiszen a Normandy nem tud leszállni minden esetben a célpont közvetlen közelében, kell egy szállítójármű is, amely katonai akció lévén logikusan egy páncélozott harckocsi. A második részben ez a szabadságérzet teljesen eltűnt, kb mindenhol korlátozottak a lehetőségeink: a Citadel egy vicc az első részhez képest, Makós terepezés helyett egyből ott termünk a célunknál (én ilyenkor érzem mindig, hogy "na, betöltötte a program a pályát", ahelyett, hogy a játékos "fedezné fel" a célobjektumot, amit ugye szintén be kell tölteni, mint egy pályát, de az összhatás ég és föld). A tárgyfejlesztést szintén kinyírták, de az ME3-ban ezt legalább úgy-ahogy helyrerakták.

Persze ezeket a dolgokat bizonyára már kitárgyaltuk egy párszor és a fentiek nem változtatnak semmit a tényen, hogy az ME2 is nagyon, de nagyon jó, de azért jól esett leírni mindezt.

Nothing will stand in our way. I will finish what you started.