nem gondoltam volna, hogy egyszer lesz olyan élményem, hogy leül velem szemben egy lány, és nem randizunk, hanem üzletről beszélünk, és el tudok attól vonatkoztatni, hogy igazából kurvára gyönyörű, s rettentő okos.

életünkben másodszor találkoztunk. első alkalommal csak konstatáltuk, hogy mindketten ugyanazon a területen mozgunk, s sok szempontból megegyezik a véleményünk. és cseréltünk névjegyet, és megállapodtunk, hogy majd beszélünk.

de sokszor volt ilyen. de most tényleg bejött a majd beszélünk, mert összehoztunk egy találkozót, és két és fél órán át egymás szavába vágva felépítettünk egy olyan tervet, aminek _muszáj_ működnie.

de már ez az élmény is megérte. tudod, hogy az milyen, hogy elkezdesz egy mondatot, és a másik fejezi be? és nem handabanda területen, hanem abban, amiben mindketten majdnem nyolc évet melóztunk, egymástól tök függetlenül, máshol, konkurens cégeknél. és leültök, és kurva mindegy, hogy más vállalat volt, a piacról ugyanazt gondoljuk. és amikor azt mondod, hogy szerintem az általunk kitalált szolgáltatást úgy kéne felépíteni hogy először egy domain, akkor a szavadba vág, hogy legyenez.hu, és bazmeg én is pont eztakartam.hu.

hatalmas fless, ha összerakjuk, akkor megint azt fogom érezni, hogy felépítek valamit a nulláról, és ez olyan, mint a legózás. órákig építed a házat, a kocsit, vagy a várost, egyre faszább, és igazából egyszer csak készen van, de nem azért, mert ne tudnál még építeni, hanem mert elfogyott a legó. és onnantól nem érdekel, leszarod, nem köt le. az építés folyamata, az a tuti. ahogy egyre faszább, ahogy küzdesz, hogy melyik elemet hova rakjad, s aztán összeáll, mint a majonéz. alkotsz, bakker, alkotsz.

és ez tesz emberré.