Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
nagyúr
válasz Zoli bácsi #17 üzenetére
Az én kis drágaságom:
Annó a motorozás számomra azzal kezdődött hogy nagyapám babettáján feláltam a tankhoz ő az ülésen űlt, de én voltam a sofőr. Aztan kicsit mikor nagyobb lettem, már magamban "száguldoztam" vele. Aztan középsuli elején vettem egy simsont. A helyi faluban egy ismerőstől olcsón sikerült megvenni (30K 2001-ben) igaz 3éve már a megyfa alatt időzött, de gyári festés gyári gumik voltak rajta, szal megkímélt volt. kezdetekben voltak hiányosságok, kellett rá pár apróság, de nagyon szerettem azt a motort, és 3.-ban 75 volt a vége, mindenféle tuning nélkül. Bejártam vele ungot-berget, annak ellenére hogy nem volt jogsim. Egyszer aztán egy volt osztálytársam aki kicsit tehetősebb volt, vett egy ETZ-125-öst. Mikor ráültem egyből tudtam, egy ilyen kell nekem. Ekkor döntöttem úgy hogy eladom a simsonomat. mivel a simonoknak még mai is jó ára van, sikerült eladom annyiért amennyiért tudtam venni egy 150-es ETZ-t. hogy miért ezt? Nem volt rossz állapotban, és egyik ismerős válltig állította, hogy el tudja intézni hogy visszaírják 125-ösre mivel elvileg ugye ezt még A1 jogsival nem lehet vezetni. Ezzel is motorozgattam, bár ezzel azért jogsi nélkül nem mertem annyira messze menni mert még csak át se volt iratva. Ekkor már folyamatban volt az A1 jogsim megszerzése. Jogsi meg is lett, természetesen kiderült hogy nem lehet visszaparpírozni. Hiába volt motorom, papíron mégse volt. Ekkor döntöttem úgy hogy veszek egy üzemképtelen de papíros 125-öst, és kettőből lesz egy. Így is lett. Mai napig ez van meg. Nagyon a szívemhez nött, rengeteg km tettem már bele, és volt hogy télen is a 15cm-es hóban is muszáj voltam vele közlekedni a szomszéd faluig, hogy eljussak a suliba. De én is tapasztalom amit te is említettél, hogy sajnos tényleg nagyon hamar furatni kell. Arról nem is beszélve, hogy szinte fél évente kell cserélnem a kuplung láncot is, mivel annyira "jó" minőségűek a mai alkatrészek. Legutóbb már a lada 2soros vezérműláncából tettem rá egy megfelelő méretű darabot, mert ezzel nincs semmi gond. Elől a gyári 14-es fogaskerék helyett kapott 16-ost, így már nem olyan pörgős, viszont kevesebbet eszik, és az utazó sebesség is megnőtt 70-80km/h ra, és a fordulat is csökkent. sokan mondták még a megvétele elött hogy jó motor csak sokat kell szerelni. Nos ebből én semmit se tapasztaltam, nagyon keveset kell rákölteni, eléggé strapabíró, és annak ellenére hogy szeretem elengedni a csuklómat, még sose hagyott cserben sehol sem! 6év alatt egszer sem állt le alattam, meghibásodás miatt, csak 1-2x mikor elszámoltam, magam vagy elfelejtettem tankolni és kifogyott a benya
Szeretnék venni nagyobbat, a jövőben, de azt hiszem hogy a kis tézé meg fog maradni, nem adom el.Itt van pár kép a mociról.
[ Szerkesztve ]
Új hardverek számlával, garanciával érd PM.
-
nagyúr
válasz Zoli bácsi #29 üzenetére
amiket leírtál mind így van
karburátornál sajnos azért tiszta dzsuva mind mert még ha a megfelelő benzin szint alatt is van kicsivel beállítva hírtelen fékezéskor kilöttyen belőle a benzinm, mivel elöl a csonk alatt van a tulfolyó nyílás. A berugókarnál szintén szivárog kicsit az olaj de nem vészes. akkus dolog szintúgy megvan.
Az hogy miért nem kék nem tudom, pedig hajtva van rendesen[ Szerkesztve ]
Új hardverek számlával, garanciával érd PM.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Ukrajnai háború
- Suzuki topik
- Zseniális!
- Ventilátorok - Ház, CPU (borda, radiátor), VGA
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- iPhone topik
- PLEX: multimédia az egész lakásban
- NOTEBOOK / NETBOOK / Mac beárazás
- SSD kibeszélő
- További aktív témák...
- ÚJ aktiválatalan Apple iPhone 15 Plus 128GB Black ! 1ÉV APPLE GARANCiA
- ÚJ HP 15-fc0555nh - 15,6"FHD - Ryzen 5-7520U - 8GB - 512GB SSD - Win10 - 2év garancia - MAGYAR
- ÚJ aktiválatalan Apple iPhone 15 Pro Max 512GB Natural Titanium ! 1ÉV APPLE GARANCiA
- Iphone 14 pro max 256GB space black Vodafone függő
- Acer Nitro 5 AN515 - 15,6"FHD IPS 144Hz - i5-10300H - 8GB - 512GB SSD - RTX 3050 - Win11 - MAGYAR
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen