Ifjúkorom mindössze pár "motoros" emlékből állt...
Többek között ilyenek:
- "száguldás" a szomszéd Verhovinájával, amit 10 fokos emelkedőn már keményen pedálozni kellett
- egy buli, amire unokatesómmal mentünk egy Simson segítségével... na ott megmutattam neki hogy kell inni... nem kellett volna! Állni nem bírt, de nem engedte hogy vezessek. Képzeljetek el egy hullarészeg embert, aki az utca porában drifteli a Simsont, mint a nagyok, aztán keresztülesik rajta... Na mindegy felültem mögé, és amikor esni készült, leléptem hátra...
De valahogy mivel a biciklizést szerettem, leszámítva a tényt hogy nekem kellett tekerni, mindig is azt gondoltam, hogy nekem majd lesz egyszer motorom.
Hát, ha a biciklizésből indulok ki, akkor lehet hogy láthattam volna előre, hogy nem lesz jó vége.
Csak egy pár ok:
- nekimentem egy álló busznak... tudjátok, a nagy és sárga... hát a haverral versenyeztem és nem előre néztem, hanem azon röhögtem, hogy ő mennyire van lemaradva... és elémugrott egy busz ... mit mondjak, a pepest nagyon beütöttem a kormányrúdba...
- elütöttem egy motorost... balra kanyarodáskor a kapunkhoz nem néztem se jobbra se balra, nem is jeleztem, hallani sem hallottam semmit, pedig valami lopakodó motoros akkor akart előzni... nekimentem a hátsó kerekének, mire bekacsázott, és olyan 20 méter szinuszozás után elhaskolt a buszmegálló előtt... akkor én már az udvarunkon elbújtam, és mivel egy jó 60 kilós kuvaszunk volt, a mérges Ghost Rider nem jött be... utólag is bocsánat, az élet visszaadta...
- beleestem a gázárokba... unokatesóm tett egy kilométerórát a biciklijére, és én azt néztem az út helyett, hogy milyen gyorsan tekerek... kb. 50km/h volt amikor egy kanyar ívét elszámolva, nagyon gyorsan kötöttem ki a frissen ásott útmenti gázárok kétméteres bugyrában
De nem ebből indultam ki, és kb. három éve elkezdtem érezni a motor-feeling hiányát. Vagy csak az motivált, hogy a kocsim egyfolytába szar, nem tudom. Vettem is egy 80ccm Honda endúrót. Jó vétel volt. Nem lehetett vele 80-nál többet menni, és a rugózása sem volt rossz, tehát nem voltam veszélyben... elég strapás is volt, csak tankolni kellett bele. De nekem három hónap után "kevés" volt. Meg hát egy utcai a céljaimnak jobban megfelelt volna. Szóval eladás és új vétel...
A gondok ekkor kezdődtek. Egyrészt ellentétben az első motorral, ide senkit sem vittem aki megnézi. Öreg hiba. Az ösztöneim ordítottak az eladó kölyök ellen... olyan igazi tenyérbemászó köcsög volt... aki ráadásul valami csencselt motort adott el, nem a sajátját.
Volt szöveg: ne húzzam neki, most volt felújítva satöbbi satöbbi...
Aprilia AF1 Europa 125ccm, powerszeleppel.
Namost, a motor szép volt, megkíméltnek tűnt, eredeti festéssel, és csúszás nyoma sem látszott. Persze más kérdés, hogy az a nyúlvány ki volt törve, ami meggátolja hogy a kormány a tankig forduljon, és a kormány is kotyogott, csak én ezt csesztem megnézni.
Annyira értettem hozzá, hogy elhittem: a kormány addig fordulhat, hogy behorpassza a tankot...
Beindult, sebességeket vette, jól nézett ki, nekem sajna ennyi elég volt...
Pestről Hatvanig kivittek, persze jó pénzért, és ott elengedtek isten hírével...
Na ez egy 125-ös motor volt, 50-esként használva. Sehogy sem volt jó, mert ha ötvenes, akkor azért nem jöhettem volna vele a 21-esen és 26-oson, ha meg nem ötvenes, akkor hol az "A"-s jogsi???
Na mindegy, ebből nem lett baj. Élveztem a szép tiszta novemberi napot, ahogy a 140 km-es útra indultam. Egészen addig élveztem, míg Pásztónál beborult, köd is lett, meg elkezdett hó esni. Na mindegy, gondoltam, van egy jó motorom. Mentem tovább. Már félúton lehettem, és be is sötétedett mire a bükkbe értem. Ott állt le. Hála az égnek nem messze a tetejétől. Eltoltam a 120 kilós szart a következő településig, miután rájöttem hogy pótgyertya van, meg gyertyakülcs is, csak nem hozzávaló... meg szart se láttam...
Némi fényt és gyertyakulcsot kérve rájöttem hogy a kurvára nem ebbe a motorba való gyertya beleolvadt a hengerbe. Na mindegy, kicseréltem a szintén nem belevaló pótgyertyára, és gondoltam hogy akkor nem húzom neki annyira. Mentem tovább.
Hazaértem. Az elkövetkező két napban elég sokat motoroztam, mert tudtam, hogy három napon belül az eladó köteles visszavenni, ha baja van...
Lecseréltem a gyertyákat, meg vettem jó minőségű 2T olajat is bele...
Ezért megvárta a negyedik napot, és akkor beszart, de istenesen. Amikor beblokkolt a hátsó, kb. 120-nál, már tudtam hogy baj van. Némi gumicsíkot hátrahagyva konstatáltam, hogy pár kilóméter torna áll előttem.
Gondoltam, ennél rosszabb már nem lesz, ezért belenéztem a hengerbe... akkor és ott gondoltam még én mint szakember, hogy a dugattyún nem kellene egy ujjnyi égett lyuknak lennie... Na mondom fasza.
Ajánlottak itt egy szakembert, én meg kiharcoltam az eladóból, hogy küldjön új dugó-gyűrű szettet, mert jól átkúrt. A teleszkópokból is ömlött az olaj, rossz gyertyát és olajat is ő rakott bele, tehát ennyit megtehet.
Na ráment az amúgy sem olcsó motorra megint egy jó százas, és a leküldött dugattyúra is azt mondták, hogy még robogóba se tennék bele. (ennek ellenére nem kaptam vissza)
A javítás télen történt, így viszonylag nyugis voltam. De még alig volt február, és én már motoroztam. Meg kell mondanom, hogy onnantól hogy elhoztam a szerelőtől, folyamatosan baszakodott... beköpdöste a gyertyát, éreztem hogy meg-megszorul, melegedett, és többet toltam és szereltem, mint amit használtam. A gyerek elmondta, hogy ő megcsinálta, ahogy a többit is szokta, neki jó volt, nem tudja mi baja van. Mivel éreztem, hogy ő sem szeret felelősséget vállalni a munkájáért, és mivel ajánlott ismerős volt, így leszálltam róla, még mielőtt úgy felkúrja az agyam, hogy meg kell ütnöm...
Baszakodtam én a motorral. Ideállítottam a karburátort meg amoda, ezerféle drága gyertyát és olajat vettem. Egyszer nagyon hosszú szopás után indult be. (Mindez pár hét alatt zajlott le.) Akkor azt hittem megcsináltam, és örömömben elkezdtem menni vele mint a hülye. Olyan úton, ami még a kocsit is dobálja...
Rajtam csak egyet dobott, 120-nál... a kormány elkezdett kacsázni, jól odakúrta a kezem a tankhoz, és akkor már tudtam, hogy a kedvenc kabátomnak annyi lesz (még jó hogy hideg volt és fel voltam öltözve)...
Szépen elegánsan eldőltem, és csúsztunk a göröngyös aszfalton, én és engem megelőzve a mocim... csináltam pár bukfencet bele, csak hogy látványosabb legyen.
Isteni szerencse, hogy nem jött szembe senki, és hogy nem az útszéli fák felé vettem az irányt. A kabátom megégett a súrlódástól, a bal vállam nagyon bekúrtam, az oldalamon felcsúszott a kabát, és a medencecsontomon köszörült a beton. A nadrág cafrangokban lógott a vérző lábamon. Felugrottam, és ugráltam, mert fájt... De azért első volt hogy megnéztem, a motornak semmi baja...
Felültem és hazadöcögtem... a szomszéd faluban a dzsipó kölykök vigyorogva kurjongattak hogy húzzam neki... nem értették hogy miért nincs kedvem hozzá...
Nem mentem orvoshoz, se betegszabadságra... a vállam és az oldalam hónapok alatt jött helyre...
Másnap már a motoron ültem, ami már csak arra volt jó, hogy 50kével átcsorogjak a szomszéd településre a munkahelyemre.
Voltak még mozzanatok, próbálkozások hogy rendbe tegyem, például amikor szépen kitakarítottam a karburátort. Persze, én utánanéztem a neten hogy hogy kell: vízkőoldóban... Isten áldja a parasztot aki ezt írta.
Mire ránéztem a karbira a vízkőoldóban, már forrt az egész. Rücskösre marta a karbit, ami bontóban is 20 ropiba került... és persze nem az volt a baja.
Vagy amikor két faluval arrébb olvadtak a csajok, mert megálltam mellettük. Azt hitték én vagyok a vagány magányos motoros... Nem tudták hogy azért álltam meg mert felmelegedett a víz, és hogy az alattam csak egy 125-ös, meg azt se hogy a 10 kilóméterre lévő putris faluban lakom... ME-NŐ!!!!
Elegem lett, és amikor egyszer beindult, kihúztam belőle a szart is. Volt vagy 30 fok, és én 145-el csőgázon mentem a fostalicskával, várva a kegyelemdöfést. Meg is kaptam... beállt az egész... de már nem a dugattyú... a blokkban volt a gebasz (főtengelycsapágy, miegymás) ... a frissen felújított blokkban...
Akkorra se pénzem, se erőm se türelmem nem maradt... eladtam, a költségeim negyedéért...
A történet végére még annyit, hogy még hoztam Pest mellől egy Yamaha DT125-öt is.
Még hallom az egyik motoros szakértő srác szavait mikor meglátta, meghallgatta:
"Ezt add el... egy hónapot sem fog kibírni..."
Nem adtam el, hiszen ugyanaz a gyerek volt aki az Apriliára azt mondta: jó vétel...
A DT125 már több mint egy éve megy, bár azóta egy haveromnál van. Egyszerűen tönkretehetetlen... ennyit erről. Télen-nyáron pöccre indul és dolgozik...
Rólam annyit, hogy mindez nem tántorított el: első alkalommal hogy pénzem lesz, újra veszek egy 125-öst, majd jövő nyáron belevágok a nagy A-ba.
Egy pár dolgot azért megtanultam az Aprilia segítségével:
- ne vegyél "zsákbamotort"
- ne menj gyorsan szar úton
- ha elesel, az neked nem jó...
Izirájder, öcsém....
Ui:
- motorozni jó...
- és hogy az Apriliáról írjak jót is, el kell mondjam, hogy isteni érzés amikor a Power kinyit... a legtöbb motornál fokozatosan nyit, ennél meg robbanássszerűen... nagyon tetszik...
