2020. május 31., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Telefónia rovat

Xiaomi Air 2 TWS – A fülbe-való

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Tapasztalatok egy itthon egyelőre nem széles körben ismert Xiaomi TWS fülhallgatóról.

[ ÚJ TESZT ]

Ahogy egy reklámban mondanák: „Rendszeres zenehallgatóként számomra mindig is fontos volt, hogy a lehetőségekhez mérten jó minőségű fülhallgatót használjak.” A mobiltelefonok a régi időkben (értsd: a nyomógombos korszakban) még elég korlátozottan voltak alkalmasak zenehallgatásra, aminek részben a típusonként eltérő rendszercsatlakozó, illetve a gyári fülesek silány minősége volt az oka. Személy szerint örömmel üdvözöltem, amikor megjelent a 3,5 milliméteres „Jack” csatlakozó a telefonokon is, hiszen így lehetőség nyílt rá, hogy minden audió eszközökhöz ugyanazt a fülest használhassam. Sajnos szomorúan veszem tudomásul, ahogy most a telefonoknál egyre nagyobb méreteket öltő, erőltetett vékonyítás előretörése kapcsán eltűnőben van az aljzat a telefonokról.

Hirdetés

A Bluetooth fülesekkel kapcsolatban sokáig ellenérzéseim voltak, nem tetszett, hogy szinte csak „agybadugós” változatban kaphatóak, a nyakbaakasztós megoldás sem volt szimpatikus, emellett az akkori árakat is magasnak találtam. Az elmúlt egy-két évben azonban megváltozott a helyzet, az Apple Airpods megjelenése után számos más (neves és névtelen) gyártó is megjelent életképes megfejtésekkel, így a Xiaomi is. Az ő termékeiket pedig kimondottan szeretem a jó ár/érték arányuk miatt, így esett a választás végül az Air 2-re. Ami a hangátvitelt illeti, a fejhallgatókkal szemben itt komoly hátrány, hogy a mértet miatt nem használhatnak fejlettebb kodekeket támogató chipeket, így többnyire csak az SBC illetve az AAC kodeket támogatják a TWS fülhallgatók. Akit bővebben érdekel a téma, itt és itt utánaolvashat.

A gyakorlatban ez egyrészt ott nyilvánul meg, hogy magasabb minőségű (tömörítetlen) zenék, mint például a FLAC és WAV formátumú hangfájlok esetén nem áll rendelkezésre elegendő sávszélesség, hogy minden zenei részlet megfelelően szóljon, bár egy nemrégiben megjelent cikk alapján a tömörített és tömörítetlen fájlok közötti minőségkülönbség a többség számára nem is hallható. A másik probléma, hogy a filmek lejátszásánál és játékoknál pedig előfordulhat körülbelül fél másodpercnyi késés. Érdekes módon nálam a streamelt videóknál (YouTube, Netflix, MyTV) ez nem jelentkezett, a helyi videófájloknál pedig a VLC-ben kiigazítható a késleltetés, és elmenthető a füleshez kapcsolt profilként. Az Air 2 egyébként támogatja a nagyobb sávszélességű és kisebb késleltetésű LHDC kodeket, de ezt sajnos a saját telefonommal (Xiaomi Redmi Note 6) nem sikerült összehozni, miközben elvileg ismer és kezel minden létező Bluetooth kodeket, például egy aptX-es soundbarral minden gond nélkül összekapcsolódik és működik. Talán egy későbbi szoftververzió változtat a helyzeten.

Sajnos a Mi Air 2-t itthon nem lehet sehol kapni, a kínai ajánlatok pedig a sokszor vonzó kuponos akciók ellenére sem tudtak meggyőzni. Hiába sugallják a különféle blogok, hogy ”veddmegkínábólmertazolcsóésáfamentes”, a(z) ÁFA- és vámmentes értékhatár felett rejt a dolog némi kockázatot - nem mertem belevágni. Végül, szintén egy kuponos ajánlatot kihasználva a Gearbest európai raktárjából rendeltem meg, ahol igen kedvező volt a szállítási díj (kb. 450 Ft – futárral!) és egyéb vásárlási opciók (szállítási biztosítás, díjmentes visszaküldés) is rendelkezésre álltak. Így olcsóbban jött ki, mintha Kínából jövet megfogják és ÁFA-t, illetve egyéb költségeket kell rá fizetni. Elvileg egy év garancia is van az eszközre, ha esetleg érvényesíteni kell, egyszerűbb Olaszországba visszaküldeni, mint Kínába. Végül 21.000 forintnál állt meg a mutató, aki nálam bátrabb és nem szánna rá ennyi pénzt, körülnézhet a megbízhatóbb kínai áruházaknál (Banggood, Gearbest, Geekbuying), ott szerencsés esetben akár 17-18000 forint körül is elhozható.

A termék a rendelés után két nappal megérkezett a DHL jóvoltából. A csomagolás egyszerű, letisztult, kellemes. A gondosan csomagolt füles mellé jár a töltőtok és egy 50 centiméteres, jó minőségű Type-C USB kábel. A mellékelt egy szem lapból álló dokumentáció viszont teljesen kínai, a közepén egy QR kóddal, amely a füleshez tartozó applikáció (.apk fájl) letöltéséhez vezet. A Xiaomi-tól azért elvártam volna angol leírást és alkalmazást, illetve Play-es jelenlétet, azért számíthattak volna rá, hogy egy ilyen termékre Kínán kívül is lesz kereslet. Esetleg be lehetett volna integrálni a Mi Home alkalmazásba is.

Kínai nyelvtudás híján egy másik mobilra telepített Google Fordító kameráján keresztül próbáltam kisilabizálni, milyen funkciók érhetők el a programban. A párosítás rendkívül egyszerű, a tok oldalán levő gombot kell pár másodpercig nyomva tartani, majd ezután a telefonon egy kattintással elvégezhető a művelet. A későbbiekben a tok kinyitásakor automatikusan kapcsolónak az eszközök és egy felugró ablakban megjelenik a fülesek és a tok töltöttsége. A programban végül sikerült firmware-t frissítenem, illetve az egyik menüben állíthatók az érintőfunkciók – kikapcsolni sajnos nem lehet őket. Az applikációnak így ebben a formában egyelőre nem sok haszna van és mivel úgy vettem észre, eléggé meríti az akkumulátort, le is töröltem.

A füles meglepően kényelmes, jól illeszkedik a fülbe. Nem vagyok haladó audiofil, így a hangminőséggel kapcsolatban csak a szubjektív tapasztalataimról tudok beszámolni. A hangkép nekem kellően részletes, a magas- és középtartomány helyén van, a basszus picit gyenge, de némi ekvalizeres kiemelés sokat javít rajta. Közepes hangerőn körülbelül úgy szólt, mint a vezetékes, a zajszűrése is jobb talán egy picit, de a nyílt kialakítás miatt sokat nem szabad tőle várni e téren. A bal oldalit megérintve előhívható a (kínai) hangasszisztens, a jobb oldalival pedig a zenét lehet leállítani, illetve elindítani. Az eddig használt Sennheiser fülesemmel (MX 475) felveszi a versenyt.

Az első hét tapasztalatai alapján a specifikációban megadott üzemidő reális, a füles egy óra zenehallgatással körülbelül 30 százalékot merül, a tokban egy óra alatt feltöltődik. A telefon készenléti idejét az én használati szokásaim mellett nem csökkentette számottevően. A tok a mellékelt Type-C kábellel egy bármilyen USB-s eszközre rádugva (PC, tévé, powerbank) körülbelül egy óra alatt teljesen feltölt, nem szükséges hozzá töltőfej, nálam nagyjából egy-másfél hetet bírt.

Összességében eddig jók a tapasztalataim az eszközzel, részemről „ajánlott” plecsnit kap(hatna), javaslom mindenkinek, aki épp fülest vásárolna és továbblépne a vezetékes megoldásokról, illetve szereti a hagyományos kialakítást és fontos számára a jó hangminőség.

Frissítés: Időközben megérkezett egy továbbfejlesztett változat, vezeték nélküli (Qi) töltéssel, hosszabb üzemidővel és kisebb késleltetéssel. Aki most ruház be rá, fontolja meg, az ára kicsit magasabb, mint az általam ismertetett verziónak.

Frissítés 2: Az eredeti változat időközben elérhetővé vált a hivatalos magyar Xiaomi Store-ban, a kínai áraknál némileg drágábban, de teljeskörű magyar garanciával.

Hirdetés

Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.