Hirdetés

2021. október 20., szerda

Gyorskeresés

Warez és csalás

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Gondolatok a kialakult helyzetről és megoldás keresés

[ ÚJ TESZT ]

"Luke - A sötét oldal erősebb?
Yoda - Nem, nem erősebb! Könnyebb, símább." SW, The Empire Strikes Back

Ezzel az idézettel engedtessék meg nekem, hogy belekezdjek. Mivel a cikk írása alatt mindvégig ezen sorok szellemiségét tartom szemelőt.

Hirdetés

Nagy vihart kavart a napokban ellopott Crysis 2 Béta programjának közzététele, olyannyira, hogy magam sem állom meg, hogy billentyűzetet ragadva kiírjam magamból mindazt ami az idők folyamán felgyülemlett bennem és megoldási javaslattal is előálljak.

Számomra világos, hogy az élet folyamatos változást produkál. Az életet irányító paradigmák is változnak. Ezt tudomásul kell venni. Ezen változások útjába semmi sem állhat. Elkerülve, hogy túlságosan elkalandozzak a témától maradjunk csak a számítógépes hálózatok, az internet térhódításánál. Ezt a folyamatot nem lehet semmissé tenni, és nem reagálhatunk úgy mintha nem következett volna be. Mára minden háztartásban vannak PC-k, sőt sok helyen kettő vagy annál is több.

Az internet sebessége folyamatoson emelkedik és az ára hasonló kép csökken. Ezen fő okok miatt mindaz amit adatként fel lehet fogni az egyszerűen átfolyik a vezetéken. Erre teljesen jogos az igény. Gigászi butaságnak tartom, hogy a kiadók ezt készakarva nem akarják elfogadni és ezzel maguk is tetemesen járulnak hozzá a saját bevételkiesésükhöz. Mert a megváltozott világban másképpen kell – kellene „kiadni” is. Nem csak folyamatosan jajgatni és fogukat csikorgatni, hogy nem tőlük vásárolnak. Képzeljük el mi lenne ha a Posta is sírna és fenyegetőzne amiatt, hogy miért küldünk elektronikus leveleket, miért nem csak a papír alapú leveleket használjuk rajtuk keresztül?! Vagy hogyan merészelünk telefonálni, miért nem küldünk táviratot? Mindez nevetséges lenne, pedig a kiadók hozzáállása pont ilyen. Ahelyett, hogy engednék a termékeiket a rendelkezésre álló elektronikus csatornákon áramolni, Ők bedobozolják, teherautóra rakják, boltba viszik. Arról sem felejtkezhetünk meg, hogy a kapott szoftver valódi értékéről egyre inkább nincs lehetőségünk előre meggyőződni! A demo-k kiadása egyre inkább eltűnni látszik a játékszoftvereknél és ha van az akkor is mondjuk így nem a legvalósabb képet festi. Mondhatná valaki, hogy vannak „ingyenes hétvégék” ahol pl a multplayert ki lehet próbálni. Ez azonban sovány vigasz annak aki elmulasztotta ezeket az alkalmakat. Az autó kereskedő sem mondhatja ügyfelének, hogy nem próbálhatja ki a kiszemelt járművet mert azt csak a múlt héten lehetett. Mindezen okok hozzájárulnak a lássuk be sokszor kikényszerített „warezolás”-hoz.

A tárgyilagosságnál igyekezve maradni, lássuk most magát a warezolást. A szerepük egyáltalán nem egyértelműen rossz. Igen ezt ki lehet jelenteni – persze a rosszat is leírom majd-. Nézzük Magyarország helyzetét. Ha nem lennének kalóz szoftverek, azt hiszem sem a PC-k sem az internet sem az ahhoz kapcsolódó szellemi fejlődés nem lenne. Kíváncsi vagyok hányan tartanának otthon számítógépet, ha csak és kizárólag „megvásárolt” szoftverrel üzemelne? A számítógépek és ezzel párhuzamosan az internet is nagyrészt azért tudott tért hódítani mert léteznek tört-windowsok ( meg a DigiTv, net 2500/hó). Tehát ha ebből a szemszögből nézem igenis nemzetfejlesztő szerepük elvitathatatlan. Szükség van rájuk, hogy a kapzsi embereket kiegyensúlyozzák. A feltört kész játékot teljes egészében kipróbálhatjuk és azután eldönthetjük megveszzük vagy sem. Mi ezzel a probléma? Ha a szoftverfejlesztők ezt maguktól nem tették lehetővé… Még cipőt sem veszek úgy , hogy a „haverom lábára jó volt” címszóra. De itt mindjárt ketté is válik a téma. A sötét oldal csábítása miatt. Ugyanis ezen a ponton dől el ki milyen ember. Mert hamisítás mindig is volt, mindig is lesz. De mi vásárolhatunk eredetit is. Igen ezt is ki lehet jelenteni. A legtöbben ki tudják fizetni a Crysis2-t IS! Kevesebb cigi, kevesebb energia ital , vagy az is elég ha a hónapban csak három szombaton megyek bulizni. Ez tény! Szót kell még ejteni a másik ember munkája iránti tiszteletről is. Emberek akik pénzt, fáradságot, szabadidőt, életidőt nem sajnálva létrehoztak valamit ami azelőtt nem volt. Ezt tisztelni kell. Ez az alkotás, az emberi szellem szárnyalása. Ezen embereket fizetnünk kell, hogy álmodjanak, alkossanak helyettünk. Fizetnünk kell, hogy ne csüggedjenek el és ne hagyják abba mert nélkülük mi leszünk szegényebbek. Persze vannak ripacsok, sarlatánok akik sokat ártanak a szakma hírnevének, de mi sem vagyunk csecsemők és tudunk különbséget tenni. Miként is tűrhetjük mégis a hamisítást, warezolást, crackkelést?

Nem érzem rossznak, ha valaki letölt kipróbálásra akármit, de miután kiderül, hogy értéket képvisel, akkor ezt ki kell fizetni. Nem csak a szoftvert, hanem mindenkit arányiban akik a program mögött felsorakoznak. Még a WC pucoló nénit is aki a fejlesztők után takarít. Mert azt biztosan egyikünk sem szeretné, hogy bárki is ingyen dolgozzon. Az árat amennyibe kerül meg had mondja meg az aki készítette! A piac majd úgy is ítéletet mond felette. Ha értéket képvisel de túl drága nekünk akkor kicsit várva türelemmel lényegesen olcsóbban, szinte potom áron megvehetjük. A türelem pedig olyan erény amelyik nem a sötét oldalhoz tartozik. Ha nem rendelkezünk vele, kimunkálhatjuk magunkba, magunk és a környezetünk örömére. A türelmetlen embereket senki sem szereti…

De kanyarodjunk vissza a kalózkodáshoz. Bármennyire Robin Hood érzülettel romantikusan közelítjük is meg a kérdést, amit művelnek gyakorlatilag lopás. Tudom senki sem szereti ha meglopják. Azt is tudom, hogy senki sem szereti ha tolvajnak nevezik! Mégis kialakult az a helyzet ahol meglopott és tolvaj egymásnak feszülő mellkassal ordítja jogait. Nincs mit tenni, ez a helyzet. Nem tehetünk úgy mintha nem ez lenne. Azután fontosnak tartom megemlíteni a csalást is multiplayer játékokban. Bizony szorosan ide tartozik. A fizetős multikon épp az a jó, hogy a valós egyedi CD-kulcsokat kitilthatják és ezért jóval kevesebb a csaló mint a tört szervereken. Sajnos azonban a gyakorlat az, hogy dehogy tiltják! Mi is a probléma. A mostanában kijött PL FPS játékok singleplayer része vagy csapni való volt, vagy dühítően rövid. Lássuk be 2 óra szórakozás nem ér annyi pénzt mint amennyit kérnek. Sebaj ott a multi rész, de azt meg a csalók teszik élvezhetetlenné. Tehát, ha a játék fejlesztők komolyan vennék a csalás szűrést és nem a nevetséges PunkBusterrel takaróznának, jóval több bevételre tehetnének szert. Mert én is szívesen fizetnék olyan felületért ahol a gyártó garantálja a csalás mentes szórakozást. De mivel nem így van minek is fizetne valaki a csalóktól hemzsegő élvezhetetlen szolgáltatásért. Ezen a téren egyáltalán nem látszik a kiadók eltökéltsége. A jelenlévő admin-nak is programozói ismeretek kellenek, hogy Bannolhasson valakit. Ez azért nem korrekt.

Milyen megoldással tudnék előrukkolni erre a problémára? Az élet szolgáltatott már mintát. Az egész warezolás igazi haszonélvezői az internet szolgáltatók. Mert amikor a TV-t nézem a tartalmat a film gyártók adják, amiért szerzői jogdíjat fizetnek minden sugárzás után. A rádiók hasonlóképp. Az internet szolgáltatók pedig semmit sem fizetnek azoknak akik tartalommal töltik fel az internetet. Mert nem a szolgáltatás a lényeg hanem a tartalom. El tudnék képzelni olyan internet szolgáltatást ahol a havi előfizetési díjban bele van kalkulálva a tartalomszolgáltatók jogdíja is. Sőt az HBO-hoz hasonlóan lehetnek prémium előfizetések. Persze érdekes, hogy ilyen megoldásról még a kiadók sem akarnak hallani. Pedig szerintem az ilyen díjazási és javadalmazási rendszer nem véletlenül alakult ki, míg a többi elbukott. Az is meg kell említeni, hogy a legális szoftver járjon valódi előnnyel! Mert jelenleg inkább csak valódi szívással jár. Lássuk a saját példámat. A feleségem megvette nekem a Crysis Warhead-et, mert látta, hogy testszik nekem. Aztán a legális szoftverrel elkezdődtek a macerák. CD-kulcs, aktiválási procedúra a 20 perces telepítés után, majd hibaüzenet:”az aktiválás sikertelen”. Program le, megint 20 perc, stb és így sikerült működésre bírni. De mindenki tudja, hogy csak ötször lehetséges aktiválni. Nos ezzel szemben a tört-kalóz verzióval semmilyen gond nincs, felrakod .exe másolás és voálá megy! Gond nélkül, cd nélkül, akárhányszor! Azért ez vérlázító. Ezen is kellene változtatni és ha már a kalózt használó nem szív, akkor legalább aki megveszi se szívjon!

Összefoglalva annyit írhatnék, hogy ne engedjünk a sötét erő csábításának! Támogassuk azokat akiket érdemesnek látunk rá, de azokat tényleg támogassuk és ne keressünk kibúvót.

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.