Néhány perccel később Linda visszatért, Robert kérésére leült az üresen maradt bőrfotelre.
- Sikerült megtalálnia a férfi fotóját? – érdeklődött Robert, miközben felcsapta az előtte fekvő mappát.
- Nem. Nincs köztük.
A férfi felnézett a csalódott hangsúly hallatán. – Ne aggódjon, ez várható volt. – mondta sietve. Royra nézett, szavai megerősítését várva. Royt azonban csak a kávéja kötötte le, amit mégis elfogadott. – Roy kevés információval is könnyedén elboldogul. – folytatta Jensens. – Ugye, Roy?

A szólított végre felnézett a csészéről. Arcán újra megjelent a gunyoros félmosoly. – Persze, főnök. Információk nélkül is két nap alatt aranytálcán hozom a rissz-rossz fickók fejeit.
- Ne szórakozzon. Hallgassa meg a hölgyet. Addig átfésülöm, mit sikerült kiderítenie a múlt heti ügyből.
- Ha ad még három napot, hozom a fickókat is. – próbálkozott megélénkülve a férfi. – Nem kell másra bíznia. Pár nap alatt befejezem.
- Magának új munkája van. – Robert hátra dőlt, szórakozottan játszott az asztalon fekvő tollal. – A mostanira koncentráljon, a régit elintézettnek tekintem. Miss Wyar, kérem, avassa be Royt a részletekbe.

Linda hűvösen a csészét gyámolító pasasra pillantott. A tökéletes érdektelenséget olvasta ki a férfi viselkedéséből, s már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ez csak megjátszás. Robertre pillantott, aki – mint mindig –jóindulatúan rámosolygott. Szavak nélkül bíztatta. Ráfért. Roynál hatalmas falakba ütközött. Elbizonytalanodott. Talán mégis valaki mást kéne keresnie. De ha már itt van, nem hátrálhat meg. – Körülbelül két hete feljött hozzám egy férfi. – kezdte. – A barátom titkára volt, legalábbis nekem így lett bemutatva. Idegesnek tűnt, azt állította, fontos dolgot kell elmondania a főnökéről.

Behívtam, leültettem. Kért és kapott egy pohár vizet. Zavarosan beszélt. Zaklatottnak tűnt. Azzal kezdte, mennyire sajnál, amiért egy olyan mocsokkal járok, mint a főnöke. Megvádolta őt mindennel, amivel csak lehet. Gyilkosság, sikkasztás, pénzmosás, kábítószer-kereskedelem, bűnhálózat kiépítés. Nem hittem neki, kidobtam. Próbáltam elfelejteni, amiket összehadart, de bogarat ültetett a fülembe. Rájöttem, míg az én munkám mindig téma volt, az övéről semmit se hallottam. Ha kérdeztem, kitért, témát váltott, s mindezt úgy, hogy fel se tűnt, míg nem hívták fel rá a figyelmem.

Összezavarodtam, kerültem, félni kezdtem tőle. Néhány nappal később újra felhívott a férfi. Bizonyítékokról beszélt, amik nála vannak. Találkozni akart. Belementem. Megjelentem egy kisebb étteremben a megbeszélt időpontban. Nem volt ott. Először el akartam menni, de mégis maradtam. Pár perc múlva bejött a barátom. Megrémültem tőle, azt hiszem, ezt látta is rajtam. Leült mellém, csodálkozva kérdezte, mit keresek ott. Kitérő választ adtam, de láttam rajta, nem hitte el. Akkor már éreztem, igaz lehet, amit az ideges férfi mondott.

Vártam, hogy jelentkezzen, de nem tette meg. Azt hiszem, már nem is él. Szakítani akartam a barátommal, de nem akartam vele kettesben maradni. Betörtek a lakásomba, nem mertem ott maradni, ezért apámhoz költöztem. Később észrevettem, hogy követnek. Rájöttem, bajban vagyok. Segítséget kértem a barátaimtól, ők vigyáztak rám egy ideig. Mikor az egyikük eltűnt, apámhoz fordultam, ő küldött ide.

Roy felnézett a monológ végén. Letette az üres csészét. – Mit akar tőlem, főnök? Farellhez nem nyúlhatok hozzá.
- Honnan tudja, hogy Craig Farellről van szó? – csodálkozott Robert. – Úgy tűnt, nem is figyel.
- Nem is kéne. Ha Farell ellen léteznek is bizonyítékok, azok már rég a kezén vannak. Főleg, ha elkapta a „titkárát”.

Jensens összeráncolta a homlokát. Kis töprengés után megrázta a fejét. – Vitatkoznék magával, Roy. Ha nála vannak a bizonyítékok, miért akarja megölni a barátnőjét?
- Mert Linda mindent tud. Tudja, hogy nem tisztességes üzletember, és hogy léteznek ellene szóló bizonyítékok. Vagy léteztek.
- Miss Wyar híres. Nem lenne okos dolog megölni. És a betörés? Valószínű, hogy ott keresték.
- Látszat betörés is lehetett. Nem egy híres embert gyilkoltak meg úgy, hogy öngyilkosságnak vagy balesetnek tűnt. – vetette ellen Roy. Derűsen ítélte meg a feladatot.

Ha meggyőzi a főnököt, hogy ő semmit se tehet, nem kell a nőre vigyáznia. – Gondolja végig, főnök. Valaki kutatott Farell után, bizonyítékokat keresett, és talált. Aztán rohant árulkodni a nőjéhez. A nője mindent tud. Megölte már az aljas kis mocskot, meg van a bizonyíték, megöleti a nőjét. Tiszta marad. És bizonyíték híján ezt is megússza. Ilyen egyszerű.
- Nem hinném. Ha megölte a titkárt, és nála a bizonyíték, miért kéne megölnie a barátnőjét? – rágódott tovább Robert. – Senki se hinne Miss Wyarnek, ha rágalmazni kezdené Farellt. De meg is félemlíthetné. Ehelyett elment a találkahelyre. Miért? Követteti. Miért? Betörést rendez a hölgy lakásán. Miért? Mire jó mindez?

Most már Roy is ráncolta a homlokát. A betörést még csak megmagyarázná. De a követés? Alkalmat kereshetnek egy esetleges gyilkossághoz. Mint például nála is. Akár rablógyilkosságnak is feltüntethetnék. Mivel az ő lakásán voltak, azt is hihetnék a nyomozók, a nő véletlen áldozat volt, nem célpont. Ám akkor is ott marad az étterem. Minek ment oda Farell? Ráadásul személyesen.

- Oké, főnök. Maga nyert. – ismerte el lehangoltan. Nem ússza meg a nőt. – Zavaros az egész. Mit tegyek? Derítsem ki, miért kívánja megölni a nőjét? Vagy próbáljam meg ráhúzni valamelyik sarát? Mindkettő lehetetlen. Nem férek Farellhez.
- Többet kérek magától, Roy. – Robert gondterhelten felállt, az ablakhoz sétált, lenézett a forgalmas utcára. – Meg kéne találni a bizonyítékokat. Reménykedem benne, hogy nincs még Farellnél, így van egy kis esélyünk. És természetesen Miss Wyarnek sem eshet bántódása. Vigyázzon rá, Roy.

A férfi nem felelt. Főnöke mellé lépett. – Kellene egy új lakás. A régi nem biztonságos.
- Elintézem. – bólintott Robert. – Roy, ha ezt is olyan szépen elsimítja, mint a többi ügyét, ingyen be is bútorozom magának. Farell nagy fogás lenne. Sokat javítana a testület hírnevén.
- És mindehhez milyen szépen cseng majd, hogy a nő is életben maradt. – fanyalgott a férfi.

- Tiszteletlen a hatalom képviselőivel, mint mindig. De nem bánom. A maga stílusát érdemes megszokni. Ezt vegye dicséretnek.
- Maga nem szokott dicsérgetni. Mi van még?
Robert örömtelenül felnevetett. – Átlát rajtam. Hát jó. A hölgy barátai is be akarnak szállni az ügybe. Kommandósok, képzettek. Fontolja meg.

Roy arca elsötétült. – Nincs szükségem a szürkeruhásokra. Egyedül dolgozom.
- Fontolja meg. Jól jöhetnek.
- Ha segíteni akarnak, vigyázzanak a nőre, míg felgöngyölítem az ügyet.
Jensens fáradtan felsóhajtott. – Az ötletei néha kincset érnek, Roy. Miss. Wyar sértetlenségére maga felügyel. Milyen lakást akar? Kinézett már egyet?
- Marthára bíznám, ha nem gond.
- Rendben. Intézkedem. A régit eladja?
- Majd maga, főnök. Nekem nincs időm, gályázni kell.
A férfi felmordult. – Addig tűnjön el a szemem elől, míg meg nem gondolom magam.

A lelakatolt pribékkel kezdte. A gorilla alkatú férfi csak ült, és hallgatott. Egy ideig. Bár nem kedvelte túlsággal a kínzásos szóra bírást, mutatott néhány fogást a konok izomkolosszusnak. A férfi gyűlölettel a szemében tőmondatokban elmondta a lényeget. Igen, azért követték Lindát, hogy megöljék. Igen, Craig Farell küldte őket.

Roy feltett még néhány kérdést. Ismét nem kapott választ. Egy kényelmetlen fogással bebizonyította: nem tréfál. A pribék megtört. Lehajtott fejjel, akadozó nyelvvel válaszolt a neki szegezett kérdésekre. Azért törtek be a nő lakására, mert ott keresték a bizonyítékokat rejtő fémdobozt. Azért kellett volna megölni, mert nem találták, és csak Linda tud a doboz létezéséről. Titkárról viszont nem hallott, éttermi találkáról főleg nem.
A férfi intett, hogy elvihetik a gorillát. Ennyi is elég volt, hogy elinduljon valamerre.

Felsietett a lépcsőn, karon ragadta a portásra bízott nőt. Bezuhant a kocsiba, indított.
- Hová rohanunk? – érdeklődött Linda a férfi arcélét tanulmányozva. – Megtudtál valamit?
- Ebédelni megyünk. Nem vagy éhes?
- Nem igazán.
Megvonta a vállát. – Akkor is elugrunk a Kékszakállba.
- Hová? És miért?
- Kékszakállba. Ebédért.

Néhány perc múlva megállította a kocsit egy düledező, vakolatát potyogtató, szürkés, lármás csehó előtt.
- Itt akarsz ebédelni? – sóhajtotta Linda.
- Itt. – bólintott Roy. – Nagyon jó a hamburgerük.
- Aha – megértő mosollyal fordult a férfi felé. – Ez nagy előnyt jelent a Kékszakállnak. De nem ismersz valami tisztább helyet? Persze, csak olyat, ahol hamburgert is kapni. Ha nem jut eszedbe semmi, szívesen ajánlok néhány remek éttermet.

A férfi elkomorult. Megint eszébe jutott, milyen aljas módon varrták a nyakába a nőt. – Itt eszünk. – szögezte le. – Ha nem tetszik, máris siethetsz a szürkeruhás barátaidhoz, apádhoz. Vagy Farellhez, nekem édesmindegy. Mindegyik változat megkönnyebbüléssel töltene el.
- Elhiheted, hogy én sem lelkesedtem, mikor Jensens téged ajánlott. – felelte fagyosan Linda. – Háromszor is megkérdeztem, nincs-e más, bárki más. Elképesztő szívóssággal ragaszkodott hozzád, mert Craig túl nagy falat a szervezetének. Nem örömömben kerestelek fel, és most már nem tűröm el a modortalanságodat. Nem adtam rá okot, hogy így viselkedj velem.

Roy egy pillanatig döbbenten meredt a rászegeződő hűvösen nyugodt szempárba, aztán a fölényesen gunyoros vigyor jelent meg szája szegletében. – Úgy. Szóval nem adtál rá okot. – tovább szélesedett arcán a vigyor. – Hány éve is nem láttuk egymást? 10? Berobbansz az életembe, hívatlanul. A nyakamba varrnak, váratlanul. Szétlövik a lakásomat, szó nélkül. Féltett hölgyem, ez tán nem elég ok, hogy kicsit ingerült legyek, ha nyávogni kezdesz? Nem fogok változtatni a modortalanságomon, csak mert sérti a szépérzékedet. Lehengerlő stílusomat vagy megszokod, vagy nem.
- Lehengerlő stílusodat mások tahóságnak hívják.
- Ahogy mondod. Tahó vagyok. Csak azt nem értem, miért épp nekem kell megvédenem téged?!

Élvezettel figyelte, hogyan lesz a nő egyre dühödtebb. Sosem látszott rajta semmilyen ingerültség, semmilyen érzés. Bármi történt, ez a nő mindig megőrizte nyugalmát, távolságtartását. Örömmel nézte a villámokat azokban a hihetetlenül kék szemekben, kajánsággal várta, mikor robban ki végre, kéjjel szemlélte, hogyan próbálkozik összeszedni maradék önuralmát.

Egy percig tartott csupán, a várt kirohanás elmaradt. Linda néhány mély lélegzet után újra nyugodt volt, dúlt vonásai elsimultak, hangja is tisztán, indulatmentesen csengett. – Valahol megértelek. Belekevertelek a zűrjeimbe. De neked ez a munkád, megfizetnek azért, hogy segíts.
- Bár testőr is voltam hajdan, nem azért fizetnek, hogy téged babusgassalak. Egy kis fémdobozt kell előkaparnom. Beszéld meg a főnökkel, hogy vigyázzon más rád, ha nem bírod a melómmal járó légkört.

Nem várt választ, kipattant a kocsiból. Enyhe csalódottság járta át. Remélte, végre láthatja, milyen is a védelmezettje, mikor nem a megszokott szerepét alakítja. Bizonyítani akarta – talán elsősorban önmagának –, Linda is csak egy nő, aki felsikít a konyhában rohangáló egértől, és elvakultan dühödt lesz a folyamatos arcátlanságától. Bizonyítani, hogy lehet bármily hidegvégű, bármennyire is okos, akkor is csak egy nő marad, akire vigyázni kell. Neki. Miért épp neki?!

Folyt, köv.