... mert igen, vannak. Tudom, mindenki a cím után keresztre feszítene, de kérlek kedves Olvasó, szánj erre a rövid bejegyzésre 5 percet, és talán Te is másképp fogod látni, vagy legalább meglátod, hogy tényleg minden rosszban van valami jó.
Negatív hatásokat nem sorolnám, mert azzal nap, mint nap mindenki szembesül, és sajnos nem tudunk ellene tenni, de nekem feltűntek dolgok. Volt, hogy 6 órakor, fél órával később, és volt, hogy 7 órakor indultam el otthonról, és hihetetlen dolgokat láttam, tapasztaltam. Nem csak reggel, hanem este, hazafelé tartva.
Első nap még mindenki mélabúsan, fejét leszegve tette egyik lábát a másik után, és ballagott a célja felé, de már másnap, mintha beletörődtek volna az emberek. Felemelték fejüket, és úgy haladtak, hogy közben forgatták fejüket. Budapest elég nagy falu, és szerintem, akik itt nőttek fel, azoknak is tud a mai napig mutatni újat, mivel folyamatosan változik. (És itt nem csak a multikra gondolok, hanem tényleg épülnek szép, új épületek és terek.) Elkezdtek az emberek nyitott szemmel járni, és nem csak újságot bújni. Végre nem azt látom, hogy a villamoson vagy épp a metrón lelkesen belebújnak, világot maguk körül kizárva, és olvassák a Metropolt. De még az aduászt tartogatva, a gyalogos felfedező túra mellett még valamit megemlítenék. Még szerencse - remélem egy fitnessguru se olvassa e sorokat -, hogy egy egészségmániás médiaszemélyiség se kapott az alkalmon, hogy közös gyaloglásra buzdítsa a lakosságot. Eddig arra rávenni az embereket, hogy akár csak egy buszmegállónyit legyalogoljanak, emberileg képtelenség lett volna, de "hála" a sztrájknak, még ha szmogban dús levegőn is, de mozognak az emberek. Igaz, sokan így is taxiznak és kocsiba ülnek, de ha elhúzódnak a tárgyalások, akkor talán a pénztárca vékonysága az autósok többségét is megmozgatja, és nem a dugóban az ideget edzi. Most jöhetne a best of, de még nem. :) Picit áttérnék egy érdekes vonalára a felmerülhető helyzeteknek. Stoppoljunk! :) Igen, mert ezt se árt néha gyakorolni, ha netalán szeretnénk egyszer csak úgy utazgatni valamerre, és kalandosabban, mintha csak vennék egy jegyet valahová. :) Én kétszer kaptam a lehetőségen, hogy megnézzem e téren a helyzetet, és meglepődtem, hogy ha valakinek nagyon drága kocsija van, még nem feltétlen bunkó, ahogy gondolnánk sokan. Az, hogy a rádiókban azt tanácsolják, hogy várjunk a buszmegállóban, mert majd bemennek a kocsik és felveszik a várakozókat, elég utópisztikus gondolat volt szerintem részükről. A legjobb pillanat, ha épp pirosban várakozik a gépjármű. Oda kell menni, mutatni a nemzetközi jelzést (tudjátok, újjal), majd ha nem int nemet, akkor ki lehet nyitni az ajtót és meg lehet kérdezni, hogy merre tart. Érdemes először félútig vagy egy nagyobb kereszteződésre rákérdezni, aztán útközben lehet finom kérdezni, hogy merre tart. Hátha végig el tudja vinni a kedves vendéget. Ezek az utak úgyis felfoghatóak, ha ellenkező nemű mellé ülhetünk - vagy ha valakinek más az igénye, akkor azonos nemű is lehet -, akkor akár egy rapidrandiként is zárulhat, és ha jól alakul és megvan a pár perc utáni szimpátia, akár még számcsere is szóba kerülhet. Miért ne használjuk ki a felmerülő lehetőségeket? :)
De a hab a tortán, amiért is írom ezt a blogot: Ma végre úgy látom egyre erősebb a sztrájk legpozitívabb hatása. Tegnap is már nagyon sokat láttam, de ma még többet. Tegnap is és ma is sikerült úgy indulnom munkába és hazaindulnom munkából, hogy az iskolából vitték haza csemetéiket a szüleik. Eddig a tömegközlekedésen annyit láthattak a kedves idősebb sorstársaim, hogy a kis 7 éves gyerkőcök mobiljaikat kezükben tartva játszottak egymással bluetooth-on keresztül, de úgy, hogy egymásra se néztek közben. Antiszociális viselkedés szerintem. De most!!!!!! Annyira jó látni, és érdemes megfigyelni, hogy nem egy apród, ahogy kézen fogva halad valamelyik szülővel, vagy legjobb esetben mindkettővel, nem a telefonját figyeli - és nem is előre néz -, hanem a szülőre néz csillogó szemekkel. Ez hiányzik, kérem szépen a mai világból. Mindenki teper, hogy jó legyen, de valami mellett elsiklunk, valami kimarad az életünkből. A gondoskodás, a szeretet. Valahogy annyit dolgozunk, hogy szeretni nem nagyon marad energiánk. A mozgás felfrissít, elkezdünk jobban egymásra figyelni (nem csak az utakon), meglátjuk a körülöttünk levő szép világot, a fákat, az építményeket. Megértem, hogy fáradságos minden nap korábban felkelni, elindulni munkába, de lássuk be, van jó oldala is. Túlpörgött ez a világ szerintem és jó ez a kis stoptábla a - szemtelen - BKV részéről.
Ha még mindig keresztre akarsz feszíteni Kedves olvasó, akkor sajnálom, hogy Te így látod, de remélem, Te is észre fogod venni, hogy többet törődsz magaddal (akár mozgás terén), vagy akár szeretteiddel. Juj, még valami. Első napján a sztrájknak még az is feltűnt, hogy mikor mindenki tart haza, olvas vagy épp alszik, erőt gyűjt az otthoni teendőire, de a sztrájk első napján IS az emberek többsége telefonon lógott, és nem egy olyat hallottam, hogy "Hogy vagy, anya?" és hasonlók. Valahogy mégiscsak tudtak időt szakítani egymásra, és gondolom maradt erő az otthoni teendőikre is.
Köszönöm szépen, hogy eddig eljutottál. Ha nem is vetted észre ezeket, talán legközelebb fel fog tűnni. Kívánom mindenkinek, hogy ne borúsan teljenek a sztrájkban töltött napjaink.
(Köszönöm Taybore-nak a nyelvtani segítséget.)
