Bevezető/ ismerkedés a CPU-val
Ezúttal egy Phenom II processzor tuningját fogom nektek bemutatni, többek között azért is, hogy megmutassam, nem csak az „oldscool gépek” tuningjához értek!
Természetesen most is azzal kezdeném a cikket, hogy pár sorban bemutatnám a cikkben szereplő processzor főbb tulajdonságait!
Az AMD 2007-ben mutatta be a K10-es architektúrára épülő Phenom processzor családot, a K10-es architektúrát az AMD mérnökei nem a 0-ról építették fel, hanem lényegében a korábbi, K8-nak a kibővített, továbbfejlesztett változata.
Természetesen azért az elődhöz képest igen sok, és szép feltupírozást kapott!
Ezek a processzorok kapták meg az AM2+ támogatást először. Az előd AM2-höz képest ez annyi előnyt jelent, hogy támogatják már a Hyper Transport 3. 0 kapcsolatot, aminek köszönhetően a processzor és az északi híd magasabb órajelen tud kommunikálni, akár a 2600MHz is elérhető, és a CPU-ba épített memóriavezérlő is már támogatta az 1066MHz-es DDR2-es modulokat.
A SIMD utasításkészlet is kapott némi frissítést, immár a Phenomokba bekerült az SSE4a utasításkészlet is, és az AMD-V virtualizáció is.
Tovább javult az energiagazdálkodás is, így már a Cool'n'Quiet 2. 0 is elérhető lett, ami támogatta azt is, hogy a CPU magok terheléstől függően egymástól függetlenül változtathassák az órajelüket.
Fontos még megemlíteni, hogy az erre az architektúrára épülő AMD Phenom processzorok voltak az AMD első natív 4 magos CPU-i, ez azért fontos, mert az Intel oldalán e tájban a 4 magos CPU-k 2-2 mag „összedrótozásából” állt. Továbbá Ezek a processzorok már 65nanós csíkszélességgel készültek.
Gyorstár téren is megújultak a CPU-k az elődökhöz képest, immár a processzorokba bekerült az L3, Cache, ami összesen 4MB lett. Ez a gyorstár közös, azaz mindegyik mag elérheti. Ezen kívül természetesen a magonként 512KB gyorstár továbbra is megmaradt.
Nagy előnyük volt ezeknek, a processzoroknak, hogy visszafele kompatibilisek maradtak, azaz egy BIOS frissítés után belerakhatóak AM2-es lapokba is, és némi kompromisszum mellett még működtek is.
Sajnos a Phenom nem igazán tudta felvenni a versenyt az Intel akkori aktuális processzorai ellen, azaz a Core2 Quad-ok ellen, de ezt az AMD is jól tudta, s lényegében a Phenom csak egy „kényszer” megoldás volt, míg nem tudott valami jobbat felmutatni. Épp ezért a fejlesztés egy percre sem állhatott le. Ennek köszönhetően 2009 elején, már kaptuk is a Phenom II 920 és 940-es modellt… amik már a K10, 5-es architektúrára épültek. Ezeket, a típusokat azért emeltem ki, mert ezeknél, a modelleknél a CPU-ba még csak DDR2-es memóriavezérlő volt, viszont a későbbi modellekben megtalálható már a DDR3-as memóriavezérlő is, a DDR2-es mellett. Éppen ezért ezek a processzorok továbbra is, kompatibilisek visszafelé is, azaz AM2+ vagy akár AM2-es alaplapba is bele helyezhetjük őket, ha az alaplap gyártó elkészítette a megfelelő BIOS-t a processzorokhoz.
A Phenom II-esek gyártástechnológiája ismét javult, ezek a processzorok immár 45 nanométeres eljárással készültek, azaz készülnek máig.
Növelték az L3 cache-t, előd 2MB-jához képest immár 6MB lett az L3 cache mérete.
Nahh hát röviden ennyi a Phenom II története.
Nem is húznám tovább a bevezetőt (egyelőre) így hát fussuk át, hogy konkrétan mit is, mivel, és miben fogom tuningolni, azaz a gép főbb paraméterei?
DFI Lanparty 790FXb M3H5 AM3 alaplap
AMD Athlon II 435 CPU 2, 9GHz
2X2GB Gskill 1600MHz DDR3 Memória
Geforce GTX 260 216SP
4db merevlemez
Windows Pista SP2 Operációs rendszer
Figyelmesebbek észre vették bizonyára, hogy valami nem stimmel, elvégre a bemutatóm címe Phenom II, míg a tesztben szereplő CPU Athlon II. na akkor kicsit folytassuk a bevezetőt, ígérem, nem viszem túlzásba!
Az AMD közben készített olcsóbb, K10, 5-es architektúrára épülő processzorokat is, ilyenek például az Athlon II-es sorozat, amikből szintén van 2, 3 és 4 magos modell is.
A különbség a Phenom II-höz képest lényegében annyi, hogy ezekben, a processzorokban nincs harmadlagos gyorstár (vagy le van tiltva az)
A tesztben szereplő processzor hivatalosan egy Athlon II CPU.
Viszont az AMD a kevesebb maggal rendelkező processzorok többségét igen okosba csinálja. De szerintem ezzel már mindenki tisztában van itt az oldalon. Azok a 4 magos processzorok, melyek a teszt során kibuknak, még a gyárban, hogy valamelyik mag hibás benne, azt ügyesen letiltják, és el tudják adni 3 vagy esetleg 2 magosként is. Így nem kell kidobni a „hibás” processzort, s ezzel igen szép summát tud az AMD megtakarítani.
De ugyanez megtörténhet az L3 cache-el is, ha az hibás, akkor le lehet tiltani egy részét, (pl. Phenom II 8xx-as sorozat ahol a 4 mag mellett csak 2MB az L3 cache mérete, illetve néhány Athlon II modell, ahol az egész Cache le van tiltva)
Olykor-olykor viszont olyan letiltott processzormagok vannak a CPU kupakja alatt, amik nem is hibásak, ezeket az AMD azért tiltotta le, mert a 2 vagy 3 magos CPU-kra nagy volt a kereslet, nem volt nekik készleten annyi „selejt” így kénytelenek ilyen esetben hibátlan, magokat letiltani a processzorban. Ennek sokan örülhetünk, hiszen egy megfelelő alaplappal a letiltott magot könnyedén be tudjuk kapcsolni, azaz egy olyan CPU-ban amiben van letiltott mag, azt működésre lehet bírni ezáltal egy drágább CPU-hoz jutottunk
A Hozzám kerülő Athlon II CPU is ilyen. Úgy került forgalomba, hogy 3 magja van, és az L3 cache sincs benne, ezért Athlon II a neve, mert ugye nincs benne gyorstár. Persze én már úgy kaptam Capulet75-től a processzort, hogy működik benne a letiltott mag, illetve az L3 cache.
Szóval lényegében ebből a CPU-ból egy pillanat alatt tudtam Phenom II-t „varázsolni” ezért is lett a cím Phenom II tuning bemutató!
Kérdés van?
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!