Lusitania

RMS Lusitania

A hajó:

Az RMS Lusitania, a brit Cunard Steamship Lines hajózási vállalat óceánjárója volt, tervezésénél teljes mértékben figyelembe vették az admiralitás követelményeit. A skóciai clydebanki John Brown vállalat építette, és 1906-ban bocsátották vízre testvérhajójával, az RMS Mauretaniával együtt. A hajó utas szállításon kívül postahajó is volt. innen az RMS rövidítés, erre az állami támogatás elnyerése miatt volt szükség, mert így nagyobb haszonnal lehetett üzemeltetni.
A nyereségesség érdekében a hajót a lehetséges legkeskenyebbre (kisebb ellenállás) kellett építeni emiatt a hajó nagyon magas volt, hogy teljesíteni tudja a szerződésben leírt férőhelyek számát.

A Lusitania New Yorkba érkezik.

Az admiralitás előírása volt, hogy a hajó 12 db 6"-os (152 mm) löveggel legyen felfegyverezhető, ha a lövegeket felszerelték a gyártásnál beépített lövegtalpakra, akkor a hajónak nagyobb tűzereje volt, mint a korabeli cirkálóknak.
Arra nincs bizonyíték, hogy a lövegeket valaha is fölszerelték volna, mert az előzetes modellkísérletek eredménye az lett, hogy a borulékonyság miatt, az eredeti méretekhez képest kb. 2 méterrel meg kellett szélesíteni, de még így sem tartozott a stabil hajók közé.
Korabeli becenevét "Tengeri agár" a nagy karcsúságának köszönhette, tulajdonképpen ez okozta gyors vesztét. A cél olyan hajók építése volt, melyek háború esetén, mint segédcirkálók versenyre kelhettek a korabeli gyors német óceánjárókkal, amelyeket szintén föl lehetett használni, mint segédcirkálókat.

Kék szalag:

A Lusitania négy alkalommal nyerte el a leggyorsabbnak járó kék szalagot, először 1907-ben, ami jó reklám volt.
A Lusitania 1907. szeptember 7-én indult első útjára Liverpoolból James Watt, a Cunard Line kapitánya irányítása alatt. Szeptember 13-án érkezett New Yorkba.
Ebben az időben a Lusitania volt a legnagyobb szolgálatban álló óceánjáró, és az is maradt, amíg novemberben útjára nem indult testvérhajója, a Mauretania. Nyolcéves szolgálata alatt a Lusitania 202-szer tette meg a Liverpool-New York utat.

1907-ben elhódította a keleti irányú átkelésért járó Kék Szalagot, a német Norddeutscher Lloyd társaság SS Kaiser Wilhelm II nevű hajójától, véget vetve a német hajók tízéves dominanciájának az Atlanti-óceánon. Nyugati irányban (az uralkodó széliránnyal szemben) haladva a Lusitania 23,99 csomós (44,4 km/h), kelet felé haladva 23,61 csomós 43,7 km/h) átlagsebességet ért el.
Miután a Mauretania is színre lépett, e két hajó versengett a kék szalagért. A Lusitania legnagyobb átlagsebessége 25,85 csomó (47,9 km/h) volt a nyugati irányban, 1909-ben, ugyanezen év szeptemberében a Mauretania végleg megfosztotta a kék szalagtól.

A vég:

A hajót 1915. május 7-én, hat nappal az után, hogy elhagyta New Yorkot, később amikor már látták Dél-Írország partjait, megtorpedózta és elsüllyesztette a Német U-20 tengeralattjáró, miközben 202. alkalommal szelte át az Atlanti-óceánt.
Csak 774 utast sikerült kimenteni, 1201-en odavesztek (köztük három milliomos üzletember, és három kémgyanúval letartóztatott potyautas a fogdában).

A torpedó a hajó orr-részét találta el, és nem sokkal az első robbanás után történt még egy, ezt állítólag a felrobbanó lőszer okozta. A hajó élesen balra dőlt, miközben a hajóorr elkezdett merülni, eközben a jobb oldali mentőcsónakokat lehetetlen volt leereszteni, ezért minden utas a baloldalon próbált csónakba szállni. Mivel a hajó egyre vészesebben dőlt balra, a tat pedig kezdett kiemelkedni a vízből, a csónakok eltávolodtak a fedélzettől, így nehézkessé vált a megközelítésük.
A legtöbb csónak elvesztette egyensúlyát, és vagy leszakadt, vagy még a leeresztésük előtt beleborította utasait a vízbe, majd levált a csörlőről és a vízben kapálózó emberekre zuhant.

Az óriási káoszban hatalmas volt a pánik, emberek taposták halálra egymást, volt, aki ki sem jutott a hajótörzsből, de olyan is akadt, aki egyszerűen csak beugrott a tengerbe, és elúszott a legközelebbi mentőcsónakig. A Lusitania 18 perc (!) alatt süllyedt el, sok ember fel sem foghatta ennyi idő alatt a helyzet súlyát. Másnap az ír tengerpartot több száz emberi tetem borította, a reggeli dagály mosta őket a partra, ők voltak a Lusitania áldozatai.

A hajó gyors elsüllyedését elősegítette, hogy eleve felfegyverezhető segédcirkálónak szánták, ezért a kazánházak mellett hosszanti széntárolókkal épült, hogy a szén is védje a kazánokat, ennek következtében a hajó féloldalas terhelést kapott, a nagyméretű sérülések miatt már nem volt idő a másik oldalt is elárasztani. A Titanicot nem ilyen elvek szerint építették, hanem keresztirányú válaszfalakkal, ezért lassabban süllyedt el és nem borult oldalra.

A Lusitania roncsa 93 méter mélyen fekszik, kb. 30 fokra jobbra megdőlve. 1982-ben a hajócsavarokat kiemelték, és restaurálták.

Egyéb:

Németek a hajó elsüllyesztése után arra hivatkoztak, hogy felfegyverzett kereskedelmi hajóként a Lusitania nem tarthatott igényt polgári elbánásra. A hajó utasait előzetesen, fizetett újsághirdetésekben figyelmeztették. A brit kormány hevesen tagadta, de az utóbb nyilvánosságra került teljes rakományjegyzékből világosan kiderült, hogy a Lusitania hadi dugárut szállított (lőgyapotot és töltényeket például), a New York-i vámhivatalnak benyújtott előzetes listán pedig „sajt” és „vaj” szerepelt nagy mennyiségben, holott a hajónak nem volt hűtőháza, tehát romlandó árut nem szállíthatott.

Nagyításhoz kattints a képre!

Videó:

Adatok:

Építő: A skóciai clydebanki John Brown vállalat.
Vízre bocsátás: 1904. június 16.
Szolgálatba állítás: 1906. június 7.
Sorsa: 1915. május 7-én megtorpedózta és elsüllyesztette az U-20 német tengeralattjáró.
Vízkiszorítás: Névleges 31550 GT, tényleges 44.060 GT
Hossz: 239,87 m
Szélesség: 25,87 m
Merülés:10,2m
Hajtómű: 4 db Parsons gőzturbina, 4 db hajócsavar, 68000 LE

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!