Hogy miért pont Marokkó? Nagyon egyszerű. Anyukám fanatikus Marokkó imádata miatt. Megbántam, hogy nem a másik két esélyes, Barcelona és Egyiptom helyett oda utaztunk? Cseppet sem! Pedig Barcelona az egyik kedvenc városom. Egyiptom pedig... annyi mindenért lehet szeretni. De mindegy is. Marokkó szép, hogy szebb, azt nem tudom. De mindenesetre varázslatos.

Szeptember 12-én indultunk el a Ferihegyi repülőtér 2B termináljáról. A Budavár Tourssal, egy csoportos nyaralás keretében. Ahogy beértünk, elkezdődött a szemezgetés, kikkel fogunk utazni? - Gondolok fiatalokra, idősekre...

Na, akkor csekkoljunk be! Leadtuk a bőröndünket, bementünk a transitba, és nézelődtünk. Kezdtünk egy kis szimatolással a drogériák közt, máris csináltam magamnak egy háttérkép gyanús képet.
Én elfogyasztottam egy szendvicset, és máris mehettünk fel.

Nagyon megtaláltam az egyetlen képet, a drogériák között, ugye?:)

Szépen lassan haladtunk előre a sorban, míg nem a Malév MA-2224-es fedélzetén találtuk magunkat.

Este 8 órakor indult a gép Budapestről, és Marokkói idő szerint 10 órakor szállt le (ugye -2 óra). Fárasztó volt a 4 órás repülőút, de ezt még ki lehetett bírni.
A repülő innen tovább repült Las Palmasba, a Kanári-szigetekre a többi utassal.
Megérkeztünk Agadirba, mindenki nagy örömére. Végre. Erre készültünk hónapok óta. "Nézd, mit vettem a boltba, 2000 Ft volt, ilyen vékony anyag, jó lesz Marokkóba." - hangzott gyakran az elmúlt fél évben.

A Marokkói Királyság hivatalos nyelve az Arab, a Francia, és az Angol. Arabul illik, lévén iszlám; Franciául kell, Angolul pedig jó, ha tud az ember. De tényleg, az emberek 99%-a mind három nyelvet beszéli. E mellé még jön a német, amit nem sokan, 10/3 árus beszéli.

A transiton belül máris megcsapott minket a marokkói építészet gyönyörű szépsége, a mozaik:

Sok helyen megjelenik, fontos az építészetben.
Kiértünk a reptérről, 2 kedves magyar kollegina tessékelt tovább a parkoló felé, ahol várt minket a buszunk. Ott állt az idegenvezetőnk, Abd El Karim Adel (Adel), egyiptomi születésű történész, egyiptológus és idegenvezető Marokkóban nyáron és Egyiptomban télen. Ezen kívül egy olyan személyiség, amiből sajnos nagyon kevés van. Hihetetlen forma, egyszerűen leírhatatlan mennyi mindent adott nekünk szellemileg és erkölcsileg. Azon kívül, hogy mindenről úgy mesél, mint egy dokumentum film, hihetetlen átérzéssel és tanítás vággyal. Sosem találkoztam még ennyire lelkes idegenvezetővel. Látszik rajta, hogy szeretné, ha úgy mennél haza, hogy tanultál valamit és, hogy érted végzi a munkáját. És ez még csak a szellemi oldala. Olyan dolgokat tanultam tőle, amiket minden ember így kellene, hogy érezzen.
Nem árulta el mennyit keres - nem is kérdeztük -, de tudni kell, hogy amit eszik, ahol alszik, ahova megy, azt nem az utazási iroda finanszírozza, hanem ő magának. Mindenki döbbent szemmel nézett rá, hogy "és ez neked megéri?" "Igen, mert én szeretek élni, szeretek a csoportommal beszélgetni, különösen, ha jó a társaság. Nekem többet jelent az, hogy ha találhatok barátokat a csoportomban annál, minthogy inkább elmegyek külön egy 2 csillagos szállodába, mert az olcsóbb. Nekem többet ér az, hogy inkább kifizetem a 4 csillagost, barátságokat kötök, jókat beszélgetünk, és ha valamire szükségem van, akkor tudnak nekem segíteni ők." Itt majdnem elsírtuk magunkat. Nagyszerű teremtés, de róla még lesz szó a továbbiakban.

Egy kicsit tovább léptem a történésektől, de ez is az élményekhez tartozik...

Szóval ott tartottam, hogy felszálltunk a buszra, elindultunk a szállodák felé. A buszon lévők 2 részre bomlottak, akik egész héten mennek és mennek és nézelődnek, és ránk, aki fele nézelődés, fele pihi.
Szépen elfuvaroztunk mindenkit, és megérkeztünk a mi szállodánkhoz, a Hotel Anezihez. Azt meg kell mondani, hogy a személyzet elképesztő volt. megmondtuk a szobaszámunkat a recepción, a csóka (aki marokkói ruhában, marokkói papucsban dolgozott) ráírta a bőröndünkre a számot, és pár perccel később fent kopott az ajtón velük. Nem engedték, hogy mi vigyük fel. Nem vagyok én ehhez hozzászokva (főleg a Sziget után, ugye).
Későre járt az idő, csak a becuccolásra, egy gyors fürdésre, és némi fertőtlenítésre volt idő.

(nem, szósincs arról, hogy drinkelek. Szülői utasítás volt, hisz az Alkohol fertőtlenít. Mégis megy a hasam még mindig...mindegy.)

Másnap reggel 8 órakor kelés, reggeli, 10 órakor utazás tovább Marrakeshbe, a fővárosba.

Előtte egy gyors kukucska a szoba erkélyéről, ahonnan beláttuk az egész óceán partot, és a "dombot"

A 3. képen arabul olvasható ez a felirat: Az isten (felül), A haza (bal), A király (jobb)
Szép, hogy nekik ez jelent valamit. A jelenlegi király 6. Mohamed, őt előzte 2. Hassan.

Felhomályosítás, kéretlenül, kultúráltságilag: Marokkó zászlaja vörös alapon 5 ágú zöld csillag.
a vörös, a vörös színű kősivatagot, a zöld csillag pedig az iszlám színét és 5 szabályát jelképezi.

Szóval utaztunk, ismét egy 4 órásat. De ez sokkal jobb volt, Adel végig mesélt nekünk az iszlámról, a marokkói kultúráról, a Berberekről (olyan mint az egyiptomiaknál a Beduin, nomád). Gyönyörű tájakon haladtunk keresztül egyszerűen mesések voltak. (1000 kép készült, ezért most csak 1-1 képet szemezgettem ki nektek a sok közül)

Az Argana fák mellett haladva érdekes dolgot láttunk, ahol meg is álltunk

Kecskék az Argana fán. De olyan virtuóz módon, hogy az ágak végéről is lelegelték. Én még két kézzel se mertem volna ott lenni, ők meg 4 patával lazán tömték a bendőjüket. Ebből készül egyébként a híres Argana olaj, amely csak Marokkóból kerül ki. Kicsit undorító, de amit a kecske megeszik bogyó, annak a magjából szedik ki az olajat, amit a kecske kikakál.

Na, sok-sok táj, érdekesség és látnivaló után megérkeztünk Marrakeshbe, az igazi Marokkóba. Itt két napot töltöttünk el. Kitettek bennünket a szállodánál, ami külsőre sokkal jobban tükrözte Marokkót. Az agadiri (és hát jórészt Agadir) elfranciásodott. Teljesen modern az egész.
De Marrakesh megőrizte a hagyományokat épületeiben.

Utaltam édesanyám Marokkó fanatizmusára, ez megjelenik a hálószobájukban helyet foglaló hasonló falszínben és lámpaburában.

Ebben a szállodában nem volt áram, mi pedig az 5.-en laktunk. Nem volt őszinte a mosolyunk. A futároknak sem, akik a fejenként kb. ~15 kg-os bőröndöket cipelték fel nekünk. Szegények, lihegtek és izzadtak mint egy maratoni futó, kérdeztem, hogy segíthetek, de mosolyogva utasítottak el. A személyzettel különben sehol nem volt gond, kivéve az Agadiri szállodát, ott a futárok pénzt kunyeráltak, a pincéreknek meg egy Mr. Bean jelenet sem csalt mosolyt az arcukra.

Na mind1, a szobánk szebb volt, ez is nagyon hajazott a marokkói stílusra., akár csak a szállodában bármi. Gyors körbe szaladgálás, fertőtlenítés és rohantunk is tovább várost nézni.

Marrakesh nagyon forgalmas, szinte életveszély ott közlekedni. Mindenki 50ccm-es robogón, 2-en, vagy annál többen. Keresztbe-kasul, össze-vissza dudálnak nem törődnek semmivel. Csak mennek mint a barmok.

Kérdezés nélkül neki vágtunk a La Koutoubia mecsetnek, de be nem mehettünk, mert tiltja a vallás, hogy nem iszlám bemehessen.

A Koutoub szó könyvet jelent, itt tárolták régen őket. A torony tetején 2 szimbólum látható.
Az 3 gömb, ami a karácsonyfánk tetejét is díszíteni szokta nem más, mint a három vallás. Felül az iszlám, középen a keresztény, és alul a zsidó. A másik, ami úgy néz ki, mint egy akasztófa, az jelzi süketnémáknak, hogy mikor van ima. Fehér zászlót tesznek ki a kötélre ilyenkor. Minden muszlimnak naponta ötször kell imádkoznia az istenhez.

Ezután jöhetett a piac. A józsefvárosi tigris piac kutyaf.sza ahhoz képest. Ugyanolyan szűk sikátorok, jönnek a "vidákoci"-k, és a robogók. Őrület. A piacozás közben betértünk a patikába, ahol ősi fűszerekből készült gyógyszereket, kenőcsöket, olajakat, balzsamokat lehetett kapni. Bevittek egy szobába, ahol a négy fal tele volt rakva ilyen szerekkel. Itt tartottak nekünk egy 30 perces előadást angolul, mi mire jó, kinek-hova-mennyiért. A hátunk belukadt, mivel egyszerű padokon ültünk. Gyorsan megvásárolta mindenki amire szüksége volt, aztán irány tovább a piac.

A piacról kiérve megérkeztünk az Elfen térre, mikorra is lement a nap, vége lett az aznapi böjtnek. Tudni illik Ramadan volt, ez egy hónap böjtöt jelent. Nem úgy, mint a keresztény vallásban, kicsit másképp. Egy muszlim nem ehet, nem ihat,, nem dohányozhat, nem lehet a párjával, amíg fent van a nap. Amint lenyugodott a nap, mindenki elindul enni. De mint az őrült, de ez nem is csoda. Ezt azért tartatta be Mohamed, mert anno a rabszolga kisgyermekek tettek így, egész nap robotolás, majd este és hajnalban evés. Ezért, hogy a gazdagok és jómódúak is érezzék azt, amit a rabszolgák. Persze Mohamed nem volt szadista, ezért azt mondta, hogy a nők a menstruálás miatt nem böjtölhetnek. Aki beteg nem böjtölhet. Gyermek 13 éves kor alatt nem böjtölhet. De mi van akkor, ha valaki ezt nem akarja betartani? Mohamed azt mondta erre, hogy "jó, nem kell böjtölnöd, de napnyugta után, 60ad magadat meg kell vendégelned" Szóval bármelyik nincstelen bekopoghatott napnyugta után, ők szónélkül leültették és adtak neki ennivalót. A Ramadan minden évben csúszik 10 napot, ezért télen könnyebb, mert kevesebb időt van fenn a nap, nyáron pedig nehéz.

Ennyi izgalom elég volt egy napra, visszamentünk a szállodába, vacsora, egy kis beszélgetős-pálinkázás Adel szobájában, némi vicc mesélés és alvás.

Másnap meglátogattuk a víztározót és Adel halgyűjteményét. Nagyon jópofák, ahogy odaértünk a víz mellé, elkezdte dobálni a kenyeret a vízbe és a halak már ott is voltak kajálni. "Már vártak" - mondta Adel.

Voltak ilyen csini virágok, amin kiélhettem a makró-mániámat:

Visszaszálltunk a buszba, mentünk tovább. Adel megviccelte egy kicsit a társaságot. Intenzíven mesél a városról, mikoris félbe szakítja a mesélést: "És ha most megfordultok és hátranéztek..... akkor nem láttok semmit mert el van húzva a függöny". Ez így talán nem olyan vicces, de tőle, a furcsa kiejtésével nagyon jól hatott a buszon lévőkre.

Aznapi fő állomásunk az Ourika völgy volt. Ki gondolná, egy lenyűgöző vidék, ahol csak Berberek élnek. Elég messze a városoktól, de eszükben sincs eljönni onann, szeretnek ott lakni.

Első megállónkon még eléggé fent a völgyben tevékkel lehetett fényképezkedni 20 Dirhamért (ottani pénz. 10 Dirham=1 Euró) Kaptam az alkalmon, régóta ki akartam próbálni.

Aztán betaláltak minket az árusok. Fú, de erőszakos egy népség. Ha ránézel, vagy mosolyogsz, onanntól neked lőttek. Te, ott, pénzt fogsz költeni! Az egyik nyaklánc árus megtalált magának. egy nyakláncot 50 Dirhamért akart adni. Mondom nem. Felszálltunk a buszra, még egy kilómétert se mehettünk, ezek már ott voltak. Jöttek utánunk motorral. Na, akkor már 100 Dirhamért akart adni 4 db nyakláncot. De mondom nincs szükségem rá. Amikor elindultunk visszafele, akkor kétségbe esett, és megkérdezte, hogy mennyit adnék a 4-ért. Ráböktem, hogy 10-et. "OK, give me the money". Na bumm, ajándéknak nem is lett volna rossz, de csak 100-asom volt. Ez sem jött össze. Őt sajnáltam egy kicsit.

Elérkeztünk egy Berber lakáshoz, háááát... a higéniának egy nagy pofont adtak, de a teájuk finom. Elhatároztam, hogy minden helyi specialitást meg fogok kóstolni. Ha kecske agy az, akkor is megkóstolom. Így hát ittam a teából is, ami végső soron nem is volt rossz. Hegyi vízből készült, nagyon tiszta volt. Inkább a pohár miatt aggódtam. De végül is lement, nem lett baj.

Fater belépett ebbe a szobába és csak ennyit mondott: "Te, szerintem nekem itt fel sem állna" :D

Ezután a Berber szőnyegesekhez érkeztünk, ahol csak kézzel szőtt, varrt és hímzett szőnyegeket árultak. Olyanokat is, mint ezt a "lábtörlőt":

Aztán szép lassan szállingóztunk haza, másnap várt ránk Quarzazate.

Így is lett, reggel 8 órakor elindultunk, nem keveset utazva. Sok helyen megálltunk - kigondolta volna -, gyönyörű helyeken. Többek közt az Atlasz hegység marokkói legmagasabb pontjánál, 2260 méter magasan is.

Megálltunk egy ajándékboltnál + WC + Kávé, ahol mutert meg akarták venni 800.000 tevéért. 800-ért se adtuk volna, de mi van, ha mégis azt mondjuk az arcnak, hogy oké? "fiúk, hozzátok a tevéket!" ??:D
Mondom "b+ annyi teve nincs is, de egész Afrikát kiszorítanánk a táskapiacról" Azért megőrökítettük a fickót:

Sikeresen megérkeztünk Quarzazateba (ejtsd: kvárzázát), a kősivatag, a film stúdiók és legszebb szállodák városába.

Tudni kell a városról, hogy minden, amit Egyiptomban nem engedtek forgatni, azt itt forgatták. Tehát, amiben piramisok, szfinx van, azt az itteni 3 stúdió közül valamelyikben csinálták. Akárcsak a Csillagok háborúját. A filmek tették híressé és gazdaggá.

Na megérkeztünk a Mercure szállodánkhoz, ámulás és bámulás. "Aztk..va. Az eddigiek is 4 csillagosak voltak? Hát ehhez képest aztok csak 2 és 3 maximum."
Lenyűgöző! Mitől voltunk eddig elájulva. Tudom; nem láttuk ezt. El sem akartunk jönni onnan.

Az egész szálloda beleépült abba a sivatagi környezetbe, és a berber lakások kinézetét vette fel. Szálloda előtti virágos kert. Belső udvar Volt medence, de ez már-már természetes egy ilyen szállodában. Tökéletes rálátásunk volt a Kasbára. ...és a hegyekre is. Aztán volt hátul egy ilyen udvar, a fatető alatt pedig az étterem terasza.
Itt sajnos csak egy napot maradtunk. Kértük Adelt, hogy hadd maradjunk még, de az utazási iroda így szervezte meg. Másnap reggel vissza kellett mennünk Agadirba. Sajnos.
A fakultatív programoknak ott vége is lett, már csak a Massa völgy maradt. A kirándulást így nevezték, hogy Massa völgy, de sokkal találóbb lett volna a "részlet a Dakarból". Terepjárókkal cirkáltunk, 5 darabbal, sivatagos poros úton. Én arra számítottam, hogy majd akkorákat ugratunk, mint Palik Laciék, de nagyon visszafogott volt a sofőr. Az autó még így is szétesett, a belső kárpit elkezdett bomlani a rázós úton. Van egy kifejezés, amit az Arabok előszeretettel használnak. "Jallah-Jallah", azaz Gyerünk-gyerünk. Ezt sokszor mondtam én is a sofőrnek, kicsit odaléphetett volna neki, ha már úgyis szétesett. Sajnos a velünk lévő hölgy nagyon bepánikolt, ezért mérsékeltük a sebességet. Kár, a többiek olyanokat ugrattak, hogy beverték a fejüket az igen nagy belmagasságú Toyota Land Cruiser-ben. Ugyanaz a hölgy előre szólt, hogy jó lenne, ha kicsit lassítanánk. Én fordítottam a sofőrnek: "She say Jallah-Jallah" :D
Egyszer el is akadtunk, és nagy nehézségek árán menekültünk ki a homokból. A túra végén megálltunk az óceán part legmelegebb szakaszánál. Én voltam bent előző nap, nagyon hideg volt. Ezért csak a cipőm és zoknim vettem le, és elindultam beáztatni a lábam. A víz azonban olyan kellemes volt, hogy az első nagyobb hullám rögtön telibeverte még a nyakamat is, annyira beljebb eveztem. Na akkor go ki, vetkőzés és még beljebb. Nagyon jó volt, jajj, de jó volt, ahogy lökdösött a hullám.
Sajnos csak egy óránk volt, és mentünk is tovább. Ettünk helyi, kis termetű banánt. Volt egy 86 éves bácsi, aki játszi könnyedséggel emelte fel a lábát a nyakába. Ittunk a teájából, ebédeltünk, aztán mentünk vissza a szállodába.

Közben engem hasmenés gyötört Quarzazate óta, ami miatt majdnem le is maradtam a Safariról, de ideiglenesen meggyógyultam, akkor és utána a hazautazásig minden rendben. Utána még 3 napig gyötört a shit, de jelentem mára jobban vagyok:)
A mi szobánk volt a legnagyobb, ezért ott tartottuk a búcsú estet. Nagyon jól mulattunk, olyan jó társaság volt.
Aztán eljött a másnap (na nem a betegség), elkezdődött a pakolás, csomagolás. 3 órakor szóltak, hogy hagyjuk el a szobát, akkor lementünk, elindultunk egy utolsó városnézésre. Elköltöttük minden pénzünket, ellőttem az utolsó képkockákat, ami még a kártyán volt. A szálloda halljában még történet mesélések, vacsora és indultunk a repülőtérre. Én összeismerkedtem a közelben egy árussal, ő volt az egyetlen, aki nem volt erőszakos, vettem tőle néhány kulcstartót, meg egy karkötőt magamnak. Jókat beszélgettünk, elköszöntem tőle is, aztán jött a busz és mentünk a reptérre. Egy kicsit szomorú volt a hangulat, de nekem elég volt ez az egy hét. Jól éreztem magam, de azért csak honvágya lett az embernek. 23:10-kor indult a gép Las Palmasra, ami 1 óra+ volt. Leszálltunk a Kanári-szigeteken, csináltam egy képet, cigi & kávé és irány vissza a repcsibe. 5 óra volt a hazaút, szenvedtünk rendesen. Itteni idő szerint 8 óra fele landoltunk. Engem elkapott a szapora, 2x is. 2 bőröndünkben is kárt okoztak, ezt megreklamáltuk Volt biztosításunk szerencsére, ezért kaptunk egy vadiúj bőröndöt az egyik miatt, a másikat javítják. 25k-ra becsülték amit cseréltek, jól jártunk, 3-ért vettük :)
Bazi fáradtan haza érkezés, itthon bablevessel és csirke pörkölttel várt ránk a nagymamám. De jól esett végre ízes ételt enni. Ezt követte egy nagy szunya, majd egy második is.

Mindent összevetve nagyon élveztem, de talán nem élveztem volna ennyire, ha nem ilyen a társaság és az idegenvezető. Szeretném megköszönni Édesapámnak a finanszírozást, a Budavár Toursnak az élményeket, a társaságnak, hogy olyan jó estéket tölthettünk velük, Adelnek pedig mindent.

Köszönöm neked is, kedves olvasó, hogy elolvastad a történetemet. Remélem élvezted, és sikerült minél többet átadni, mert igazán csak akkor érzed, ha ott vagy.

Ha bármi észrevétel, kérdés, javítani valót érzel kérlek ne tartsd magadban! Külön megköszönöm, ha kommentálod az írást!

جانبي!, Au revoir, Good Bye!