Mit tudok én a két fiamról?
Egy apa és fia viszonya nagyon nehéz dolog. A fiú szeretne hasonlítani az apjára, az apa ezt elvárja, ettől kerek, nincs előtte más minta, csak a családja.
Két külön világ, minél több ponton érintkeznek egymással, a figyelmük tárgya minél többször ugyanaz, a bizalom egymás iránt hatványozódik. Ha ismerik egymás gondolatait, s csak egy tekintetből ráéreznek arra, hogy mi jár a másik fejében, annál tartalmasabb.
Ez így leírva kommersznek hat, nem is szeretném szebb színben feltüntetni, valójában mindenki egy ilyen kommersz apa fia kapcsolatra áhítozik.
Az én világom szerint azt szeretném átadni számára, amit én jónak ítélek meg, amit rosszul csináltam, arra figyelmeztetem. Vigyázz, ne mutatkozz velük, kerüld a társaságukat, ki fognak használni, jót nevetnek egymás közt rajtad, csak ezért kellesz nekik, nem fognak havernak tekinteni. Elmondom neki, mert én is így jártam. Leventének sokszor kellett iskolát váltania, mert kicsit problémás. Sokáig volt a szülőcsatornában, oxigénhiányos állapotban volt, mire a szülész eldöntötte, hogy császár lesz. Ettől figyelemzavaros, tud ő mindent a világ dolgairól, jobban is mint a korosztálya, van neki empátiája, hatalmas szíve van. Csak nem tud sokáig figyelni egy dologra. Menet közben elkalandoznak a gondolatai, nem tud uralkodni magán, észre sem veszi. Azon kapja magát, hogy kibámul az ablakon, tetszik neki a felhő alakja, elképzeli, hogy egy nagy torony, máris a toronyban találja magát. Elképzeli, hogy milyen magas, arra gondol, hogy innen lenézni iszonyatos, fél a magasságtól, ezért lenyűgözi, mereven bámulja a felhőt, egészen addig, amíg rá nem szólnak. Levente! Meg tudod nekem mondani, hogy eddig miről volt szó? Figyeltél te az elmúlt 15 percben, vagy csak ábrándoztál? Majd jön a tanár panaszkodni, Levente az órákon nem figyel. Elmondjuk türelmesen, századszorra is, hogy mi történt, nem tehet róla. Őt így kell elfogadni.
A tanár megértően bólogat, majd kis idő elteltével már ingerültebben mondja, hogy Levente nem figyel. Még türelmesebben esedezünk, hogy nézze el neki, így született, Ő ilyen.
Az alaptermészete kedves, ügyel arra, hogy mindenkivel udvarias és előzékeny legyen.
Nem segít, a helyzet kiéleződik, keressünk másik iskolát. Így aztán sosem volt barátja, nem jött el hozzánk senki, hogy Levente itthon van? Nem kereste Őt sosem senki. Akik még is, inkább kihasználták, ilyen fegyvereses, lövöldözős báng-báng áhhhh grrrrrr játékokon felnőtt, neked minden szabad kontroll nélkül kisfiam c. gyerekek.
Mikor első osztályos volt, rémálmai voltak. Egyszer panaszolta, hogy kettéhasadt az iskola, ledőltek a falai. Nagyon küzdött, akkoriban folyton krákogott, szipogott, köszörülte a torkát. Kialakult egy rossz szokása, néha nagyon zavaró volt. Ott legózott a szobában, s szünet nélkül khmmm, khmm, sfszfí, sszffphí, khmmm.
Levente ezt ne csináld légy szíves! Hagyd abba.
Aham, mert ez így működik. Kicsit tudott uralkodni rajta, de a játék jobban lefoglalta, s egy perc múlva megint rázendített ugyanarra a nótára.
Khmmm, khmm, sfszfí, sszffphí, khmmm.
Leventeee! Jó, jó anya! De én is kértem tőle, utána elvittük orvoshoz, terápiára, külön foglalkozásra, ahol több ilyen figyelemzavarral küszködő, meg hiperaktív gyerek volt.
Én nem láttam ott semmi különöst, mindenki tök jó fej volt, szerintem csak arra ment ki a játék, hogy pénzt szedjenek be valamilyen címen, mert Leventében nem sok nyomott hagyott a : gyerekek, akkor most fogjuk meg a labdát, s képzeljük azt, hogy ez egy …na mi?
Levente? Te minek képzeled?
Levente! Figyelj rám egy kicsit!
Igazából környezetváltozásra volt szüksége, bementünk az iskolába, és indoklás nélkül kivettük Őt, igazgató firtatására azt mondtam, költözünk, csak hogy megszabaduljak tőle.
Nagyon jó tanára lett, Mátyásföldre vittük őt minden nap, részben terveztük hogy arra a környékre költözünk, így gombhoz a kabát.
Levente lelkileg helyrejött, megszűnt a krákogás, jól érezte magát, csak mi nem költöztünk, Mátyásföld napról-napra messzebb került, s nekünk már teher volt elvinni Őt oda. Én kerékpárral, a nejem dugóban araszolva, minden napunkat egy sokkal távolabbi kerülethez igazítva. Reggel akkor te mész, én addig ezt elintézem, délután is érte tudsz menni? Nem, tele leszek melóval, valahogyan oldd meg te! Ez így nem mehetett sokáig, az autót is összetörtük.
Irány vissza, másik iskola, a Vi. kerületbe, tök jó volt, reggelente egy laza séta a városligeten keresztül, kerékpárral meg egyenesen királyos volt, mindig megálltunk legurulni a királydombról iskola előtt. Menjünk még egy kört, na még egyet, ugrassunk át azon a kis dombon. Iskola előtt csapott egy orrtörlőt, délután meg mentem érte, utunk megint a királydombra vezetett. Megálltunk a kút mellett, s egymást locsoltuk a nyári hőségben, próbáltam elugrani előle, vagy is eljátszottam, valójában annak örült, hogy levizezhet. Végig azt leste, nekem meg el kellett hitetnem vele, hogy én azt egyáltalán nem akarom, és félek tőle. Abban az iskolában nem érezte jól magát, egyetlen barátja volt, az is én voltam. Ez tök olyan, mint Galla. Franciául csak egyetlen szót tudok, azt hogy excusemi, de az is angolul van. Én ezt úgy szoktam előadni, hogy angolul csak egyetlen szót tudok, azt hogy hleba, de az is oroszul van.
Én is figyelemzavaros vagyok. Nem is erről akartam írni.
Hanem arról, hogy közben elköltöztünk ide Bánkra. Iskola a faluban nincs.
A következő település Romhány. Az osztályfőnököt a nejem régről ismerte, illetve a nejem is abban az iskolában tanított.
Most végre tényleg jól érzi magát, mindig vidám, mosolyog, a gondolatai most is elkalandoznak, de már nem érdekel senkit, élheti szabadon a világát. Vannak barátai, direkt őt keresik, idejönnek, becsengetnek, s kérdezik, hogy Levente itthon van? Lejöhet hozzánk? Elmegy vele, s ki tudja mit csinálnak, egyszer megkérdeztem, hogy cigiztél már? Azt mondta igen, nem feddtem meg, én is cigiztem, sőt loptam a boltból, hogy a többiek befogadjanak maguk közé. Persze nem tették, a cigit elvették, jókat vihogtak rajtam, kigúnyoltak, aztán mikor mentek játszani együtt, engemet leráztak.
Szóval dehogy fogom neki azt mondani, hogy fiam megőrültél? Eszedbe ne jusson cigizni!
Elmeséltem neki, hogy én milyet szívtam, OMÉK83, meg Pénzügyőr, TU154, Románc, Tabán, mezítlábas Kossuth, Fecske, Symphonia, Sophianae, akkoriban ilyen cigik voltak.
A fiam meg csak lesett, hogy Apaaaa! Ennyi félét? Én még csak egyszer próbáltam, aztán jót röhögtünk.
Meséltem neki, hogy miként buktam le, mostoha apám cigijéből lopkodtam, Kossuthot szívott az öreg. Szomszéd sráccal mentünk ki a kukorica kévébe, egymásnak voltak támasztva a kukorica sátrak, akár egy sátor. Az egyikbe bebújtunk, és úgy füstölt, mint ha kigyulladt volna, messziről látszott, fater meg kiszúrta. Na gyere csak ide te kölyök! Az anyádúristenit! Nesze itt van szívjad! Elszívatott velem egymás után ötöt, ez is egy jó módszer, otthon biztos ezt látta, ezt csinálták vele is. De nem vált be, hosszú évekig dohányoztam, s ritkán még mindig elszívok egyet-egyet, hiába is próbálom magam előtt letagadni, a szívem mélyén én egy dohányos ember vagyok, mert amikor gyerek voltam, körülöttem mindenki dohányzott.
Ittak is, nem is keveset, én is iszok, minden este iszom néhány sört, mégsem tartom magam iszákos embernek, mert problémát nem okoz. Nekem jólesik, nejemet nem zavarja, leül Ő is mellém, bontok egyet neki is, és eltelik az esténk kettecskén.
Levente szereti a késeket, mindig van neki több is, játszik vele, pörgeti a kezében. Ha megtehetem, beszerzek neki mindig egy újat. Az első egy nagy tőr volt, katonai, nagyon hegyes, fekete, szép tokban. Próbált vele felvágni a haverjai előtt, addig, addig hogy eltörték.
Gyenge anyagból volt, olcsó, de látványra hatásos, matt fekete pengével, kézbesimuló nyéllel.
Utána dobócsillagot kapott, azt meg dobálták, kerestek egy nagy falapot, és szétlyuggatták
Azt se tudom van e még neki, hármat kapott, volt nyolc és hétágú is.
Szerintem eladta a haverjainak, de nem baj, régen én is eladtam minden cuccomat.
Ha egyszer az kellett nekik? Csak nem tagadhattam meg tőlük, én érző szívű ember vagyok, nekik meg van pénzük.
Az összes biciklimet eladtam, de mindig szereztem másikat, azt is megvették. De eladtam a szólógitáromat, vettem helyette másikat, egészen addig, amíg valamelyik ámulatba nem esettt, s kikönyörögte. No nem a játékomon, sosem tudtam zenélni, de mindig el tudtam hitetni, hogy mekkora gitáros vagyok. Valamit tudtam játszani, egy füst a víz felett még ma is menne, de ennyi.
Ezzel szemben Levente zenész, annak tanul kicsi kora óta. Fuvolázik, szerintem elég nehéz hangszer, s nem is férfias. Fuvolával nőket szoktak ábrázolni.
A zenét szereti, tőlem kapott mindent, amit hallgat, s rám is, megbízik az ízlésemben.
Tetszik neki, a legjobban a rockzenét szereti, de a blues-t is. Rammstein, Mike Oldfield, Sex Pistols, Hobo, régi nosztalgia zenék a hatvanas évekből, elég vegyes a kép, de szereti a mai bandákat is, mint a Prodigy.
És ezzel egyben elérkeztünk a kábítószerekhez, rákérdeztem. Azt mondta tud olyanról, aki kipróbálta, de Ő nem.
Persze ez sosem ilyen egyszerű, ennyivel nem lehet elintézni a dolgot, nem legyinthetek rá. Mert hamarosan 18 éves lesz, eljár majd bulizni az éjszakába, én meg itthon aggódom, hogy vajon mivel kínálják meg, mikor kell menni a kórházba, vagy a rendőrségre, hogy elkapták?
Nem szeretném azt, hogy a hátam mögött csinálja, nem szeretnék meglepődni, hogy nem is gondoltam volna róla. Az én fiam? Hát az meg hogy lehet, hogy kábítószerezik?
Nem tudom azok, akik már betöltötték a kort, és fogyasztanak, a szüleikkel hogyan hitetik el, azt mondtam neki, hogy ne fogadjon el senkitől semmit. Elmeséltem neki pár zűrös sztorit, amikor a srác a pszichológián kötött ki, rosszul lett, és hónapokig nem tudta feldolgozni, stb. Azt sem titkoltam el előtte, hogy én már kipróbáltam, én is voltam fiatal, ezért ha valaha is ellenállhatatlan vágyat érez, hogy kipróbálja, ne a hátam mögött csinálja, nyugodtan mondja el, de jobb, ha nem foglalkozik vele. Nincs olyan szülő, aki bíztatná a gyermekét, inkább olyan, akit hideg zuhanyként ér, ezért inkább jobb, ha tudok róla.
Basáskodni nem lehet felette, nem táplálok hiú reményeket, főleg magamat ismerve, én aztán tényleg sok hülyeséget megcsináltam. Elszöktem otthonról két hétre, mondjuk az én szüleimet nem izgatta, tőlük aztán akárhol is lehettem. Akkoriban anyámmal éltem, mondtam neki valamit, hogy lelépek egy időre, megnyugodott, hogy biztos ott leszek. Húsz fős csapattal lementünk Szegedre, esténként éttermekből léptünk le fizetés nélkül, verekedtünk, a reggelit a boltból loptuk, stb.
Apaként nem szeretném ugyanezt átélni, Levente ilyen szempontból szerencsés, mert szelíd.
Itthon is minden rendezett.
Most jöjjön az, hogy soroljon fel öt dolgot, amit tud a fiáról!
Felsorolok én többet is, pl. a leves mellé mindig vizet iszik, volt már belőle gondja. Iskolában az ebédnél a tanár számon kérte. Minek iszol hozzá vizet? A leves is víz! Egyed azt! De Levente nem tágított, csak kérte azt a vizet, nagy nehezen odaadták neki.
Nem eszik meg olyat, hogy csonton van a hús, neki nem étel a rántott csirkecomb, le kell róla fejteni, úgy kell elétenni, akkor megeszi.
Szeret gombászni, örömmel hozza haza, Apa nézd mit szedtem. Kikeresi a gombás könyvből, azonosítja, majd kidobja. Ragaszkodik az állatokhoz, van két macskánk, a gyerek ruhája állandóan macskaszőrös, ölbe kapja őket, még akkor is szakít rájuk időt, ha iskolába megy, úgy kell rászólni, hogy: Levente! Elkésel, igyekezz!
Becsukja maga után a kaput, eltűnik az úton a fák között a látómezőből. Már el is könyvelted, hogy Levente elment, úton van iskolába. Egyszer csak beront az ajtón, hogy vécéznem kell, ledob magáról mindent, lerúgja a cipőt, táskát a padlóra, idegesen nézzük az órát. Rászólunk, hogy most már tényleg menned kell.
Megszánom, inkább leviszem autóval a buszhoz, ha nagyon sikítós az idő, akkor egészen a suliig. Kiszáll, csap egy orrtörlőt, ehhez szoktattam, sosem puszilkodtunk, ajtó előtt visszanéz, vagánykodni próbál, lezserül int.
Szeret biciklizni, betesz kedvenc zenét az MP3-ba, s nyakába veszi a környező utcákat. Ha elmegy néha a ház előtt, látom rajta, mit hallgat, olyankor energikusabban hajt, kiül az arcára a zene, eltorzul az arca, nem törődik semmivel, csak önmagával, kergeti a gondolatait.
Én is ilyen vagyok, sokat lelkizek, én is nézem a felhőket, reggel ha leülök vécézni arcot találok a csempén, minden reggel mást.
Sokban hasonlít rám, hisz én vagyok az apja, természetesen az anyjára is, de azt neki kell megírnia.
Benjámin a kisebbik fiam, Bibliai név, nem véletlenül, az Ő születésekor már ismertük Istent, Jákób legkisebb fia volt Benjámin. Néha elfog a bűntudat, hogy talán jobban szeretem, mint Leventét, de ez nem igaz. Mivel kisebb, neki másféle gondoskodás jár, Levente már önállóbb.
Benjámin születése számunkra bizonyságtétel Isten munkájáról. Úgy született meg, hogy kapkodta a levegőt, szapora szívverése volt, a szülésznő azt mondta, hogy rohammentővel átviszik a Péterfibe, ott van inkubátor, s megfelelő eszközök, ha nem ér oda időben, akkor kifárad a szervezete. A nejem nem mehetett vele azonnal, én kerékpárral mentem. Nem tudtam róla, de a nejem azért imádkozott, hogy az ottani orvos csak álljon értetlenkedve, hogy minek hozták ezt a gyereket ide? Nincs ennek az égadta világon semmi baja, egészséges, mint a makk. Miután megérkeztem, megkerestem az újszülött osztályt. A doktornő kicsit fel volt háborodva, hogy van nekik elég bajuk éppen, fogalma sincs róla, hogy miért vitték oda a fiam. A biztonság kedvéért betették egy inkubátorba megfigyelésre, de miután a nejem is megérkezett, egy külön szobába küldték őket, baba mama szoba, ahol együtt lehet vele.
Hétvégén hazavittük, frissen festett szoba, függöny behúzva, pólyával együtt a kiságyba.
Szülés közben megsérült az egyik szemhéja, a mai napig ez a szexepilje, a feje is aránytalanul hosszúra nyúlt, ezért csak vagy jobb, vagy baloldalra tudott fordulni.
Hisztis, akaratos kisbaba volt, rúgott, megfeszítette magát, ha valami nem úgy történt, ahogy azt Ő elképzelte. Egyszer filmre is vettem, jöttünk haza a játszótérről, vísított, mint egy kismalac, a nejem meg egyre gyorsabban tolta a babakocsit.
Sokat volt velem a pinyóban, ahol dolgoztam. Eleinte a kiságyban, később már tipegett, nyújtózkodott fel az asztalra. Sokszor megkérdeztem tőle, hogy ettél csütörtököt? Mások meg tőlem, hogy az mi az? Apósom hozott neki sütőtököt, rákapott. Tiszta sárga volt a feje, úgy majszolta. A kakaó a mindene, szertartásosan. Volt neki egy hereműtétje, fel volt neki csúszva. Már szobatiszta volt, de azóta éjjel, ha nem ébresztem fel éjfélkor, akkor bepisil. Hajnalban átjön hozzánk, befúrja magát az anyja mellé, alszik nyolcig, ébredés után azonnal kakaót kér. Kakaóhoz Minimax, felnőtt létemre minden mese szignálját ismerem.
Nem szeret gyalogolni, kérdezi, hogy nem kocsival megyünk? Ebben a szép időben? Csak elindulni kell vele, előbb leejti a vállát, és a földre akar zuhanni, de később élvezi. Mutatja a lepkét, virágot, belefelejtkezik, észre sem veszi, hogy odaértünk az óvodához.
Hja, nem is, most megy iskolába ősszel. Magától megtanult írni és olvasni. Sokat ült a számítógép előtt, a számokat már rég ismeri, el tud számolni simán százig, de ismeri az ezer, a több ezer fogalmát. Érdekelte, hogy mi van odaírva, megkérdezte, hogy ez milyen betű?
Autóból menet közben kibetűz reklámfeliratokat, szeret rajzolni, és az általa készített rajzokból gif képeket, történeteket készíteni. Fú de hatalmas volt, lerajzolt egy tankot, s hogy abba beszáll a katona, magára csukja a fedelet, utána a tank lő egyet.
Mindig rohan, van mozgásigénye, asszonnyal sokat nevetünk rajta, hogy milyen lesz később, amikor elmúlik neki. Mondom is Benjaminnak, hogy nézz meg engem, én nem zsizsegek, mint te. Leülök egy helybe, és élvezem.
Te meg mindig megsérülsz, leesett a teraszról fejre, hatalmasat koppant, azt hittem beszakadt. Fájdalmasan sírt, azonnal kórházba, lehet agyrázkódás, röntgen után megnyugtattak, hogy kutya baja, a hazaúton, már vigyorgott, mint a tök, tiszta csoki volt a szája.
Mikor a fütyijével kórházba került nagyon megszántam. Altatták, ki volt fektetve, a keze kikötözve, nem értett semmit, csak hogy hol van anya. Az egyetlen biztos pont számára az életben az anya. Aki főz neki reggelente kakaót.
Neki sírt, görcsbe rándult a teste, zokogott, aztán volt mandula műtét, végtelennek tűnt az idő, mire kitolták a műtőből, nem akart letelni.
Nemrég asztmás lett, egész éjjel köhögött, az autóig sem bírt elgyalogolni, ölbe kellett venni. Kórházba mondták, hogy szerencsénk van, hogy behoztuk, elfáradt volna a szíve.
Szeret az udvaron lenni, ha kisüt a nap. Veszi a cipőjét, megnyugtat, hogy apa a kapun nem megyek ki, nyugi. Azért utánanézek, még ha bele is felejtkezek a dolgomba.
Nevén szólítom. Benjámin! Igeeeen? Minden OK?
Persze, nincs semmi gond, űrhajót építek.
Teljesen természetes dolog, nincs ebben semmi rossz. Én a saját világomban, ő pedig űrhajót.
Mikor ennyi idős voltam, én a pocsojában vitorláztam. Gyufás skatulyából csináltam, a doboz volt a hajó, gyufából és a fedeléből vitorla, ha nem volt szél, ráfújtam.
Erre tessék, azt mondja űrhajót épít.
Mim lehetett régebben? Gyerek feltalálta a kereket, rácsodálkozott, hogy gurul?
Benjamin annyiban hasonlít az anyjára, hogy nem hagyja magát. Egy igazi zsarnok, ezért vettem el, hogy valaki uralkodjon rajtam, betörjön, vagy higgye el.
Mivel nem így van megírva.
Isteni szerencse, én vagyok a ház ura, még is az van, amit ő akar.
Most például, azt szerette volna, hogy szeressem.
Hát szeretem.
Azt is kérte, hogy kimondjam. Előbb utaltam rá, az ő szájából akartam hallani, hogy Ő mondja ki: szeretem.
De addig kérlelt, hogy kimondtam.
Most pedig le is írom.
Szeretem a feleségem, ő is azért szeret, aki vagyok.
Két ilyen fiút a világra hozott.
S még én is itt vagyok, engem is nevelnie kell.
Végül egy kis jutubos prezentációs, ami miatt kaptam hideget, meleget a puruttyán kétszer is 
[Így néz ki a gugacsalád.] 
[Ahogy a puruttya láttya.]
[A puruttya másodszor is leoltja gugát]
A negatív kritika is reklám.
Megkockáztatnám, hogy jobban ugranak rá az emberek. Kérdés, hogy akik ráugranak, ragad e rájuk valami? Eszükbe jut akkor az életben, amikor éppen szükségük lenne rá?
Az [ismertségről] jut eszembe, 10 év kemény blogolás után jutottam el arra a pontra, hogy felismernek az utcán. Nemrég résztvettem egy 4 napos goacuccon technikusként. www.beertok.hu
Színpadépítés, bivaly hangfalak, dj szettek előre bekonfigolva alutáskákba, azt hadd szóljon.
4 színpadot aplikáltunk, techno, goa, drámenbézz, csillout.
Én a nagyobbik fiammal a hegy tetejére sátoroztam, ahol csillout ment nánsztáp, szalmabálákon fekvősös, leeresztős, rehabilitációs központként.
Egyik hajnalban nem tudtam elaludni, sőt, egyik éjszaka, hajnalban sem tudtam elaludni, mert hiába volt a csillben emberközeli, ülőfürdős a hangerő, ha a völgyből úgy dübörgött a zene, hogy remegett a gyomrom.
Szóval lementem a völgybe ellenőrizni a színpadokat. A drámenbézz sátorban épp Siet and MC-blue.ID nyomta a krónikát. Gyula haverom mondta is tánc közben, hogy a srác énekel, de én nem vettem észre. Be kellett mennem a sátorba megnézni, hogy tényleg. Majdnem kitessékeltek, hogy mit akarok én!? Nem volt rajtam karszalag, pedig (Dj?)Vodi, aki szervezte úgy vett maga mellé, hogy én vagyok a jobb keze.
Az okvetetlenkedő, fontoskodó srácot lehűtöttem azzal, hogy itt én vagyok az Isten, hamar elhitte, azóta is hittanórákra jár a blogomba.
Szóval állok sörért sorban a Gyula haverommal, egyszer csak felvisít mögöttem három domború cica, hogy: jéééé, itt a guga!!
Megfordulok, mert ez az egyetlen név, amire hallgatok, s látom, hogy csillogó szemek.
Kórusban mondják, hogy láttak egy reklámfilmben, a tekerjatora.hu.
Gyula haverom egyből toluol, hogy abban Ő is szerepelt.
Jó, de te nem vagy akkora karakter, melltatlankodtak
Aztán ezen a beertok-on még megszólítottak páran, hogy: te vagy a guga?
Én jobban hüledeztem.
Hja, én vagyok a guga, nincs ebben semmi.
Csak zavarban vagyok, nem is kicsit, mert Bánkon, mikor volt a bánki tó fesztivál, ez a tekerjatora, akkor is leszólítottak. Megyek a nejemmel, aki bögyösre kiöltözte magát, már éppen félrehúztam egy épület mögé, hogy a fenekébe markoljak.
Oszt elém áll egy fickó, hogy Bujákról jött, a helyieknek milyen karszalagja van?
Honnan tudja, hogy helyi vagyok? Fordult meg a fejemben…
Mutatom neki a karom, hogy ilyen, frankó bőrszínű, mert, hogy nekem nincs.
Nézett rám értetlenül, mert hogy a színpad környékén voltunk, hogy engedtek be?
Engem nem kell beengedni, bejövök és kész, mindenkinek bejövök.
Aztán még sorolta, hogy látott a reklámfilmben, egyből megismert, hogy én vagyok a Bánki Pánki énekese, a neue bánki.
Lent a táborban viszont tényleg zavarba jöttem. Jön egy lány, hogy szia guga! S rögtön láttam rajta, akar adni egy puszit, mint régi ismerős, én meg úgy tettem, mint aki szoboravatáson van, megdermedtem. Utólag is bocs, nehéz gyerekkorom volt, ilyen gyufásskatulyás, meg tehenészetes. Aztán jön egy másik lány, hogy én téged ismerlek, te vagy a guga! Kijelentette.
Mit mondhatnék?
S azzal folytatta, hogy nagy rajongód vagyok a neten.
Én meg bepirultam, mint aki erős pistázott épp az elébb.
Hogy értem miért kell rajongani, ki vagyok én? Meg ilyenek.
A lány értetlenkedett, utólag is bocs, nem vagyok hozzá szokva, de legalább már tudom mit kellett volna mondanom.
Valami lehengerlőt, velőset, amit aztán kitehet a blogjába, hogy találkozott velem, és én ezt meg ezt mondtam. Satöbbi.
De nem ilyen vagyok.
Visszatérve a két fiamra, s hogy mit tudok.
Levente az szinte OK, folyamatosan ellentmond, és ez így van rendjén, tapasztaltam már felőle mindenféle érzelmet, nézett rám már mindenhogy. Semmit sem aggódom felőle, fasza gyerek, meg fog állni a saját lábán, nem nekem kell gondoskodnom róla megőszülve, vén fejjel. Ennél több nem kell.
Benjámin meg még kicsi, ennek ellenére szuper kölyök, a korosztályához képest felér egy holdra lépéssel. Nem viccelek, 7 évesen megcsinálta a saját weblapját. Paint, photoshop, stb., amivel anya dolgozik, mert hogy guganyo amatőr webdesigner (persze nem ingyen, de magától megtanulta) van erre idegen szó is, de magyarok vagyunk.
