2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

Mini ITX gép építése A-Z-ig

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Szeretném megosztani veletek, ha mini-ITX építésbe fogtok, milyen lehetőségeitek vannak, tippek-trükkök

[ ÚJ TESZT ]

Végső simítások, tesztek

Bár a hőmérsékletek elég jók, de a CPU-t nem szívesen bízom a gyári hűtésre, viszont az Alpin 11 PRO rev2 elsőre nem fért be, vagy a memóriára, vagy a PCI-E csatlakozóra lógott rá. A VGA-ról semmiképpen sem akartam lemondani, ezért maradt két lehetőség, vagy kiveszem az egyik memóriát, hogy a hűtő elférjen, vagy kivágok egy darabot a hűtőből, ez utóbbi mellett döntöttem, mindössze 2-3mm-t kellett levágnom a keret aljából és máris elfért alatta a RAM.

A VGA még így is ki van centizve, vagy inkább milizve.

Végre egyben a gép úgy ahogy szerettem volna. Most ismerkedjünk meg a Gigabyte H55N-USB3 BIOS-ával, minden megtalálható benne, mint a nagyokban:

Az F11 és F12 gombok megnyomásakor menteni és betölteni tudunk profilokat, pontosan 8-at.

Tesztek:

Downclock:

Ezután elkezdtem tesztelni a gépet, elsődleges célom, az volt, hogy hűvösen tartsam, ezért downclock-ba kezdtem, hagytam mindent a gyári értéken és elkezdtem csökkenteni a CPU feszt, egészen 1V@2,93Ghz-ig sikerült eljutnom.
Időközben Szipi kolléga jóvoltából lejjebb tudtam menni, mégpedig úgy, hogy az alap feszt normálra állítottam és a Dinamikus Vcore feszt állítottam 0,2065-re, így terhelve 1V-on megy a CPU, terheletlenül pedig 1200Mhz 0,72V-on, így a fogyasztás igp-vel 40W környékére csökkent.

Overclock:

Ezután hajtott a kíváncsiság, mit bírhat a CPU alapfeszültségen, elsőre bátortalanul 3,3Ghz-re emeltem az órajelet futtattam egy kis stabilitás tesztet, de mivel sokat olvastam az i3-ról mielőtt megvettem, ezért tudtam még nyugodtan feljebb mehetek.
Így is történt, 3,66Ghz-re emeltem az órajelet, így a visszaosztott memória pont 1333Mhz-en ment (mivel egyenlőre nem akartam mást tuningolni) így kezdtem prime 95-öt futtatni, láttam, hogy a CPU hűtőnek kb. ez a vége, mert maximumon pörgött(2000RPM) és így is 65fokosak voltak a magok, ezért hagytam így fél órát és miután stabilnak bizonyult, nem az órajelet emeltem tovább, hanem inkább csökkenteni kezdtem a feszültséget, egészen 1,125V-ig sikerült lemennem stabilan a 3,66Ghz- mellett, így már a magok 60 fok alatt maradtak és a CPU hűtő is "csak" 1850-en pörgött, még 2óra prime után sem ment feljebb, ezek után már nem hagyott nyugodni a kisördög, ilyen alacsony V-cor mellett ennyit tud, csak meg kéne néznem legalább eredeti feszültség, mellett a végét.
Visszaosztottam memóriát és PQI-t, hogy ne szóljanak bele a végeredménybe és 3,9Ghz-re húztam a processzort 1,2V mellett, a gép elindult, gyorsan csináltam egy validot, de a gép továbbra is stabilnak tűnt, lefuttattam pár everest tesztet és még mindig tartotta magát. Gondoltam akkor had szóljon egy kis prime, legrosszabb esetben újraindul a gép, de hiba nélkül futott, hagytam fél órát, de már 72-73 fokosak voltak a magok ezért nem kínoztam tovább, ebben a gépben ezzel a hűtővel ez amúgy sem egy járható út.

Azért, ha már ezzel megvoltam, a memóriát is belőttem 1333Mhz cl7-re 1,5V-n a gyári cl9 helyett és 1V 2,93Mhz mellett futtattam 4óra prime-et és nem hibázott.

A memória is nagyon jól szerepelt, pláne ilyen olcsó pénzért(2*2GB Samsung 16eFt), egészen 1750Mhz cl9-ig stabil maradt. Néztem vele egy Winrar bench-et.

Gondoltam nézek egy max OC-t is 4400Mhz ez fölé még nem sikerült mennem.
Arra gondoltam, hogy itt lehet az alaplap vége, de nem az még bírta 220 BCKL-ig

Mivel mini-ITX gépről van szó sokakat érdekelhet a fogyasztás:

Idle 65W a teljes gép fogyasztása monitor nélkül

everest stability teszt alatt:

3,3Ghz 1,2V 95-105W 1650RPM 55fok, BCKL 150Mhz PQI 2700Mhz RAM1200Mhz 9-9-9-24 1,5V

3,66Ghz 1,216V 100-110W 1865RPM 59fok BCKL 166Mhz PQI 2656Mhz RAM 1333Mhz 9-9-9-24 1,5V

prime 95

Minden alapon:

2,93Ghz 1,2V 105-110W 1750RPM 59-60fok BCKL 133 PQI 2926Mhz RAM 1333Mhz 7-7-7-20 1,5V

2,93Ghz 1V (terhelve) 88-90W 1375RPM 47-48fok BCKL 133 PQI 2926Mhz RAM 1333Mhz 7-7-7-20 1,5V

3,66Ghz 1,216V (terhelve 1,232V) 120-123W 2070RPM 63-66fok BCKL 166Mhz PQI 2656Mhz RAM 1333Mhz 9-9-9-24 1,5V

3,66Ghz 1,1875V (terhelve 1,2V) 115-118W 2000RPM 58-63fok BCKL 166Mhz PQI 2656Mhz RAM 1333Mhz 9-9-9-24 1,5V

3,66Ghz 1,1750V (terhelve 1,2V) 112-117W 2000RPM 58-62fok BCKL 166Mhz PQI 2656Mhz RAM 1333Mhz 9-9-9-24 1,5V

3,66Ghz 1,1500V (terhelve 1,168V) 110-115W 1940RPM 56-60fok BCKL 166Mhz PQI 2656Mhz RAM 1333Mhz 9-9-9-24 1,5V

3,66Ghz 1,1125V (terhelve 1,136V) 107-111W 1830RPM 54-58fok BCKL 166Mhz PQI 2656Mhz RAM 1333Mhz 9-9-9-24 1,5V

3,9Ghz 1,2V (terhelve 1,232V) 129-131W 2100RPM 66-67fok BCKL 178Mhz PQI 2848Mhz RAM 1066Mhz 9-9-9-24 1,5V

Ezek után eltelt egy kis idő és beszereztem egy XFX HD4830-at(18eFt újan) ami egy slotos így már nem kellett kívülről elcsúnyítanom a házat és beszerelésre került egy SSD is.
A VGA hűtése elég jó, de hangos, szerencsére PWM-es tehát csak az ATT(ati tray tools) programra volt szükségem, hogy átírjam a szabályozást, így már a hangereje is rendben van.
A képen még csak próbaüzem volt, a tápot még nem szereltem be, de most már bent van,
egy 400W os FSP APN-re cseréltem a 350W-os chiftec-et, mert annak rossz volt a hatásfoka és nagyon melegedett, ezzel már ilyen gondok nincsenek, ráadásul sokkal kevesebb vezetéke van, ezért a kábelekkel is kevesebbet kellett bajlódni. Ezekre a dolgokra jobb előre gondolni, a hűtés szellőztetésre fokozottan figyelni kell, mert szó szerint egymást érik az alkatrészek, és egymásnak is átadják a hőt, a sok vezeték is ronthatja a szellőzést.

Miután meglett az új táp (FSP 400W APN) és VGA (HD4830) ismételten mértem fogyasztásokat:

Idle 68W a teljes gép fogyasztása monitor nélkül, tehát mindössze 3W-al fogyaszt többet a gép a HD4830-al az új táp jobb hatásfokának köszönhetően (70% vs. 80-85%)

Minden alapon prime95 alatt 110-115W (beállítások megegyeznek)

Megmutatom mennyire gyors lett a gép az SSD-nek köszönhetően
jobb szemléltetést nem tudtam kitalálni, mint ezt a kis videót

A gép teljes tartalma:

CPU: Intel core i3-530 26,6eFt
alaplap: GIGABYTE GA-H55N-USB3 26eFt
RAM: 2*2GB Samsung 1333Mhz cl9 16eFt
VGA XFX HD4830 18eFt
HDD: HITACHI 7K1000C deskstar 1TB 16eFt
SSD: KINGSTON 30GB SATA2 SSD 2,5" SSDNow V SNV125-S2/30GB 21,4eFt
CPU hűtő: ARTIC COOLING alpin 11 PRO Rev2 3eFt
Házhűtő: ARTIC COOLING F8 1,5eFt
Tápegység: FSP 400W APN 9,2eFt
DVD RW slime: LG GT20N Fekete 8eFt
Monitor: ACER V24SHD 24" FullHD 45eFt
Ház: Codegen mx-31 mini-ITX ház 9eFt
ez összesen 199eFt
további kiegészítők:
billentyűzet: Logitech classic 200 (4,5eFt)
egér: SAMSUNG ANYZEN (5eFt)
Wifi: Belkin share 300Mb/s (6,5eFt)

akinek tetszett az írásom, azt arra kérném, hogy szavazzon a cikkemre :B
Itt teheti meg. Köszönöm:R

Ennyi:D
by Gabesz

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.