Kódolás

Egy LaTeX-es doksi keletkezése némileg inkább a programíráshoz hasonlítható: feladatunk ilyenkor egy egyszerű szöveges – plain text – fájl előállítása, aminek .txt helyett .tex kiterjesztést adunk. Ezt adjuk majd végül oda a fordítónak.

E fájlt persze alapvetően bárhogy előállíthatjuk. Mazochisták akár a Windows Notepad-jával is nekivághatnak, de a saját érdekünkben érdemes legalább valamilyen okosított editort használni (pl. Notepad2, Notepad++). A legjobban talán egy LaTeX disztribúció feltelepítésével járunk (pl. MiKTeX), mert így egy kész fejlesztőkörnyezetet kapunk kézhez, ami mindent tartalmaz, amire szükségünk lehet: praktikus szövegszerkesztőt, a fordítóprogramot beépített csomagkezelővel stb.

A lényeg azonban a forráskódban használt parancsokban van! A lefordított kimenet ezek által válik amolyan igazi, szépen formált dokumentummá, méghozzá nem is akármilyenné. Némi gyakorlat birtokában a megfelelő parancsok szövegbe ágyazásával a fordítót tipográfiailag kifogástalan dokumentum előállítására tudjuk rábírni.

Ahogy általában a programnyelveknél, természetesen itt is vannak formai követelmények: szabályok, betartandó szintaktika, egységes jelölésrendszer, meg persze rengeteg olyan lehetőség, melyek többségét valószínűleg sosem fogjuk használni, de azért megijednünk még ifjú titán menedzsertanoncként sem kell: nulláról sokkal előbb bele lehet jönni, mint a C++-ba.

Nézzünk gyorsan pár példát, hogy legyen valami fogalmunk is végre! Elöljáróban még annyit, hogy a \ mindig egy parancs kezdetét jelöli, a { }-ek blokkosítanak, a % pedig kommentezi a sor hátralévő részét. Így például a Celsius fok (°C) kis karikáját a \circ paranccsal lehet előcsalogatni. Ilyenkor a szövegbe csak folytatólagosan beírjuk ezt, hogy \circ C, és a fordító a \-jelből felismeri, hogy a circ szócska most itt egy neki szóló utasítás, így a helyére a kész doksiban majd a kis karikát fogja betenni a C betű elé. Ennyi, így működik.
(Amúgy rengeteg(!) olyan speciális karakter létezik, ami a világ semelyik billentyűzetén sem található meg. Ezeket mutatja be pl. ez a 160+ oldalas dokumentum (PDF, 4 MB).)

Természetesen az előbbinél jóval bonyolultabb parancsokat is tudunk használni. Felsorolást például a következő formában is megadhatunk:

\begin{itemize}
\item Első elem
\item Második elem %tej, parizer, mackósajt
\item Harmadik elem
%\item Ide még azért kéne majd valami
\end{itemize}

Ezzel egy egyszerű, számozatlan felsorolást kapunk eredményül:

Végül egy már kevésbé gyerekes példa a matematikai szedési képességek szemléltetésére. A \[ x_{1,2}=\frac{-b\pm\sqrt{b^2-4ac}}{2a}\] kódrészlet a mindenki által jól ismert képletben fog megtestesülni:

.

Ha egy kicsit elmélyülünk az előbbi kódsorban, könnyen felfedezhető ill. kikövetkeztethető az egyes parancselemek jelentése, funkciója.

Tekintve, hogy nem csak a kitalálója írt könyvet a LaTeX-ről, remélhetőleg elnézitek nekem, hogy egyedül nem leszek képes teljes mélységében bemutatni a LaTeX és a tipográfia végtelen világát e kicsiny cikk keretében. Nem véletlen, hogy a tipográfia és a nyomdászat is önálló szakma. Sőt, még ezeken belül is vannak szakterületek és érdekes állatfajok.

Természetesen a LaTeX képességei sem merülnek ki a fent bemutatott, csupán érzékeltető jellegű példákban. Eleve többféle alap dokumentumtípusból is kiindulhatunk a doksi létrehozásának kezdetén, megadva ezzel annak "alaphangját":

article – cikk (általában ezt szoktuk használni)
report – beszámoló ("könyvesebb", mint az előző)
book – könyv (ez már egészen komoly dolog)
letter – levél (hivatalos levélforma)
slide – fólia (pl. előadásokhoz)

Ezt a kód legelején kell megadni, az ún. preambulum részben, a nyelvvel, elválasztással, margóméretekkel és még rengeteg más olyan beállítással együtt, amire hirtelen nem is gondolnánk. Például a papírméret egy könyvnél ugye egészen nyilvánvaló, hogy alapvetően befolyásolja az egész tördelést. Ezekhez a beállításokhoz aztán, történjék bármi, a fordítás végeztével mindig pedáns módon igazodni fog az egész dokumentum. Míg, ha Wordben a 60. oldalnál jut eszünkbe, hogy esetleg módosítanánk a papírméreten vagy margókon, tutira vehetjük, hogy az addigra gondosan beállított tördelésű dokumentumunk darabokra fog hullni. Ugye ismerős a dolog?

(Persze ebbe az is nagyban belejátszik, hogy eleve helytelen kép él a fejekben arról, mi is a dokumentumszerkesztés helyes menete. Ideális esetben az első mindig a teljes szöveg begépelése volna, és ezután következne csak a tördelés. A WYSIWYG szerkesztők ellenben szinte csábítják az embert, hogy ezeket a feladatokat párhuzamosan végezze, ami gyakorlatlan felhasználó kezében sokszor vezet nehezen kezelhető állapotokhoz.

Amikor azt halljuk, hogy egy szerző leadja a kiadónak a kéziratot, olyankor pont annak vagyunk tanúi, hogy rendes körülmények között nagyon is szétválik a szöveg megírása ill. az annak kiadványba rendezéséhez szükséges további teendők.)

Így már talán látható, miért mondják, hogy a WYSIWYG elvű szövegszerkesztők lokális szemléletűek: helyenként egy kis szövegformázás könnyedén elvégezhető bennük ("Hmm, ez itt inkább legyen félkövér és piros..."), de egy hosszabb mű egységes áttördelése komoly nehézségek elé képes állítani az embert (lásd az ismerős példát a minduntalan széteső dokumentumról).

Utóbbihoz LaTeX esetében elég néhány paramétert átírni a szöveg legelején. A fordítónak mindegy, meg fogja oldani, és biztosak lehetünk benne, hogy szép lesz az eredmény. És akkor még nem is beszéltünk azokról a képességekről, amikről a hagyományos szövegszerkesztők (vagy azok felhasználói) még hírből sem hallottak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!